Az Europai Bizottság kétségeit fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Magyarország Kormánya 108 millió eurós (~35 milliárd forint) támogatása a Samsung SDI akkumulátorgyártó gödi üzeménk bővítéséhez megfelel-e az EU állami támogatási szabályainak. Az Európai Bizottság vizsgálatot indított, kijelentve, hogy kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy a tá
A napközbeni részvételi adatokat közlő honlapról az eredményeket közlő honlapra történő átállás tartott a tervezettnél tovább, ezért volt szolgáltatáskiesés a választási honlap működésében – mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke. A szavazókörök este hét órai zárását követően csak mintegy két óra elteltével jelentek meg az els
Egy japán fejlesztésű pontozórobot, vagyis mesterséges intelligencia segítette a zsűri munkáját a Stuttgartban zajló olimpiai kvalifikációs torna-világbajnokságon. “Új fejezet kezdődött a tornasportban” – idézi a nemzetközi szövetség elnöke, Vatanabe Morinari szavait a The New York Times. A japán Fujitsu által tervezett technológia lényege, hogy ha
Két és félszer fejlettebb jelenleg a lengyel cégek digitalizációs szintje, mint a magyaroké, – hangzott el az Iránytű a logisztikában – Irány Észak című 2019. október 11-én Miskolcon megrendezett logisztikai szakmai konferencián. A hazai cégek digitalizációs folyamatait fel kell gyorsítani, mert a jövőben ez lesz a versenyképesség kulcsa, a vállalk
Nagy meglepetést nem okozott a Google a Pixel 4 és Pixel 4 XL dizájnjával, szoftveres téren viszont rengeteg újítást kapott a két mobil, és elég baráti árcédula jellemzi őket. Ahogy sejthető volt most is két készülék érkezett, az 5,7 hüvelykes, Full HD+ felbontású Pixel 4 és a 6,3 hüvelykes QHD+ felbontású Pixel 4 XL. Mindkét
Két virtuális/vegyes valóságot kreáló sisakkal állt elő a Varjo Technologies. Az 5-6000 dolláros újdonságokat természetesen nem a nappalikba, hanem vállalati felhasználásra szánják.
Szerdán 17 órától várhatóan 21 óráig informatikai rendszerfrissítés miatt szünetelnek a Magyar Közút Nonprofit Zrt. online szolgáltatásai. A társaság közleménye szerint a karbantartás a www.utinform.hu weboldal és a hozzá kapcsolódó informatikai rendszerek teljes felületét érinti, így többek között nem lesznek elérhetőek a közúti kameraképek sem a
A cég a legújabb okostelefonja és egy sor másik eszköz bemutatása mellett azt is igyekezett sulykolni, hogy mennyire felelősen bánik a felhasználók adataival.
A Xiaomi több mint egy éve dobta piacra a Black Shark szériát, ami eddig MIUI kezelőfelületet használt, de ezt most lecserélik JoyUI-ra. Az Black Shark sorozat rövid idő alatt több eszközzel is bővült. Elsőként kaptuk meg az első generációs Black Shark-ot, amit a Black Shark Helo, Black Shark 2, majd a napokban már Európában is
A Xiaomi tartott egy rendezvényt Új-Delhiben, főszerepben a Redmi Note 8 és Redmi Note 8 Pro-val. Az ázsiai országban mától lehet beszerezni a két újdonságot, a shown szó esett a MIUI 11 globális bevezetéséről is. A hónap elején még a tesztelőket keresték a MIUI 11 globális verziójához, most úgy tűnik a Xiaomi nem is húzza
Szép lassan már szivárognak az információk a Galaxy S11 szériát illetően, most pedig egy újabb érdekes dolog látott napvilágot a megjelenítővel kapcsolatban. Ugyan a Galaxy S11 bemutatója még egy kicsit odébb van, de ezt több hónapig eltartó tesztelés és fejlesztés előzi meg. A múlt héten már megtudtuk, hogy a Samsung megkezdte a mobil különleges k
A OnePlus 7T és OnePlus 7T Pro bemutatását követően az év elején debütáló OnePlus 7 széria tagjait most egy akció keretein belül hihetetlenül szuper áron tudjuk megvásárolni. A OnePlus a múlt hónap végén rántotta le a leplet a OnePlus 7T-ről, majd pár napja debütált a OnePlus 7T Pro is, ami mellé kaptunk egy limitált szériás