A magyar futsalválogatott egygólos előnnyel utazhatott Romániába az Európa-bajnoki pótselejtező visszavágójára. A magyar válogatott craiovai találkozója azonban hat perc elteltével félbeszakadt nézőtéri rendbontás miatt.
Giovanni Leoni 2025 nyarán igazolt a Parmából Liverpoolba 31 millió euróért. A 2025–2026-os idényben az olasz védő az angol Ligakupában kapta meg először Arne Slot bizalmát, ám a 81. percben sérülés miatt hordágyon hagyta el a pályát. Fabrizio Romano értesülései szerint Leoni elülső keresztszalag szakadást (ACL) szenvedett, és legjobb esetben is az
Ousmane Dembélé a párizsi gálán vehette át a futball legrangosabb egyéni elismerését. A neves kutatóközpont, a CIES Football Observatory azonban azt sugallja, hogy az Aranylabdát Lamine Yamalnak kellett volna megnyernie.
A TARR KSC Szekszárd hazai pályán 29 ponttal verte cseh DSK Brandyst szerdán a női kosárlabda Európa Kupa selejtezőjének visszavágóján, így kettős győzelemmel feljutott a sorozat főtáblájára.
A Manchester City a harmadosztályú Huddersfield otthonában kezdi meg szereplését a Ligakupában. A Huddersfield az előző körökben tizenegyespárbajban búcsúztatta a Leicestert és a Sunderlandet.
A klubvilágbajnok Veszprém 30-27-re nyert Rosta Miklós román csapata, a Dinamo Bucuresti otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában, szerdán.
A klubvilágbajnok Veszprém 30–27-re nyert Rosta Miklós román csapata, a Dinamo Bucuresti otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában, szerdán.
Az AC Milan új szerzeménye, Christopher Nkunku, aki az Olasz Kupa nyolcaddöntőjében a Lecce elleni 3–0-s győzelem során gólt is szerzett, elmondta, hogy jól érzi magát az olasz csapatnál és boldog, hogy a „rossoneri” színeiben játszhat.
A Barcelona vezetőedzője, Hansi Flick megerősítette, hogy Lamine Yamal visszatér a csapatba, és a vasárnapi, Real Sociedad elleni La Liga mérkőzésre készen áll.
A DVTK HUNTHERM az idegenbeli hárompontos vereséget követően, hazai pályán 18 ponttal legyőzte a lengyel Lublint szerdán a női kosárlabda Euroliga selejtezőjének visszavágóján, ezzel feljutott az elitsorozat főtáblájára.
Thomas Frank, az angol Tottenham Hotspur csapatának edzője kijelentette, hogy az angol válogatott csapatkapitánya, Harry Kane mindig szívesen látott személy az észak-londoni klubnál, ha úgy döntene, hogy elhagyja a Bayern Münchent.
A magyar férfi futsalválogatott kijutott a jövő évi Európa-bajnokságra, mivel a múlt csütörtöki 3–2-es győzelem után a pótselejtező szerdai visszavágóján 2–2-es döntetlent játszott Románia vendégeként Craiovában.
Iga Swiatek, hatszoros Grand Slam-győztes mindössze 400 pontot véd a szezon végéig, és 2025-öt az első helyen zárhatja. Egy pekingi sajtótájékoztatón elmondta, hogy ez nem célja. Közte és Arina Szabalenka között 2792 pont a különbség, de a fehérorosznak 1615 pontot kell megvédenie.
Sergio Mullor, a magyar férfi futsalválogatott szövetségi kapitánya a Románia elleni Európa-bajnoki kijutás után elmondta, mindenki büszke lehet a csapatra, s reméli, a sportág a jövőben sokat profitál majd ebből a sikerből.
Florian Wirtz és Nick Woltemade a Bayern fő nyári átigazolási célpontjai voltak, de a Bayer Leverkusen, illetve a Stuttgart magas pénzügyi követelései miatt a klub visszalépett, és végül Luis Díaz és Nicolas Jackson leigazolása, illetve kölcsönbevétele mellett döntöttek. Karl-Heinz Rummenigge a bajorok átigazolási piacáról beszélt, és emlékeztetett
A Barcelona a hét elején megerősítette, hogy Gavi térdműtétje után 4-5 hónapig nem léphet pályára. A középpályás hosszú távú hiánya óriási csapás a katalánoknak, és gyengíti azt a területet, ahol már eddig is aggodalmak merültek fel a kellő mélység hiánya miatt.
Az Azerbajdzsáni Nagydíj után az Aston Martin a konstruktőri tabella 7. helyére csúszott vissza, a kétszeres világbajnok Fernando Alonso pedig elmondta, hogy nehéz lesz előrébb jutniuk.
Phil Foden és Savinho góljával a Manchester City 2–0-ra győzte le a Huddersfieldet az angol Ligakupa 3. fordulójában. Pep Guardiola csapata takaréklángon teljesített harmadosztályú ellenfele otthonában.
Az Arsenal labdarúgó-csapata 2–0-ra nyert az angol Ligakupa 3. fordulójában a Port Vale otthonában. Az „ágyúsoknál” ismét a kezdőben kapott szerepet Bukayo Saka.
Szerdán elrajtolt az Európa-liga alapszakasza. A Ferencváros ellenfelei közül az angol Nottingham Forest a spanyol Real Betis vendégeként játszott döntetlent (2–2), míg a bolgár Ludogorec 2–1-re nyert Malmőben. A török Fenerbahce viszont kikapott a Dinamo Zagreb otthonában 3–1-re. Mint ismert, az FTC csütörtökön 21 órától fogadja a cseh Viktoria Pl
A tivati Arsenalt 10 évre eltiltották az európai kupaszerepléstől az örmény Alaskert elleni, még 2023 júliusában játszott mérkőzés manipulálása miatt – döntött az UEFA Fegyelmi Bizottsága.