A játékokra szánt okostelefonok piaca továbbra is dübörög, és most úgy néz ki, hogy két újabb ilyen mobil is elérhetővé lesz Európában ebben a hónapban. A Nubia Red Magic 3s Kínában már egy hónapja megvásárolható, de még csak most érkezett el az idő, hogy globálisan is beszerezhető legyen. Azt azért jegyezzük meg, hogy ez az
A XXI. század egyik legnagyobb kihívása annak a változásnak a jogi lekövetése, amely csaknem húsz éve zajlik körülöttünk – jelentette ki az igazságügyi miniszter egy szakmai fórumon. Varga Judit azt mondta: a hatalmas techcégek “elképesztő mennyiségű adatot tudnak rólunk”, hiszen az életünk egy általuk irányított online térben zajlik. Éppen ezért f
Az indiai show után a OnePlus egy londoni eseményen is bemutatta termékpalettája legújabb eszközeit. A OnePlus 7T mellé a sokak által várt 7T Pro is megérkezett, ami elődjéhez képest túl sok változást nem hozott. A dizájnhoz gyakorlatilag nem is nyúltak, a hátlapi kamerák továbbra is függőlegesen középen helyezkednek el, a gyártónál a kör alakú kam
Bővíti gödi akkumulátorgyártó üzemét mintegy 390 milliárd forintból a Samsung SDI, a beruházás 1200 új munkahelyet hoz létre. Az állam vissza nem térítendő támogatást nyújt a beruházáshoz, ennek mértékét azonban még nem közöltek, mert azt az Európai Bizottságnak kell jóváhagynia, de az összeg összhangban van a beruházás méretével és jelentős — hang
A kínai gyártó október 17-én egy olyan mobil bemutatására készül amilyet már rég óta sokan várnak, remélhetőleg tényleg azt kapjuk amire számítunk. A Huawei megosztott egy új promóciós képet a napokban, ami igen erősen egy új termékcsalád bevezetésére utal. Az újdonság bemutatója az eddigiek alapján október 17-én Franciaországban lesz, ebből adódóa
A magyar informatikai szakemberek 67 százaléka az ügyféladatok védelmét tartja a vállalatok előtt álló legkritikusabb kihívásnak – derül ki egy friss felméréséből, amely arra is rámutatott: az elmúlt egy évben a válaszadó cégek hatvan százalékát érte eredményes kibertámadás. A magyar vállalatok többsége megfelelően védett a kibertámadásokkal szembe
Több olyan pletyka is befutott a Note 10 széria bemutatója előtt, hogy egy megfizethető modell is forgalomba kerül majd az S Pen-nel szerelt phabletből. A bemutatón ilyen eszközt nem kaptunk, de most felbukkant az SM-N770F, ami a Sammobile információ szerint hamarosan piacra is kerül. Egyelőre csak az újdonság modellszámát ismerjük, a specifikációk
A Dell által speciálisan tanuláshoz – együttműködéshez és az iskolai mindennapokhoz – tervezett laptop-típus a a Dell Latitude 3190 Education. A gyártmányt kétféle kivitelben gyártják: van hagyományos és kétfunkciós laptop. Az eszközök 11-14 órás akkumulátoridővel rendelkeznek, pici, 11 colos kijelzőjük a gyártó szerint ideális az iskolai tanulásho
Az Apple-nél eddig még csak szóba sem hozták az 5G-t, holott a konkurenciának már van több 5G képest eszköze is. Jobs idejében arról voltak híresek a cupertinoiak, hogy minden új fejlesztés elsők között kerül az iPhone-okba, manapság már inkább kivárnak, egyes technológiákkal 1-2 évvel előbb találkozunk a Samsung vagy a Huawei mobiljaiban. Az Apple
Több adatkeretet tartalmazó csomagokat, új 100 GB mobilnetes tarifát, és korlátlan hálózaton belüli beszélgetést kínálnak a Telenor az új lakossági számlás díjcsomagjai. Az új tarifacsomagok többsége a korábbinál több adatot tartalmaz, így az egy gigabájtos belépő szintű Telenor XS csomag után következő, Telenor S csomagban három gigabájt található
A MIUI 11 béta felülte Kínában már a múlt hónap óta elérhető, most pedig úgy néz ki, hogy hamarosan globálisan is mindenki frissíthet az új kezelőfelületre. A Xiaomi Redmi Note 8 Pro október 16-tól lesz beszerezhető Indiában. Ezzel egyidejűleg pedig a MIUI 11 is megérkezik az országba, legalábbis erről árulkodik a MIUI hivatalos indiai Twitter
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a Magyar Telekom kötelezettségvállalását, hogy 2019. december 2-ától több mint 400 településen elérhetővé teszi az olcsóbb televízió-, internet- és telefonszolgáltatást tartalmazó csomagját. A GVH közleménye szerint 2017-ben indítottak versenyfelügyeleti eljárást a távközlési céggel szemben, miután észlelt
Az USA kormánya által generált problémák ellenére befutott az Android 10 a Mate 20 Pro-ra és megkaptuk a Google szolgáltatásait is mellé. A Mate 30 széria kénytelen volt a Google Services nélkül megjelenni, így több, sokak számára létfontosságú alkalmazást nem kaptak meg a Huawei mobiljai. Mint korábban már hallottunk róla, a korábbi modellek eseté
Az új és az eddigieknél sokkal pontosabb gyalogos navigáció hang alapú tájékoztatással vezet végig a kiválasztott útvonalakon, egyelőre csak Japánban és az Egyesült Államokban.
Váratlanul lemondott az SAP német szoftvercég vezérigazgatója, a társaság pénteki közleménye szerint Bill McDermott azonnali hatállyal befejezi vállalatvezetői tevékenységét. Az amerikai szakember nem hosszabbítja meg szerződését, és az év végéig ugyan még a cégnél marad tanácsadóként. A távozás rejtély, az okát nem ismertették. Előzőleg, ugyancsak
Már több hónapja, hogy az amerikai kormány feketelistára tette a Huawei-t, de ennek negatív hatásait csak szeptemberben a Mate 30 széria bemutatóját követően érezhettük meg igazán. A kínai gyártó legújabb csúcsmobiljai még mindig nem szerezhetőek be a nemzetközi piacon, ez pedig a Google szolgáltatásaink hiánya miatt van. Európában és Amerikában az
Legutóbb egy holland szexmunkás-fórumról lopták el 250 ezer felhasználó fiókadatait. Az érintettek háborognak, és fiókjuk nyom nélküli törlését követelik.
A Veszprém Megyei Főügyészség a közelmúltban tisztességtelen általános szerződési feltételek miatt egy veszprémi, elektronikus kereskedelmi szolgáltatást is nyújtó céggel szemben indított eredményes pert. A fogyasztóvédelmi törvény és a Polgári Törvénykönyv a fogyasztók védelme érdekében jogot ad az ügyésznek, hogy a fogyasztói szerződésekben alkal
Egyelőre elég bizonytalannak tűnik a Mi Mix 4 széria startja, de friss infók szerint a Xiaomi visszahozhatja a Mi Note sorozatot. Most egy új Xiaomi mobilról érkeztek hírek, pontosan nem tudni melyik eszközről van szó, de a kiszivárgott infók alapján akár a Mi Mix vagy a Mi Note széria legújabb tagja is lehetne a masina.
Elméletben korlátlanok a lehetőségek a virtuális és a kiterjesztett valóság előtt, de a gyakorlatban még mindig nem találta meg a helyét a két technika. A közeljövő azonban formabontó szolgáltatásokat ígér.
Október 1-jével David Preece-t nevezték ki a Panasonic közép- és kelet-európai ügyvezető igazgatójának. Preece 1991-ben az Egyesült Királyságban csatlakozott a Panasonichoz. Azt megelőzően a digitális hangszeriparban dolgozott a japán Rolandnál. Korábban már számos marketing és értékesítési pozíciót töltött be Európában. 2013-ban került márkastraté
Jelenleg az Android a legnépszerűbb a mobilos operációs rendszerek között, persze ez nem mindig volt így. Most kaptunk egy rövid videót, ami szemlélteti velünk, hogy hogyan hódította meg a kis zöld robot világot. Szinte minden hónapban jönnek különböző statisztikákat a mobiltelefonokon található operációs rendszereket illetően. Mint tudjuk, a listá
A jóslataival általában betaláló híres Apple-elemző több részletét, például az árát is megszellőztette a várhatóan jövő év elején érkező alsóbb kategóriás iPhone-nak.
Közérdekű üzem működésének megzavarása miatt emelt vádat a Balassagyarmati Járási Ügyészség négy férfi ellen, akik informatikai kábeleket loptak Salgótarjánban, ezzel 42 településen szüntették meg időszakosan a telefon-, internet- és kábeltévé-szolgáltatást tavaly májusban – közölte a megyei főügyész. Bóna Gyula elmondta: a vád szerint a négy elköv
Egy német lap szerint a német kémprogramfejlesztő cég alkalmazásával hallgatták le a török ellenzékiek kommunikációját, miközben a Gamma International nem is adhatta volna el a török államnak a termékeit.
A Redmi K20/Mi 9T széria sikere a baráti árcédulának köszönhetően borítékolható volt. Nem is volt kérdés, hogy jön a folytatás, már csak az a kérdés mikor. A Redmi-t ismerve akár az is elképzelhető, hogy nem kell egy évet várnunk a következő generációra. Lu Weibing most elárult két apróságot a Redmi K30 mobilokról. 5G modem már
Ígéretéhez híven a Samsung idén előbb kezdte az Android béta programot, ennek köszönhetően az új főverzió végleges változata akár idén befuthat a Galaxy S10 és Note 10 mobilokra. Néhány napja Dél-Koreában vált elérhetővé az Android 10 béta a Galaxy S10e, Galaxy S10, Galaxy S10 Plus és Galaxy S10 5G készülékekre. Ma a nemzetközi bevezetés is