Szoboszlai Dominik gólt lőtt, az angol bajnoki címvédő Liverpool FC labdarúgócsapata ennek ellenére 4–2-re kikapott az AC Milantól szombaton, felkészülési mérkőzésen.
Hivatalos oldalain jelezte a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros, hogy egy különleges, arany logóval ellátott mezben lép pályára az MTK elleni szezonnyitón.
A Ferencvárossal három bajnoki címet és három Magyar Kupát nyert Cristian Ramírez visszatért Oroszországba, szombaton a Lokomotív Moszkva klubhonlapján bejelentették az ecuadori játékos érkezését.
Az angol bajnoki címvédő Liverpool labdarúgói egy „Örökké 20” feliratú emblémával a mezükön játszanak a következő szezonban az autóbalesetben elhunyt Diogo Jota emlékére – írja az MTI.
Szurkolói berkekben hallani olyan pletykákról, melyek szerint Tóth Milán iránt érdeklődik a Ferencvárosi TC és az Újpest FC. Megkerestük a Vasas csatárának menedzserét, Haisza Viktort, hogy oszlassa el a kételyeket ügyfelével kapcsolatban.
Az ausztrál Kaden Groves nyerte a Tour de France utolsó előtti szakaszát, amelyen a világbajnok és címvédő Tadej Pogacar megőrizte jelentős előnyét az összetettben, így közel került negyedik sikeréhez a francia országúti kerékpáros körversenyen.
Ha lemaradt volna a legfontosabb sporteseményekről, írásokról és videókról, akkor most itt elolvashatja, megnézheti egy helyen, mi történt a sport világában az elmúlt 24 órában.
Lando Norris győzelmét hozta a Forma–1-es Belga Nagydíj időmérő edzése, a McLaren brit pilótája Oscar Piastri és Charles Leclerc előtt húzta be a rajtelsőséget.
Az Öltözőn Túl szurkolói oldalhoz hasonlóan mi úgy értesültünk, hogy az Újpest kölcsönadja Dénes Adriánt a Merkantil Bank Ligában érdekelt BVSC-nek – ezt a játékost képviselő Wold in Motion menedzseriroda is megerősítette az m4sport.hu-nak.
Két néző életét követelte egy tragikus ralibaleset Franciaországban, egy szurkoló állapota kritikus, a pilótát is kórházba szállították. Tragikus baleset miatt a második szakasz során véget ért a francia kupasorozat részét képező Régional de la Fourme d’Ambert Rally. Az egyik versenyző elveszítette az uralmát a Peugeot 208 R2-es autója felett, és l
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma–1-es Belga Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
Az angol Premier League-ben szereplő Liverpool magyar válogatott középpályása a Match4-en nyilatkozott az AC Milan elleni felkészülési mérkőzést követően.
A McLaren sajátította ki az első rajtsort a Belga Nagydíjra, ezúttal viszont a pénteki időmérővel ellentétben Lando Norris volt a gyorsabb a két pilóta közül. A sprintfutamot követően a nap második eseményeként a vasárnapi versenyre való kvalifikáció következett az F1-es mezőny számára. Az autók erre a néhány órára kikerültek a parc fermé-szabályok
A címvédő és kétszeres világbajnok Toprak Razgatlioglu nyerte a gyorsaságimotoros Superbike-vb szombat délután rendezett első futamát a Superbike kategóriában a balatonfőkajári Balaton Park versenypályán.
A Liverpool magyar válogatott játékosa elmondta, szeretnék megvédeni bajnoki címüket és minél többet kihoznának a szezonból, de ehhez még keményen kell dolgozniuk.
Az ausztrál Kaden Groves volt a leggyorsabb a Tour de France idei 20. szakaszán, amelyen a világbajnok és címvédő Tadej Pogacar megőrizte jelentős előnyét az összetettben, így közel került negyedik sikeréhez, írja az MTI.
A címvédő és kétszeres világbajnok Toprak Razgatlioglu nyerte a gyorsaságimotoros Superbike-vb szombat délután rendezett első futamát a Superbike kategóriában a balatonfőkajári Balaton Park versenypályán.
Egy kanyaron múlt Oscar Piastri szerint, hogy vasárnap nem rajtolhat ismét a mezőny éléről Spában. Száraz versenynél ezt nem is bánná túlzottan, csakhogy
Előre felkészült a két McLarennel és Max Verstappennel szembeni komoly vereségre Charles Leclerc a spái időmérőn – aztán kellemes meglepetés érte. Illúziói nincsenek, de jó hírei vannak.