Elérkezett az idei szezon utolsó állomása, ahol végre eldől, a még versenyben lévő három pilóta közül ki viheti haza a bajnoki címet. Legutóbb, mikor háromesélyes volt a bajnokság, parádés volt a szezonzáró, és ez vélhetően idén sem lesz másképp.
San Francisco érseke bocsánatot kért a város katolikus hívőitől, amiért egy átverés áldozataként úrvacsorában részesített két apácának öltözött homoszexuális férfit.
Nyolc évi száműzetésből, hazaérkezett csütörtökön Pakisztánba, Benazir Bhutto, egykori miniszterelnök-asszony, a pakisztáni elnök politikai ellenfele. Bhutto ugyancsak kormányfő apját, puccsisták ölték meg 1979-ben. Bhutto asszonyt, kétszer választották meg miniszterelnöknek, de politikai ellenfelei, mindig eltávolították a hatalomból.
Délután és este is lesz reklámzabálás idén, ugyanis a Reklámzabálók Éjszakája elnevezésű rendezvényt november 24-én tartják a Budapest Kongresszusi Központban, amikor is két alkalommal, 14 és 19 órakor vetítik le a nemzetközi reklámkínálat színe-javát - jelentette be a csütörtöki sajtótájékoztatón Borsos Sándor főszervező.
Egy brit kutató rábukkant a világ legősibb hüllőjének lábnyomára egy tengerparti homokkő sziklafalon a kanadai New Brunswick szövetségi tartományban. A lábnyom 315 millió éves, s az öt ujj rajzolata az egyik legfőbb bizonyítéka annak, hogy hüllőtől származik.
Most már biztos: válik a francia elnök. Nicolas és Cecilia Sarkozy közös megegyezéssel döntöttek a szétválás mellett – jelentette be az államfő hivatala.
Elsőre csak egy rozsdakupacnak tűnik, valójában viszont igen értékes lelet ez az 1911-es Oldsmobile. A napokban tartott aukción mintegy 290 millió forintnak megfelelő összegért cserélt gazdát a teljesen gyári állapotban lévő matuzsálem.
Elvileg újra együtt versenyezhet az Athénban olimpiai bajnok Kovács Katalin, Janics Natasa kajak kettes. A két sportoló egyelőre külön készül, és Janics Natasa sem békült még ki volt edzőjével, Fábiánné Rozsnyói Katalinnal. Kovács Katalin az InfoRádiónak elmondta: örül, hogy lesz lehetőségük ismét együtt indulni Janiccsal, de hozzátette: ez még kezdetleges lépés. A 23-szoros világbajnok kiemelte:…
Abszurdnak és már-már az ostobaság határát súrolónak tartja Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke a Magyar Narancs csütörtöki számában megjelent cikket, amelyben arról írtak, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Terv végrehajtását felügyelő eseti parlamenti bizottság tagjai tavaly javadalmazást kaptak olyan szervezetektől, amelyek uniós pénzeket nyertek pályázatokon. A hetilap a Nemzeti…
A Magyar Nemzeti Galéria alapításának 50. évfordulója alkalmából Vaszary János festőművész életművét bemutató kiállítás nyílt csütörtökön az intézményben, Budapesten. "Ez a kiállítás nem revü, nem rekord, nem jubileum. kezdte ünnepi köszöntőjét Hiller István.
A 14.30 órai adatok sorát az 1. munkanélküli segélykérelmek nyitják meg, ahol a 308.000-röl 315.000-re való emelkedéssel számolnak. Az adatok leött új abszolút csúcsot ért el az EUR-USD 1,4299-nél, majdnem elérve ezzel az 1,43-as értéket. 1,4317-nél ellenállás található, ami egyben a célt is jelenti. In-GFX
Eufórikus örömmel vette át Petrányi Zsolt, az 52. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennále Magyar Pavilonjának nemzeti biztosa és csapata szerdán az Arany Oroszlán-díjat.
Nem valószínű, hogy a magyar jegybankot megakadályozza a további kamatcsökkentésben az élelmiszerár-infláció múlt havi kiugrása, mert az MNB Monetáris Tanácsa az élelmiszeráraknál jelenleg jobban figy...
Kamatos kamattal kell visszafizetnie azoknak a támogatást, akikről utólag kiderül, hogy nem lett volna joguk pályázni az államháztartási és az európai uniós forrásokra - mondta Varju László, az MSZP frakcióvezető-helyettese a kormányfő közélet megtisztítását célzó csomagjának egyik törvényjavaslatáról.
Pénteken mutatják be a szegedi Kisszínházban William Shakespeare tragédiáját, a Lear királyt; a Zsótér Sándor rendezésében színpadra kerülő darabot Vörösmarty Mihály fordításában, rendhagyó szereposztással és díszletek között láthatja a közönség.
Már 3500-an álltak át arra az elektronikus számlakezelési rendszerre, amelyet idén április óta működtet a Díjbeszedő Zrt. A rendszerhez csatlakozott fogyasztók nem papíralapú, hanem elektronikus számlát kapnak és így fizetik a díjat is.
Gyerekek figyeltek fel egy úszó bőröndre Sydney egyik parkjában lévő tóban, amibe valaki egy gyermekholttestet gyömöszölt bele. A kamaszok botokkal horgászták ki a táskát, majd kinyitották. Elszörnyedtek, mikor meglátták a magzati pozícióba görbült, nejlonba bugyolált, már bomlásnak indult gyermekhullát.
A francia elnöki pár, Cécilia és Nicolas Sarkozy közös megegyezéssel elválik - jelentette be csütörtökön közleményben az elnöki hivatal. Az alig 15-szavas közlemény leszögezi: egyikük sem kommentálja a bejelentést. Az Elysée-palota ezzel hivatalosan is megerősítette azt az értesülést, amely napok óta vezető helyen foglalkoztatja a francia sajtót.
Három budapesti színházi kht.-t, a Madách Színházat, a Vidám Színpadot és a Mikroszkóp Színpadot esetleg az Új Színházat és a Tháliát akár a jövő év elejétől magánműködtetésben üzemeltethetik, ha így dönt a főváros közgyűlése novemberben. Az új működési formában hét évre garantált, összességében 3-8 százalékkal csökkenő támogatást biztosítanának e színházaknak.
A középső és késő bronzkor közötti átmeneti időszakot, ezen belül a Kárpát-medencében alkalmazott kohászati eljárásokat és a felhasznált ércek származási helyét vizsgálja a Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézetének (ATOMKI) és a Szegedi Tudományegyetem Régészeti Tanszékének közös projektje.
Megkezdte tevékenységét a Kútvölgyi Kórház pszichiátriai osztálya, amely az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Központ (OPNI) 61 aktív kórházi ágyának átvételével létesült - jelentette be Horváth Ágnes egészségügyi miniszter. Az OPNI-ból két ütemben vettek át aktív kórházi ágyakat, április 1-én 34-et az egyetem pszichiátriai klinikájára, míg október 15-től napokon belül 61 beteg kerül át a…
Kurdok és velük rokonszenvezők ezrei vonultak csütörtökön utcára Észa-Irak városaiban, hogy így tiltakozzanak a török parlament döntése ellen. Az ankarai törvényhozás szerdán felhatalmazta a kormányt, illetve a hadsereget arra.
Műszaki hiba miatt kigyulladt egy kisbusz a budapesti Moszkva téren, senki nem sérült meg - közölte a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Jövő január elsejétől a gépkocsi üzembentartójának objektív felelőssége lesz a szabálysértések elkövetésénél, akkor is, ha más vezette az autót és ezt el is ismeri.
Ha nem lesz rendkívüli hideg, akkor télre lesz elegendő szálláshelyük a hajléktalanoknak - mondta a szaktárca munkatársa az Országgyűlés szociális bizottságának ülésén csütörtökön. Az országban mintegy 20-30 ezer hajléktalan van, közülük hatezren élnek az utcán, a felük a fővárosban.
Nem használnak gumilövedéket a rendőrök az esetleges rendbontók megfékezésére; azok a rendőrök, akik ellen büntetőeljárás folyik a múlt évi zavargásokkal kapcsolatban, nem vehetnek részt az október 23-i rendezvények biztosításában - jelentette be Bencze József .
60 évvel ezelőtt, 1947. október 19-én Budepesten született Bánsági Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő. Színészi pályafutását 1966-ban a Nemzeti Színház stúdiójában kezdte, majd felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskolára
Teherán szerint a lélektani hadviselés részét alkotja George Bush amerikai elnök szerdai kijelentése, miszerint világháborús kockázattal jár, ha Irán atomfegyverhez jut. Bush azt mondt...
Bőröndbe gyömöszölt gyermekhullát találtak Sydney egyik közparkjának tavában. Az ausztrál rendőrség fotókat tett közzé a bőröndről, hátha ezek alapján valaki információval tud szolgálni a rettenetes bűntényről. Egyúttal figyelmeztetést intéztek a szülőkhöz, hogy vigyázzanak jobban a gyerekeikre.
A hat mérkőzésen elszenvedett hat vereség után menesztették Bob Hartleyt, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Atlanta Thrashers vezetőedzőjét.A csapat felkészítésével járó munkát ideiglenesen az alelnök Don Waddell látja el.
A múlt héten 28 ezerrel 337 ezerre nőtt a munkanélküli segélyért először folyamodók száma az Egyesült Államokban. A Dow Jones Newswires által megkérdezett szakértők az...
Balatongyörökön átadták csütörtökön a MÁV szakemberei a Magyarországon első, teljesen automatizált fény- és félsorompót, amely közvetíti és tárolja a forgalmi, baleseti adatokat is.
Mintegy 80 polgárőr, megyei és települési egyesület vezetője, illetve tag vehetett át kitüntetést, elismerést, miniszteri, rendőr-főkapitányi, határőrizeti dicséretet, dísztőrt, vagy tárgyi jutalmat csütörtökön Budapesten az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából minden évben sorra kerülő díszünnepségen.
A világ egyik legszexisebb pasija, George Clooney bevallotta, hogy alkohol nélkül nyuszi módjára viselkedik a nôkkel. Nincs önbizalma, és képtelen felszedni a csajokat.
Az október 13-i héten 309.000-röl 337.000-re emelkedett az 1. amerikai munkanélküli segélykérelmek száma, meghaladva ezzel a 315.000-es elörejelzést. A regisztrált munkanélküliek száma ezzel 0,7%-kal 2,534 millióra emelkedett. 16.00 órakor teszik közzé a szeptemberi elöremutató indikátorokat, ahol +0,3%-os értékkel számolnak a legutóbbi -0,6% után. A gyenge adatok után is a régi abszolút csúcs…
Tizenegy milliárd forint állami támogatáshoz szeretne jutni három év alatt a főváros, hogy 180 ezer lakásban megoldja a távfűtés mérését és szabályozását - mondta Demszky Gábor főpolgármester csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. A 22 milliárdos beruházás másik felét a Főtáv Zrt. állja.
Összeülhet az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok Kovács Katalin-Janics Natasa sikerpáros. Felkészülésüket azonban nem korábbi edzőjük Fábiánné Rozsnyói Katalin irányítja - ez a megállapodás született azon a megbeszélésen, ahol Baráth Etele, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke tárgyalt az érintettekkel.
A XI. kerületi Fidesz szerint nemcsak önkormányzati, hanem állami telkek is kerültek áron alul a Kopaszi-gát térségét fejlesztő - Leisztinger Tamás vállalkozó többségi tulajdonában álló - céghez az elmúlt években. Schneller Domokos helyi fideszes képviselő elmondta: várják, hogy az ügyészségen korábban elkezdett vizsgálathoz csatolják kiegészítésként ennek a két teleknek az ügyét is.
Abszurdnak és már-már az ostobaság határát súrolónak tartja Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke a Magyar Narancs csütörtöki számában megjelent cikket, amelyben arról írtak, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Terv végrehajtását felügyelő eseti parlamenti bizottság tagjai tavaly javadalmazást kaptak olyan szervezetektől, amelyek uniós pénzeket nyertek pályázatokon.
Bodó Imrét, Tiszasziget polgármesterét jelöli a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) az országgyűlési képviselői mandátumáról lemondott Kispál Ferenc helyére a Fidesz-frakcióba. Kispál Ferenc, aki a Fidesz Csongrád megyei területi listájáról jutott be az Országgyűlésbe, múlt héten pénteken közölte, lemond mandátumáról, miután a Népszabadság nyilvánosságra hozta, hogy egy…