A történelmi pártok – kisgazdák, szocdemek és kereszténydemokraták – turáni átokkal terhes történetét Nyomasek Bobó fogalmazta meg a legtalálóbban: Konok kunok/szívós szittyák/egymást mindig/kitaszítják. Közkeletű feltételezés, hogy ebben a pártállam beépített ügynökeinek is könyékig benne volt a veres mancsa.
Tanulás szabadsága címmel szerveznek országos konferenciát november 14-15. között a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás-fejlesztési Karon azzal a céllal, hogy a magyar értelmiség vitassa meg a tanulás fogalomkörébe tartozó legfőbb meghatározó kérdéseket.
Csehország elnöke, Václav Klaus "meglepődött", hogy Al Gore az egyik díjazottja a Nobel-békedíjnak, mivel szerinte nem világos az egykori amerikai alelnök és a világbéke közti kapcsolat - olvasható az államfő irodájának pénteki közleményében.
Péntek délután eltemették Zsivótzky Gyula kalapácsvető olimpiai bajnokot, a Nemzet Sportolóját, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségi tagját. A 71 éves korában elhunyt sportoló ravatalozása és gyászmiséje a Szent István Bazilikában volt, majd az Óbudai temetőben helyezték végső nyugalomra.
Lemond mandátumáról Kispál Ferenc fideszes országgyűlési képviselő. A politikus erről pénteken közleményben értesítette a Független Hírügynökséget. A közleményben a képviselő elismeri: olyan hibát követett el, amely összeegyeztethetetlen az országgyűlési képviselői megbízatással.
Beterjesztette a 2007. évi költségvetés módosítását a kormány. A javaslat egyebek között az Egészségbiztosítási Alap főösszegein változtatna, miközben a költségvetés központi egyensúly tartaléka 50 milliárd forintról 45 milliárd forintra csökken.
Felhasított, karmolt, vagdalt, összevarrt babák, melyeket biztosan nem jutna eszébe megsimogatni. A morbid, aberrált és beteges ötlet igen sok embert felháborított, még szerencse, hogy boltokban nem kaphatóak a boncolt „gyerekjáték”.
Mali Zoltán, az ormánsági Drávapiski polgármestere, a korábban tagtoborzásai miatt elhíresült egykori SZDSZ-es politikus az év elején mondott le párttagságáról. Arról kérdeztük, milyen a kapcsolata most a szabaddemokratákkal, mi lett az összetoborzott falubeliekkel, illetve milyen hatással volt a község ismertségére az ügy.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 25,76 pontos, 0,09 százalékos emelkedéssel, 28.263,44 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 33,2 milliárd forint ...
Nem sikerült közös nevezőre jutni az amerikai rakétapajzs elemeinek kelet-európai telepítéséről - közölte a pénteki moszkvai tárgyalások befejeztével Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter.
A Dél-Dunántúl kapta a legtöbb szavazatot a nézőktől a TV2 Magellán című ismeretterjesztő adássorozatában, így ez a régió lett "Magyarország klassz helye".
A szeptemberi francia fogyasztói árak 1,5 %-kal emelkedtek a várt 1,6 % helyett. A fizetési mérleg -1,7 milliárd eurós deficitet hozott . Az augusztusi cseh ipari termelés 5,5 %-os eredményt hozott a várt 9,0 % helyett. A szeptemberi árak (gyártói oldalon) 4,0 %-os eredményt hoztak, ami pontosan megfelelt az előrejelzéseknek. Az EU-s augusztusi ipari termelés +4,3 %-os értéket hozott a várt 2,1 %…
A magyarok szerint maguk és családjuk számára is inkább hátrányokat jelentett az Európai Unióban eltöltött első három év; Magyarország azonban többek szerint nyert a csatlakozással - derül ki a Szonda Ipsos pénteken bemutatott adataiból. A közvélemény-kutató intézet szeptemberben készített reprezentatív felmérést 1500 ember részvételével.
Az interneten szavazhatnak az utasok az új InterCity szerelvények belső színvilágáról. A MávStart Zrt. honlapján október 24-ig lehet választani a hatféle színárnyalat közül. A MÁV-START Zrt. 180 járművéből 60-at alakítanak át. Ezek 2008 vége és 2009 eleje között állnak majd forgalomba.
A Real Madridban, vagy az AC Milanban képzeli el jövőjét Didier Drogba, az angol Chelsea csatára. Az elefántcsontparti támadó Jose Mourinho edző szeptemberi lemondása óta gondolkozik a távozáson. A hírek szerint a spanyol és az olasz klub mellett a Bayern München is felvette ügynökével a kapcsolatot.
A közgazdasági Nobel-díj az egyetlen, amelyet nem Alfred Nobel (1833-1896) vegyész és üzletember - a dinamit feltalálója - végakarata alapján hoztak létre.
A termékdíj-bevételek minimum 25 százalékos növekedésére számít a Vám- és Pénzügyőrség a jövő évben - jelentette ki Nagy János Egerben. Erre azt követően kerülhet sor, hogy a hatékony...
Biztonságosabb a terhesség korai szakaszában az otthoni abortusz - írta egy egészségügyi tanácsadó testület brit parlamenti képviselőknek készült jelentésében.
A holland egészségügyi és igazságügyi miniszterek megegyeztek arról, hogy betiltják a hallucinogén gombák termesztését és terjesztését - jelentette be pénteken a holland egészségügyi minisztérium. A drogtörvény megváltoztatását a holland parlamentben a többség támogatja.
Szívrohammal szállították kórházba kedden Bobby Brown-t, Withney Houston egykori férjét . A 38 éves rapper mellkasi fájdalmakra panaszkodott, ezért menedzsere és egyben barátnője, Alicia Etheridge mentőt hívott hozzá. Az énekest a Los Angeles-i Tarzana orvosi központba szállították, ahol megállapították, hogy Brown kisebb szívrohamon esett át.
Szegénységben él az emberiség 80 százaléka, ezért Szent Erzsébet karitatív tevékenysége napjainkban is aktuális - mondta Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke pénteken, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán, a Szent Erzsébet konferencián.
Vizsgálatot kér az Állami Számvevőszéktől (ÁSZ) és a környezetvédelmi minisztertől a vegyi anyagokkal szennyezett területek kármentesítésének ügyében az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának MDF-es elnöke, aki a garéi lerakónál beszélt kezdeményezéséről újságíróknak pénteken.
Bajnokok Ligája csoportmérkőzés levezénylésére jelölte az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) játékvezetői bizottsága Kassai Viktor magyar játékvezetőt. A Magyar Labdarúgó Szövetséghez (MLSZ) csütörtökön érkezett az értesítés, miszerint az október 23-24-i játéknapon fog dirigálni Kassai.
Meghalt Mianmar miniszterelnöke pénteken. Elemzők szerint a katonai junta egyik keményvonalasaként ismert Soe Win halála igen kis hatással lehet a kormányzatra.
Mára jelentősen meggyengültek vagy megszűntek a hagyományos, az embereknek védelmet nyújtó szociáldemokrata program alapvető feltételei - mondta Gyurcsány Ferenc pénteken Szegeden.
Újabb fegyverkorlátozás felmondásával fenyegette meg a nyugatot Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök szerint az interkontinentális atomrakétákat korlátozó egyezmény felett eljárt az idő.
A magyar nők esélyegyenlőségről, a roma és az 50 év feletti nők helyzetéről, a gyes-ről, gyed-ről visszatérő édesanyák munkavállalási esélyeiről, valamint a nőkről alkotott torz médiaképről tart előadást a zalaegerszegi esélyegyenlőségi ügynökség jövő hétfőn Brüsszelben, az uniós esélyegyenlőségi projekt zárókonferenciáján.
A szervdonáció és transzplantáció Európa- és világnapja alkalmából vasárnap Magyarországon első alkalommal tüntetik ki Pro Vita-díjjal azokat az élő donorokat, akik vesét, májat adományoztak valamelyik családtagjuknak gyógyulásuk reményében.
A több mint három évtizede kihaltnak hitt dél-kínai tigris egy vadon élő példányát kapta lencsevégre egy földműves a közép-kínai Sanhszi (Shaanxi) tartományban. Az egykor vadászattal fo...
A péntek kora hajnaltól tartó német vasúti sztrájk jelentős fennakadásokat okozott a német helyközi és városi vasúti közlekedésben reggel és délelőtt. A sztrájk péntek délután is folytatódott, a mozdo...
Emberevéssel gyanúsítanak egy regényírót, mert lakásában megtalálták barátnője feldarabolt, fogyasztásra előkészített holttestét - jelentette be a mexikóvárosi ügyészség.
Éles támadást intézett George Bush amerikai elnök működése ellen John Edwards demokrata párti elnökjelölt-aspiráns annak nyomán, hogy a szintén demokrata párti Al Gore volt alelnök részesült megosztva idén a Nobel-békedíjban.
Új mezőgazdasági minisztere van Romániának, a román államelnök pénteken írta alá a Dacian Ciolos kinevezéséről szóló rendeletét. Ciolos a korrupciós vádak miatt lemondott Decebal Traian Remes helyét veszi át.
Élesen bírálta a 2008-as svájci-osztrák közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság kiemelési rendszerét Oliver Bierhoff, a német válogatott menedzsere.
24,5 millió forintot kapott uniós forrásból egy kiskunhalasi diszkó fény- és hangtechnikai berendezések vásárlására. A 80 milliós alapítványi csalás miatt előzetesben ülő Zuschlag János egykori választókörzetében nem ez az egyetlen sikeres pályázat.
Nicolas Sarkozy francia elnök és felesége, Cécilia elválnak, és ezt pénteken hozzák nyilvánosságra - írta a L'Est Républicain francia napilap internetes oldalán. A francia elnök szóvivője, David Martinon azt mondta az AFP francia hírügynökségnek pénteken, hogy nem válaszol a sajtóban megjelenő pletykákra.
Fedélzetén Peggy Whitson amerikai, Jurij Malenycsenko orosz és Muszaphar Shukor malajziai űrhajóssal - összekapcsolódott pénteken a Nemzetközi Űrállomással. Az űrjármű szerda délután in...
Az InfoRádió helyszíni tapasztalatai szerint a XVIII. kerületi Margó Tivadar utcát úgy újították fel tavaly, hogy annak középső szakaszán kimaradt 130 méter, amelyet továbbra is a régi, rossz minőségű aszfalt fed. Mint kiderült: vízjogi okok miatt.
A Vatikánban üdvözölték pénteken azt a felhívást, amit 138 muzulmán vallási vezető fogalmazott meg a keresztények és a muzulmánok közötti békéről és megértésről, s amelyet XVI. Benedek katolikus egyházfőnek is elküldtek.
Nyilvános pályázatot ír ki a kazincbarcikai városi kórház hosszú távú működtetésére az észak-borsodi település önkormányzata - erről döntöttek a pénteki rendkívüli képviselő-testületi ülésen a kazincbarcikai városatyák. A pályázat a város önkormányzatának közfeladatát képező egészségügyi feladatok 20 évre történő átadásáról és a hozzá kapcsolódó vagyonkezelői jog átruházásáról szól. A pályázat…
Fábiánné Rozsnyói Katalin kijelentette: ha a kétszeres olimpiai bajnok kajakos, Janics Natasa hétfőn 10 órakor megjelenik a szövetség által szervezett tatai edzőtáborozáson, akkor folytathatja a munkát a csoportjával.
A diktatúrák legyőzése címmel költők, képzőművészek és írók kétnapos nemzetközi találkozója kezdődött pénteken Budapesten. Az esemény az Európai Unió Kultúra 2000 programjának rendezvénye. A projekt keretében európai költők, írók, képzőművészek rendszeres időközönként találkoznak, hogy megosszák emlékeiket arról, hogyan váltotta fel a diktatúrákat a demokrácia, különös tekintettel a volt…
Egy II. századi, római falfestményekkel díszített szobát rekonstruáltak Tatán, a Kuny Domokos Megyei Múzeumban; az egykori római birodalom tartományainak területén egyedülálló régészeti emléket pénteken, a Múzeumok Őszi Fesztiváljához kapcsolódva nyitották meg a nagyközönség előtt.
Harangtolvajokat fogott a rendőrség Újfehértón; az öt, mintegy kétmillió forintos kárt okozott 17-20 év közötti fiatal ellen eljárás indult - közölte az ügyben nyomozó nyíregyházi rendőrkapitányság munkatársa pénteken az MTI-vel.