A magyar labdarúgó-válogatott egy öt perces rövidzárlatnak köszönhetően két gólos hátrányba került Törökországban, így nehéz helyzetből várja a vasárnapi visszavágót a Puskás Arénában. A mérkőzés után a vegyes zónában Dibusz Dénes értékelte a pályán történteket a Sportal Tv helyszíni stábjának.
Ott Tanak a legjobb idővel küzdötte át magát a Szafari Rally első pénteki szakaszán, így összetettben is növelte előnyét, miközben Takamoto Katsuta és Sami Pajari defektet szedett össze, Thierry Neuville pedig még a szervizben késett.
Ugyanis az FC Barcelona elnöke nyilatkozatot adott ki csütörtökön a Laportagate című dokumentumfilm miatt. Laporta azt állítja, hogy a filmben teljesen alaptalanul
Korosztálya egyik legtehetségesebb kosárlabdázójának tartják az Egyesült Államokban a 18. születésnapját március végén ünneplő Somfai Larát, akivel a Nemzeti Sportrádión hallható Hárompontos podcast pénteki adásában Korsós Kristóf és Hamzók Gottfrid beszélgetett.
A magyar labdarúgó-válogatott egy öt perces rövidzárlatnak köszönhetően két gólos hátrányba került Törökországban, így nehéz helyzetből várja a vasárnapi visszavágót a Puskás Arénában. A mérkőzés után a vegyes zónában Dibusz Dénes értékelte a pályán történteket a Sportal Tv helyszíni stábjának.
Luke Littler ismét lenyűgöző teljesítményt nyújtott a darts Premier League cardiffi állomásán, ahol a döntőben kilencnyilast dobott Michael van Gerwen ellen, átlagban
A magyar labdarúgó-válogatott kétgólos vereséget szenvedett Törökországban, így nehéz helyzetből várja a vasárnapi visszavágót, de a csapat középpályása, Kata Mihály szerint a szurkolók segítségével van esély a párharc megnyerésére.
Elismerte a Red Bull csapatfőnöke, hogy Max Verstappen különleges igényeihez igazodnak az autó fejlesztésénél, de hiszi, hogy Liam Lawson idővel boldogulni fog a címvédő mellett.
A Barcelona brazil sztárja, Raphinha nem véletlenül áll jelenleg az Aranylabda-szavazás szubjektív listájának első helyén. A 28 esztendős csatár élete szezonját futja,
Csapatának jogutódja autóin is tiszteleg a hétfőn elhunyt csapatalapító, Eddie Jordan előtt. Az F1-es csapatfőnökök is fejet hajtottak a karizmatikus ír előtt.
A Balingen-Weilstetten mindkét magyar játékosa oroszlánrészt vállalt a csapat 32-25-ös hazai győzelméből a Tv Hüttenberg ellen a német férfi kézilabda-bajnokság másodosztályának csütörtöki játéknapján.
Lando Norris, a konstruktőri világbajnoki címvédő McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj pénteki szabadedzésén. Az előző évi vb
Ötpróbában magyar szempontból felemásan sikerült a délelőtt, a futószámokban viszont hibátlanul tudták le előfutamaikat a magyar atléták a nancsingi fedettpályás világbajnokság pénteki nyitónapján.
A magyar női kézilabda-válogatott balátlövője, Kuczora Csenge mozgalmas évet tudhat maga mögött, hiszen az ötkarikás játékokon, illetve az Európa-bajnoki bronzérmen túl, tavaly próbálhatta ki magát először egy külföldi klubcsapatban. A játékos 2024-ben igazolt a német élvonalban szereplő Thüringer Hc együtteséhez, az idényben 51 gólnál jár. Kuczora
Március 21., péntek, élő sportközvetítések: M4 Sport 3.00: Atlétika, fedettpályás világbajnokság, Nancsing 8.20: Forma-1, Kínai Nagydíj, Sanghaj, sprintkvalifikáció 18.50: Futsal, NB I,
A címvédő Sopron Basket távollétében a DVTK és a Győr a leginkább esélyes a hétvégén a Killik László női kosárlabda Magyar Kupa pécsi négyes döntőjében.
Ötpróbában magyar szempontból felemásan sikerült a délelőtt, a futószámokban viszont hibátlanul tudták le előfutamaikat a magyar atléták a nancsingi fedettpályás világbajnokság pénteki nyitónapján.
A házigazda brazil válogatott Vinícius Junior 99. percben lőtt góljával nyert otthon 2-1-re a kolumbiaiak ellen a dél-amerikai labdarúgó világbajnoki selejtező 13. fordulójában.
A csütörtök esti török–magyar Nemzetek Ligája-osztályozó-odavágó előtti cikkünkben azt a kérdést tettük fel, hogyan állhatja útját a magyar válogatott az ellenfél két BL-sztárjának. Sajnos, a válasz az lett, hogy sehogy. Törökország 3-1-re nyert, a két említett úriember, Orkun Kökcü és Kerem Aktürkoglu pedig egyaránt betalált, utóbbi egy gólpasszt
A csapat teljesítményért felelős igazgató, Dave Robson azt mondja a balesetben az is közrejátszott, hogy Carlos Sainz még nem teljesen ismeri az autójukat.
A hétvégén, a bajnoki szünetet kihasználva, lezajlott az Mlsz Puhl Sándor Játékvezető-képző Központ (Akadémia) alapszintű felvételi vizsgája – számolt be
Érthető módon pozitív volt a török sajtó a magyarok elleni Nemzetek Ligája-győzelem után péntek reggel, de Vincenzo Montellát óva intik a túlzott magabiztosságtól, főleg az első félidőben látottak miatt.
A hétszeres világbajnok - akinek ez a második versenyhétvégéje a Ferrariban - a sorozatban négy világbajnoki címnél járó holland Max Verstappent (Red Bull) megelőzve diadalmaskodott az időmérőn.
Ott Tanak fantasztikus tempóban vezetett péntek délelőtt, így biztos előnyre tett szert Elfyn Evans előtt, míg Kalle Rovanpera a harmadik. Már a verseny első szakaszain többen is bajba kerültek.