Egy ausztrál vezetésű tudományos projekt, a Biomassza Olaj Projekt, új távlatokat nyit a fenntartható energiaforrások terén. A több mint egy évtizedes kutatás során a CSIRO (az ausztrál nemzeti tudományos ügynökség) tudósai olyan technológiát fejlesztettek ki, amely növeli a növényekből származó olajhozamot. Ez az áttörés lehetővé teszi a bioüzeman
Charles Darwin sírját rongálták meg Londonban környezetvédelmi aktivisták. Az incidens a parlamenttel szemközt emelkedő ősi Westminster-apátságban, az evolúció elméletét kidolgozó XIX. századi brit természettudós nyughelyén történt, ahol a fosszilis üzemanyagok használata ellen küzdő Just Stop Oil környezetvédő csoport két tagja narancssárga krétap
Dróntámadást kísérelt meg Ukrajna a Török Áramlat gázvezeték egyik kompresszorállomása ellen Anapa közelében, hogy megszakítsa az Európába irányuló gázszállítást – közölte az orosz védelmi minisztérium. "2025. január 11-én a kijevi rezsim az európai országokba irányuló gázszállítás megszakítása érdekében kilenc repülőgép típusú, pilóta nélküli repü
A hazai turizmus új rekordéve volt a tavalyi, soha ennyien nem utaztak Magyarországra külföldről, soha nem pihent ennyi hazai vendég az országhatáron belül és soha nem keletkezett ennyi bevétel a szálláshelyeken – mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) elnöke a turizmus 2024. évi előzetes eredményeit értékelő sajtótájékoztatón.
Az amerikai és a magyar kapcsolatokat új alapokra kell helyezni, a kétoldalú viszonyban új aranykor köszönthet be – mondta Facebook-videójában Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. A tárcavezető leszögezte: a kormány nagyon várja Donald Trump elnöki ciklusának kezdetét. Arra a kérdésre, hogy mire számít a kormány az új amerikai elnöktől, Nagy Márt
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték Kínában Hsziao Hszinget, az állami tulajdonban álló China Taiping Insurance Holdings biztosítási vállalat volt vezérigazgató-helyettesét, pozíciója adta előnyök és kenőpénzek elfogadása miatt – jelentette a kínai állami média az ítéletet idézve. Hsziaót politikai jogaitól is megfosztották, és minden személye
Marine Le Pen, a francia jobboldali szuverenista Nemzeti Tömörülés vezéralakja kijelentette, "soha nem fogja megbocsátani magának" azt a döntést, hogy kizárta apját, a pártalapító Jean-Marie Le Pent az elődpártból, a Nemzeti Frontból. A legnagyobb francia ellenzéki párt nemzetgyűlési frakcióvezetője és háromszoros köztársaságielnök-jelöltje először
Cséfalvay Zoltán professzor vehette át a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökétől az idei Wekerle Sándor Nagydíjat – közölte az MNB az MTI-vel. Matolcsy György a díjazott szakember újítói és tudományos érdemeit méltatva hangsúlyozta, hogy Cséfalvay Zoltán elévülhetetlen érdemeket szerzett a Széchenyi terv, valamint az Otthonteremtési program kidolgozásá
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter 2025. február 1-jével az elmúlt években a Magyar Posta Zrt.-t helyettes államtitkárként támogató Láng Gézát jelöli a vállalat új elnök vezérigazgatójának – tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-t. A tárca közleményében azt írta: Láng Géza szakmai pályáját 2003-ban kezdte a Magyar Posta leányv
A korábbinál több pénzt kell fordítani az európai védelmi kapacitás és az ellenállóképesség fokozására, ugyanis aggasztó a jelenlegi európai biztonságpolitikai helyzet – jelentette ki a NATO-főtitkár Brüsszelben. Az Európai Parlament külügyi bizottságának (AFET) ülésén Mark Rutte hangsúlyozta, a jelenlegi veszélyes időben fokozni kell a biztonságot
Robert Fico szlovák miniszterelnök nyílt levélben találkozóra hívta a gáztranzit ügyében Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt – tájékoztatott a pozsonyi kormányhivatal az MTI-hez is eljuttatott közleményében. A szlovák kormányfő a nyílt levélben megállapítja: az ukrán gáztranzit Szlovákiát és más országokat érintő év eleji leállításáról hozott döntés
Egy 5900 éves fehér törzsű fenyőerdőt tártak fel a Sziklás-hegységben. Az erdő a klímaváltozás miatt olvadó jég alól került elő. A fák 3100 méteres magasságban, a jelenlegi faövnél jóval magasabban nőttek egy melegebb éghajlati időszakban, majd a globális lehűlés során jég alá kerültek. Ez a felfedezés nemcsak az ősi éghajlati viszonyokról árulkodi
Ha nincs kedve kódgenerátorokkal bíbelődni, vagy eleve nem is értette, mi ez az egész, mától jóval egyszerűbb dolga lesz. Még épp időben az Ügyfélkapu holnapi megszűnése előtt.
Hetekig tartó, tartós köhögés, megfázás, a teljes energiahiány érzése, torokfájás és láz. Sokakat elkapott már az idei vírusszezonban, egyeseket többször is, és néha hosszú időre. Valaki az irodában, vagy a barátok között állandóan beteg. És ugyanazok a kérdések keringenek a médiában vagy a munkahelyeken: Idén különösen súlyos a megfázás? Mindig il
A férfiaknál az olimpiai bajnok úszó Kós Hubertet, a nőknél a Párizsban szintén aranyérmes öttusázó Gulyás Michelle-t választotta meg a 2024-es év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ). Az év legjobbja hagyományos csapatsportokban az Európa-bajnoki bronzérmes, olimpiai hatodik női kézilabda-válogatott lett, az egyéni sportágak cs
A fegyveripart kell az európai gazdaság hajtómotorjává tenni, ez fontos támogatást jelentene az Oroszország ellen harcoló Ukrajnának is – jelentette ki Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter a Varsó melletti Helenówban megtartott többoldalú miniszteri találkozón. A tárgyaláson részt vett Sébastien Lecornu fran
Olvasóink hívták fel a figyelmünket arra, hogy több mérőállomás is pont szilveszterkor állt le. Bár az amatőr állomásoknál tényleg történt leállás, a HungaroMet folyamatosan mért, igaz, van olyan mérés, ami még nem elérhető az oldalon. Itthon egyébként alapvetően jó a légszennyezettség-követés, a gond inkább azzal van, hol mérünk, amivel lehet trük
A jövőbeli osztrák kormány összetartó erejének feltétele a jogállamiság, valamint az alapjogok és szabadságok tiszteletben tartása, a hatalmi ágak szétválasztása, a kisebbségek védelme és a média függetlenségének szavatolása – jelentette ki Alexander Schallenberg, Ausztria új ügyvivő kancellárja Brüsszelben. Alexander Schallenberg osztrák külügymin
Állatok marták halálra a dél-romániai Craiova városában azt a négyéves kisfiút, akinek a holttestét vasárnap este találták meg egy lakóhelyéhez közeli bozótban – közölte a Dolj megyei rendőrség. A gyerek eltűnését 78 éves nagyanyja jelentette be vasárnap délután, azt állítva, hogy a gyermek elment a ház elől, ahol társaival együtt játszott, és azót
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kész eleget tenni Robert Fico szlovák miniszterelnök felhívásának, hogy tárgyaljanak a gázkérdésről, de azt szeretné, ha Fico utazna Kijevbe pénteken. Erről Zelenszkij az X közösségi portálon tájékoztatott. Fico hétfőn hozott nyilvánosságra a Facebookon egy nyílt levelet, amelyben megbeszélésre hívta Zelenszkijt az
A Ford megtartotta 15 éve töretlen vezető pozícióját a magyarországi haszonjármű-piacon: 2024-ben 9253 új járművet értékesített, részesedése elérte a 27 százalékot – tájékoztatta a Ford Magyarország közleményben az MTI-t. A márka a teljes piacot és összes szegmenst egyben tekintve is erős: a márkakereskedések Magyarországon 2024-ben 14 128 új Fordo
Nagyon nagy baj nincs a számokkal, mert a fiatal betegek aránya alacsony, azonban vigyázni kell, mivel elkezdett nőni a fiatal betegek száma és aránya is.
24-re emelkedett a halottak száma a Los Angeles-i tűzvészben. A tűzoltók egy hete küzdenek a lángokkal, miközben újabb veszélyes szélvihar várható ami súlyosbíthatja a helyzetet.
A demencia jelenleg az egyik legnagyobb globális társadalmi probléma, több mint 55 millió embert érint világszerte. Kutatók arra figyelmeztetnek, hogy ha nem sikerül hatékony gyógymódot találni a ma még gyógyíthatatlan betegség ellen, minden harmadik ma született ember demenciában fog meghalni. Léteznek ugyanakkor bizonyítottan hatékony módszerek é
Frissen nyilvánosságra hozott titkosszolgálati iratok szerint csaknem egy évtizedig elhallgatták a néhai brit uralkodó, II. Erzsébet királynő előtt, hogy egyik legközelebbi munkatársa szovjet kém volt. Anthony Blunt kémtevékenysége már 1964-ben lelepleződött, de a neves művészettörténész – aki a királyi képzőművészeti gyűjtemény, a Royal Art Collec
Itamár Bengvír izraeli nemzetvédelmi miniszter, a Zsidó Erő radikális jobboldali párt elnöke elismerte közleményében, hogy az utóbbi évben végig ő és pártja akadályozta a túszcsere-megállapodás megkötését a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezettel. "Politikai erőnket felhasználva, újra és újra meg tudtuk akadályozni a túszalkut, de azóta újab
A harmadik éve tartó emelkedő ütemnek megfelelően 2024-ben újabb rekordévet zártak a magyar turisták Horvátországban, létszámuk és a vendégéjszakák száma egyaránt 8 százalékkal növekedett – tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviselete az MTI-t. A közlemény felidézi, hogy tavaly közel 790 ezer magyar turista érkezett Horvátors
A jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően január 15-én újabb fejezetéhez érkezett az ingatlan-nyilvántartás megújítása. Az E-ING projekt keretében elkészült új informatikai rendszer bekapcsolása ütemezetten történik, így az elektronikus ügyintézésre történő teljes átállás is ennek megfelelően több lépcsőben valósul meg – hívta fel a figyelmet közl
Véletlenül írtam egy könyvet címmel kerül a mozikba Lakos Nóra hiánypótló filmje. Hiánypótló, mert 20 éve nem készült családi film Magyarországon. Bár gyerekeknek is szól, a téma nem könnyű: egy apuka két kisgyermekét egyedül neveli, mert az édesanya már nyolc éve meghalt. A főszereplő kislány, a remek elsőfilmes színész, a 12 éves Demeter Villő re
Összesen 825 tonna régi, leselejtezett, környezetszennyezőnek minősített ólom-savas akkumulátort foglaltak le a hatóságok a rotterdami kikötőben tavaly októberben végzett ellenőrzés során, a szállítmányt a Karib-térségből Indiába próbálták becsempészni – számolt be a holland környezetvédelmi és szállítási felügyelet (ILT). Az akkumulátorok Jamaicáb
Nagyszabású üzemzavart jelentettek az orosz távközlési vállalatok internetszolgáltatásainak működésében kedd délután az orosz hírügynökségek beszámolója szerint. Az internet nem működött a Beeline, a Megafon, az MTSZ, a Tele-2 és más szolgáltatók hálózatán sem. Nehézségek léptek fel a taxirendelésnél és az autómegosztás igénybevételénél. 17 óra 25
Jelentősen bővülhet a Játékoskártya – lakásnyeremény játék heti nyerteseinek és ezzel együtt a fődíjra, vagyis a lakásnyereményre jogosultak száma, mivel 2025. január 13-tól sorsjegyek vásárlásával is lehetővé válik a Szerencsejáték Zrt. lakásnyeremény kampányában való részvétel. Mintegy 2 hónappal a sorsolás előtt már közel 600 ezer játékos szerze
Platformizálódott a magyar kommunikációs tér, így napjainkban nehezen érvényesülhetnek azok a piaci vagy közéleti szereplők, amelyek nincsenek jelen a közösségi médiában - olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megbízásából készült friss kutatásban.
Az Antarktisz zöld energiaforrásként való jövőbeli szerepe egyre nagyobb figyelmet kap. A Fundación Antártica 21, a GIZ és a Chilei Antarktiszi Intézet közös projektje célja, hogy tiszta hidrogén előállításával csökkentse a fosszilis üzemanyagok használatát, miközben minimalizálja a környezeti károkat. A szoláris hidrogén előállítására alapozott ke
Csehország már felkészült arra, hogy az orosz szállítások kiesése esetén azonnal teljes mértékben átálljon a nyugati irányból érkező kőolaj felhasználására – jelentette ki Petr Fiala cseh kormányfő a közép-csehországi Nelahozevesben, miután találkozott az ország vezetékhálózatát üzemeltető Mero állami cég vezetőségével. "Az olasz TAL kőolajvezeték
Katalin walesi hercegnő közölte, hogy már gyógyulfélben van daganatos betegségéből. Vilmos brit trónörökös 43 esztendős felesége kedden – immár nem páciensként, hanem látogatóként – felkereste a londoni Royal Marsden kórházat, ahol tavaly felfedezett betegsége után kemoterápiás kezelésben részesült. A hercegnő köszönetet mondott a kórház egészségüg
A többi közt állami lakbérgaranciával, adómentességgel és a külföldiek ingatlanvásárlásának korlátozásával javítaná a lakáshelyzetet a spanyol kormány annak érdekében, hogy a lakhatást "valódi joggá alakítsa" – közölte a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón a lakásügyi és városfejlesztési miniszter Madridban. "Ez az elkötelezettség egy átfogó po
Szárnyalt a haderőfejlesztés 2024-ben is. A Magyar Honvédség jelentős fejlesztéseken ment keresztül, az új Gidrán harcjárművektől kezdve a Carl Gustaf páncéltörőkig, a legmodernebb fegyverrendszerek kerültek rendszerbe. Eközben hazánkban hat új fegyvergyár is épült, amelyek közül néhány Európa legkorszerűbb technológiáját képviseli. Az elmúlt évben
Elhunyt Békés Itala. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész életének 98. életévében hétfőn halt meg – közölte az Örkény Színház az MTI-vel. Mint írták, a sokoldalú és tehetséges művész búcsúztatása saját kérésére szűk családi körben lesz. Békés Itala 1927. március 23-án született Debrecenben. Művészcsalád sarja, apja Békés István újságíró, író,
A pesszimista hangok szerint akár a filoxéra járványhoz hasonló pusztulást is elszenvedhetnek a Szent György-hegy dűlői, ha nem lépnek fel kellő hatékonysággal.
Január 17. és 19. között napnyugta után a Vénusz – ismertebb nevén az Esthajnalcsillag – szabad szemmel is jól látható együttállásba kerül majd a gyűrűs Szaturnusszal – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
2024 novemberében az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 1,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 9,0 százalékkal kisebb, az egyéb építményeké 8,2 százalékkal nagyobb volt – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A szezonálisan és munkanaphatással kiig
Az egyik bélhormonunk hatását utánzó szereket először cukorbetegeknek adták, majd fogyasztószerként hódították meg a világot. Időközben kiderült, hogy jó hatással vannak szív- és érrendszeri betegségekre, a májra, a vesére, de a meddőség, függőségek kezelésében is eredményesek. A kutatók sem mindig tudják, mitől működnek, de figyelmeztetnek: a GLP-