Amikor az amerikai Louisiana állam bevezette a korhatárellenőrzést, a Pornhub forgalma 80 százalékkal visszaesett. De ahelyett, hogy a felhasználók teljesen abbahagyták volna a pornónézést, még sötétebb bugyrok felé fordultak.
A rettegés legnagyobb filmes mestere rengeteg dologtól félt betegesen. Azt mondta, a vér szép, egy feldarabolt hulla látványa nem kavarja fel, de a tojásnál undorítóbb dolgot elképzelni sem tud.
Az autóban mindössze 69 ezer kilométer volt, amikor gyorsításkor zörögni kezdett. A gyári előírás szerint a teljes hajtásrészt ki kellene cserélni, a villanyos Golfot eladó kereskedés pedig megtagadta a méltányosságot. Pedig valószínű, hogy csak egy szem csapágyat kéne cserélni benne.
Krausz Ferenc az attoszekundumos fizika területének megalapításáért és az elektronok kutatásáért Anne L'Huillierrel és Pierre Agostinivel október 3-án megosztva nyerte el az idei fizikai Nobel-díjat.
A márka vezetője szerint fontos szerepet szánnak a GTI és az R-elnevezésnek is, ezeket a legerősebb villanyautókra ültetik majd át, a hagyományos Golf pedig plug-in hibridként folytathatja pályafutását.
A Nobel-díj hihetetlen bátorítást jelent, hogy amit csinálunk, azt nemcsak "szórakozásból" tesszük, hanem egy nap fontos alkalmazások nőhetnek ki felfedezéseinkből – mondta Krausz Ferenc Stockholmban, ahol az idei fizikai, kémiai és közgazdasági díjazottak együtt tartottak sajtótájékoztatót a Nobel-díj vasárnapi átadását felvezető programsorozat ré