2026. március 11. szerda

márc. 11
0:09
Három magyar is játszhat az esti isztambuli BL-mérkőzésen (Infostart)
Négy mérkőzést rendeznek kedd este a Bajnokok Ligájában: este háromnegyed héttől a Galatasaray a Liverpoolt fogadja, majd este kilenc órától következik az Atlético Madrid–Tottenham, a Newcastle–Barcelona és az Atalanta–Bayern találkozó. A legjobb nyolc közé jutásért három párban is angol és spanyol csapat csatázik.
márc. 11
0:09
Szívbemarkoló üzenet után újabb iráni női focista szökött meg a hazautazás elől (Blikk)
Drámai felvételek láttak napvilágot arról, hogyan kényszerítik az iráni női labdarúgó-válogatott játékosait arra, hogy felszálljanak a hazájukba tartó repülőgépre Ausztráliában. A focistákat korábban – a rezsim elleni tiltakozásuk miatt – halálosan megfenyegették. Az ügyben már az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump is megszólalt.
márc. 11
0:09
Szoboszlai újabb álomhatárt lépett át a karrierjében (Demokrata)
A világ húsz legértékesebbnek tartott futballistája közé került a magyar klasszis.
márc. 11
0:09
Szoboszlaiék közeléből vlogolnak: indul a Kreátorok Ligája a BL-meccseken (rtl.hu)
Egy rövid szünet után március 10-től újra európai csúcsfoci az RTL+ Premiumon. A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőiben és negyeddöntőiben azonban már nem csak a legnagyobb világsztárok lépnek pályára, hanem mégy ismert tartalomgyártó is. A Kreátorok Ligájában Musimbe Dávid Dennis, Dencz Orsi, Varga Csaba és a TrollFoci egyik alapítója, Szabó Levi utazna
márc. 11
0:09
Hat góllal tartott erődemonstrációt a Bayern a BL-ben, a Barcelona a 96. percben egyenlített (Telex)
A Newcastle nem tudta megtartani az előnyét a katalánokkal szemben. Az Atlético a 22. percben már 4-0-ra vezetett a Tottenham ellen, magabiztosan nyert.
márc. 11
0:13
A Galatasaray megint legyőzte 1–0-ra a Liverpoolt (Infostart)
A Galatasaray az idényen belül másodszor is legyőzte BL-mérkőzésen a meddő csatárjátékot mutató Liverpoolt. Ennek ellenére a továbbjutás nyílt, visszavágó jövő szerdán az Anfield Roadon.
márc. 11
0:13
Dráma a Volán meccsén: a jégen esett össze, újra kellett éleszteni a jégkorongozót (Blikk)
Félbeszakadt a Klagenfurt–Fehérvár jégkorongmérkőzés az ICEHL negyeddöntőjében, ugyanis a hazaiak védője, Jordan Murray összeesett a jégen, s újra kellett éleszteni.
márc. 11
0:13
41. Telekom Vivicittá: ezek a futamok várnak idén a versenyen (rtl.hu)
Bármelyik távon indulsz, már azzal is nyertes vagy, hogy rajthoz állsz a 41. Telekom Vivicittán március 21-én és 22-én a Margitszigeten. A futóhétvége nemcsak a mozgás öröméről, hanem az egészségesebb élet népszerűsítéséről is szól. Mutatjuk, milyen futamok várnak az idei eseményen.
márc. 11
0:17
Kylian Mbappé két tűz között (Infostart)
Kylian Mbappé visszatért Madridba – egyelőre még nem azért, hogy futballozzon, például a Real Madrid szerda esti BL-mérkőzésén, a Manchester City ellen. Párizsban járt, ahol egy csodadoktorral konzultált – s némi diplomáciai jellegű tárgyalást is folytatott.
márc. 11
0:17
Arne Slot furcsa magyarázkodásba kezdett a Liverpool Bl-veresége után (Blikk)
A Liverpool az ősz után ismét kikapott a Galatasaraytól a labdarúgó-Bajnokok Ligájában. Az isztambuli vereség után Arne Slot, a vörösök vezetőedzője nem volt nagyon csalódott és már a visszavágóról beszélt. A szurkolók viszont máshogy gondolkodnak.
márc. 11
0:17
Galatasaray-Liverpool: így nézd online a magyar BL-rangadót (rtl.hu)
Az UEFA Bajnokok Ligája 2025–2026-os szezonjának nyolcaddöntőjében a sorozat történetében először fordulhat elő, hogy három magyar játékos is pályára lép az egyenes kieséses szakaszban. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat a "magyaros" derbiről!
márc. 11
0:21
A Bayern lezárta az olaszok szezonbeli BL-szereplését, a visszavágó csak formalitás (Infostart)
A Bayern München formalitássá tette az Atalanta elleni hazai visszavágót (6–1), az Atletico Madrid jelentős előnyt szerzett a Tottenham ellen (5–2), a Newcastle döntetlent játszott a Barcelonával szemben (1–1). A Galatasaray a Liverpool elleni sikere (1–0) után érdekes mérkőzésekkel folytatódott a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntője. A visszav
márc. 11
0:21
Megalázták a fiatal kapust Madridban – A Bayern München hengerelt, a Barcelona kiszenvedte a döntetlent a Bl-ben (Blikk)
Állva hagyta ellenfelét az Atlético Madrid, amely hazai pályán 5-2-re legyőzte a Tottenhamet a labdarúgó-Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, egyebek mellett az első félidőben tizenhat perc alatt szerzett négy góljának köszönhetően. A Bayern München kiütötte az Atalantát. A Barcelona az utolsó pillanatban mentett a Newcastle United el
márc. 11
0:21
Szoboszlai Dominik 100 millió euróval a legértékesebb játékosok közé került (rtl.hu)
Szoboszlai Dominik mára a Liverpool egyik legfontosabb játékosává vált. A magyar középpályás értéke már 100 millió euró, ezzel a világ legértékesebb futballistái közé tartozik. Ezt erősíti meg edzője is, aki a világ legjobbjai közé sorolja.
márc. 11
0:25
Lemina gólja döntött: előnyben a Galatasaray a Liverpool ellen (rtl.hu)
A Galatasaray 1-0-ra legyőzte a Liverpool csapatát a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A törökök Mario Lemina korai találatával szereztek előnyt, így kedvező helyzetből várhatják az anfieldi visszavágót.
márc. 11
0:29
Yamal a ráadásban mentette meg a Barcelonát Newcastle-ben (rtl.hu)
A Barcelona a hosszabbításban kiharcolt tizenegyessel 1-1-es döntetlent ért el a Newcastle United otthonában a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A katalánoknál Lamine Yamal volt a hős, aki a 96. percben egyenlített.
márc. 11
0:33
Gnabry és Olise vezérletével a Bayern fél lábbal már a negyeddöntőben (rtl.hu)
A Bayern Munich 6-1-re kiütötte idegenben az Atalanta csapatát a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A bajorok lehengerlő támadójátékkal már az első félidőben eldöntötték a párharcot.
márc. 11
0:37
Ritkán látható kapuscsere és teljes összezuhanás a Spurstől (rtl.hu)
Az Atlético Madrid 5-2-re legyőzte a Tottenham Hotspur csapatát a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A madridiak már az első negyedórában eldöntötték a találkozót, és háromgólos előnnyel várhatják a londoni visszavágót.
márc. 11
6:15
Ha tudja, kinek a halála miatt építették át az imolai F1-es versenypályát, akkor nyerhet a Blikk mai élő kvízén (Blikk)
Ön is Forma–1-rajongó? Akkor biztos tudja, hogy kinek a tragikus halála miatt építették át az imolai F1-es versenypályát. Ha így van, a mai élő kvízünk 10 kérdéséből egyre máris megvan a helyes válasz! Kvízünkben már eddig is több százezer forint talált gazdára! Játékunkban megmutatjuk, hogyan lehet kiaknázni a mesterséges intelligencia (AI) által
márc. 11
7:21
Mi baja a McLaren csapatfőnökének a Mercedesszel? (Racing)
Andrea Stella egyértelműen nem boldog, mert úgy érzi, 2021 óta először vannak hátrányban amiatt, mert ők csak ügyfelei a Mercedesnek.
márc. 11
7:57
83 pontot dobott egyetlen meccsen Bam Adebayo, ennél többet csak egyvalaki tudott a kosárlabda-történelemben (444.hu)
1962 óta senki sem jutott ilyen magasra az NBA-ben, mint a Miami Heat kosarasa most a Washington ellen.
márc. 11
8:21
Virginia Lenzi örökké emlékezni fog arra, hogy vihette az olimpiai lángot (Racing)
Februárban rendezték a téli sportok legnagyobb ünnepét, a Milánó Cortinai olimpiát, melyen Andrea Mabellini navigátora, Virginia Lenzi is komoly szerepet kapott.
márc. 11
9:03
Kobe Bryantet is felülmúlta a Miami Heat centere, 83 pontot szerzett egy meccsen (Telex)
Bam Adebayo megközelítette Wilt Chamberlain 100 pontos rekordját.
márc. 11
9:15
1975 óta nem látott bravúrra készül a Ferencváros – sport a tévében (Infostart)
Szerdán még a Bajnokok Ligája elit csapatai küzdenek a negyeddöntőbe jutásért, majd csütörtökön már a Ferencvárosért szoríthatunk, hogy 51 év után ismét a legjobb 8 közé jusson egy európai kupasorozatban. A férfi kézilabda Bajnokok Ligájában a Szegedre és a Veszprémre is rangadó vár.
márc. 11
9:33
Ruszkik, haza! A német paralimpikonok nemcsak elfordultak, a sapkájukat sem vették le a dobogón az orosz himnusz alatt (Blikk)
Csendes, de sokat eláruló gesztus. Miután ezüstérmet nyertek a teserói paralimpián, a látássérült sífutó, Linn Kazmaier és a segítője, Florian Baumann az éremátadó ünnepségen tiltakozott az orosz sportolók saját zászlajuk alatt történő visszaengedése ellen. Amikor az ünnepségen Anasztaszia Bagian és Szergej Szinyakin tiszteletére eljátszották az or
márc. 11
9:33
Személyre szabott interjú Gundel Takács Gáborral (rtl.hu)
Értékeljük a hősies teljesítményedet, és azt is, hogy teszel az egészségedért - méghozzá nem is akárhogy! Ne lepődj meg, a befutás után SMS-ben kapsz majd egy linket egy kb. 2 perces, AI segítségével készülő, személyre szabott interjúhoz. Ebben Gundel Takács Gábor kérdez majd a saját futásodról.
márc. 11
9:35
Meséld el mindenkinek! (rtl.hu)
Le a kalappal, nagy dolgot teszel az egészségedért a Telekom Vivicittán! Mutasd meg ezt a teljesítményt majd másoknak is, és publikussá is teheted majd a videót az RTL.hu oldalán, hogy bárki láthassa a hőstetted bizonyítékát! Mert itt egy tökéletes eszköz, hogy látványosan büszke lehess arra, amit teszel.
márc. 11
9:37
Így készült Gundel Takács Gábor AI verziója a Telekom Vivicittára (rtl.hu)
Izgalmas előkészületek előzték meg azt, hogy valamennyi Telekom Vivicittá futó hősiességét különleges jutalomban részesíthessük. Tekints be a kulisszák mögé, és koronázd meg az élményt a saját AI-videóinterjúddal!
márc. 11
9:45
Így reagált a Real Madrid edzője a súlyos vádakra (rtl.hu)
Álvaro Arbeloa, a Real Madrid vezetőedzője élesen reagált Joan Laporta kijelentéseire, miközben csapata a Manchester City elleni Bajnokok Ligája-párharcra készül. (A nyolcaddöntő leginkább várt párharcának első felvonását ma 20:30-tól láthatod stúdiós felvezetéssel, kizárólag az RTL+ Premiumon.)
márc. 11
10:21
"Mindent megteszek értük" – Luka Doncic a bíróságon harcol a hónapok óta nem látott gyermekeiért (Blikk)
Viharossá vált az utóbbi időben Luka Doncic magánélete. A szlovén kosárlabdasztár előbb felbontotta eljegyzését menyasszonyával, most pedig a bíróságon küzd gyermekei láthatósági jogáért. A Los Angeles Lakers játékosa azt szeretné, hogy lányai vele éljenek az Egyesült Államokban.
márc. 11
10:21
A Toyota bemutatta Corollájának festését, mellyel Amerikában tőr a bajnoki címre (Racing)
A Toyota idén az amerikai rally bajnokságban is rajthoz áll, az RC2-es Corollával pedig elsőként Seth Quintero indulhat hétvégén.
márc. 11
10:33
Guzi Blanka öttusázó: Gulyás Michelle a versenyen nem barát (Infostart)
Los Angelesben szeretne a dobogóra állni az öttusázó – vb-ezüstérmes, olimpiai 4. helyezett – Guzi Blanka, aki címvédőként a héten zajló budapesti szezonnyitó egyik fő esélyese. Az esemény nemcsak nemzetközi verseny, hanem magyar bajnoki címet is ad.
márc. 11
11:21
Reagált a szenvedő Honda az első Aston Martinnal közös F1-es hétvégéjére (Racing)
Elmondták, hogy ez nem mehet így tovább, és az Aston Martinnak közösen, csapatként kell együtt dolgozniuk.
márc. 11
11:27
Nem kér az alacsonyabb pasikból a 193 centis gyönyörű kosaras – férfinak érezné magát mellettük (Blikk)
A WNBA profi csapata, az Indiana Fever sztárkosárlabdázója, a 29 esztendős amerikai Sophie Cunningham sok rajongó számára csalódást keltett. Arról kérdezték Cunninghamet, hogy szóba jöhetne-e az ő esetében az, hogy nála kisebb férfi legyen a párja. A 193 centiméteres játékos határozott választ adott: szerinte, ha nála alacsonyabb lenne a párja, ő é
márc. 11
11:39
Dialízisre szorul a Fifa exelnöke, aki utódját diktátornak tartja – így van most a 90 esztendős Sepp Blatter (Blikk)
Betöltötte a kilencvenet Sepp Blatter. A nemzetközi labdarúgó-szövetség (FIFA) korábbi elnöke továbbra is keresett ember. A német közszolgálati műsorszolgáltató, az ARD, a brit BBC, egy holland televízióadó, a Radio Canada és számos svájci médiaorgánum érdeklődött az egykori futballvezér (1998-2015) iránt 90. születésnapja alkalmából. Blatterban mé
márc. 11
11:51
Szoboszlai Dominik megszólalt a Liverpool veresége után (Blikk)
A Liverpool labdarúgói gyenge teljesítményt nyújtva kikaptak a Galatasaraytól a Bajnokok Ligájában. Az 1-0-s vereség után persze van esélye a csapatnak arra, hogy továbbjusson a sorozatban, de a mutatott játék valóban nem volt a legfényesebb. A találkozón Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos kezdő volt, a török együttesben Sallai Roland csereként lép
márc. 11
12:03
Szélig Viktor: sokkolt minket, ahogy a játékos életéért küzdenek, mi erre itt a klubnál különösen érzékenyek vagyunk (Blikk)
Borzasztó pillanatokat éltek át kedden este a klagenfurti jégcsarnokba kilátogató szurkolók, a játékosok, és mindenki, aki hivatalból jelen volt a helyi KAC és a Hydro Fehérvár AV19 mérkőzésén. Az osztrák jégkorongliga (ICEHL) negyeddöntőjének első felvonásának 18. percében ugyanis a hazaiak 33 esztendős kanadai játékosa, Jordan Murray látszólag mi
márc. 11
12:09
Az iráni sportminiszter kizárta, hogy Irán részt vegyen a foci-vb-n (Telex)
Donald Trump a FIFA elnöke szerint biztosította Iránt, hogy válogatottjuk ott lehet a nyári világbajnokságon.
márc. 11
12:21
A versenyzőkre és a nézőkre is sok újdonság vár a Tereprally Ob nyitóversenyén, melyet élőben követhet bárki (Racing)
Hamarosan a bugaci Desert Express 300 futammal rajtol el a Tereprally Ob, a szezonnyitóról pedig élő adásokkal jelentkezik majd a Telekom, így akár otthonról is figyelemmel lehet követni.
márc. 11
12:45
Őrület Amerikában: ennyit nagyon ritkán dobnak (Infostart)
Bam Adebayo, a Miami Heat kosárlabdázója 83 pontot dobott szerda hajnalban a Washington Wizards ellen 150–129-re megnyert összecsapáson.
márc. 11
12:57
A nemzeti színek is láthatók a Fradi 1848 tiszteletére készült mezén (Demokrata)
Az UEFA előírásai miatt a kokárda csak a szurkolói változatra kerülhet fel.
márc. 11
13:09
Egyértelműen fogalmazott az iráni sportminiszter: nem leszünk ott a világbajnokságon (Blikk)
Irán sportminisztere kizárta országának részvételét az Egyesült Államokban megrendezésre kerülő labdarúgó-világbajnokságon. Ahmad Donjamali egy televíziós interjúban az amerikaiakra utalva (aki Izraellel együtt támadtak Iránra) félreérthetetlenül fogalmaztott.
márc. 11
13:15
Őszinte Szoboszlai és reménykedő Sallai nyilatkozott az isztambuli párharc után (Infostart)
1-0-ás előnnyel várja a Galatasaray a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének liverpooli visszavágóját. A lefújás után a csalódott Szoboszlai Dominik és a reménykedő Sallai Roland is értékelte a "magyaros" párharcot.
márc. 11
13:51
Nagy nevek a kalapban: a Fradi-edző Robbie Keane-t újra esélyesnek tartják a Tottenham kispadjára (Blikk)
A Tottenham Hotspur Igor Tudor irányításával zuhanórepülésben van. A kedd esti demoralizáló 5-2-es vereség a Bajnokok Ligájában az Atlético Madrid ellen azt jelentette, hogy a Spurs megmentőnek gondolt edzője négy mérkőzésből négyet veszített az angol futballcsapattal. Tudor rémálomszerű időszakot él át ideiglenes menedzserként, de már most arról í
márc. 11
13:57
Nagy a baj: Cristiano Ronaldo tényleg Madridban van, különleges kezelést kap (Blikk)
Újabb részletek derültek ki Cristiano Ronaldo sérüléséről. A szaúdi al-Nasszr labdarúgója tényleg elhagyta a Közel-Keletet, és Madridban kap különleges kezelést. A szurkolók aggódnak amiatt, hogy a portugál szupersztár ott lehet-e a nyári világbajnokságon.
márc. 11
14:03
Schäfer Andrást eltiltották (Infostart)
A következő két fordulóban nem léphet pályára a vasárnap kapott piros lapja miatt Schäfer András, a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Union Berlin magyar középpályása.
márc. 11
14:09
Új hír a Fehérvár hokimeccsén újraélesztett játékosról (Infostart)
Jordan Murray már az altatásból való ébredési fázisban van, az állapota jelenleg stabil.
márc. 11
14:15
5+1 emlékezetes kapuscsere a futballtörténelemből, köztük Antonín Kinsky esete (rtl.hu)
Az Atlético-Tottenham BL-nyolcaddöntőn Antonín Kinskyt, a Spurs kapusát a 17. percben, 0-3-nál lecserélte Igor Tudor. Összeszedtünk néhány hasonló esetet a múltból.
márc. 11
14:21
Kiderült, hol indulnak legközelebb a Lancia versenyzői a vb-n (Racing)
Hétvégén Nikolay Gryazin és Yohan Rossel az olasz murva bajnokság futamán állt rajthoz, azonban legközelebb teljesen más WRC-futamon fognak indulni.
márc. 11
14:39
Itt a lehetőség: a szurkolók élőben is megnézhetik a Bajnokok Ligája trófeáját Budapesten (Blikk)
Különleges élményben lehet része a hazai sportrajongóknak: a világ egyik legismertebb sporttrófeája, a labdarúgó-Bajnokok Ligája-trófea Magyarországra érkezik. Az erekly megtekinthető március 21-én a Puskás Arénában, a HM Sportért Felelős Államtitkárság tulajdonosi joggyakorlása alatt álló Nemzeti Sportügynökség által szervezett Fociünnep eseményen

Keresés