Fernando Alonso egyike lett a csúszós melbourne-i pálya áldozatainak, de úgy érzi, balesete eltért a többiekétől. Egy sürgős változtatás szükségességére is felhívta a figyelmet.
Takamoto Katsuta vegyes érzésekkel utazott haza a Svéd Rally után, a második helyezését némileg kompromisszumos megoldásnak tartva. Takamoto Katsuta pályafutása eddigi legjobb teljesítményét nyújtva végig a versenyben volt a győzelemért a Svéd Rallyn, végül másodikként zárt csapattársa, Elfyn Evans mögött. A japán versenyző még mindig az első WRC-f
A Budapest Honvéd és a Tatabánya is kétgólos vereséget szenvedett vasárnap a labdarúgó Merkantil Bank Liga 21. fordulójában, így mindkét csapat a kieső zónában maradt.
Ugyan még csak március van, de könnyen lehet, hogy az év kihagyott helyzete már megvan az OTP Bank Ligában: a Ferencváros–Kecskemét bajnoki második félidejében a 2–0-s előnyben játszó hazaiak – egy lesgyanús – kontratámadása végén Varga Barnabás tökéletes kiszolgálással találta meg középen teljesen egyedül érkező Ibrahim Cissét, a védő azonban háro
A magyarok közül a legjobb eredményt elérve Siklósi Gergely az ötödik helyen végzett a budapesti WestEnd párbajtőr Grand Prix férfi versenyében. Koch Máté kilencedik, Andrásfi Tibor 18. lett.
Az NB III-ban teljes fordulót rendeztek vasárnap. A délelőtti mérkőzések után a délutáni sávban születtek érdekes eredmények. Az Észak-Keleti csoportban
Az esős Sopia-NET Orfű Rallyn sprintben Borsodi Barna volt a leggyorsabb, minisprintben Bajusz Krisztián győzött. Az égiek nem kedveztek a Sopia-NET Orfű Rally résztvevőinek, gyakorlatilag végig esőben rendezték meg a ralisprint-bajnokság első versenyét. A vasárnapi futamon három kategóriában – sprint, minisprint és teszt – állt rajthoz a népes mez
A címvédő, friss Magyar Kupa-győztes Vasas Óbuda több kulcsembere hiányában is simán, 3-0-ra legyőzte a kupaezüstérmes Kaposvárt a női röplabda Extraliga elődöntőjének első, vasárnapi mérkőzésén.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 29–29-es döntetlent játszott Montenegró ellen Európa-bajnoki selejtezőn, ezzel még matematikailag nem jutott ki a kontinenstornára.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 29-29-es döntetlent játszott Montenegróval az Európa-bajnoki selejtezősorozat negyedik fordulójában, vasárnap Tatabányán.
A Newcastle nyerte a 2024/25-ös angol Ligakupát, miután a vasárnapi döntőben 2–1-re legyőzte a címvédő Liverpool együttesét a Wembleyben. Szoboszlai Dominik első fináléjában lépett pályára Pool-mezben, kezdőként végigjátszotta az összecsapást.
Márton Gábor, a ZTE vezetőedzője bocsánatot kért azután, hogy a ZTE előző bajnoki mérkőzését követő értékelésében nem megfelelő hangnemben válaszolt Czinger-Koczka Henriettának, az M4 Sport riporterének.
Nem róla szólt a honi sportélet, pedig évtizedekig tőle hallhattuk a legfontosabb híreket győzelmekről, világcsúcsokról, fájdalmas vereségekről. A március elsején elhunyt Vitár Róbert ugyan 90 esztendeje alatt megjárt fényt és sötétséget is, egykori kollégai, tanítványai csak a jóra emlékeznek az ikonikus sportriporterrel kapcsolatban.
A címvédő Ferencváros hazai pályán magabiztos, 4-0-s sikert aratott a sereghajtó Kecskemét együttese felett a labdarúgó Otp Bank Liga 24. fordulójának második
A címvédő DVTK fölényesen nyert vasárnap az előző bajnokságban vele döntőző, vendég Győr ellen a női kosárlabda NB I alapszakaszában, melyet az utolsó fordulóban Szekszárdon győztes Sopron nyert meg.