Újra jelentkezik a magyar futballal foglalkozó magazinunk, a HazaiPálya a Sportal Tv képernyőjén, ahol az Otp Bank Liga 18. fordulójának történései mellett kielemezzük a külföldi top bajnokságokban játszó honfitársaink teljesítményét is. A Ferencváros legyőzte a holland Az Alkmaart, ezzel bejutott a legjobb huszonnégybe az Európa-ligában, a Premier
A rutinos, 35 éves kapus, miután a múlt héten közös megegyezéssel szerződést bontott és két év után távozott a görög Levadiakosztól, újra egykori klubja, a Ferencváros kapusa lett - számolt be a Magyar Nemzet.
A Debrecen múlt kedden vette kölcsön a Bundesligában szereplő St. Paulitól Mauridest, aki öt nappal később öngóllal és győztesnek bizonyuló duplával debütált a Nyíregyháza elleni keleti rangadón. A 30 éves brazil csatár az m4sport.hu-nak adott interjújában bevallotta, pályafutása során először talált be a saját kapujába, de tudta, hogy képes lesz j
Bolla Bendegúz, az osztrák Rapid Wien labdarúgócsapatának magyar válogatott szélsője szerint a bécsi együttesnek jó esélye van bejutni a Konferencialigában a legjobb nyolc közé.
Maurides Roque Junior lett a DVSC–Nyíregyháza főszereplője, aki az első félidőben még a vendégcsapatnak egyenlített egy öngóllal, jótékonysági akciója viszont itt véget ért: a megfelelő kapuba szerzett duplájával megnyerte a meccset a Lokinak, tette mindezt úgy, hogy öt nappal ezelőtt igazolt Debrecenbe. Ennek mentén megnéztük, az elmúlt húsz évben
A magyar férfi kézilabda-válogatott az M4 Sport Kézilabda magazinjának vendége volt, ahol a horvátok elleni drámai végjáték mellett szóba került a torna után vitatott 7 az 5 elleni játék is.
Nagy port kavart a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) döntése, miszerint szigorítanak a flexibilis szárnyak maximális elhajlási értékén. 2024-ben a McLaren sokat profitált az ötlettel, a szigorítás is nekik kedvezhet, de vajon mit szólnak ehhez az ellenfelek, és vajon mennyire jó ötlet, hogy a szezon közepénél, a Spanyol Nagydíjtól hozzák be a vá
Bolla Bendegúz, az osztrák Rapid Wien labdarúgócsapatának magyar válogatott szélsője azt is elmondta, szerinte a bécsi együttesnek jó esélye van bejutni a Konferencia-ligában a legjobb nyolc közé.
A rutinos, 35 éves kapus, miután a múlt héten közös megegyezéssel szerződést bontott és két év után távozott a görög Levadiakosztól, újra egykori klubja, a Ferencváros kapusa lett - számolt be a Magyar Nemzet.
A Lelátó első adásában Juhász Istvánnal, az Mksz sportszakmai igazgatójával elemeztük férfi válogatottunk világbajnoki szereplését. Ezt követően jégre léptünk, ugyanis a friss Európa-bajnok Jászapáti Petrával foglalkoztunk.
Panaszeljárás indult az RTL Magyarország Bajnokok Ligája-közvetítéseinek ügyében, mivel az elmúlt napokban rengeteg panasz érkezett a focirajongóktól a múlt heti meccsek kapcsán. A vizsgálat eredményeire egyelőre várni kell, ám a csatorna is megszólalt. Az RTL azt állítja, ők teljesítették, amit ígértek.
A Sallai Rolanddal felálló Galatasaray 1-0-ra nyert idegenben a Gaziantep ellen a török labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának hétfői mérkőzésén, így ismét hat pont előnnyel vezeti a tabellát a második helyezett Fenerbahce előtt.
Az Európa-bajnoki selejtező márciusi folytatására készülő magyar férfi futsalválogatott 2-1-es vereséget szenvedett a házigazda lettektől barátságos mérkőzésen, amelyre hétfőn, a fővároshoz közeli Salaspilsben került sor.
Az idén a JuniorGp-bajnokság Moto3-as géposztályában szerepel majd Farkas Kevin gyorsaságimotoros versenyző, aki szabadkártyával lehetőséget kaphat arra, hogy az augusztusi Magyar Nagydíjon rajthoz álljon a vb-sorozat Moto3-as kategóriájában.
A Ferencváros labdarúgócsapatának következő Európa-liga-ellenfele, a Viktoria Plzen 2-1-re kikapott idegenben a Sigma Olomouctól a cseh bajnokság 20. fordulójának hétfői mérkőzésén.
A Lazio 2-1-re győzött Szardínián a Cagliari vendégeként, ezzel megelőzte a Juventust az olasz Serie A tabelláján, s a 4., Bl-indulást érő helyre ugrott.
A női kézilabda Nb I utolsó előtti helyén álló Alba Fehérvár Kc montenegrói vezetőedzője, Szuzana Lazovics jobb és eredményesebb második félévben bízik.
Immár Devin Bookernek hívják az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (Nba) szereplő Phoenix Suns történetének legjobb pontszerzőjét. Felhőtlen nem lehetett az ünnepe, mert a Suns hosszabbításban 121-119-re kikapott Portlandben.
A párizsi olimpián aranyérmes Rasovszky Kristóf, az olimpia bronzérmes Betlehem Dáviddal és a vb-ezüstérmes Fábián Bettinával együtt új sportágban jeleskedett. A Ferencváros három nyílt vízi úszója a pályakerékpárt próbálta ki.