Az allergiás megbetegedések hátterében nagyon gyakran pszichés problémák állnak - hangzott el a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati Klinikáján rendezett Allergianapon.
A sztálinista diktatúra nem a történelem terméke volt, hanem Sztálin személyiségéből következett - állapította meg Sebag Montefiore brit történész A fiatal Sztálin című művében.
Idegen organizmusok telepednek meg az Antarktiszon, a tudósok és turisták akaratlanul magvakat, spórákat, atkákat, zuzmókat és mohaféléket hoznak, amelyek felboríthatják a kontinens biológiai egyensúlyát.
Új vizsgálatokkal ellenőrzik Oxfordban azt a húsz évvel ezelőtti állításukat, amely szerint a torinói lepel középkori hamisítvány. A világhírű laboratórium vezetője elismerte: nem kizárt, hogy pontatlanul végezték el a radiokarbonos kormeghatározást.
Egy deciliter vörösbor vagy ugyanannyi szesznek megfelelő etilalkohol értékelhetően javítja a szívműködést, ennek a kétszerese viszont már kedvezőtlen hatású a szívre és az erekre. A vizsgálatot kanadai kutatók végezték és tanulmányuk eredményei az egyik vezető élettani folyóiratban jelentek meg.
Ötvenhárommillió éves emlős maradványaira bukkantak Indiában -a paleontológusok feltételezése szerint az aprócska bokacsontok a házi- és a mezei nyúl közös ősétől származnak.
A tücsök, a hernyó és a lárva tele van proteinnel és ásványi anyagokkal, így jelentős élelemforrásul szolgálhat aszály vagy egyéb természeti katasztrófa idején - állítják a kutatók. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) Thaiföldön tartott ülésén a résztvevők is kipróbálták a rovardiétát.
Megdöbbentő eredményt hozott az Egészségügyi Világszervezet (WHO) új kutatása: minden eddiginél több az olyan beteg, aki a gyógyszereknek ellenálló tuberkolózis baktériumtól fertőződött meg.
Pontosan kiszámolták a kutatók, mikor és hogyan pusztul el a Föld. A jó hír, hogy erre még legalább 7,6 milliárd évig nem kerül sor. A rossz hír pedig az, hogy az élet ennél sokkal hamarabb megszűnik bolygónkon.
Egyetlen hajszálból megállapítható egy amerikai kutatók által kifejlesztett új eszközzel, hogy tulajdonosa az Egyesült Államokban hol él, vagy élt. A megoldás kulcsa az ivóvízben található izotópok mennyisége, amely területenként eltérő és nyomot hagy az emberi hajban.
Nemzetközi robotháború felé tart a világ - figyelmeztet egy brit kutató, aki szerint a legtöbb helyen olyan szerkezeteken dolgoznak, amelyek képesek önállóan dönteni, és ha kell, gyilkolni is.
Március 10-én érkezik Budapestre Gyima, egy mamutborjú múmiája, amelyet 1977-ben találtak Szibériában. A Magyar Természettudományi Múzeum igazgatója az InfoRádiónak elmondta: a mamutborjút áprilistól a Jégkorszak című kiállításon lehet megtekinteni.
A szemlencse vizsgálatára épülő új kormeghatározási módszert dolgoztak ki dán kutatók, amely segítheti az igazságügyi orvosszakértők munkáját a holttestek azonosításában.
A Hold déli sarkvidéke sokkal változatosabb felszínű, mint ahogyan azt korábban gondolták, így nehezebb lehet a leszállás a jövőbeli missziók céljaként kiszemelt területen.
Olyan gyógyszert dolgoztak ki brit kutatók, amelynek segítségével több ezer fiatal nőt meg lehet védeni a mellráktól. Azoknál, akiknek a családjában gyakran előfordul a betegség, a gyógyszer a kutatók szerint valóságos "vakcinaként" működik majd, és megakadályozza a kór kialakulását.
Finn és amerikai tudósok arról számoltak be, hogy megtalálták azt a növényi gént, amely a szabályozza az élőlény által elnyelt szén-dioxid és a kibocsátott vízgőz mennyiségét. A felfedezés segíthet szárazságtűrő növények létrehozásában, és az éghajlatváltozás hatásának mérséklésében.
A maják esőistennek felajánlott emberáldozatai haláluk előtt a szó szoros értelmében megkékültek, ugyanis kék festékkel ékesítették őket, mielőtt belökték volna a víznyelőbe.
Rengeteg olyan betegség van, amelyet az orvosok egyetlen gyógyszer felírásával kúrálni tudnak. Sokat tudunk a betegségekről, de még többet nem. Vannak például olyan kórok, amelyekkel változatlanul nem tudnak mit kezdeni az orvosok. Közülük a tíz legtitokzatosabbat szedte össze a LiveScience.
Magyarország egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy ne Svédországban vagy Spanyolországban, hanem Debrecenben épülhessen meg az Európai Unió tudományos óriásberuházása, az Európai Neutronkutató Központ - jelentette ki az InfoRádióban a Magyar Tudományos Akadémia Szilárdtestfizikai és Optikai Kutatóintézetének osztályvezetője.
Szakmailag indokolhatatlan, hogy a kormány titkosította, mekkora a magyar készlet a világjárványban bevethető antivirális szerekből - mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Pandémiás Bizottság vezetője.
A depresszió ellen használt gyógyszerek nem érnek többet a placebónál - derült ki a héten. Ám lehet, hogy nincs is szükség a depresszió kezelésére, egyre több bizonyíték szól ugyanis amellett, hogy a lehangoltság akár jó is lehet.
Mintegy öt milliméter nagyságú mesterséges méhet fejlesztettek ki brit tudósok, amelyben a lombikban megtermékenyített petesejtek az első néhány napjukat tölthetik a laboratóriumi körülmények helyett. A kis kapszulát ugyanis azonnal visszaültetik az anya testébe, növelve így a pici embriók életesélyeit.
A legújabb vizsgálatok alapján a hangosan horkolóknál nagyobb eséllyel alakul ki infarktus, agyvérzés, és a magas vérnyomás is gyakoribb a körükben - számolt be az InfoRádióban Novák Márta szomnológus, a Semmelweis Egyetem és a kanadai Torontói Egyetem kutatója.
Baktériumok gyárthatják a tumorgyilkos apró mágneseket. Az Edinburgh-i Egyetem kutatóinak új eljárásával az eddiginél erősebb nanomágnesek állíthatók elő, melyek így már a rákkezeléseknél is alkalmazhatóak lesznek.
A Dél-Amerikában őshonos nagy harlekinbéka bőrváladékából hatékony gyógyszer készíthető a kettes típusú cukorbaj ellen - állítják brit és arab kutatók.
A depresszió az átlagnál jobban fenyegeti azokat az idősebb férfiakat, akiknek a szervezetében alacsony a tesztoszteron szintje - állapították meg négyezer, 70 évesnél idősebb ember vizsgálata után ausztrál kutatók.
Az emberiség két évtizeden belül kapcsolatba lép intelligens idegen civilizációkkal - állítják vezető csillagászok. Meggyőződésük ugyanis, hogy a Naprendszeren kívüli, Földhöz hasonló bolygók felfedezése és a 2009-ben induló, nagyszabású NASA-misszió drámaian felgyorsítja a kapcsolatfelvételt.
A műtétek előtti és utáni hatásos fájdalomcsillapítás egyharmadával csökkentheti a betegek elhalálozási arányát - számoltak be a Fokvárosban zajló nemzetközi anaszteziológus-konferencia résztvevői.
A tengerhajózás legszörnyűbb, több mint 9000 halálos áldozatot követelő katasztrófájáról mutatott be megrázó dokumentumfilmet a ZDF német közszolgálati televízió, a német történelem egyik legfájdalmasabb emlékét idézve fel. A kétrészes film a Wilhelm Gustloff nevű személyszállító hajó utolsó, 1945. január 30-i útját mutatta be, amelyet Günter Grass Nobel-díjas német író Ráklépésben című könyvében…
Ismét összezavarodnak a borivók, miután egy friss kutatásból kiderült, hogy már napi egy pohár bor is duplájára emeli a vérnyomást. Becslések szerint minden negyedik embernek magas a vérnyomása, s a "csöndes gyilkos" felelős a legtöbb halálos kimenetelű szívrohamért és agyvérzésért.
Felerészben a gének határozzák meg, boldogan élünk-e - derítették ki ikerpárok vizsgálatával brit és ausztrál kutatók. Az életmód, a karrier és a párkapcsolat azonban ugyanilyen részben meghatározó.
Szebben énekelnek a madarak, ha szennyezett a környezet. A környezetszennyezés ugyanis megváltoztatja a hím madarak hangját - erre a meglepő következtetésre jutottak walesi kutatók.
A legtöbb ember fél a kígyóktól - még azok is, akik életükben nem találkoztak vele. Ez az egyik legelterjedtebb fóbia - s most az is kiderült, mi ennek a magyarázata.
Négyhónapos injekciókúrával kiváltható lesz az állandó gyógyszerszedés a magas vérnyomás betegségben szenvedőknél. Svájci kutatók ugyanis megtalálták az oltóanyagot, amelynek segítségével blokkolhatják azt a hormon, amely felelős a vérnyomás emelkedéséért - számolt be a forradalmi felfedezésről a Lancet című orvosi szaklap.
Betegek százezrei veszélyeztetik világszerte az életüket, mert bár túléltek egy agyi érkatasztrófát (stroke), mégsem szedik a gyógyszereket, amelyeket kezelőorvosuk javasolt. Az elgondolkoztató jelenségre New Orleansban, a nemzetközi Stroke konferencián hívták fel a figyelmet.
A Grand Kanyon valószínűleg legalább 11 millió évvel korábban alakult ki, mint eddig gondolták - állítják amerikai geológusok. Vagyis 17 millió éves - írta a Science című tudományos magazin.
Ritkábban szenvednek magas vérnyomásban azok a nők, akik gyakran fogyasztanak zsírszegény joghurtot vagy más, hasonló tejterméket - derül ki a világ egyik vezető orvosegyetemének, a bostoni Harvard University közegészségügyi intézetének legújabb tanulmányából.
Egy brit vállalat olyan kamerát fejlesztett ki, amely képes akár 25 méteres távolságból észlelni mozgó emberen a felsőruházat alatt elrejtett fegyvert, robbanóanyagot vagy drogot.
A riadt tengeri uborka válaszreakciója adott ötletet a kutatóknak egy speciális anyag kifejlesztéséhez, amely egy napon implantátumként beépíthető lesz a Parkinson-kóros betegek agyába.