Az M4 Sport 10. születésnapja alkalmából indult Bajnokok sorozatunk harmadik részében az ötszörös világ- és kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívóval, Nagy Tímeával készített portréinterjút Petrovics-Mérei Andrea. A beszélgetésben felidézte pályafutásának legemlékezetesebb pillanatait: említette, mely sikerei állnak hozzá a legközelebb és mi volt
Az idén nyáron nyáron Chelsea-hez az Arsenaltól kölcsönben visszatérő Raheem Sterlingnek, úgy tűnik, nincs jövője a Stamford Bridge-en. A londoni kékek, mivel eladni nem tudták, így drasztikus lépésre szánták el magukat a 30 éves angol labdarúgóval kapcsolatban.
Magyarország 2–2-s döntetlent játszott Írország vendégeként, az 52. percben Sallai Rolandot a mieink 2–1-es vezetésénél kiállították. A 28 éves játékos a közösségi oldalán üzent a szurkolóknak.
Egy új szemléletmód, versenyzőközpontúbb munka és egy mérnöki háttérrel irányító új csapatfőnök – Helmut Marko és Max Verstappen szerint ez áll a Red Bull megtáltosodása mögött.
Tommy Fury, a nehézsúlyú világbajnok Tyson Fury féltestvére és a Love Island egykori sztárja a múlt hétvégén a Francia Riviérán állt rajthoz első triatlonján. A sportoló mindössze tíz napos felkészüléssel vágott neki a 100 kilométeres világbajnoki szintű megmérettetésnek, és a célban megható pillanatok között találkozott újra párjával, Molly-Mae Ha
A tifosi felvillanyozta, az első ferraris monzai hétvégéje örök élmény marad, de Lewis Hamilton attól tart, önerőből nemigen érhet el dobogót a Scuderiával.
Jude Bellingham jó híreket kapott a vállműtét utáni felépülése során. A legfrissebb információk szerint esély mutatkozik arra, hogy a vártnál korábban térjen vissza a pályára.
A US Open döntője Carlos Alcaraz és Jannik Sinner között 50 perces késéssel kezdődött, aminek oka Donald Trump amerikai elnök érkezése volt az Arthur Ashe Stadionba.
A világbajnoki selejtezők D-csoportjában Spanyolország 6–0-ra kiütötte Törökországot Konyában, ezzel már a sorozat elején hatalmas lépést tett a csoportelsőség felé. A másik nagy rangadón Németország 3–1-re legyőzte Észak-Írországot.
A futamon még kinevette a versenyzők sorrendjével variáló McLarent, a leintés után viszont már inkább nem akart balhét Max Verstappent. Inkább leheveredett a sajtószobában…
A szlovák válogatott megszenvedett Luxemburg vendégeként, de a 90. percben begyötörték a győztes találatot és ismét nyertek. Belgium gálázott Kazahsztán ellen, Lengyelország két góllal verte a finn válogatottat.