Népszerűek a pékáruk Magyarországon, amire bizonyítékul szolgálhat, hogy a GfK Hungária Piackutató Intézet Étkezési szokások felmérésének idei adatai szerint a tíz leggyakrabban fogyasztott élelmiszer körében megtalálható a fehér kenyér, továbbá a kifli és a zsömle is.
Jót tett J.K. Rowlingnak a rengeteg pénz, amit a Harry Potter könyvekkel keresett: átszabatta arcát. A mûtéteknek köszönhetôen rengeteget fiatalodott hét évvel ezelôtti önmagához képest.
Az amerikai hadsereg - most első ízben - mobil rakétafelderítő rendszert telepített pénteken Japánba, hogy megvédje a távol-keleti országot egy esetleges észak-koreai rakétatámadással szemben - jelentette be a japán védelmi minisztérium.
Társadalmi szolidaritás az esélyegyenlőségért Magyarországon címmel nyílt fényképkiállítás, amelyet Lévai Katalin szocialista európai parlamenti képviselő nyitott meg pénteken Budapesten.
Továbbra is a 0,90-es érték felett áll a jegyzés. Elemzők szerint érdemes odafigyelni a devizapárra. Ezeket a magasságokat az ausztrál dollár már nem fogja sokáig bírni erővel. Számos elemző szerint 0,9075 alatt délnek fordulhat a devizapár, ami egy 0,8750-8675 felé mutató korrekciót eredményezhet. (OT/GFX)
Az SZDSZ álláspontja szerint káros és felelőtlen a Fidesz, illetve Orbán Viktor pártelnök megosztó politikája a romániai európai parlamenti (EP) választás előtt, ami azzal a beláthatatlan következménnyel járhat, hogy európai képviselet nélkül marad a romániai magyarság. Szent-Iványi István liberális EP-képviselő, a kisebbik koalíciós párt külügyi kabinetjének vezetője ezt pénteken mondta…
Az Újpest, a Ferencváros és a Dunaújváros jégkorongcsapatának vezetősége azt szeretné elérni, hogy az elfogadott versenyszabályzatnak megfelelő döntés szülessen az Alba Volán ügyében, ezért a három klub úgy tervezi, hamarosan beadvánnyal fordul a szövetséghez (MJSZ).
Kaliforniában jövő évtől tilos lesz autóban dohányozni, ha gyerek is ül a kocsiban. Akár 100 dollárra is megbüntethetik majd a Csendes-óceán partján fekvő államban azokat a felnőtteket, akiket rajtakapnak. A rendeletet Arnold Schwarzenegger kormányzó írta alá, a cél, megakadályozni a gyerekek passzív dohányzását.
Olaszország fontolóra vette, hogy vétót emel az Európai Parlament mandátumainak új elosztása ellen, amelyet csütörtökön hagyott jóvá a strasbourgi székhelyű szervezet.
Felülvizsgálatnak veti alá az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) a 2001. szeptember 11-i támadások kezelésében hibákat megállapító belső ellenőrének munkáját - vált ismertté az amerikai sajtóból. A rendkívül szokatlan lépésről hírt adó két tekintélyes napilap, a The New York Times és a Los Angeles Times értékelése szerint a felülvizsgálat elrendelése felveti a gyanút, hogy Michael Hayden…
Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla pénteken hozott jogerős határozatában annak a férfinak a büntetését, akit korábban tizenegy év fegyházbüntetéssel sújtottak, miután tavaly Lábodon megölt egy férfit, mert ő közösülésre tett ajánlatot az élettársának.
Roma vezetőket és kisebbségi önkormányzati képviselőket is csalással gyanúsítanak a roma holokauszt kárpótlási ügyeiben. 12 megyében és Budapesten is vádemeléssel zárultak a nyomozások.
Az Európai Unió lisszaboni fejlesztési stratégiája megvalósításának, a versenyképesség fokozásának egyik lényeges eleme az adóalap kiszámítási módszerének uniós szintű egységesítése - hangoztatta közös álláspontként pénteken Bécsben Kovács László EU-biztos és Wilhelm Molterer osztrák alkancellár, pénzügyminiszter.
A Fidesz szerint az MSZP-székház ügyében felmerül a burkolt pártfinanszírozás gyanúja, hiszen a szocialisták jóval olcsóbban kapták meg az irodákat, mint amennyiért a Magyar Turizmus Zrt. 2002-ben bérbe vette azokat. Erről a Fidesz frakcióigazgatója beszélt pénteken Budapesten. Egy állami hivatal évi 70 millió forint összeget fizetett azoknak az irodáknak a bérléséért, amelyekért ma az MSZP 46,5…
Az MSZP oktatási munkacsoportja továbbra is az integrált oktatás híve - mondta Tatai-Tóth András pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, kérdésre válaszolva. A kormánypárti politikus ugyanakkor elismerte, hogy pontatlanul, félreérthetően fogalmazott korábban a témában. A szocialista politikus kifejtette: a különböző társadalmi rétegből származó gyermekeket együtt kell nevelni. Az Országgyűlés…
Ötmillió forintra bírságolta a Gazdaság Versenyhivatal (GVH) a Brirtish Airways légitársaságot, mert megtévesztően reklámozta repülőjegyeit. A cég több hirdetésében nem tüntette ugyanis fel, hogy az akciós jegyárak nem tartalmazzák a járulékos költségeket - olvasható a GVH pénteki közleményében.
Al Gore volt amerikai alelnök megtiszteltetésnek nevezte pénteken, hogy - az ENSZ Kormányközi Klímaváltozási Bizottságával (IPCC) megosztva - ő kaphatta meg az idei Nobel-békedíjat a globális felmelegedéssel kapcsolatos munkájáért, s azt mondta, a klímaváltozás erkölcsi és nem politikai ügy. "A Földet fenyegető valódi vészhelyzet előtt állunk. A klímaválság nem politikai ügy, ez az egész…
Sikkasztás miatt jogerősen háromévi letöltendő börtön büntetésre ítélte a Vas Megyei Bíróság pénteken Kocsis Lászlót, a Vas Megyei Kéményseprő és Tüzeléstechnikai Vállalat volt igazgatóját, a vádlottat három évre eltiltották a közügyek gyakorlásától is, valamint pénzbírsággal is sújtották. A vádlottat korábban a Szombathelyi Városi Bíróság hűtlen kezelésben találta bűnösnek, és egy évi…
Felülvizsgálatnak veti alá az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) a 2001. szeptember 11-i támadások kezelésében hibákat megállapító belső ellenőrének munkáját.
Tilos piknikezni, meztelen felsôtesttel sétálni, és rövid ruhában a templomba belépni, szemetelni, falra firkálni – többek között ezeket próbálja betartatni a Velencében alakult “viselkedésrendôrség”. Sokak szerint hazánkban is járôrözhetne a lelkes csapat…
A Magyar Drámapedagógiai Társaság 17. alkalommal hirdeti meg a Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozót, amelyre október 30-ig jelentkezhetnek az érdeklődők - tájékoztatták a szervezők az MTI-t pénteken.
Első fokon elutasította a bíróság azt a keresetet, amelyben százmillió forint nem vagyoni kártérítés és egymilliárd forint közérdekű bírság kiszabását indítványozta az olaszliszkai gyilkosság egyik gyanúsítottja, mert az ügyészség és a bíróság több esetben a lincselés szót használta a bűncselekménnyel kapcsolatban - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság szóvivője pénteken.
Miután nem túl nagy meglepetésre az Európai Bíróság nem találta a közösségi joggal ellentétesnek a magyar iparűzési adót, felmerül a kérdés: hogyan ítéljük meg ezt, a cégekre és az önkormányzatokra nézve egyaránt elavult, nem hatékony és a versenyképésséget rontó adófajtát?
Arany hangvilla díjjal jutalmazta a Hungaroton albumát, az új Bartók-összkiadás elsőként megjelent, ez év elején boltokba került lemezét a francia Diapason zenei szaklap - közölte a kiadó pénteken az MTI-vel.
Kevés cselekedet tűnhet ellentétesebbnek az európai álommal, mint a szomszédokhoz vezető hidak lerombolása, de például Szlovénia mégis éppen ezt teszi Horvátországgal közös határán, a schengeni térség keleti kiterjesztésének előkészületei jegyében - írta a The Economist. A tekintélyes londoni gazdasági-politikai hetilap pénteken megjelent legújabb számának elemzése szerint - amely a "Hidak…
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) földeladási tilalmat léptetne életbe az állami földekre, mivel még nem történt meg Magyarországon a birtokrendezés.
Hétfőn reggel érkeznek meg a XII. Nyári Speciális Olimpia magyar versenyzői Sanghajból. Az idei kínai rendezvényen rekordszámú, azaz 21 sportágban versenyeztek egymással a speciális olimpikonok, és 13 500 érmet osztottak ki.
Az amerikai hadsereg - most első ízben - mobil rakétafelderítő rendszert telepített Japánba, hogy megvédje a távol-keleti országot egy esetleges észak-koreai rakétatámadással ...
Más források mellett a nukleárisenergia-termelés bővítésének lehetőségét is meg kell vizsgálniuk a hazai szakembereknek - mondta a miniszterelnök az Első Regionális Energia Fórumon. Soros György üzletember a rendezvényen arról beszélt, hogy a fosszilis energiaforrások szűkössége és azok rossz területi elhelyezkedése jelenti a legnagyobb gondot.
Hatvan helyszínen háromszáz művész kétezer alkotását mutatják be a Magyar Festészet Napja alkalmából rendezett programsorozaton október 12-és 24-e között. A programsorozat idei újdonsága, hogy Budapest és tizenhárom vidéki város mellett, szlovéniai, székelyföldi és szlovákiai kiállítóhelyek is csatlakoztak a rendezvényhez.
Rendezvényszervezési feladatokat adott az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) egy ügynökségnek - írja a Közbeszerzési Értesítő. A tárca tendert írt ki a feladatokra, a pályázatra két ajánlat érkezett.
Megkezdték a bükkábrányi lignitbányában feltárt több mint 7 millió éves mocsárciprusok konzerválásához szükséges védőépületek kialakítását, de a miskolci Herman Ottó Múzeumba került négy fa állagmegoldásához részben van fedezet - írta pénteki számában az Észak-Magyarország. A konzerváláshoz szükséges módszerről szakmai konferencián döntöttek, a cukros oldatos tartósításhoz pedig egy acéltartály és…
Gyurcsány Ferenc szerint a régió két nagyon fontos energiavállalatának nem a másik rovására, hanem inkább közös fejlődésüket célzó módon kellene egymáshoz viszonyulniuk az egész régió érdekében. A miniszterelnök erről az Első Regionális Energia Fórumon beszélt pénteken a Parlamentben a MOL-OMV vita kapcsán, bár a két társaságot név szerint nem említette.
Az MDF országgyűlési határozati javaslattal kötelezné a szaktárcát, hogy készítsen hatástanulmányt arról, miként befolyásolja a tanárok munkáját az óraszámemelés - jelentette be Almássy Kornél, a Magyar Demokrata Fórum alelnöke és Pettkó András, a párt parlamenti képviselője pénteken Budapesten. Almássy Kornél kiemelte: a tavalyi törvénymódosítást a kötelező óraszám növeléséről az oktatási…
Az SZDSZ álláspontja szerint káros és felelőtlen a Fidesz, illetve Orbán Viktor pártelnök megosztó politikája a romániai európai parlamenti (EP) választás előtt, ami azzal a beláthatatlan következménnyel járhat, hogy európai képviselet nélkül marad a romániai magyarság.
Becslések szerint másfélszeresére nőhet Európa energiafogyasztása a következő időszakban. Gyurcsány Ferenc szerint emiatt a régió országainak nincs más lehetősége mint modernizálni és hatékonyabban együttműködni.
Jelentősen rosszabbodott a szlovákiai magyar kisebbség helyzete Robert Fico miniszterelnök hivatalba lépése óta a német kitelepítettek szövetségének (BdV) elnöke szerint. Erika Steinbach - aki egyben a kormányon lévő konzervatív uniópártok (CDU/CSU) emberi jogi csoportjának szóvivője is - ezt abban a szolidaritási levélben állapította meg, amelyet Sólyom László magyar államfőnek és Szili…