Valentino Rossi istállója folytatja a sikeres együttműködést, ami nem meglepő azok után, hogy tavaly összetett 3. helyen végeztek, jelenleg pedig az ő egyik versenyzőjük a legjobb ducatis.
Rui Hachimura neve egyre gyakrabban bukkan fel az NBA szabadügynökpiacának legérdekesebb szereplői között. A japán válogatott csatár a rájátszásban nyújtott kiváló teljesítményével jelentősen megnövelte az értékét, és amerikai sajtóértesülések szerint már két nyugati élcsapat is komolyan figyeli a helyzetét. A The Stein Line információi alapján Hac
Immár hivatalos, hogy Julian Nagelsmann magától távozik a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról a világbajnoki kiesés után. Az ország egyöntetűen Jürgen Kloppot szeretné utódnak, akinek viszont 2028-ig érvényes a szerződése jelenlegi munkaadójával. Egy portál szerint az is a feltétele lehet a Liverpool korábbi trénerének, hogy
A szövetség magyarázata szerint szerint Josko Gvardiol gólja előtt a beadásnál Igor Matanovic minimálisan a labdához ért, amely a lesen álló Mario Pasalichoz került.
Sőt, a maranellóiak nemcsak Silverstone-ban, hanem Spában is lemondhatnak arról, hogy a győzelmekért küzdjenek. Legalábbis Hamilton és Leclerc szerint.
Érzelmes pillanatokat élt át a Horvátország elleni mérkőzés után Cristiano Ronaldo. Az ötszörös aranylabdás labdarúgó góllal segítette a portugálokat a 2-1-es győzelemhez, majd Diogo Jota mezét a magasba emelve ünnepelt. Társaival már a spanyolok elleni nyolcaddöntőre készül a világbajnokságon, ami címeres mezben akár az utolsó lehet a 41 éves szup
Silverstone-ban folytatódik az idei F1-es szezon, sprinthétvégéről lévén szó pedig az első, egyben egyetlen szabadedzésnek a szokottnál is nagyobb a jelentősége. Kövesd velünk az eseményeket élőben!
A 2026-os labdarúgó-világbajnok legdrámaibb mérkőzését játszották magyar idő szerint péntek hajnalban a portugálok és a horvátok. A győztes gólt a 94. percben szerezték Cristiano Ronaldóék, de az igazi dráma csak ezután következett. Zlatko Dalic csapata ugyanis a 103. percben egyenlített, ám azt a találatot les miatt nem adta meg a játékvezető, és
Az NBA holtszezonja pénteken új szakaszba lép, hiszen hivatalosan is kezdetét veszi a 2026-os Summer League. Bár a legtöbb szurkoló a Las Vegas-i tornát várja a legjobban, az első mérkőzéseket már ma rendezik meg a California Classic keretében, ahol több fiatal tehetség is bemutatkozik új csapata színeiben. A következő napokban a klubok először lát
Ugyanazon az akadémián kezdtek el futballozni, eleinte barátság szövődött közöttük. Amikor Erling Haaland a Borussia Dortmund labdarúgója lett, a barátságból szerelem lett. Ismerkedjenek meg a norvég szupersztár gyönyörű párjával, Isabel Haugseng Johansennel.
A Magyar Ökölvívó-szakszövetség bejelentette, hogy mikor temetik Szakos Józsefet, aki edzőként több kiváló sportolót, köztük Erdei Zsoltot is elindította a sikeres pályafutásán. Pályafutása során dolgozott a szövetség főtitkáraként is. A néhai edző június 21-én, 73 éves korában hunyt el.
Max Verstappen megint semmivel sem elégedett. A Forma–1 négyszeres világbajnoka most Silverstone-ban morgolódott egy sort. Igaz, ezúttal nem a Red Bull autójával volt baja.
Borbély Balázs, a labdarúgó-NB I-ben szereplő Ferencváros vezetőedzője kijelölte a csapat Európa-liga-keretét. A névsorból több korábbi alapember kimaradt. A zöld-fehérek a szerb FK Vojvodina ellen játszanak a sorozat selejtezőjének első fordulójában.
A Forma-1-ben szereplő Ferrari pilótája, Lewis Hamilton egy interjúban arról beszélt: tavaly szeptemberben elhunyt angol buldogja, Roscoe rendszeresen odapiszkított Valtteri Bottas motorhome-ja elé. A hét végén rendezik hosszú idő után az első olyan Brit Nagydíjat, ahol már nem lehet ott Hamilton kedvence. Elárulta: még mindig nagyon hiányzik neki
Magyar Péter miniszterelnök minden idők legeredményesebb női sakkozójával, Polgár Judittal játszott egyet az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ünnepi fogadásán. Állítólag semmi meglepő nem történt, és érvényesült a papírforma. A sakkozó felek mellett Rubik Ernő is feltűnt.
A portugálok zsenije, Cristiano Ronaldo folyamatosan döntögeti a csúcsokat. A legutolsó meccsén például ő lett a legidősebb labdarúgó, aki a vb-k kieséses szakaszában gólt szerzett. Ez a találat nem csak ezért volt mérföldkő.
Bűnbánó weboldalt hoztak létre azon francia szurkolók részére, akik kritizáltak korábban válogatottuk csapatkapitányát, Kylan Mbappét. A csatár szárnyal a labdarúgó-világbajnokságon, így az oldal készítői 67 millió aláírás elérése után kötelezővé tennék minden francia állampolgár számára felvenni a Kylian keresztnevet.
Először versenyezhet hazai közönség előtt a hétvégén Molnár Martin. A brit Forma–3-as bajnokságban szereplő 17 éves autóversenyző győzelmi célokkal várja a hétvége tétre menő részét.
Az első félidőben Egyiptom vezetést szerzett, aztán úgy magára húzta Ausztráliát, hogy azok Mohamed Hani hatalmas öngóljával egyenlíteni is tudtak. Szaláhék csak a rendes játékidő ráadásában kapcsoltak rá, de nem sikerült dűlőre vinniük. A büntetőpárbajban már nem hibáztak.
A párizsi Európa-bajnokság előtt hosszabb interjút adott Szabó Álmos, Milák Kristóf edzője, megerősítve: az olimpiai bajnok biztosan rajthoz áll az augusztusi kontinensviadalon.