Meghalt egy 27 éves kerékpáros nő, amikor szerdán reggel elgázolta egy vonat a XV. kerületben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, Hujber Éva. Kavalecz Imre, a MÁV...
Tejellátás miatt magyarázkodás, beszerezhetetlennek tűnő banán, üres csokis pult. Mintha a 80-as éveket idéznénk meg, pedig a hét elején csak szokásos árösszehasonlító körútján járt a Privátbankár Kosarasa
Az ügyemben a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) ügyelete telefonált a rendőrségre, de nem volt fenyegetés - mondta Garamhegyi Ábel, a GKM államtitkára azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Nemzet szerdán azt állította: az államtitkár gyorshajtási ügyében egy ezredes próbált meg eljárni. A lap információja szerint Garamhegyi Ábelt hétfőn késő este Szentendrén kapták gyorshajtáson a rendőrök,…
A Magyarországon is termelő francia Bonduelle konzervipari csoport 51,8 millió eurós adózott eredményt ért el a júniussal zárult, legutóbbi üzleti évében, 32,1 százalékkal többet az előző évi 39,2 milliónál.
Harminc év börtön fenyeget egy fánktolvajt az Egyesült Államokban. Az illető, bizonyos Scott Masters a vád szerint a melegítőfelsője alá dugott egy fánkot egy boltban a Minnesota állambeli Farmingtonban.
Az ügyemben a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) ügyelete telefonált a rendőrségre, de nem volt fenyegetés - mondta Garamhegyi Ábel, a GKM államtitkára azzal kapcsolatban, hogy a Magyar...
Pár hónappal a kelet-és közép-európai országok tervezett schengeni csatlakozása előtt az övezet valamennyi jövőbeni tagállamának még problémái vannak határai védelmében vagy a vízumkiadásban - tűnik ki abból a bizalmas jelentésből, amelyet a Financial Times Deutschland (FTD) című német lap szerdán ismertetett. A portugál uniós elnökség által készített beszámoló Magyarország vonatkozásában azt…
Egy brit felmérés szerint a szigetországban élő nők 80 százaléka nem a megfelelő méretű melltartót hordja. Erről pedig leginkább a hírességek tehetnek.
Kilenc, a hatvanas években egymásra talált költő találkozik újra az "Eötvös kollegisták voltak..." című rendezvénysorozat eseményein, az első beszélgetést Költők forradalma címmel október 25-én tartják a Budai Vigadó épületében - közölte az intézmény az MTI-vel.
Éjszaka megérkezett hazánkba az a 28 kubai menekült, akiknek Magyarország amerikai kérésre menedékjogot adott. A külföldieket az egyik befogadóállomásra szállították, de azt nem tudni, melyikre.
Nemzetközi konferencia kezdődik ma Budapesten a városok kritikus infrastruktúrájának védelméről; a rendezvény szervezője a Fővárosi Önkormányzat városrendészeti bizottsága és az Európai Fórum a Városi Biztonságért (EFUS) nevű szervezet.
Több mint két éve lejárt a pilótaengedélye Colin McRae-nek, aki szeptember közepén zuhant le helikopterével. A járművön a korábbi ralivilágbajnokon és ötéves kisfián kívül két barátjuk utazott.
Uli Hoeness, a Bayern München menedzsere - ha úgy tetszik: sportigazgatója - szerint klubja jelenleg erősebb, mint a világbajnoki bronzérmes német válogatott, amely pedig immár 15 mérkőzés óta veretlen, s legutóbbi 25 mérkőzéséből mindössze kettőt veszített el, mindkétszer az olaszok ellen.
Jász-Nagykun-Szolnok megyében a parlagfű-mentesítés jegyében szeptember végéig a körzeti földhivatalok 310 kisebb-nagyobb földrészleten végeztek helyszíni ellenőrzést, ebből a bemért, a gyomnövénnyel fertőzött terület 367 hektárt tett ki - tájékoztatta az Észak-alföldi Regionális Közigazgatási Hivatal vezetője az MTI-t.
Az egykori 47 hídból csak 3 áll és működik az Ipoly-folyón a szlovák-magyar határon. A két ország uniós tagsága óta már pénz is van nem csak akarat a II. világháborúban felrobbantott hidak helyreállítására. Az idén 7 milliárd forint uniós támogatást fordíthat az új hidak megtervezésére és kivitelezésére a két ország. Serfőző Andrással a Nógrád Megyei Közigazgatási Hivatal határmenti ügyekért…
Újabb nyomvonalterv készül a tervezett M6-os gyorsforgalmi út Bátaszék-Pécs közötti szakaszára - írta szerdán az Új Dunántúli Napló. Véménd polgármestere, Váradi János arról tájékoztatott, hogy a november elsejéig elkészülő újabb terv szerint az út a korábbinál négyszáz méterrel keletebbre, völgyhidak és alagutak nélkül épülne.
Gyalogosokra adott le lövéseket egy gépkocsivezető Moszkvában, így akarta őket gyorsabb átkelésre serkenteni. Három gyalogossal keveredett vitába egy Zsiguli gépkocsivezetője az orosz főváros egyik kereszteződésében.
Augusztusban 2,4%-kal emelkedett a svéd ipari termelés, miközben +3,7%-os értékkel számoltak a legutóbbi +5,2% után. Az iparba beérkezett megrendelések 2,6%-os pluszt mutattak az elözö havi +8,7% után. Az ipari termelés ezzel elmaradt az elörejelzéstöl. Az USD-SEK-et 6,4808-on jegyzik, és alig reagált az adatokra. A devizapár 6,5500-ig rendelkezik potenciállal. Az érték átlépése esetén szabaddá…
Új szakembert neveztek ki a Kempinski Hotel Corvinus értékesítési- és marketingigazgatói posztjára. A vezető már a szálloda nyitása óta a csapat tagja - olvasható a szálloda honlapján.
Az Amerikai Kereskedelmi Kamarák szervezésében pénteken rendezik meg Budapesten az Első Regionális Energia Fórumot. Bienerth Gusztávval, a Budapesten működő Amerikai Kereskedelmi Kamara elnökével László Veronika készített interjút.
Az EUR-USD megállapodott 1,41 fölött, és 1,4122-ön jegyzik. Támogatás 1,4085-nél és 1,4060-nál található. Az 1,4145-60-as érték átlépése esetén javulnának a kilátások. Ellenállások 1,4190-4200-nál és 1,4250-nél találhatók. 16.00 órakor hozzák nyilvánosságra az amerikai nagykereskedelmi raktárkészleteket, ahol +0,3%-os értékkel számolnak a legutóbbi +0,2% után. A sort a 16.30 órai EIA-olajpiaci…
A Magyar Orvosi Kamara továbbra is elutasítja a kormány több biztosítós egészségügyi modellről szóló tervezetét. Éger István kamarai elnök azt mondta: Európában példátlan, hogy egy olyan versengő biztosítási modellt akarnak ráerőszakolni a társadalomra, amire senki nincs felkészülve. Éger Istvánt Nagy Károly kérdezte arról, hogy a több biztosítós modellről szóló vitairat mely részeivel nem értenek…
Ron Dennis ismét álmatlanul forgolódik esténként. A McLaren csapatfônöke ezúttal attól retteg, hogy a Ferrari végül a csapatvilágbajnoki cím mellett az egyéni vb-elsôséget is elhalássza az orruk elôl.
Az egyik legnagyobb hazai egészségügyi szolgáltató vezetője egyelőre óvatosan fogalmazott a több biztosítós rendszer vitairatával kapcsolatban. Kollányi Gábor, a HospInvest Rt. vezetője azt mondta a Gazdasági Rádiónak: egyelőre tanulmányozzák a terveket, de bármilyen is lesz az új rendszer, ahhoz alkalmazkodnak majd. Kollányi Gábort Nagy Károly kérdezte arról, hogy a jövőre induló több biztosítós…
Belezuhant egy 4 éves kislány a Grand Canyonba és szörnyethalt. A kislány az arizonai nemzeti parkban Mather Point közelében óvatlanul a szakadék pereméig merészkedett, ahonnan egy váratlan pillanatban a mélybe esett.
Egymillió dolláros hamis bankjegyet akart felváltani egy férfi a pennsylvaniai Pittsburgh egyik bevásárlóközpontjában, a férfit őrizetbe vették - közölte a rendőrség. "Szombat este megjelent...
Az MKB Bank meghívásos tenderen választotta ki azt az ügynökséget, amelyet kreatívfeladatokkal bízott meg. Az ügynökség korábban egy másik reklámkampány során már dolgozott együtt a bankkal.
Az előzetes tervekkel ellentétben nem tárgyalja a kormány szerdai ülésén a többi között a képviselői összeférhetetlenségről és a költségtérítésről szóló 7 pontos javaslatcsomagot.
Az OMV szívességet tett a MOL-nak azzal, hogy nyílt felvásárlási akcióba kezdett, mert ez régen látott egységbe kovácsolta a hazai politikai elitet - mondta a Gazdasági Rádió Nap vendége című műsorában Varró László, a MOL vezető közgazdásza. A szakember szerint mindenki felmérte, hogy a hazai olajvállalat egy olyan stratégiai cég, amelyet semmiképpen sem szabad egy másik ország állami cégének…
Ausztrál kutatók olyan festéktesztet fejlesztettek ki, amellyel a kezelés után napokon belül kimutatható, hogy a kemoterápia hatékony-e, így nem kell hónapokig feleslegesen folytatni az egészséges sejtek elpusztításával is járó kezelést.
Az autók szén-dioxid kibocsátása egy évtizeden belül akár a harmadával is csökkenthető - tartalmazza egy jelentés, amely a brit kormány megrendelésére készült.
Az SZDSZ nem száll bele a Fidesz és az MSZP népszavazási versenyébe - jelentette ki Kóka János, az SZDSZ elnöke, a párt parlamenti frakciójának rendkívüli ülése után. A liberális párt arra kéri a pártokat, hogy próbáljanak meg közösen megoldást találni - hangsúlyozta Kóka János. Az SZDSZ kezdeményezésére délután ötpárti egyeztetés lesz a közélet tisztaságát célzó javaslatról.
Vajon ki lesz a következô, aki mea culpázva hamut szór a fejére és beismeri, nem a rengeteg edzésnek, sokkal inkább különleges gyógyszereknek köszönheti sikereit? Marion Jones bevallotta, hogy világraszóló eredményeihez tehetsége mellett némi koksz is szükségeltetett.
Összhang címmel vak és látó muzsikusok adnak közös koncertet az Esélyegyenlőség Éve alkalmából vasárnap este, a Művészetek Palotájában. A műsorban Mozart, Beethoven, Brahms, Debussy, Rahmanyinov, Gershwin, Fauré, Weiner Leó és Horváth Balázs művei szerepelnek.
A budapesti bankközi devizapiacon kissé erősödött a forint, szerda reggel 249,20/30 volt az euró/forint árfolyam a keddi 249,70/80 forint után. A kereskedők meglehetősen csendesen folydogáló adásvétel...
Búcsúzik és pihenni tér a természet és búcsút rendez a Magyar Biokultúra Szövetség is, október 14-én a Petőfi Csarnokban. Ökomenikus terményáldással kezdődik a nap, majd előadások hangzanak el, Biotermék - földtől az asztalig címmel.
Budapest, 2007. október 10., szerda (MTI) - Az Európai Bizottság felfüggesztheti azon kifizetéseket, amelyeket súlyos szabálytalanságok öveznek – nyilatkozta a szerdai Magyar Nemzetnek a testület regionális fejlesztéspolitikai biztosának szóvivője.
Egyenlő esélyek címmel közmeghallgatást tartottak kedden az Európai Parlament (EP) brüsszeli székházában a Babes-Bolyai Egyetem ügyében, Kónya-Hamar Sándor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) EP-képviselőjének kezdeményezésére.