Keresztvetéssel aktiválható a Vatikánban bemutatott okosrózsafüzér, amely imádságokkal és elmélkedésekkel segíti a lelki elmélyülést – mondta az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye plébániai kormányzója. Hodász András hozzátette: az okosrózsafüzér egy okosóra és egy applikáció kombinációja, leginkább egy kis fekete karkötőre hasonlít, amelynek része
Közösen lép fel a gyermekek internetes kiszolgáltatottsága ellen a Belügyminisztérium, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ). Az erről szóló együttműködési megállapodást Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Balogh János országos rendőrfőkapitány és Edvi Péter, az NGYSZ elnöke írta a
Három magyar társaság is bekerült az idén a régió ötven leggyorsabban fejlődő technológiai vállalkozása közé, amihez idén 432 százaléknál nagyobb árbevétel-növekedés kellett. A legjobb magyar szereplő a közép-európai Deloitte Technology Fast 50 listán a 2537 százalékos növekedéssel 6. helyen végző Dyntell Magyarország Kft. A cég által kifejlesztett
Újra él a Revolut akciója és most teljesen ingyen kapod meg az első fizikai kártyádat, ami mellé jár 2222 forint is, ezt arra költöd amire akarod. Persze nem a pénz a lényeg, hanem az alkalmazás, ami rengeteg dologban fogja megkönnyíteni az életet és sokkal átláthatóbbá teszi a pénzügyeket. A fintech cégek egyre csak terjednek, aki
A Redmi Note 8 az egyik legjobb vételnek számít a középkategóriában, de egy fontos funkció hiányzik belőle, ami nélkül hátrányba kerülhet a konkurenciával szemben a piacon. Egyre több felhasználó használja a mobilfizetést, amihez mindenképp szükség van NFC chipre, ez pedig nincs benne a Redmi Note 8-ba. Valószínű a Redmi-nél is leesett, hogy az NF
A Huawei egész jól zárhatja ezt az évet, annak ellenére, hogy az USA szankciói miatt kénytelenek a mobiljaikat a Google szolgáltatásai nélkül piacra dobni. A héten hallhattunk róla, hogy a Huawei-nek több mint 60 nappal előbb sikerült eladnia 200 millió mobiltelefont mint az előző évben. Tavaly december 25-én tudták csak ezt a számot produkálni, de