Jogvédő szervezetek képviselőivel találkozott szombaton Moszkvában Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter és nagyobb demokráciát kért Oroszország számára. Egyes megítélések szerint a hatalom koncentrációja és a demokrácia gyengülése tapasztalható Oroszországban a decemberi választások előtt, s ezzel kapcsolatos aggodalmait hangoztatvaaz amerikai külügyminiszter meghallgatta nyolc emberjogi…
Akinek kevés, a gyufa, a golyóstoll, a telefonközpont "magyarsága", az csapja hozzá Harry Pottert - legalábbis a moszkvai nemzetközi könyvfesztivál BibliObraz előadásán elhangzottak alapján. Az előadáson Békés Pál Kétbalkezes varázsló című könyvét mutatta be Tatjana Voronkina műfordító és a szerző - írja szombati számában a Népszabadság.
Balogh Béla és Filkor Attila is helyet kapott Várhidi Péter szövetségi kapitány kezdőcsapatában a Szusza Ferenc Stadionban 16:20 órakor kezdődő, Málta elleni labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőre.
Ketten haltak meg szombaton, amikor körültekintés nélkül, autóval a sorompó nélküli mindszenti vasúti átkelőre hajtottak, és ütköztek a Hódmezővásárhely és Szentes között közlekedő vonattal. Az autó két utasa a helyszínen meghalt – tájékoztatott M. Toronykői Márta, a Csongrád Megyei Rendőrkapitányság sajtóreferense.
A magyarországi contact center piac értéke jelenleg 14,5 millió dollár, 2010-re pedig eléri a 18,2 millió dollárt. Ma hazánkban körülbelül 18 ezren dolgoznak telefonos ügyfélszolgálati pozíciókban, és számuk 50 %-kal emelkedik 2010-re. Az elkövetkezendő 3 évben Magyarországon 145 új contact center fog épülni.
Karsai József, a miniszterelnököt az utóbbi időben többször bíráló battonyai polgármester nem vesz részt az MSZP frakcióülésén, mert azt tejesen értelmetlennek tartja. A szocialista politikus erről szombaton délelőtt nyilatkozott az MTI-nek.
Kéthetes kúrán vett részt a hévízi gyógyfürdőben Habsburg Ottó, aki büszke arra, hogy 95 éves kora ellenére eddig nem volt szüksége hasonló gyógykúrára - erről maga a politikus beszélt szombaton újságíróknak.
Két ember meghalt, amikor Mindszent és Mártély között egy vasúti átjáróban vonat ütközött személygépkocsival szombat délután - közölte Dobson Tibor az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Kavalecz Imre, a MÁV szóvivője elmondta, hogy a baleset egy sorompó nélküli vasúti átjáróban történt. A személyautó a mozdony alá szorult, ezért a tűzoltók segítségével szabadítják ki a járművet. A…
Összedőlt egy része annak a kilenc emeletes lakóháznak Ukrajnában, ahol szombat délelőtt robbanás történt. Kilenc holttestet találtak a mentőalakulatok. A Dnyipropetrovszk városában történt balesetnek sok a sérültje.
Az MSZP-frakció azt a verziót szavazta meg a képviselőcsoport szombati zárt ülésén, hogy 2011. január elsejétől lépjen életbe az a szabályozás, hogy a parlamenti képviselő ne lehessen egyben polgármester is - értesült az MTI. A távirati iroda információi szerint ez alapján 2014-ig a polgármesterek még lehetnek parlamenti képviselők, de csak az egyikért vehetnek fel fizetést. Gyurcsány Ferenc a…
Összeomlott a vagyonmegosztási megállapodás Paul McCartney és válófélben lévő felesége, Heather Mills között. Az egykori modell ugyanis nem hajlandó elfogadni azt a 21 milliárd forintos vagyont amit az ex-Beatle ajánlott neki.
Bűncselekményt gyanít egykori - szövevényes múltú, állítólag többszörös ügynökként is ismert - egyiptomi kollégájának általa látott londoni halála mögött egy magyar vállalatigazgató, akit a szombati The Times szólaltatott meg.
A köztársasági elnök szerint tudnunk kell, hogyan és miért történt a magyarok kitelepítése Szlovákiából alig néhány évvel a hortobágyi táborok előtt, mert ennek ismerete is szükséges ahhoz, hogy ne érzelmektől vezérelt, hanem megalapozott álláspontot képviseljünk a Benes-dekrétumokról szóló vitában. Sólyom László erről szombaton a hajdú-bihari Ebesen beszélt, ahol felavatták a kommunista diktatúra…
Csak 2011 után tiltaná törvény, hogy parlamenti képviselő ne lehessen egyszerre polgármester is. A többi között erről egyeztek meg az MSZP rendkívüli frakcióülésén. A kormányfő saját pontjairól megint népszavazást kezdeményez. A legnagyobb ellenzéki párt szerint hitelten a kormányfő csomagja.
Spanyol kutatóknak először sikerült rögzíteniük egy fejlábú hangját, mely szerintük riasztásként funkcionál a ragadozó halak ellen. A Spanyol Tengeri Kutató Intézet munkatársai ugyancsak megdöbbentek, amikor a felvételekkel együtt rögzített hangot is meghallgatták.
Az MSZP frakciója azt javasolja, hogy 2011. január 1-től a polgármesterek, a megyei közgyűlési elnökök, a főpolgármester és helyettesei ne lehessenek egyben parlamenti képviselők is - közölte Lendvai Ildikó, a képviselőcsoport vezetője a frakcióülés utáni sajtótájékoztatón. A Fidesz szerint felesleges és hiteltelen a szocialisták és Gyurcsány Ferenc közélet-kifehérítő csomagja úgy, hogy az MSZP a…
Letartóztattak Mexikóban egy horror novellákat író, kannibál férfit, akirôl kiderült: több nôt is feldarabolt, testrészeiket pedig a lakás különbözô pontjain helyezte el, hogy inspirációt nyerjen belôlük az íráshoz. A férfi büszke a bestiális gyilkosságokra.
Harangtolvajokat fogott a rendőrség Újfehértón; az öt, mintegy kétmillió forintos kárt okozott 17-20 év közötti fiatal ellen eljárás indult - közölte az ügyben nyomozó nyíregyházi rendőrkapitányság munkatársa pénteken az MTI-vel.
A vajdasági családok több mint harminc százalékának nincs gyereke. Ha ennek a negatív népszaporulatnak a tendenciája megmarad, a tartomány lakosság az évszázad derekára hatszázezerrel csökken.
A Berlin és Moszkva közötti stratégiai együttműködés fontosságát hangsúlyozta a német kancellár. Angela Merkel hétvégi videoüzenetében beszélt erről, Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnapi németországi látogatásával összefüggésben.
A DeTelmmobilien-Hungary Zrt. nyerte az IMV Hungaria Kft. által a West Gate Business Park teljes körű létesítménygazdálkodási feladatainak ellátására kiírt pályázatot - számolt be a Napi Gazdaság. A szerződés értelmében a következő három évben a DeTelmmobilien üzemelteti a törökbálinti logisztikai parkot.
Megalázó vereséget szenvedett a Ferencváros az NB II. keleti csoportjának 10. fordulójában, a Kecskemét ellen. A hazai csapat rendkívül ügyesen és eredményesen játszott, a gyenge Fradi ellen, a félidőben már 2-0-ra vezettek.
A romák szerepéről, történelméről, oktatásáról és a témában érintett tanárok felkészültségéről kétnapos tudományos tanácskozás kezdődött szombaton Budapesten, melyet Kállai Ernő kisebbségi ombudsman nyitott meg. Mit tanítanak, egyáltalán tanítanak-e valamit a pedagógusok a romákról, a tanároknak van-e továbbadható valós ismeretük Magyarország legnagyobb kisebbségéről, helyes-e, hogy csak a…
A finn parlament jövőbizottságának elnöke és a finn nagykövet tájékozódott szombaton Miskolcon a bükkábrányi ősfákról. A találkozón ígéret hangzott el, hogy minden eszközzel megpróbálják segíteni az ősfák tudományos kutatását.
Az indiai Harry Potter rajongók szombaton megkönnyebbüléssel fogadták azt a bírósági döntést, ami engedélyt adott a könyvben szereplő Roxfort kastély másolatának felépítésére. Az épületet egy hindu vallási ünnepre készítik.
Ketten meghaltak, amikor Mindszent és Mártély között egy vasúti átjáróban vonat ütközött személyautóval - közölte Dobson Tibor az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
A magyar U19-es labdarúgó-válogatott második félidőben nyújtott jobb és eredményesebb játékával 2-1-re legyőzte a svájci együttest az Európa-bajnoki selejtező-sorozat első körének 3. fordulójában. A találkozó a csoportelsőségről döntött, amelyet ezzel a szép sikerrel Sisa Tibor szövetségi edző csapata szerzett meg.
Ezer adag gulyáslevest főztek békéscsabai mesterszakácsok szombaton. Az ételt Munkácsy levesre névre keresztelték és adagját 1000 forintért árulták, a bevételt pedig egy eddig ismeretlen Munkácsy kép megvásárlására ajánlották fel.
Az MSZP országos etikai és egyeztető bizottsága - egyetértve a párt országos elnöksége javaslatával - úgy döntött, feloszlatja a kiskunhalasi szervezetet - közölte a testült szombati ülése után az etikai bizottság elnöke. Az MSZP országos etikai és egyeztető bizottsága megtárgyalta a párt országos elnökségének javaslatát és "elfogadva az elnökség érveit, úgy döntött, feloszlatja a szervezetet és…
A múlt minél teljesebb megismerésének fontosságát hangsúlyozta a kitelepítésekkel összefüggésben a köztársasági elnök. Sólyom László erről a Hajdú-Bihar megyei Ebesen beszélt, ahol emlékművet avattak a kommunista diktatúra magyarországi munkatáboraiban elhunyt áldozatoknak.
A külföldi vevők étvágya a határokon átnyúló ingatlanbefektetések iránt egyre nő - hangzott el a CB Richard Ellis (CBRE) idei éves Európai Befektetési Konferenciáján. A vezető európai befektetők több mint 70 százaléka nyilatkozta azt, hogy határokon átnyúló befektetéseik nőttek 2007. során.
A tavaly elhunyt Ligeti György zeneszerző egyik szerzeményével zárul szombat este a német-magyar kulturális programsorozat Berlinben. A Bipolar címet viselő másfél éves rendezvénysorozat keretében 150 programot szerveztek a két országban.
A környezet károsításával kapcsolatos bűnözés visszaszorítására megerősítik a zöld hatóságot, s a meglévő 1300-as ellenőr létszámot 450 fővel bővítik - jelentette be Fodor Gábor szombaton a Pest megyei Tápiószecsőn egy illegális hulladéklerakónál tartott hatósági szemle alkalmából. A környezetvédelmi tárca vezetője elmondta, hogy becslés szerint jelenleg hozzávetőleg 10 ezer, a tápioszecsőihez…
Nemi erőszakkal vádolnak egy 58 éves taivani lelkészt, ha beizonyosodik bűnössége, 15 éves börtönbüntetést is kaphat. A vádlottat egyszer már elítélték zaklatásért, 2005-ben szabadult.
egy kutató szerint 2050 körül Massachusetts állam lehet az első, ahol engedélyezik az emberek és robotok közti házasságot. Öt éven belül sor kerülhet az első ember-robot aktusra
Megcsinálta! 97.3 JoNeS az Abszolút Rádió műsorvezetője 97.3 órán át volt élő adásban a Petőfi Csarnokba kihelyezett stúdióban. Tette mindezt azért, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy Magyarországon létezik Fekete Zenei Kultúra, és ennek egyetlen képviselője az Abszolút Rádió.
Őrizetbe vettek négy ellenzéki vezetőt szombaton Mianmarban (Burmában), miközben folytatódnak a demokráciát követelő tüntetők elleni megtorlások - közölte az Amnesty International (AI) jogvédő szervezet. A letartóztatottak közül hárman a 88-as Generáció elnevezésű csoport vezetői - közölte az AI. A 88-as Generáció olyan ellenzéki vezetőket tömörít, akik részt vettek az 1988-as demokráciapárti…
Az MSZP-frakció azt a változatot szavazta meg a képviselőcsoport szombati zárt ülésén, hogy 2011. január elsejétől lépjen életbe az a szabályozás: a parlamenti képviselő ne lehessen egyben polgármester is - értesült az MTI. A frakció zárt ülésén több változatról szavazhattak a képviselők, a végleges döntés szerint 2011. január 1-től számítva hat hónapja van a képviselőknek arra, hogy eldöntsék,…
Összedőlt egy része annak a kilenc emeletes lakóháznak Ukrajnában, ahol szombat délelőtt robbanás történt. Nem hivatalos adatok szerint eddig hat holttestet találtak a mentőalakulatok. Az ukrán hatóságok gázrobbanást valószínűsítenek.
Elképzelhető már hétfőn a parlament elé kerülhet Gyurcsány Ferenc közélet megtisztítását célzó csomagja - nyilatkozta a Független Hírügynökségnek Daróczi Dávid. A kormányszóvivő azt mondta, hogy a miniszterelnök immár 8 pontos javaslatcsomagjáról korrekt, nyugodt hangvételű szakmai vita zajlott délelőtt.
Öleljük és puszilgassuk a partnerünket vagy hagyjuk aludni, ha megtörtént a várva várt aktus? Egy felmérés szerint a férfiaknak nem fontos az utójáték, inkább alszanak, vagy bekapcsolják a TV-t. Az urak szerint a hölgyeknél is akad kivetnivaló.
A Magyarországon bevezetni kívánt profitorientált biztosítási rendszer nem hozza majd meg a kormányzat által várt változásokat - mondta a Semmelweis Egyetem (SE) Menedzserképző Központjának vezetője szombaton, Budapesten, a Professzorok Batthyány Köre által rendezett konferencián.
Az illegális hulladéklerakók felszámolása érdekében 2010-ig csaknem 450 dolgozóval növelik az illetékes hatóságok létszámát - jelentette be a környezetvédelmi és vízügyi miniszter. Fodor Gábor az úgynevezett Zöld Kommandó Tápiószecsőn tartott akcióján beszélt erről.
Egy repülő kerekébe kapaszkodva érkezett Szingapúrba az a férfi, akit a repülőtér őrei fedeztek fel péntek éjjel a kifutópályán- jelentették helyi lapok szombat reggel. A palesztin származású potyautas szerencsés, hogy túlélte az utat, de akár fél évre is ítélhetik illegális határátlépésért.
Hétfőn benyújtja az MSZP-frakció az Országgyűlésnek a politika megtisztulását célzó javaslatait, és ezzel egy időben ezekről népszavazást kezdeményez - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a szocialista képviselőcsoport zárt ülése után.
Az MSZP társadalompolitikai tagozatát sem győzte meg a héten nyilvánosságra került egészségbiztosítási tervezet. A Professzorok Batthyány Körének konferenciáján elhangzott: a részleges privatizáció nem oldja meg az egészségügy problémáit. A résztvevő civil szervezetek inkább a jelenlegi egységes és országos biztosítási rendszert modernizálnák.
Az Egyesült Államok kész szorosabban együttműködni az orosz hadsereggel - mondta Robert Gates amerikai védelmi miniszter szombaton, orosz katonatisztek előtt tartott beszédében. A kétnapos moszkvai látogatás nem hozott áttörést az amerikai rakétavédelmi-rendszer miatt feszült orosz-amerikai viszonyban.