A városok közül Gyula, a falu kategóriában pedig Tápiógyörgye nyerte az idei Virágos Magyarországért verseny fődíjait. A két település fogja képviselni jövőre Magyarországot a 2008. évi Európai Virágos Városok és Falvak versenyén, az Entente Florale Europe-on.
A Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaraton első szakaszát a tavalyi győztes Jaroslav Janicki nyerte, kilenc perccel megelőzve a hatszoros győztes Bogár Jánost.
Hiába évről-évre a tömeges diplomás, a munkaerőpiacra kerülő fiatalok képzettsége gyakran nem találkozik az őket alkalmazni kívánó cégek elképzeléseivel
Elkezdte az aláírások gyűjtését a Fidesz és a KDNP a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló népszavazásokhoz. Korábban Orbán Viktor pártelnök azt mondta, hogy a Fidesz 48 óra alatt képes lesz összegyűjteni a szükséges 200 ezer aláírást - így vasárnap délutánig tarthat a gyűjtés.
Van oktatás Tordason, de még nem az iskolában, hanem a település egyéb intézményeiben, szétszórtan. A tordasi iskolában szerdán volt tűz. A helyreállítás az őszi szünet idején is zajlik. Azt követően az intézmény felső szintjeire beköltözhetnek az osztályok.
Egy dísznövény virágjából főzött tea miatt lett rosszul hat középiskolás diáklány pénteken délelőtt Siófokon. A lányok - egyebek mellett - szédülésre és szájszárasságra panaszkodtak, ezért az iskolába mentőt hívtak hozzájuk.
A magyar Külügyminisztérium mély megrendüléssel és megdöbbenéssel értesült a csütörtöki karacsi merényletről, amelyet a pakisztáni ellenzéki vezető, Benazir Bhutto és kísérete ellen követtek el - közölte a tárca szóvivője pénteken az MTI-vel.
Hetekkel a Teve utcai rendőrszékház elleni támadás előtt Kalasnyikov gépfegyverekkel gyakorlatoztak az egyik csömöri kavicsbányában máig ismeretlen férfifak, akik azt állították: Bolcsik György emberei. Bolcsik György a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatójának testvére. A szakértői vizsgálat megállapította, hogy a Teve utcai székháznál használt fegyverek, nem egyeznek az itt használtakkal.
Recep Tayyip Erdogan török kormányfő pénteken felszólította az iraki kormányt: érje le, hogy egyszer s mindenkorra zárják be a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) lázadóinak észak-iraki táborait, és országának adják ki a vezetőit.
Az SZDSZ szerint botrányos akcióval kezdődött a Fidesz aláírásgyűjtési akciója; a liberális párt értesülése szerint Békéscsabán a 2. sz. Általános Iskolában, a tanári szobában pénteken kirakták a Fidesz népszavazási kezdeményezéséről szóló aláírásgyűjtő ívet, amelyet feltehetőleg a párt egyik önkormányzati képviselőjétől kaptak.
A világ egyik vezető élelmiszer-feldolgozó és -csomagoló vállalata az október 20-i csontritkulás elleni világnap alkalmából nyilvánosságra hozta felmérésének adatait, amelyekből kiderül, hogy miközben világszerte egyre több tejalapú italt fogyasztanak, a magyarok kevés tejet isznak.
Norbert Lammerttel, a német parlament elnökével és Matthias Platzeck brandenburgi miniszterelnökkel az élen a német politikai élet több magas rangú képviselője is részt vett azon az ünnepségen, amelyet pénteken rendeztek a Magyar Köztársaság berlini nagykövetségén az 1956-os forradalom 51. évfordulójának tiszteletére. Az ünnepségen jelen volt a Berlinben tartózkodó Kóka János magyar gazdasági…
A rendőrség felkészült az október 23-ai rendezvények biztosítására, melyek során remélhetőleg nem lesz szükség nagyobb erők jelenlétére - mondta az igazságügyi és rendészeti miniszter újságíróknak pénteken Mohácson. Csak Budapesten több mint 110 bejelentett rendezvény, közterületi demonstráció lesz. Ezeknek van ugyan némi biztonsági kockázatuk, de jelen állás szerint a köztereken nincs szükség a…
Egy amerikai klinikán kezelték John Goodman színészt alkoholizmusa miatt. A Flintstone család című mozifilmben Frédit alakító művész saját bevallása szerint önként vonult be, hogy "élete hátralévő részében józan maradhasson".
Egyáltalán nem közlekednek majd a személyszállító vonatok a jövő heti kétórás figyelmeztető sztrájk idején, miután nem jött létre megállapodás az elégséges szolgáltatásokról.
Főként erdélyi bányákból származó ásványokat és csiszolatokat bemutató kiállítás nyílt pénteken délután a szentesi Koszta József Múzeumban. Az Ásványok világa című tárlat a szegedi Móra Ferenc Múzeum 1920 előtti és modern ásványgyűjteményének legszebb darabjaiból állt össze.
Teniszedzője csábított el egy 13 éves brit lányt. Az edzőt rács mögé küldte a bíróság: az esküdtek nem hitték el, hogy a gyerek anyja csak kitalálta a vádakat.
Kész tárgyalni a szakszervezetekkel a brit BBC a szerdán nyilvánosságra hozott megszorító csomagról. Az érdekképviseletek a bejelentéssel egyidőben felfüggesztették a sztrájk előkészítését.
Valamelyest meghátrált a BBC tömeges leépítésekre és programszűkítésre készülő vezetése, amely pénteken közölte, hogy kész tárgyalni a szakszervezetekkel a drasztikus takarékossági tervekről. Az érdekképviseletek ennek hatására egyelőre felfüggesztették a kilátásba helyezett nagyszabású sztrájksorozat előkészítését.
Lewis Hamilton, a Forma 1-es világbajnokság egyik esélyese büntetésre számíthat, mert a pénteki brazíliai szabadedzésen egy helyett két gumiabroncs-garnitúrát használt.
Az 1956-os forradalom 51. évfordulójának tiszteletére ünnepséget rendeztek Berlinben, a Magyar Köztársaság Nagykövetségén. Az eseményen jelen volt a német politikai élet több magas rangú képviselője és a magyar gazdasági miniszter, Kóka János is.
Ismeretlen anyaggal megfestette és drámai hatást keltő vörös medencévé változtatta Róma talán legismertebb nevezetességét, a Trevi-kutat pénteken egy magát "Futurista akció 2007" néven megjelölő szervezet (vagy csak egy személy).
Noha nap mint nap amerikai katonák életét mentik meg Irakban, egyre többen kérdőjelezik meg az aknáknak és út széli robbanószerkezeteknek ellenálló járművek tömeges alkalmazását. A fő kifogás velük szemben az áruk, és hogy kétséges, mennyire lesznek használhatók a későbbi konfliktusokban.
Kerékpáros nőt ütött el egy kisteherautó Budapesten az I. kerületben a Rácz fürdő előtt - közölte Sass Oszkár, a BRFK sajtóügyeletese pénteken az MTI-vel. A Krisztina körúton jelenleg egy sávban engedik a forgalmat, mert a helyszínelés még folyik - mondta az ügyeletes.
Hiába a tematikus televíziós csatornák a sokasága, a Spektrum Televízió máig egy fejjel kimagasodik a kínálatból. Bár koránt sem egyenletes a műsorkínálat, itt is egyre több a szinte bulvár témákat feldolgozó, a tudományosságot csak mázként használó film.
Sikeresnek ítélték a menekültek befogadását elősegítő programot az abban résztvevő magyar, francia és angol szakemberek azon a konferencián, amit Budapesten tartottak csütörtökön és pénteken. Az EQUAL-program keretében a menekültek és a menedékkérők társadalmi beilleszkedését segítik elő.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) illetékes szakemberei szabálytalan gumihasználat miatt vizsgálatot indítottak a Forma-1-es McLaren-Mercedes brit pilótája, Lewis Hamilton, valamint Jenson Button (Honda) és Szato Takuma (Super Aguri) ellen.
A Portugál Labdarúgó Szövetség sportemberhez méltatlan magatartásért 35 ezer euróra megbüntette Luiz Felipe Scolarit, az ország válogatottjának szövetségi kapitányát.
Ismeretlen anyaggal megfestette és drámai hatást keltő vörös medencévé változtatta Róma talán legismertebb nevezetességét, a Trevi-kutat pénteken egy magát "Futurista akció 2007" néven megjelölő szervezet (vagy csak egy személy).
Norvégiában a rendőrök kihallgatták Amy Winehouse-t. A drogproblémákkal küszködő énekesnőt nem sokkal Bergenbe érkezése után felkeresték a nyomozók, és arra kérték: fáradjon be velük a rendőrségre.
A Portugál Labdarúgó Szövetség sportemberhez méltatlan magatartásért 35 ezer euróra megbüntette Luiz Felipe Scolarit, az ország válogatottjának szövetségi kapitányát.
Mintegy kéttucatnyi cseh baloldali aktivista tüntetett pénteken késő délután a prágai magyar nagykövetség előtt, tiltakozva a Magyar Kommunista Munkáspárt vezetőinek beperlése ellen. A "magyar kommunistákkal való szolidaritási akciót" Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM) és a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KSM) szervezte.
Emberiességi szempontok alapján az OTP Bank anyagi segítséget nyújt a májusi Széna téri bankrablási kísérlet három sérültjének - olvasható az OTP Bank, az érintettek és a két fizikai sérülést szenvedett ügyfél jogi képviselőjének az MTI-hez pénteken eljuttatott közös közleményében.
A női egyenjogúságot elfogadó férfiak és nők általában stabilabb párkapcsolatban élnek, és a szeretkezést is jobban élvezik - derült ki egy amerikai felmérésből, amelyben egyetemista korú fiatalokat és idősebbeket kérdeztek meg.
Felavatták Brusznyai Árpád ,56-os mártír mellszobrát pénteken Veszprémben; a Lovassy László Gimnázium előtt felállított szobor Dienes Attila és Dienes Csaba Veszprém megyében élő művészek alkotása.
Elnyújtózni egy kád vízben, aludni egyet délután vagy kószálni a parkban, ezek a legjobb dolgok az életben - derült ki abból a felmérésből, amelyen olyanok vettek részt, akik milliókat nyertek a lottón.
Legkevesebb öt ember meghalt az Egyesült Államok több államában pusztító tornádó következtében. Az ítéletidő öt államban is jelentős károkat okozott, volt, ahol szinte felkapott egy szükséglakást.
A bajnoki címvédő Benik Balázs volt a leggyorsabb a prológon, az országos bajnokság hetedik, utolsó előtti futamán, az I. Nyírád-ralin. A Nyírád Motorsport Centrumban lebonyolított szinkronpályás viadalon a második helyen Aschenbrenner György, míg a harmadikon Elek István végzett.
A megyei egészségpénztár vizsgálata szerint több baranyai fogorvos számolt el olyan beavatkozásokat, amelyeket nem végzett el. A vizsgálat lakossági bejelentésre indult. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár tavaly különböző okokból egymilliárd forint finanszírozási támogatást vont vissza szerződött partnereitől - mondta el a szervezet szóvivője.
Albánok ezrei tüntettek pénteken Macedóniában Koszovó függetlenségét követelve, és arra figyelmeztetve, hogy tovagyűrűző hatása lenne a Balkánon annak, ha felosztanák a zömében albánok lakta dél-szerbiai tartományt.
Életének 52. évében pénteken elhunyt Ambrus Mariann világbajnoki ezüst- illetve bronzérmes evezős - tájékoztatta az MTI-t a hazai sportági szövetség (MESZ). Az MHD Vasas (Hajógyár) és az MTK versenyzője 1975-ben érte el legnagyobb sikerét, második lett a nottinghami világbajnokságon, majd 1977-ben, Amszterdamban és 1978-ban Hamiltonban harmadik helyet szerzett vb-n. Az 1976-os montreali olimpián…
Nem tudott megegyezni a MÁV és a Mozdonyvezetők Szakszervezete pénteken arról, hogy hány vonat közlekedjen az október 25-ére tervezett sztrájk idején. A megbeszélésen a vasúttársaság azt kérte, hogy valamennyi személyszállító vonat induljon reggel 6 és 8 óra között, az érdekképviselet azonban ezt nem vállalta.