Hat német turista - köztük három gyerek - és két helyi túravezető vesztette életét Thaiföldön, miután özönvízszerű esőzés lepte meg őket barlangászás közben szombaton egy nemzeti parkban, a fővárostól, Bangkoktól 650 kilométerre délre. A német csoport hetedik tagját még keresik.
Őszi Kulturális Fesztivál társrendezvényeként idén is várja Szegedre az érdeklődőket a hétfőn kezdődő Szegedi Kamarazenei Fesztivál - tájékoztatta Fritz Rolf főszervező az MTI-t .
Önkormányzati képviselőt választanak ma Várpalotán a kettes számú válaszkókörzetben; a tisztségre négy jelölt pályázik - tájékoztatta Máténé Ignácz Anita, a város jegyzője, a választási iroda vezetője az MTI-t.
Csak hónapokkal a botrány kirobbanása után indít vizsgálatot az MSZP etikai bizottsága a maffia-bűncselekménnyel gyanúsított szocialista Zuschlag János és társai ügyében. Az etikai bizottság arról is döntött: a sorozatos csalási botrányok után és a Weiszenberger ügy miatt feloszlatják az MSZP kiskunhalasi szervezetét.
Legalább hat német turista - közöttük egy tízéves kisfiú - és két thaiföldi idegenvezetőjük lelte halálát egy barlangban a hirtelen beáramló barlangvíz fogságába kerülve - közölte vasárnap a thaiföldi rendőrség.
A Széna téri túszejtéses bankrablás helyszínelése közben egy pénzintézetből 460 ezer forintot eltulajdonító rendőrtiszt ügyében tart másodfokú tárgyalást a Fővárosi Ítélőtábla szerdán.
A napokban közzétették annak a hét autónak a listáját, melyek a végső csatába indulnak a szavazatokért, hogy elnyerjék a megtisztelő „Év autója“ címet. Mint arra olvasóink bizonyára emlékeznek, egy hónappal ezelőtt még mintegy 33 modellből álló listát mutattunk be, melyrôl a nemzetközi zsűri immáron kiválasztotta a döntő résztvevőit.
A palacsintás gyilkos ügyében jogerős döntés várható a Fővárosi Ítélőtáblán kedden; a férfit első fokon 12 év fegyházra ítélték, mert erős nyugtatót tett élettársa két gyermekének palacsintájába.
Csalódott a volt miniszterelnök, mert nem ilyen országot képzelt el, amikor Magyarország belépett az Európai Unióba. Medgyessy Péter szerint a politikusoknak nem kellene csodálkozni azon, hogy a fiatal utódaik olyanok, mint Zuschlag János, hiszen ezt a mintát látták.
Szombat este 18 óra 24 perc óta új rekordere van a leghosszabb folyamatos élő adásnak. JoNeS, az Abszolút Rádió műsorvezetője, 97.3 órán át szórakoztatta az éteren át az FM 97.3-as frekvenciát választó hallgatókat. Az ötnapos heroikus küzdelmet több rendezvény tarkította a helyszínen.
Forradalmasíthatja a tengeri áruszállítást az úgynevezett sárkányvitorla alkalmazása, amelynek révén jelentős mennyiségű üzemanyag takarítható meg, és a légkörbe is kevesebb szén-dioxid jut.
Atlétikai pályafutása befejezése után valószínűleg bokszolónak áll Nadine Kleinert, a németek jelenlegi legjobb női súlylökője. Az idei, oszakai világbajnokságon bronzérmes, 90 kilós hölgy elmondta: már kapott is egy ajánlatot a magdeburgi SES ökölvívó-istállótól.
Az eddigi 42 ezresről 50 ezer fősre bővíti arénáját a Werder Bremen labdarúgóklub. Az egyesületnek otthont adó Weser Stadion felügyelő bizottsága elfogadta az erre vonatkozó terveket, így az építkezés már karácsony előtt megkezdődhet.
Pénteki remeklése után a tegnapi idômérô edzésen alaposan elmaradt a várkozástól Talmácsi Gábor. A 125 köbcentis motorosok között a világbajnoki pontversenyben vezetô magyar motoros csak a kilencedik helyrôl indulhat az Ausztrál Nagydíjon.
Medgyessy Péter szerint a jelenlegi magyarországi politika öngerjesztő, tartósan feszült viszonyokat teremt és a politikusok nem az emberekkel, hanem egymással vannak elfoglalva.
Az oroszok a kaviár magasabb ára és nem a Kaszpi-tenger halállományainak drámai pusztulása vagy az orvhalászat miatt vásárolnak kevesebb fekete kaviárt az utóbbi években - mutatta ki a Természetvédelmi Világszövetség (WWF) felmérése.
Két halálos baleset is történt vasárnap hajnalban az országban. Tatabánya mellett az M1-es autópályán egy autó ütközött a korlátnak, hárman meghaltak. Szintén halálos baleset történt Dunabogdány belterületén ahol egy autó előbb villanyoszlopnak, majd házfalnak csapódott és kitépett egy gázcsonkot is.
A Kubát 1989-tól 2000-ig sújtó gazdasági válság hatalmas szenvedéseket okozott az embereknek, ám a rettenetes időszaknak jelentős egészségügyi előnyei is voltak - mutatták ki amerikai kutatók.
Legkevesebb 21 ember meghalt, több mint húszan pedig megsérültek Kolumbiában, miután sziklaomlás történt egy illegális, külszíni aranybányában az ország délnyugati részén szombaton. A tragédia akkor történt, amikor a környék lakói felfedeztek egy lelőhelyet, és a legalapvetőbb biztonsági intézkedések nélkül nekiálltak kitermelni a nemesfémet.
Indiai kutatók megvizsgálták a levelibékák tappancsait, és ellesték a trükköt, amelynek felhasználásával egy többször is használható ragasztószalagot fejlesztettek ki.
Amerikai bírálat a Kremlnek. Condoleeza Rice külügyminiszter szerint a Kreml túlzott hatalmat gyakorol Oroszország felett, ami veszélyezteti a demokráciát.
A Fidesz újra felszólította Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, hogy ha komolyan gondolja a közélet megtisztításáért tett lépéseit, váljon meg pénzügyminiszterétől.
Veszedelmes filmek címmel a XVIII. század erotikáját, szabadosságát megidéző alkotásokat vetítenek keddtől péntekig a budapesti Francia Intézetben. A Veszedelmes viszonyok három filmes feldolgozását, Roger Vadim, Stephen Frears és Milos Forman filmjét, továbbá Benoit Jacquot Sade című alkotását láthatják az érdeklődők.
Négy órán keresztül tárgyalt egymással Havannában Fidel Castro kubai és Hugo Chavez venezuelai elnök szombaton. Ez volt Chavez hetedik látogatása Kubában a több mint egy éve betegeskedő Castrónál. A kommunista vezér állapota továbbra is államtitok.
"Rádióaktivitásáért kapott felfüggesztett börtönt egy 82 éves néni és 75 esztendős öccse Nagy-Britanniában: olyan erővel bömböltették rádiójukat, hogy szomszédaik beperelték őket.
Legkevesebb kilenc ember meghalt, nyolcan eltűntek a szombati ítéletidőben Tunézia fővárosában és környékén. Az özönvízszerű esőzés következtében a folyók kiléptek medrükből, az ország északi részén utakat öntöttek el, több települést elvágva így a külvilágtól.
Moldvai csángó népzenét játszó magyarországi zenekarok muzsikája, táncház, néprajzi előadások, filmvetítések és kézműves foglalkozások várják az érdeklődőket október 19. és 28. között Budapesten a "Tündérkertben", a XII. kerületi Művelődési Központban - közölte Székely Zoltán programszervező az MTI-vel.
A rap-műfaj egyik legnagyobb díjának gálaestjén hiába várták szombaton este Atlantában a rendezők az est fő esélyesét: T.I. a rendőrség vendégszeretetét élvezte.
Nem lesznek többé ugyanazok a török-amerikai kapcsolatok, ha az amerikai képviselőház külügyi bizottságának az örmény népirtásról szóló határozatát elfogadja a kongresszus - figyelmeztetett a török hadsereg főparancsnoka. Yasar Büyükanit tábornok a Milliyet című napilapban vasárnap megjelent interjújában úgy vélekedett, hogy egy ilyen határozatot nem tudnának megértetni a török közvéleménnyel.
Egy hatalmas meteor száguld a Föld felé és már csak egy óra van vissza a totális megsemmisülésig. Mit tenne az utolsó 60 percben? A feltételezést és a kérdést Nagy-Britanniában tette fel egy könyvkiadó felmérésként és egy regény reklámhadjáratának részeként.
Továbbra is a pénzügyminiszter menesztését követeli a Fidesz Gyurcsány Ferenctől. Nem töltheti be Kossuth Lajos helyét a pénzügyminiszteri székben az a személy, aki a privát szférában 55 millió forint áfát igényelt vissza jogtalanul - fogalmazott Balsai István.
Véres lábnyomot találtak a rendőrök abban a Praia de Luz-i apartmanban, ahonnan még májusban eltűnt a négyéves Madeleine McCann. A nyom megegyezik azzal, amelyre korábban a McCann család által bérelt autóban bukkantak. Ez tovább erősítheti a rendőrség elképzelését, amely szerint a szülőknek is közük van az ügyhöz.
A környezet károsításával kapcsolatos bűnözés visszaszorítására megerősítik a zöld hatóságot, s a meglévő 1300-as ellenőr létszámot 450 fővel bővítik - jelentette be Fodor Gábor szombaton a Pest megyei Tápiószecsőn, ahol újabb incidensbe keveredett a helyi roma kisebbségi képviselővel.
A világ első föld alatti földrengés-megfigyelő állomását tervezik létrehozni a Szent András-törésvonalon, s az első furatmintát nemrég mutatták be a szakemberek.
A közel-keleti békekonferencia előkészületeinek szentelt négynapos közel-keleti körútja első állomására, Tel-Avivba érkezett vasárnap Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter, aki megérkezése után úgy nyilatkozott, hogy útja során nem vár áttörést a tárgyalásokon. Időközben már megkezdődött az izraeli és palesztin tárgyalódelegációk találkozója, amelyen kidolgoznák az egyesült államokbeli…
Fábiánné Rozsnyói Katalin újabb figyelemre méltó bejelentést tett: ha Janics Natasa hétfôn 10 órakor megjelenik a központilag szervezett tatai edzôtáborozáson, akkor nála folytathatja a munkát.
Eddig tizennégy halálos áldozatot követelt a Costa Ricában napok óta tartó felhőszakadás okozta áradás. A helyi Vöröskereszt vasárnapi közlése szerint a fővárostól, San Josétól nyugatra fekvő Atenas város szegénynegyedeinek több házát sodorta el egy sárlavina.
Várhatóan hétfőn, vagy kedden dönt az Alkotmánybíróság a Fidesz és a KDNP tandíjról, vizitdíjról és kórházi napidíjról szóló népszavazási kezdeményezéséről. Az alkotmánybírák azokról a kifogásokról döntenek, amelyek az OVB aláírásgyűjtő-íveket hitelesítő határozatát támadják.
Észak-Korea szögesdrótos kerítést épít első atomkísérletének színhelye körül az ország észak-keleti részén fekvő Kildzsu város közelében. A jelentés szerint az észak-koreai hatóságok megerősítették a Pongjeri nukleáris létesítménynél dolgozó személyzetet is.
2007.október 12-én Molnár Béla helyi országgyűlési képviselő a Parlament Környzetvédelmi Bizottságának tagja, Dr. Lánszki Imre ökológus-herbológus, civil szervezetek, angyalföldi Polgárőrség szervezete, a TV13 kerületi kábeltelevizió közreműködésével a parlagfű- mentesítési munkálatok utóellenőrzési bejárását szervezte.
Lovász László Wolf- és Bolyai-díjas matematikus szerint, mivel nincs matematikai Nobel-díj, a tudományág kevesebb figyelmet kap. Másrészről viszont a díjazás nem gyakorol nyomást a matematikusokra.
Kilencven éve, 1917. október 15-én született Fábri Zoltán háromszoros Kossuth-díjas filmrendező. Sokáig úgy tűnt, a Ferencvárosban felnőtt fiúból festőművész lesz, el is végezte a Képzőművészeti Főiskolát, de ekkor már filmrendező akart lenni.
A Fidesz ismételten felszólítja Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, hogy ha komolyan gondolja a közélet megtisztításáért tett lépéseit, váljon meg pénzügyminiszterétől - mondta Balsai István vasárnap Budapesten.
A világ vezető bankjai 80 milliárd dolláros pénzügyi alap létrehozatalát tervezik azzal a céllal, hogy a pénzből visszavásárolják a "bennragadt" jelzáloghiteleket, s ezzel megakadályozzák a jelzáloghitel-piaci válság továbbterjedését.
Tizenháromra emelkedett vasárnapra a kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszkban (Dnyepropetrovszkban) az előző napi gázrobbanás halálos áldozatainak száma. A detonáció egy nyolcemeletes épületben következett be, a ház félig romba dőlt. A közeli házaknak is betörtek az ablakaik.
Tizenegy ló pusztult el egy Miskolc melletti tanyán. A tulajdonos és a kihívott állatorvos mérgezésre gyanakszik. A tanyán összesen 23 lovat tartottak. A tulajdonos vasárnap reggel vette észre, hogy tíz ló elpusztult. Később még egy állat kimúlt, egynek az életét viszont sikerült megmenteni.
Saul Friedla:nder izraeli történész, író és holokausztkutató kapta a német könyvszakma idei békedíját vasárnap Frankfurtban. Az egyik legrangosabb német irodalmi, egyben társadalmi - külföldieknek is adható - kitüntetést immár hagyományosan a frankfurti könyvvásár zárónapján adták át a 75 éves Friedla:ndernek a német alkotmányozás bölcsőjének számító Szent Pál templomban (Paulskirche). Az izraeli…