Hat autót is kicselezett, így megmenekült egy kenguru egy ausztrál autóversenyen. Az erszényes állat a Bathurst 1000 V8 Supercar futamra került be rejtélyes módon. A kengurut azonban nem rémisztették meg az óriási sebességgel haladó kocsik, ügyesen lavírozva elugrált előlük.
A kormány úgy döntött, hogy a Magyar Fejlesztési Bankkal közösen hitelkonstrukcióval segít az önkormányzatoknak előteremteni az önrészt az ivóvízminőség-javításhoz, a szennyví...
A Baywatch egykori sztárja David Hasselhoff úgy látszik, mégsem tud egymaga úrrá lenni alkoholizmusán. A színész saját maga jelentkezett be egy eddig meg nem nevezett klinikára, hogy segítsenek neki kigyógyulni függősségébő
Az első malajziai űrhajós egy orosz és egy amerikai kollégája társaságában elindult szerdán délután a bajkonuri űrrepülőtérről a Nemzetközi Űrállomás (ISS) felé. Az orosz Szojuz TMA-11 űrhajó - fedélzetén a malajziai Muszaphar Shukorral, az orosz Jurij Malenycsenkóval és az amerikai Peggy Whitsonnal - csütörtökön 16 óra 50 perckor éri el célpontját a tervek szerint. Az amerikai Whitson lesz az…
Budapest - 2006. október 11. - napra pontosan egy esztendeje, hogy fociválogatottunk Európa-bajnoki selejtezőn 2-1-re kikapott Máltán. A szégyenteljes vereség Bozsik Péter (45) szövetségi kapitány állásába került, de jó néhány játékos is belebukott a kudarcba. Szombaton a megfiatalított nemzeti csapatunk vehet elégtételt, de a szakember szerint korántsem ígérkezik könnyűnek a visszavágó.
A kormány egyetért a Fidesznek azzal a javaslatával, hogy hozzák nyilvánosságra a miniszterek és az államtitkárok juttatásait, a kormánytagok és az országgyűlési képviselők adóbevallásait, támogatja a kisebb parlamentet célzó javaslatot, továbbá örömmel veszi tudomásul, hogy az ellenzéki párt átvette a kötelező vagyonvizsgálatra vonatkozó miniszterelnöki javaslatot.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) az idén szeptember végéig 243 milliárd forintot költött gyógyszertámogatásra, míg tavaly ugyanebben az időszakban 286,8 milliárd forint volt a...
A forint árfolyama lényegében nem változott szerdán a bankközi kereskedelemben. Az eurót délután négy órakor 249,60/75 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon, közel megegyező szint...
Az Ensemble A Sei Voci francia kórus lép föl csütörtök este a Szent Anna Plébániatemplomban, a budapesti Batthyány téren. A budapesti Francia Intézet vendégeként a kórus Bernard Fabre-Garrus karnagy irányításával ad koncertet - mondta el az MTI-nek Balla Borbála, az intézet sajtófőnöke.
Az úgynevezett női kvóta bevezetését célzó képviselői indítvánnyal kapcsolatban a kormány osztja az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának alkotmányossági aggályait a minisztereket és államtitkárokat illetően - mondta Daróczi Dávid kormányszóvivő. Hozzátette: ami a parlamenti képviselőket illeti, egyelőre a képviselők között sincs egységes álláspont. A kormány úgy döntött, hogy előbb meg…
A hétföi amerikai ünnepnapra való tekintettel csütörtökre halasztották az EIA-olajpiaci jelentös közzétételét. Az elemzök a nyersolajtartalékok 1,50 millió hordós növekedésével számolnak az elözö heti +1,138 millió hordós érték után. A NYMEX-en 80,15 dolláron jegyzik az olaj novemberi kontraktusát. In-GFX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 86,41 pontos erősödéssel, 27.790,51 ponton zárt szerdán. A keddi záró értékéhez képest ez 0,31 százalékos erősödés.
Göd - Csak úgy visszahangzott a nevetéstől az elegáns gödi wellnessparadicsomban, amikor Szorcsik Viki (29), Brózik Klári (26) és Fridel Fruzsi (29) feltűntek a golfpályán az elektromos autóval. De mivel a TV2-n futó Jóban Rosszban című sorozat bombázói nem tudnak golfozni, az egész napot úszással és szaunázással töltötték.
A kormány úgy döntött, hogy a Magyar Fejlesztési Bankkal közösen hitelkonstrukcióval segít az önkormányzatoknak előteremteni az önrészt az ivóvízminőség-javításhoz, a szennyvízelvezetéshez, illetve a hulladékgazdálkodáshoz felvehető uniós forrásokhoz - jelentette be az önkormányzati és területfejlesztési miniszter szerdán a kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten.
A svájci Stadler-csoport Szolnokon építi fel a technológiájában élenjáró alumínium vasúti kocsitest gyártó üzemét mintegy 10 milliárd forintos beruházással - jelentette be Kiss Péter ...
Élesen bírálta Ján Kubis szlovák külügyminiszter a Magyar Koalíció Pártját (MKP) és Sólyom László magyar köztársasági elnököt a Lidové Novinynek adott nyilatkozatában. Kubis egyfelől az MKP minapi javaslatára reagált, másfelől pedig visszatért Sólyom László közelmúltbeli révkomáromi magánlátogatásához.
Az utóbbi hónapokban érezhetően fokozódott a jobboldal szélsőségeseinek aktivitása. Augusztus végén felavatták a Magyar Gárda nevű képződményt, Auschwitzba montázsolták a melegségét vállaló Szetey államtitkárt, mérhetővé vált a Jobbik. Ezekről a jelenségekről kérdeztük a radikális jobboldal emblematikus figuráját, Csurka Istvánt.
Október 12-én este 7 órakor mutatja be a ShakuEcho együttes Egy világ című látvány-koncertjét az Új Színház Stúdiószínpadán. Az idegesítően megjegyezhetetlen és marketing szempontból eladhatatlan nevük egy japán fuvola, a shakuhaci elektronikusan feldolgozott sample hangjának fantázia neve. A zenekar különlegessége, hogy tagjai a színház világából érkeztek.
Veszprém Megye Közgyűlésének szerdai zárt ülésén lemondott tisztségéről Pálfy Sándor alelnök (Fidesz); a testület az alelnök döntését tudomásul vette - tájékoztatta az önkormányzat szóvivője az MTI-t.
Több programmal is segíti a közigazgatásból elbocsátottakat a kormány - mondta Botka Lajosné, az MSZP országgyűlési képviselője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Gál J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára szerdán nyílt levélben szólította fel a Fidesz elnökét, hogy 24 órán belül vagy bizonyítsa "becsületsértő rágalmait" vagy vonja vissza azokat és kérjen bocsánatot.
A Föld lakosságának jelenleg mintegy hat százaléka, azaz négyszázmillió ember szenved a lelki panaszoktól; 2020-ra a depresszió lesz a második legelterjedtebb betegség világszerte.
A Heti Válasz szerint itt a legújabb székházbotrány: az önkormányzati tárca egyik cége pénzeli az MSZP szállásadóját. A lap azt írja, hogy az érintett állami vállalat, a Magyar Turizmus Zrt. A részvénytársaságnál először megerősítették az újságnak, hogy kiutaltak 200 millió forintot a Vérmező úti pártközpont tulajdonosának, majd titokban megmásították a szerződés-kimutatást - írja a Heti Válasz.…
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke szerint az új egészségbiztosítási rendszer átalakításáról készült koncepció szakmai véleményezésre alkalmatlan, ezért azt visszautasítja; Éger István szerdán Budapesten arról beszélt: rövidesen bemutatják azt a szakmai anyagot, amely alternatívát nyújthat a jelenlegi biztosítási rendszer megerősítésére.
Hans-Gert Pötteringnek, az Európai Parlament (EP) elnökének a meghívására Brüsszelbe látogattak a líbiai fogságukból a nyáron kiszabadult bolgár ápolónők és a korábban velük együtt halálra ítélt...
Európában összesen harmincötmillió, Magyarországon pedig kétszázezer ember éhezik, az éhezők száma pedig folyamatosan növekszik - mondta Maria Kadleciková, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) regionális vezetője szerdán az MTI-nek.
Az Egyesült Államok elnöke Kína rosszallásának kockázatát vállalva részt vesz azon az ünnepségen, amelyen a kongresszus kitüntetést ad át a dalai lámának.
Kiszabadult a júliusban emberrablók fogságába esett német mérnök szerdán Afganisztánban - jelentette be egy afgán tisztségviselő. A 62 éves Rudolf Blechschmidt és öt afgán túsz fogolycsere keretében nyerte vissza szabadságát, hat tálib harcos elengedése árán.
November elsejétől többek között a magyarok is szabadon vállalhatnak munkát Luxemburgban - tájékoztatta az MTI-t a Külügyminisztérium szóvivője. Szelestey Lajos hangsúlyozta: a magyar kormány...
A dollár ma a jen kivételével gyengülést mutatott a többi fö devizával szemben. Az EUR-USD árfolyama 1,4093 és 1,4170 között mozgott. A Fed legutóbbi ülési jegyzökönyve aligha jelentett támogatást a zöldhasúnak, de mindenesetre nött a carry-trade-ek kereslete. Míg a Fed felhívta rá a figyelmet, hogy a dollár tartós gyengesége miatt nöttek az árakból eredö veszélyek, ami jól jön a dollárnak, a…
Szocialista székházbotrányról ír csütörtökön megjelenő számában a Heti Válasz; az MTI-hez szerdán eljuttatott cikk szerint a Magyar Turizmus Zrt. jogcím nélkül utal ki 200 millió forintot a Vérmező úti pártközpont tulajdonosának. Az MSZP elköltözik VIII. kerületi, Köztársaság téri székházából, és amíg elkészül az új, VI. kerületi, Jókai utcai épület rekonstrukciója, bérbe vették az I. kerület,…
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke szerint az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról készült koncepció szakmai véleményezésre alkalmatlan, ezért azt visszautasítják. A szaktárca ugyanakkor úgy látja, a MOK vezetése lemond arról, hogy az új biztosítási rendszer megvalósításának folyamatában az orvosok álláspontját megjelenítse.
Gerhard Ertl német professzor személyében a magyar tudomány nagy barátja kapja a kémiai Nobel-díjat - mondta Solymosi Frigyes akadémikus szerdán az MTI-nek, miután nyilvánosságra hozták az idei Nobel-díjas nevét.
November elsejétől Luxemburg megnyitja munkaerőpiacát a 2004-ben az Európai Unióhoz csatlakozott államok, köztük Magyarország munkavállalói előtt - közölte a magyar külügyminisztérium szerdán. A kormány üdvözölte a lépést, amely összhangban áll az Európai Bizottság 2006. februári döntésével, amely arra biztatja a régi tagállamokat, hogy nyissák meg munkaerőpiacukat.
A műtrágyagyártásban és az autók katalizátorainak működtetésénél is használják Gerhardt Ertl német professzor kutatási eredményeit, melyeknek köszönhetően idén ő kapta a kémiai Nobel-díjat - mondta el az InfoRádiónak Valyon József, a Kémiai Kutatóközpont tudományos osztályvezetője.
December helyett csak jövő év áprilisában mutatják be George Clooney harmadik rendezését - jelentette a Variety. Tovább csiszolgathatja Leatherheads című filmjét Clooney, az eredetileg decemberre tervezett bemutatóra ugyanis a nemrég motorbalesetet szenvedett színész sűrű elfoglaltságai miatt csak jövő év áprilisában kerül sor - közölte az Universal studió.
Horváth Balázs (Orchidea Étterem, Lipót) nyerte meg az idei Sörcsapoló Bajnokságot, amelyet kedden tartottak az A38 Hajón. A győztes képviseli Magyarországot október 25-én, a belgiumi Sörcsapoló Világbajnokságon. A második helyezett Dömötör Tamás (Royal Belgian Beer Café, Győr), a harmadik pedig Csáki Ildikó (Rolling Rock Café, Nyíregyháza) lett.
November elsejétől többek között a magyarok is szabadon vállalhatnak munkát Luxemburgban - tájékoztatott Szelestey Lajos, a Külügyminisztérium szóvivője. "Luxemburg 2007. november 1-jé...
Mivel Weiszenberger László nem volt tagja az uniós és hazai pályázatokkal foglalkozó testületeknek, így az ő neve vélhetően nem fordul elő egyetlen dokumentumban sem - mondta újságírói kérdésre az önkormányzati és területfejlesztési miniszter szerdán a kormányszóvivői tájékoztatón.
További három évig, vagyis 2010-ig irányítja az orosz labdarúgó válogatottat Guus Hiddink, miután a holland tréner aláírta új szerződését az Orosz Labdarúgó Szövetséggel - jelentette be Vitalij Mutko, a szövetség elnöke szerdán. Hiddink új fizetéséről azonban nem árultak el részleteket.
Az MSZP frakciója szombati ülésén alakítja ki végleges álláspontját a miniszterelnök köztisztasági csomagjának egyes pontjairól, de amit lehet, ötpárti konszenzussal szeretne az Országgyűlés elé terjeszteni - mondta Lendvai Ildikó szerdán. A szocialisták országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője elmondta: a frakcióülésen az egyes pontokat kidolgozó munkacsoportok vezetői ismertetik a…
November elsejétől többek között a magyarok is szabadon vállalhatnak munkát Luxemburgban - tudatta Szelestey Lajos, a Külügyminisztérium szóvivője. "Luxemburg 2007. november 1-jétől lehetővé teszi a szabad munkavállalást Magyarország, valamint Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Szlovákia és Szlovénia állampolgárainak. A döntés nem érinti a bolgár és a román…