Ausztráliában tesztelik a világon elsőként az agyi érkatasztrófa azonnali diagnosztizálására alkalmas mikrohullámú sisakot, amely a páciensek akár 80 százalékának is segítséget nyújthat - jelentette be a Hunter Orvostudományi Kutatóintézet szerdán.
Belgium területén tervezett terroristatámadás előkészítésével vádolják azt a 39 éves szlovák férfit, aki miatt hétfőn rövid időre evakuálni kellett Brüsszelben az Európai Parlament ötszáz dolgozóját.
Egy nagyjából 7700 évvel ezelőtt élt anya és meg nem született ikergyerekeinek maradványait tárták fel Szibériában: a szakemberek szerint ez lehet az ikerterhesség legkorábbi, míg a szülés közbeni elhalálozás egyik legelső példája.
A több millió évvel ezelőtti éghajlatról nyert ismeretek alátámasztják a klímaváltozásra vonatkozó jelenlegi előrejelzéseket - derül ki a Nature című folyóiratban közölt új tanulmányból.
Képesek hangjelzéseik megváltoztatására a csimpánzok, ha idegen csoportba kerülnek, hogy jobban megértessék magukat új társaikkal - derítették ki brit kutatók az edinburghi állatkertben tanulmányozva két majomközösséget, amelyek korábban egymástól távol éltek.
Két cseh, egy lengyel és egy szlovákiai magyar csapat képviseli majd a közép-európai régiót a First Lego League nemzetközi robotprogramozási versenysorozat müncheni döntőjében, miután ők szerepeltek a legjobban a szombaton késő estébe nyúló debreceni regionális elődöntőben - tájékoztatták a szervezők vasárnap az MTI-t.
A radarrendszer egy hiányossága miatt az amerikai SpaceX űrhajózási cég vasárnap az utolsó pillanatban elhalasztotta egy napkitörés-figyelő műhold fellövését.
Szemétlerakóvá válhat a Nagy-korallzátony, ha az ausztrál kormány nem tiltja be teljesen az UNESCO világörökségi listáján szereplő tengeri természetvédelmi terület kotrásakor keletkezett hulladék lerakását - figyelmeztetett hétfőn jelentésében a Természetvédelmi Világalap (WWF).
A Tejútrendszer belseje is jelentős mennyiségű úgynevezett sötét anyaggal rendelkezik egy, a Nature Physics című brit szaklapban megjelent új kutatás szerint.
Minden ötödik, rendkívül éretlenül a világra jött koraszülött későbbi életében súlyos viselkedési problémákkal küzd, ami hatással van mindennapi életére - állítja egy svéd egyetemen készült disszertáció.
Több mint 45 évvel az Apollo-11 Holdra szállása után Washingtonban kiállították az űrhajósok által hazahozott ajándékokat, köztük a landolást megörökítő kamerát.
Sikeresen visszatért a Földre szerda hajnalban a Dragon teherűrhajó a Nemzetközi Űrállomásról. A floridai űrközpontban viszont harmadszor is el kellett halasztani a napszél megfigyelésére szolgáló amerikai műhold felbocsátását.
Az egyik legrégibb olasz szó, a pizza első feljegyzését a délolasz Gaeta városában találta meg a táplálkozás történetével foglalkozó Giuseppe Nocca olasz történész. Ezek szerint a pizzát nem Nápoly városában "találták fel".
Százpercnyi tesztrepülés után sikeresen visszatért a Földre az Európai Űrügynökség (ESA) szerda délután útnak indított kisméretű kísérleti űrrepülőgépe, amely a szakértők reményei szerint segít kikövezni az utat a többször kilőhető űrhajók előtt.
Az amerikai kormány 3,2 millió dollárt biztosít a pompás királylepkék (Danaus plexippus) megmentésére, mivel az Egyesült Államok és Mexikó között ingázó pompás színű lepkék populációja az elmúlt években mintegy 90 százalékkal csökkent.
Ez éppen száz éve történt. Nem a Washington volt a célpont. A hajó azonnal elsüllyedt, de az amerikai lobogó még a víz fölött lebeg. A Nagy Háború napról napra
Egy nemzetközi tudóscsoport több mint 90 olyan új génterületet tárt fel, amely magyarázatot adhat arra, miért hajlamosabbak egyes emberek az elhízásra.
Bár eddig is súlyos szárazságok sújtották Kaliforniát, az Egyesült Államok délnyugati és közép-nyugati részét, tudósok szerint ennél is sokkal rosszabb "megaszárazságok" várhatóak, amelyek ráadásul évtizedekig eltarthatnak.
Szorosabb együttműködést kért Barack Obama amerikai elnök a Szilíciumvölgyben működő cégektől a kiberbiztonsággal kapcsolatos információcserében pénteken.
A Magyar Tudományos Akadémia Magyar Őstörténet Témacsoportja régészeti kutatásokra támaszkodva új teóriával állt elő, miszerint az ősmagyarok évszázadok helyett csupán öt-hat évtizedig vándoroltak az Uráltól a Kárpátokig. Sudár Balázs, az MTA tudományos főmunkatársa az InfoRádiónak elmondta: amikor egy elmélet ilyen radikálisan beleszól a korábbi őstörténet-képbe, akkor minden tudományágnak újra…
Közvetlen közelről sikerült megvizsgálnia a Csuri becenevű üstököst a Rosetta űrszondának; a küldetés gond nélkül lezajlott, felvételek is készültek róla - közölte az Európai Űrügynökség (ESA) szombaton.
Éles, közeli képeket készített a Rosetta űrszonda a Csuri becenevű üstökösről. Az egyik fotót az Európai Űrügynökség (ESA) hétfőn tette közzé honlapján.
Rejtélyes, ködszerű foltot észleltek kétszer is amatőr csillagászok a Mars fölött, felvételeiket most elemezték a kutatók, akik csak találgatják a jelenség eredetét.
Az evolúció során a pingvinek érzéketlenné váltak az édes, a keserű és az ötödik, úgynevezett umami ízre, így ma már csupán a savanyú és a sós táplálékokat érzékelik - állapították meg a szakemberek a röpképtelen madarak genetikai vizsgálata alapján.
Világszerte romlik az étrend: a szakértők szerint bár az emberek ma már több egészséges élelmiszert, köztük teljes értékű gabonát és halat esznek, a hizlaló, silány minőségű ételek fogyasztásában még nagyobb emelkedés figyelhető meg - derült ki a The Lancet című brit orvosi folyóiratban közölt tanulmánysorozat egyik részéből, amely 190 országra kiterjedően vizsgálta az emberek táplálkozási…
Biztató eredményeket hoztak a HIV-vírus elleni újfajta vakcina tesztjei az amerikai kutatók szerint, akik a genetikai alapú védőoltást majmokon próbálták ki teljes sikerrel.
Újszerű, kvantitatív módszereket is felhasználó modellel érveltek amerikai kutatók az indoeurópai nyelvek eredetének úgynevezett sztyepphipotézise mellett.
Az Artemisinin nevű gyógyszerrel szemben ellenálló maláriakórokozók terjednek Délkelet-Ázsiában, a probléma egyre nagyobb méreteket ölt olyan országokban, mint Mianmar, Kambodzsa, Thaiföld vagy Vietnam - figyelmeztettek tudósok pénteken a The Lancet Infectious Diseases című tudományos folyóiratban.
Bőröregedést gátló csokoládét fejlesztett ki egy Cambridge-i Egyetem egykori kutatóiból alakult vállalkozás: a különleges csokiból napi 7,5 gramm elfogyasztása képes az 50 évesek bőrszerkezetét a 30 évesek szintjére "fiatalítani".
A tengeri állatok átlagos és maximális mérete is szignifikánsan nőtt az evolúció folyamán egy friss tanulmány szerint. A tengeri lények átlagos súlya nem kevesebb mint 150-szeresére nőtt a kambrium 542 millió évvel ezelőtti kezdete óta.
Az agressziót ki kell gyomlálni az emberi fajból, mert "félő, hogy valamennyiünket elpusztít" - erre figyelmeztetett a világhírű elméleti fizikus, Stephen Hawking, hozzátéve, hogy az űr meghódítása viszont megmentheti az emberiséget.