2025. szeptember 25. csütörtök

szept. 25
15:24
Az Arsenal szerződést hosszabbít a sztárvédővel (Sportal)
David Ornstein angol újságíró értesülése szerint az Arsenal új, ötéves szerződést köt a francia középhátvéddel, William Salibával.
szept. 25
15:36
Hogy mi? Közel egy év után Verstappen lehet az első F1-es pilóta, aki futamot nyer egy Ferrarival (Racing)
Max Verstappen egy Ferrarival vesz részt a német hosszútávú bajnokság hétvégi futamán, győzelmével pedig érdekes helyzet állhatna elő.
szept. 25
15:42
Alex Márquez: A gyári motorral kétszer annyi munkám lesz (Sportal)
A Gresini Ducati bejelentette, hogy Alex Márquez a következő MotoGP-szezonban a legújabb gyári motorral állhat rajthoz, ami kétszer annyi munkát jelent a számára, de nagy lehetőséget kínál.
szept. 25
15:45
Szabados Gábor: sokat bukott a Fradi a BL-kieséssel, de így is milliárdokat keres az EL-ben (Infostart)
A magyar bajnok már csak azért kap több mint 8,5 millió eurót, hogy bejutott az Európa-liga alapszakaszába. A sportközgazdász az InfoRádióban azt mondta, ha az FTC megnyerte volna a Qarabag elleni BL-playoffos párharcot, akkor tavalyi költségvetésének a felét kapta volna meg prémiumként. Úgy véli, reális esély van arra, hogy a zöld-fehérek az előző
szept. 25
16:00
Egy ország gyászol: Rosszul lett és 27 évesen meghalt a nemzet büszkesége (BorsOnline)
Elvesztett meccse után lett rosszul Ernest Akushey.
szept. 25
16:00
Nikitscher Tamás a válogatottról: Csak rajtam múlik, hogy számít-e rám a kapitány (Sportal)
A hétvégén gólpasszt adó Nikitscher Tamás elmondta, elképesztően jól érzi magát új labdarúgócsapatánál, a portugál élvonalban szereplő Rio Avénál.
szept. 25
16:02
A világbajnok német védő edzői karrierbe kezdhet – Kompany el tudja képzelni a Bayernnél (Sportal)
A korábbi német labdarúgó, Jerome Boateng a Bayern Münchennél kezdheti edzői pályafutását. A bajorok jelenlegi edzője, Vincent Kompany elmondta, hogy az egykori védő szakmai gyakorlatot végezhetne a klubnál.
szept. 25
16:06
Konkoly Zsófia bronzérmes a paraúszó-világbajnokságon (Sportal)
Konkoly Zsófia bronzérmet szerzett 400 méter gyorson csütörtökön a szingapúri paraúszó-világbajnokságon.
szept. 25
16:09
Európa-liga-nyitány: a hazai pálya jó előjel a Ferencvárosnak csütörtök estére (Infostart)
Az előző cseh bajnoki idény második helyezettje, egyben idei februári EL-ellenfele, a Viktoria Plzeň ellen kezdi meg szereplését az Európa-liga 2025–2026-os ligaszakaszában a Ferencváros. A zöld-fehérek mérkőzése 21 órakor kezdődik a Groupama Arénában.
szept. 25
16:12
Kubatov Gábor Csányi Sándor orra alá dörgölte, ez a baj a magyar focival (Ripost)
Órákkal a kupameccs előtt üzent a Fradi elnöke.
szept. 25
16:18
Piastri kiesése Bakuban megmentette Hamilton rekordját (Sportal)
Oscar Piastri az Azerbajdzsáni Nagydíjon kiesett, így megszakadt a 44 egymást követő célba érésből álló sorozata, amellyel Lewis Hamilton rekordját próbálta megdönteni.
szept. 25
16:30
Nincs határidő Colapinto számára (m4sport.hu)
Tudja, hogy a jövőjéért hajt és javítania kell.
szept. 25
16:42
Grand Slam-bajnokot ütött ki Sinner a pekingi nyitókörben (Sportal)
Jannik Sinner könnyedén jutott a pekingi torna második fordulójába.
szept. 25
16:54
A PSG játékosai nem felejtették el a szegedi pofont: Papíron le kellett volna győznünk őket... (Sportal)
Mint ismert, csütörtökön a férfi kézilabda Bajnokok Ligája harmadik fordulójában az OTP Bank-Pick Szeged hazai pályán fogadják a Paris Saint-Germaint. Míg a Tisza-partiaknak felejthetetlen, addig a párizsiaknak rémálomszerű volt legutóbbi találkozójuk.
szept. 25
16:56
Edzés közben halt meg a Stockholmi Maraton győztese (Sportal)
Shewarge Alene mindössze 30 éves volt.
szept. 25
17:06
Fizetésmegvonással bünteti eltiltott játékosát a Liverpool (Sportal)
Hugo Ekitiké, a Liverpool francia támadója az angol Ligakupa legutóbbi fordulójában csereként beállva szerezte meg a mindent eldöntő gólt, viszont butasága miatt rövid ideig emberhátrányban futballoztak a „vörösök”.
szept. 25
17:08
Visszatér a horrorba illő balesete után a Forma 1-es pilóta (Sportal)
Romain Grosjean először ül Formula 1-es autó volánja mögé a 2020-as Bahreini Nagydíjon történt szörnyű balesete óta, amely idő előtt véget vetett világbajnoki karrierjének.
szept. 25
17:18
A Vasassal szerződést bontó Jova Levente NB II-es klubnál edz, de máshová vezethet az útja (m4sport.hu)
A Vasassal egy hete szerződést bontó Jova Levente az m4sport.hu-nak elismerte, jelenleg a szintén NB II-es Soroksárral készül, de csak ideiglenesen, hosszabb távon máshol képzeli el a jövőjét.
szept. 25
17:18
Nagy bejelentést tett szupertehetségéről a Liverpool (Sportal)
Hivatalos oldalán közölte az angol Premier League-ben szereplő Liverpool, hogy Rio Ngumoha aláírta első profi szerződését.
szept. 25
17:24
Botrány? Újrajátszatják Tóth Balázsék mérkőzését a Ligakupában (Sportal)
Az Angol Labdarúgó Liga (EFL) hivatalosan is bejelentette, hogy a múlt szombaton félbeszakadt Blackburn Rovers– Ipswich Town mérkőzést teljes egészében újra kell játszani.
szept. 25
17:26
Benzema visszatérhet Európába? Mourinho válaszolt (Sportal)
A Benfica sztáredzője lelőtte azokat a pletykákat, miszerint a 37 éves, korábbi aranylabdás francia csatár, Karim Benzema, akivel a Real Madridban dolgozott együtt, januárban az Al-Ittihadból a Lisszabonba igazoljon.
szept. 25
17:36
Hülkenberg válságban? Reagált a csapatvezető (m4sport.hu)
Most a fiatal márkatársnál a kezdeményezés, amiben a főnök nem lát "különösebb problémát."
szept. 25
17:42
Hányadik címét ünnepelheti Marc Márquez 2025-ben? (Sportal)
Marc Márquez a Japán Nagydíjon akár matematikailag is megszerezheti a 2025-ös világbajnoki címet, amennyiben legalább 185 pontos előnnyel zár öccse, Alex előtt. A Dorna szerint a spanyol pilóta hetedik MotoGP-trófeáját ünnepelheti, de összesen kilenc világbajnoki címe marad elismerve a különböző kategóriákban.
szept. 25
17:42
Oxigénpalack nélkül megmászta a világ tetejét, aztán le is síelt róla a lengyel síalpinista (Telex)
A Hópárduc becenéven ismert Andrzej Bargiel már az összes 8 ezer méter feletti hegyről lecsúszott, az egyetlen, aki ezt a Mount Everestről és a K2-ről is megtette.
szept. 25
17:48
Apja szerint Sainz nem hitt a dobogóban (m4sport.hu)
Hiába a kiugró időmérős szereplés?
szept. 25
17:54
Cardinals - Seahawks rangadó péntek hajnalban (Sportal)
Az idény elején járunk ugyan, de az NFC West máris a liga egyik legerősebb csoportjának tűnik. A San Francisco 49ers hibátlan mérleggel (3–0) vezeti a divíziót, mögöttük a Los Angeles Rams, a Seattle Seahawks és az Arizona Cardinals egyaránt 2–1-gyel állnak. Ráadásul minden csapat pozitív pontkülönbséggel rendelkezik – ez egyedülálló az NFL-ben. Ez
szept. 25
18:06
A hajrában, hazai vezetésnél szakadt félbe, mégis az elejétől játsszák újra Tóth Balázsék bajnokiját (m4sport.hu)
Teljes egészében újra kell játszani a szombaton a 80. percben, 1–0-s hazai vezetésnél rossz időjárási körülmények miatt félbeszakadt Blackburn Rovers–Ipswich Town angol másodosztályú bajnokit – derült ki az EFL igazgatótanácsának közléséből.
szept. 25
18:06
A válogatott keretből kimaradt Szöllősi-Schatzl Nadine cáfolja Golovin Vlagyimir állításait (Sportal)
Mint ismert, nem vett részt a világbajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott legutóbbi összetartásán. Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány azzal indokolta a balszélső távollétét, hogy terveiben már nem szerepel a következő olimpia. A Európa-bajnoki bronzérmes kézilabdázó közösségi oldalán reagált az elhangzottakra.
szept. 25
18:08
A FIFA bemutatta a 2026-os világbajnokság kabaláit (Sportal)
A FIFA megerősítette, hogy Clutch, Maple és Zayu lesznek a 2026-os labdarúgó-világbajnokság kabalái. A fehérfejű sas, a jávorszarvas és a jaguár a három házigazda országot – az Egyesült Államokat, Kanadát és Mexikót – képviselik.
szept. 25
18:24
Erősítés érkezik a Manchester Cityhez (Sportal)
Újabb jó hír érkezett a Manchester City háza tájáról, hiszen Rayan Cherki, aki augusztus vége óta hiányzik a csapatból, hamarosan visszatérhet a pályára. A francia válogatott középpályást combizom sérülés miatt hagyta ki az elmúlt öt mérkőzést.
szept. 25
18:36
Verstappen első, Lappi második nemzeti bajnoki címének kapujában (Racing)
Belgiumban Jos Verstappen, míg Finnországban Esapekka Lappi biztosíthatja be a nemzeti bajnoki címet a hétvégi Kelet-Belga Rallyn, valamint Seinajoki Rallyn.
szept. 25
18:42
Villeneuve: Hamilton jól tette! (m4sport.hu)
Úgyis megelőzte volna Leclerc-t, kár lett volna elengednie – véli a korábbi bajnok.
szept. 25
18:42
A Getafe is a Liverpool család részévé válhat (Sportal)
A Liverpool tulajdonosa, a Fenway Sports Group (FSG), közel áll a Getafe felvásárlásához, miután befejezték a klub átvilágítását – számolt be a Daily Mail.
szept. 25
18:54
A vb előtt távozott a magyar válogatott szövetségi kapitánya (Sportal)
Hivatalos közleményben tudatta a Magyar Socca Sportszövetség, hogy Roni Ribeiro Da Silva közös megegyezéssel távozott a szövetségi kapitányi posztról.
szept. 25
19:00
Buzsik Borka kislányával mutatta meg, itt élnek Szoboszlai Dominikkal (BorsOnline)
Szoboszlai felesége újabb meghitt fotót osztott meg.
szept. 25
19:06
Az UEFA felfüggesztené Izraelt a háború miatt, Trump azonban ellenzi (Sportal)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) szavazásra készül az izraeli szövetség felfüggesztéséről a gázai háború miatt. A 20 tagú végrehajtó bizottság többsége valószínűleg támogatni fogja az izraeli csapatok kizárását a nemzetközi versenyekről. Donald Trump amerikai elnök és adminisztrációja azonban azon fog dolgozni, hogy megakadályozza az izraeli c
szept. 25
19:18
Bődületes rekordot döntött meg a Liverpool, Arne Slot mégis aggódik (Ripost)
Újabb rekordot döntött a Liverpool.
szept. 25
19:18
A Real Madrid ismét játékvezetői hibákat emelt ki (Sportal)
Miután kiderült, hogy Javier Alberola Rojas játékvezető dirigálja az Atlético Madrid és a Real Madrid szombati városi derbijét, a Blancók azonnal reagáltak a klubtévéjükön, a RMTV-n keresztül, ahol egy összeállításban kiemelték Rojas korábbi ellenük vétett hibáit.
szept. 25
19:30
Beindult a találgatás, Buzsik Borka új fotója kérdéseket vet fel (BorsOnline)
A rajongók nyomozni kezdtek. A napokban egy sztoriban tűnt fel Szoboszlai Dominik felesége, Buzsik Borka egy luxusautóban. A rajongók azóta keresik, milyen lehet a focistafeleség választása – mi pedig most megfejtettük.
szept. 25
19:30
"Szeretnénk pontokat szerezni" – nyíregyházi célok az Újpest elleni bajnoki előtt (Sportal)
A Nyíregyháza Spartacus a Szusza Ferenc Stadionban lép pályára a labdarúgó Fizz Liga 8. fordulójában.
szept. 25
19:32
Kobbie Mainoo intenzív edzésben Ruben Amorim irányítása alatt (Sportal)
Kobbie Mainoo kemény edzésmunkát végez Ruben Amorim felügyelete mellett, ami arra utal, hogy a 20 éves angol középpályásnak még mindig van esélye a Manchester Unitednél. A nyáron távozott volna, de a klub elutasította a kölcsönadását.
szept. 25
19:36
Videó: bemutatták a 2026-os világbajnokság kabalafiguráit (m4sport.hu)
Jávorszarvas, jaguár és fehérfejű rétisas lesz a jövő évi labdarúgó-világbajnokság három kabalafigurája.
szept. 25
19:48
Kikapott az üzbégektől a magyar U17-es labdarúgó-válogatott (Sportal)
A keddi 3–2-es győzelem után csütörtökön már nem bírta legyőzni Üzbegisztánt a magyar U17-es labdarúgó-válogatott.
szept. 25
19:51
Halálfélelem, Lewis Hamilton összetört, a rajongók imáját kéri (Metropol)
Lewis Hamilton aggódik kutyusa állapota miatt.
szept. 25
19:54
"A feleségem mentette meg az életemet" - alkoholista volt az ünnepelt világsztár (Ripost)
Nem kertel a múltjáról az angol legenda.
szept. 25
20:00
Luis De la Fuente: Nem érdekel mit mondott Hansi Flick (Sportal)
A spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kemény szavakkal reagált Hansi Flick, a Barcelona edzőjének kritikáira, miszerint De la Fuente sérülten játszatta az kétszeres Kopa-díjas szélsőt..
szept. 25
20:02
Ancelotti szerint Abramovics azért menesztette a Chelseatől, mert lecserélte kedvenc játékosát (Sportal)
Carlo Ancelotti elárulta, hogy semmi sem hasonlítható ahhoz a nyomáshoz, amit Roman Abramovicsnak dolgozva tapasztalt a Chelsea edzőjeként.
szept. 25
20:06
Dél-Amerikai tehetséget igazolt a Manchester United (Sportal)
Rúben Amorim csapata megegyezett a Forztaleza csapatában szereplő Kristian Orozco megszerzéséről – jelentette a DPA.
szept. 25
20:12
Alonso: Ha jól megyünk, akkor esek ki (m4sport.hu)
"Amikor rossz az autó, akkor bezzeg semmi sem történik!"
szept. 25
20:14
Gruber és Varga rohamoz a Plzen ellen – íme, a Ferencváros kezdőcsapata (m4sport.hu)
A Ferencváros kihirdette kezdőcsapatát a Groupama Arénában rendezendő, Plzen elleni Európa-liga-mérkőzésre.

Keresés