A nyár utolsó péntek estéjén országszerte tizenkét település tizenhárom állatkertjében, vadasparkjában állatos bemutatóhelyén tartják idei, nyolcadik Állatkertek Éjszakáját.
Vadszőlővel futtatják be a busz- és villamosmegállókat Bécsben, hogy harcoljanak a hősziget-jelenség ellen, valamint, hogy árnyékban lehessen a járművekre várakozni.
Az optimista emberek jóval tovább élnek, mint a pesszimisták - állapították meg amerikai kutatók, akik a derűlátás elősegítésére leginkább a mozgást javasolják.
A városi környezetben élő varjaknak, amelyek hozzáférnek emberek ételhulladékához, magasabb a koleszterinszintjük a vidéken élőknél – derítették ki amerikai ornitológusok.
Elengedték az Ohotszki-tengerben az utolsó két fogva tartott kardszárnyú delfint is – közölte az Összoroszországi Halászati és Oceanográfiai Kutatóintézet
Több tízezer lelet került elő az egykori szolnoki vár területén, azaz a Szolnoki Művésztelepen a 2017 októberben kezdődött és a közelmúltban lezárult régészeti feltáráson - közölte a feltárásvezető régész kedden a helyszínen tartott beszámolón.