"Nincs okom panaszkodni. Ahogy - jó egy héttel ezelőtt - a párt sok ezer tagja állt ki a közélet megtisztítása mellett, a hétvégén hasonlóképpen tett a szocialista frakció is. Hála az égnek, a lényegről beszélünk. Arról, hogy szűnjön meg a politikai kettős beszéd. Az az állapot, amikor a pártok bort isznak, és vizet prédikálnak" - olvasható Gyurcsány Ferenc internetes naplójában.
Bár a kedvezö munkaerö-piaci adatok után erösödött a svéd korona, az EUR-SEK-nek nem sikerült kitörnie 91391 és 9,1640 közti sávjából. A munkanélküliségi ráta szeptemberben 4,8%-ról 4,2%-ra csökkent, miközben 4,3%-os értékkel számoltak. Ellenállás 9,1630-nál, míg támogatás 9,1392-nél található. In-GFX
Az építőipari termelés 2007 első nyolc hónapjában 7,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az építőipari termelés...
Minél előbb nevezzenek el utcát Raoul Wallenbergről Moszkvában - erre szólította fel több neves orosz értelmiségi nyílt levélben Jurij Luzskov moszkvai polgármestert és Vlagyimir Platonovot, a városi duma elnökét.
A közel 350 művet bemutató tárlat festményeken, grafikákon és iparművészeti tárgyakon keresztül gazdag áttekintést nyújt a művész sokoldalú tevékenységéről. A jól ismert művek mellett számos újonnan felfedezett vagy eddig lappangó alkotás látható.
Október végén várhatóan tizennégy társaság teszi közzé a 2008. évre vonatkozó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) tarifáját. Ezzel kezdetét veszi az a kampány, amelynek keretében az autósok eldönthetik, hogy ugyanannál vagy pedig más biztosítónál kötik-e meg ezt a biztosításukat.
Koszorús László (Fidesz) országgyűlési képviselő, az Országgyűlés fogyasztóvédelmi eseti bizottságának alelnöke sajtótájékoztatót tart ma (csütörtök) 11.00 órakor az Országgyűlés Irodaháza VII. emeletén. Téma: Reagálás Alexa György fogyasztóvédelmi sajtótájékoztatójára
A kínai gyógynövények hatékonyabbak lehetnek a menstruációs görcsök csillapításában, mint a gyógyszerek, az akupunktúra vagy a meleg borogatás - derült ki egy csaknem 3500 nő részvételével végzett nemzetközi kutatásból.
Rekordszámú - 63 - ország nevezte be egy-egy produkcióját a 2008-as legjobb külföldi film Oscar-díjért folyó versenybe - jelentette be szerdán Sid Ganis, az Amerikai Filmakadémia (AMPAS) elnöke.
Az olajkészletek csökkenése, s az ezzel párhuzamos olajár-emelkedés miatt kulcsfontosságú lehet az a felfedezés, amelyről a Science et Vie című francia tudományos havilap számolt be: amerikai...
Az amerikai BD Medical-Pharmaceutical Veresegyház helyett más magyarországi helyszínt keres tervezett 100 millió eurós, 500 főnek munkát adó fecskendőgyárnak - közölte Alexander Conroy, a BD Medical...
Némiképp összeszedte magát az NZD-USD. A javuláshoz az ázsiai részvénypiaci erösödés is hozzájárult, melyek hatására ismét kereslet mutatkozik a jen-carry trade-ekre. A G7-es találkozó elött azonban érdemes óvatosnak lenni, mivel azt beszélik, hogy szóba kerülhet a jen gyengesége. Ellenállás 0,7561-nél, míg támogatás 0,7419-nél található. In-GFX
Meghalt az az idős nő, akit az ecseri vasútállomásnál elütött a Békéscsaba felől Budapestre közlekedő Intercity csütörtökön - közölte a Mávinform ügyeletese. Az idős nő a fénysorompó tilos jelzése ellenére ment át a vasúti átkelőn - mondta Sigulinszki Tibor.
Együttműködési megállapodást írt alá a hazai tanítóképzés ügyének ápolása és fejlesztése érdekében a Berzsenyi Dániel Főiskola (BDF) rektora és Esztergályos Jenő, az Apáczai Kiadó ügyvezető igazgatója október 12-én.
A pedofiloktól való félelem Belgiumban oly erőssé vált, hogy immár a közlekedésben is szült korlátozásokat. Október 26-tól ugyanis tilos 12 éven aluli kiskorúaknak kíséret nélkül a Brüsszel és Párizs között közlekedő nagysebességű vasúton utazniuk.
A megszerezhető hozamok már a nyugat-európai szinthez közelednek, azonban a gazdaság, és így az ingatlanpiac is rejteget még növekedési lehetőséget Közép-Kelet Európában
Hogyan kell bevallani az alkalmi munkát? Ki fizet, ha a könyvelő hibázik? Szlovákiában hosszabb ideig tartozkodó magyar állampolgár hol kap gyedet? Olvasói kérdésekre válaszolt az APEH.
Nem ismerte el felelősségét az édesapa a januárban, az újmohácsi révnél történt és két gyermeke halálával végződött tragédiában, melynek első fokú tárgyalása csütörtökön kezdődött a Pécsi Városi Bíróságon.
Az első három helyezett hazai pályán játszik a labdarúgó Soproni Liga 12. fordulójában. A listavezető Budapest Honvéd a Győrt fogadja, a második helyezett Debrecenhez a Sopron látogat. míg az MTK vendége a Nyíregyháza lesz.
Nemzeti érdek, hogy a külföldi tulajdonú cégeknek adott közvetlen támogatások leépüljenek, és helyettük az állam a magyar tulajdonban lévő vállalkozásokat, kutatóhelyeket ösztönözze.
Huszonötmillió diák tanul a kínai egyetemeken, ami ötszörös növekedést jelent kilenc év alatt. Csupán néhány év alatt a korábban csak a kiváltságosak számára hozzáférhető felsőoktatás mindenki számára elérhetővé vált.
Egy helyi járatú autóbusz egyik utasa súlyos, hét utas pedig könnyű sérülést szenvedett, amikor a busz egy munkagéppel ütközött Sopron és Balf között, a Fertő parki úton csütörtökön - tájékoztatott Farkas Gábor alezredes, soproni rendőrkapitány
A gyöngyösi vágóhídon vágták le 2007. szeptember 11-én azt az egy BSE-kóros marhát, amely Szlovákiából érkezett vágásra - mondta el Süth Miklós, országos főállatorvos az MTI-nek csütörtökön....
A gyöngyösi vágóhídon vágták le 2007. szeptember 11-én azt az egy BSE-kóros marhát, amely Szlovákiából érkezett vágásra - mondta el Süth Miklós, országos főállatorvos.
Teltház előtt mutatta be szerda este Rogán Antal Grosics Gyula a "Fekete Párduc a nemzet szolgálatában" című könyvét az ötödik kerületi Belvárosi Polgári Szalonban. A rendezvényen részt vett Buzánszky Jenő 48-szoros válogatott labdarúgó, az Aranycsapat hátvédje.
A német labdarúgó-bajnokság 10. fordulójában Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC a Werder Bremen vendége lesz. A fővárosiak 268 perce nem találtak be a kapuba, ezzel listavezetők a mezőnyben, a brémaiak ennyi idő alatt tizenkét gólt szereztek, ami kimagaslóan a legjobb mérleg.
Az SZDSZ arra kéri a Fideszt, csak a népszavazás kiírásához szükséges számú aláírást gyűjtse össze, a vonatkozó szabályok pontos betartása mellett. Ezt Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője közölte...
A világon elsőként, alig több mint hét perc alatt ugrált fel szerdán egykerekű biciklijével egy cseh férfi a párgai Pertin kilátótoronyba. A 24 éves Petr Benes előtt még senki sem jutott fel a torony 299 lépcsőjén.
A MÜTF a Kommunikációs Akadémiával együttműködve ez évben első alkalommal vett részt a Magyar Reklámszövetség által megrendezett Harmadik reklámhét rendezvényen.
Oldalára borult egy konténerszállító teherautó csütörtökön a fővárosban, a II. kerületi Hidegkúti úton, az utat teljes szélességében lezárták - közölte a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője az MTI-vel.
Októberre - önkormányzatok nélkül - 31,9 milliárd forint államháztartási hiányt prognosztizál a Pénzügyminisztérium (PM). Az év egészére 1.479,9 milliárd pénzforgalmi hiányt - a korábbinál közel 50...
A helyes táplálkozás, egészséges életmód fontosságáról lépten-nyomon olvashatunk. A kiegyensúlyozott és változatos étrend biztosítja az egészséges terhességhez szükséges energiát és tápanyagokat.
Az éjjel erösödést mutatott az EUR-JPY, majd ma reggel ismét némiképp visszaesett árfolyama. Azzal számolnak, hogy a G7-es találkozó elött továbbra is eddigi sávjában mozog a devizapár árfolyama. Az alsó oldalon korlátoz a 164,55-ös érték. Az érték átlépése esetén szabaddá válhat az út 163,35-ig, míg ellenállások 166,47-nél és 166,96-nál vannak. In-GFX
Egy hetilap úgy véli: hogy egyes országgyűlési képviselők - akik a pályázati pénzek sorsáról első kézből tudhattak - fizetést, illetve rendszeres javadalmazást kaptak azoktól a szervezetektől, intézményektől, amelyek különböző összegű uniós támogatást nyertek.
Minden negyedik német állampolgár azon a véleményen van, hogy a nemzetiszocializmusnak (a náci rendszernek) voltak jó oldalai is. Erről tanúskodik a Forsa közvélemény-kutató intézet felmérése,...
Egy szemetet, építési törmeléket szállító konténeres kocsi borult fel csütörtökön délelőtt tíz órakor Budapesten, a II. kerületi Hidegkúti úton. A balesetben senki nem sérült meg, de az utat teljesen le kellett zárni a mentés végéig.
Vodafone-Huawei megállapodás a mobil széles sáv fejlesztésére. A Vodafone Magyarország és a kínai Huawei Technologies együttműködési megállapodást kötött azért, hogy felgyorsítsák a mobilszolgáltató szélessávú adathálózatának fejlesztését.
Rekordszámú - 63 - ország nevezte be egy-egy produkcióját a 2008-as legjobb külföldi film Oscar-díjért folyó versenybe - jelentette be szerdán Sid Ganis, az Amerikai Filmakadémia (AMPAS) elnöke. Első ízben küldött jelöltet a válogatásra Azerbajdzsán és Írország. A kaukázusi országot Farid Gumbatov Caucasia című filmje, az íreket pedig Tom Collins Kings című drámája képviseli.
A futurisztikus karosszéria az Alpine legújabb akusztikai technológiáját rejti. Az Alpine az idei DUB Auto Show-n már nem elégedett meg azzal, hogy egy szériában gyártott autóba építse be újdonságait, erre a célra külön tervezett és épített egyet. Ez az IMPRINT RLS. Csillog, elegáns és páratlan a stílusa.
Nem ismerte el felelősségét az édesapa a januárban, az újmohácsi révnél történt és két gyermeke halálával végződött tragédiában, melynek első fokú tárgyalása csütörtökön kezdődött a Pécsi Városi...
Nagy szerencséje volt egy tíz hetes kiscicának. A megfontolatlan négylábú ugyanis észrevétlenül besurrant a mosógép dobjába, a mosásra váró ruhák közé. Annyira jól érezte magát a bódító illatú fehérneműk között, hogy nem is akart kievickélni onnan. Csakhát a ház úrhölgye rácsukta a szerkezet ajtaját, s beindította a mosást. Szerencséjére
A világ éhezőinek megsegítésére rendez tematikus hetet november 5. és 11. között a Magyar Televízió (MTV); az eseménysorozattal kapcsolatos együttműködési megállapodást csütörtökön, a köztévé aulájában írta alá Gráf József agrárminiszter és Rudi Zoltán MTV-elnök.