Mától csak pénzért nyilatkozik a kétgyermekes édesanya, akit állítása szerint volt férje szándékosan fertôzött meg HIV vírussal. Az asszony vasárnap még arról beszélt a Borsnak, hogy meg akarja állítani felelôtlen exférjét. Tegnap már menedzseréhez irányított, aki kijelentette: félmillió forintot kér Judit nyilatkozatáért.
A legnagyobb probléma az, hogy hiányzik a vállalatok részéről az önálló igény a kutatás-fejlesztésre - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal elnöke. Pártos Ferenc kiemelte: átlátható és kiszámítható pályáztatási rendszert kíván működtetni a szervezet. Hozzátette: a nagyobb támogatásokat elnyert vállalatoknak nyilvánosan is el kell számolniuk a…
Kétségbeesett akcióba kezdett a politikusok népszerűségi listájának hátsó fertályán kullogó miniszterelnök, amikor mindent egy lapra feltéve a néphez fordult, miután már pártjában is erősödtek a kritikus hangok vele szemben.
Diákok gyűjtenek ételt kedden a rászorulóknak Gödöllőn. Az Élelmezési Világnap alkalmából várják az adományokat reggel héttől este hétig a Szabadság téren, hogy később odaadhassák azokat hajléktalanoknak, időseknek vagy épp nagycsaládosoknak.
A Moszkva tér rendezését felveszik a főváros kiemelt fejlesztései közé, s egyúttal beépítik azt az európai uniós támogatásra javasolt projektek sorába - foglalt állást a Főpolgármesteri Kabinet. Tárgyaltak a kormányzati negyed megvalósításával kapcsolatos fővárosi feladatokról is.
Mentô szállította kórházba vasárnap éjjel a Hooligans együttes három tagját. Csipát, Endit és Zsoltit ismeretlenek ütötték le egy budapesti szórakozóhely elôtt, mindhárman komoly sérülést szenvedtek.
Az amerikai dollár továbbra is őrzi globális kulcsvaluta-státusát, de a makrohelyzet romlása és a befektetői hangulat megingása esetén a dollár még nagyobb nyomás alá kerülhet
Több mint 25 milliárd jen értékben áraznak magyar szamurájkötvényt szerdán Tokióban, mondta egy bennfentes kedden a Dow Jones hírügynökségnek. Az előzetes hozamfelársáv a szuverén kibo...
A 2001. szeptember 11-i, New York-i Világkereskedelmi Központ elleni támadást szavazták meg egy felmérésen minden idők legemlékezetesebb televíziós pillanatának. Második helyen Diana hercegnő 1997-es temetése következett, majd a Holdra szállás 1969-ből.
Néhány visszásságot rögzített, de bűncselekményre utaló adatra, nem bukkant a Gripen-beszerzéseket vizsgáló bizottság. A Népszabadság értesülése szerint a vadászgépek beszerzéséről szóló államközi szerződés államtitok, és az ügyben több minősített dokumentum is van, ezért a jelentés is titkos egyelőre.
A beszámoló szerint a British Airways egyik Boeing-747-es gépe, amely szingapúri úti céllal haladt a felszállópálya felé és az Air Sri-Lanka egy Airbus 340-ese üközött egymással
Az ügyészség szerint törvénysértő a Magyar Gárda Egyesület működése, míg a szervezet elnöke könnyen orvosolható jogi anomáliákról beszél csupán. Ettől függetlenül készül a Jobbik által életre hívott egyesület arra, hogy október 21-én mintegy 600 újabb tagját gárdistává avassa. Ha a szervezet rövid időn belül nem állítja helyre a törvényes működésének feltételeit, a bíróság akár a feloszlatásáról…
Hiába írunk 2007-et, ma is kényes téma, miért köti össze egy idôsebb nô sokkal fiatalabb férfivel az életét. Pedig gyakran bebizonyosodik, hogy hiába a nagy korkülönbség, akár éveken át megfelelô szellemi és szexuális partnerei lehetnek egymásnak. Az esetek jó részében akkor ér véget a kapcsolat, amikor a férfi gyereket akar.
A brit kormány azt fontolgatja, hogy betiltja a friss tej fogyasztását. A cél: megmenteni a Földet, márpedig a tartós tej nem igényel hűtést, így fogyasztása csökkenti a károsanyag-kibocsátást.
Az iskolai ebédszünetben vett be ecstasy tablettát három tíz év körüli kisgyerek Ausztráliában, hétfőn délután. A gyerekeket kórházba szállították, azt még nem tudni, hogy hogyan került hozzájuk a kábítószer.
Két baleset is történt alig pár száz méterre egymástól hétfő éjszaka Solymár és Pilisborosjenő között. Az egyik balesetben egy személyautó ütött el egy 60 éves férfit, aki a helyszínen az életét vesztette. A másik eset nem messze az előzőtől történt, itt két személygépkocsi ütközött frontálisan, öten, köztük egy gyermek sérült meg.
Az ügyészség hatvan nappal meghosszabbítaná Zuschlag János előzetes letartóztatását, ezt indítványozták a bíróságnál - mondta lapunknak a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség főügyész-helyettese. Szabó Ferenc szerint a nyomozási bíró egy-két napon belül dönthet. A csalással gyanúsított Zuschlag ügyében Szegeden döntenek, mert a Kecskeméti Városi Bíróság elfogultságot jelentett be. A Szegedi Városi…
Elviselhetetlen bûzben készíti mûsorát Mike Rowe. A Discovery Channel sztárja azokról az emberekrôl készít sorozatot, akik undorító szagot kénytelenek elviselni munkájuk során.
K. Endrét egy napra elzárják, miután úgy döntött, nem fizeti be ittas biciklizéséért kirótt ezer forintos bírságát. Az egynapi elzárás a Magyar Köztársaságnak 6-7 ezer forintjába kerül - Márványi Péter jegyzete
Tíz százalékkal kell csökkentenie a vonalak számát a MÁV-nak a jövő évi menetrendben – derül ki egy dokumentumból. A leépítés most huszonegy szárnyvonalat érint.
Téved, aki azt gondolja, hogy a Szoborpark építése befejeződött azzal, hogy a rendszerváltás után nem sokkal elhelyezték ide a főváros "feleslegessé vált" szobrait. Komplex oktatási és kiállítási központ jön létre majd háromezer négyzetméteren másfél milliárd forintért. Tavaly az egykori Sztálin-szobor csonkját, a napokban pedig egy katonai barakkban a forradalmat és a rendszerváltást bemutató…
Az USD-CHF ma 1,1823-as napi csúcsán nyitott, majd visszaesett 1,1806-ra. Támogatás 1,1784-nél, ellenállás pedig 1,1857-nél található. Az EUR-JPY ma reggel nyomás alá került, és több mint 40 pippel visszaesett 166,38-ra. Már tegnap is csökkenö tendencia mutatkozott. A kereskedök szerint az alsó oldalt vételi utasítások védik 166,29-nél és 166-nál. A technikai befektetök célba vették a…
A szakértők arra számítanak, hogy a múlt héten nőtt az amerikai olajtartalék és a benzintartalék, miközben csökkent a feldolgozott olajtermék-tartalék. A Reuters által hétfőn megkérdez...
Itt az ideje a palesztin állam megalapításának - mondta Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter hétfőn, Mahmúd Abbász palesztin elnökkel folytatott tárgyalása után. Az Egyesült Államok novemberben közel-keleti konferenciát szervez, amelyen részt vesznek a palesztin-izraeli konfliktusban érintett államok vezetői.
Újabb négy évre Mészáros Tamást, egykori ÁPV Zrt. elnököt választotta rektornak a Budapesti Corvinus Egyetem szenátusa hétfői ülésén. Az egyedüli pályázót, akinek pály...
A magyar élelmiszeripar ágazatai közül a bor- és pálinkakészítés fejlődött a legdinamikusabban az elmúlt évtizedben, de leginkább az elmúlt hat évben - mondta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a Híres Pálinkák című könyv bemutatóján.
A Pannon nem reprezentatív felmérést végzett azokkal a felsőoktatási intézményekkel együttműködve, amelyek hallgatói közül számos pannonos dolgozó került ki az elmúlt években. A megkérdezett diákok szerint a munkahely kiválasztásánál legfontosabb szempont a versenyképes jövedelem, ezt követi az egészséges munkakörnyezet és a szakmai tapasztalatszerzés. A műszaki felsőoktatásban tanuló egyetemisták…
Volt-e szex A nagy fogyásban? – mindenki ezt találgatja, miután show kamerái rögzítették Milán és Bogi éjszakai ágyjelenetét. A TV2 mûsorában összemelegedett páros a tegnap esti Aktívnak beszélt elôször bimbózó szerelmükrôl. Bogi komolyabb kapcsolatot remél, de tudja, hogy más lányok is pályáznak választottjára.
A svéd Telefon AB LM Ericsson, a világ legnagyobb távközlésiberendezés-gyártója kedden 4 milliárd svéd koronás adózott eredményt jelentett a harmadik negyedévről előzetesen - a pontos...
A revízió szerint 2.5%-ról 2,4%-ra módosították a szeptemberi német fogyasztói árakat. Havi szinten 0,1%-os emelkedés mutatkozik az eddigi +0,2% után. Az EUR-USD 1,42-ön nyitotta az európai kereskedést. Az 1,4247-es csúcs elérése óta kedvezöek a chart-technikai kilátások. A figyelmet továbbra is az 1,4281-es abszolút csúcs tesztje vonja magára. Ellenállás 1,4241-nél, támogatás pedig 1,4153-nál…
Viszonylag ritkán beszélt az elmúlt egy évről, botrányba fulladt házassága válságáról Paul McCartney. Az egykori Beatle most megtörte a csendet és elmesélte: miként segítették át gyermekei és a zene szeretete a nehéz időkön.
Az Egyesült Államok hétfőn önmérsékletre kérte Törökországot, miután a török kormány parlamenti felhatalmazást kért egy észak-iraki katonai akcióhoz. Ankara az iraki területen szerveződő kurd ellenállást akarja felszámolni, de félő, hogy belesodródik a polgárháborúba.
Elgázolt egy gyereket a villamos Budapesten, a VIII. kerületben; a 12 éves kislány súlyos sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) ügyeletese kedden. Bálint Gabriella elmondta: a 24-es villamos az Orczy út és az Elnök utca kereszteződésében ütötte el a gyermeket reggel hét óra után. Hozzátette: a kislány súlyos fej- és lábsérüléseket szenvedett, kórházba…
Szentendre - Nincs tovább maradása Antal Imrének (72) barátjánál Szentendrén. Jenei József (62) tavaly áprilisban fogadta be, most azonban már kitenné, mivel egyre több közöttük a veszekedés, és nem bír Imruskával. A művész ismerősei szerint a Szeszélyes sztárjának az Ódry Színészotthonban lenne a legjobb helye, mivel lakásába nem mehet egyedül vissza.
Ma reggel erösödést mutatott a dollár. A zöldhasúnak jól jött a befektetök növekvö kockázatvállalási készsége. Nem volt nagyobb hatással a jegyzésekre a Fed-elnök, Ben Bernanke beszéde, mivel nem ejtett szót a bank jövöbeni kamatpolitikájáról. Ma számos adat megjelenése várható. A nap csúcspontját a brit fogyasztói árak, melyeknél +1,9%-os emelkedéssel számolnak, az EU-s inflációs adatok…
Sok ezren jelentkeztek az RTL Klub Csillag születik címû produkciójába. A Bors mutatja meg elsôként azokat a kiválasztott versenyzôket, akik lehetôséget kaptak, hogy tehetségüket egy ország elôtt bemutassák. A versenyzôk között számos híresség, köztük Kásás Tamás és Janicsák István rokonát fedeztük fel.
Felborult egy személyautó a Kerepesi úton a Mosoni utcánál, ezért a Keleti pályaudvar felé csak egy sáv járható, nagy a dugó - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese kedden. Bálint Gabriella elmondta: egy piros lámpánál álló autóba belerohant egy másik kocsi, amely az ütközés következtében felborult, és a buszsávban állt meg. Mindkét járműben csak a vezető utazott, a felborult…