Szolnokon rendezték meg a Nemzetközi Erős Emberek versenyének legutóbbi fordulóját. Noha a Tiszavirág Arénában feszültek egymásnak a legjobbak, a siker nem maradt tiszavirág életű a Bolax-kupán.
Egy kezezéssel büntetőhöz juttatta a PSG-t, majd a kapufát találta el, ezzel el is játszotta "pontszerzési" esélyeit a Brest, amely végül hazai pályán 3-0-ra kikapott a jóval esélyesebb Paris Saint-Germaintől, a Bajnokok Ligája-rájátszáskörében. Ousmane Dembélé két góllal vette ki a részét a 3-0-ból.
Mint egy nullás hajnyírógép, úgy szánkázott végig a világhálón Szoboszlai Dominik, a Liverpool magyar válogatott csapatkapitányának új frizurája az elmúlt napokban.
Három közelről bepofozott-befejelt labdával lényegében eldöntötte a továbbjutás kérdését a német Dortmund a portugál Sporting otthonában. Guirassy, Gross és Adeyemi révén 3-0-ra nyert az immár Niko Kovac irányította együttes a Bajnokok Ligája-rájátszáskör első felvonásán.
Hiába szerzett őrületesen nagy bombagólt McKennie, végül a 21 éves Mbangula szemfüles találata kellett ahhoz, hogy a Juventus hazai pályán 2-1-re legyőzze a PSV-t a Bajnokok Ligája-rájátszáskör első felvonásán. A PSV-ből a veterán Ivan Perisic volt eredményes.
Erling Haaland és Kylian Mbappé egymás ellen. Kettejük párharca adta az egyik érdekességét a Manchester City–Real Madrid Bajnokok Ligája-mérkőzésnek, hiszen sokan bennük látják az új Cristiano Ronaldo–Lionel Messi-párost, vagyis két gólgépet, akik még hosszú ideig dominálhatják a világfutballt. Mindketten gólt szereztek (Haaland kettőt is), a vége
Varga Zsolt szövetségi kapitány szerint a hosszú távú fejlődés a célja a magyar férfi vízilabda-válogatottnak, ugyanakkor mindent megtesznek azért, hogy megnyerjék a világkupát és a nyári világbajnokságot is.
Sikeréhes és jó formában érzi magát a válogatott labdarúgó, aki kisebb sérülése után alapember a német bajnokság másodosztályában szereplő csapatában, a Braunschweigben.
Jemima Kabeya tehetsége és elhivatottsága kiemelkedő volt, idén már a francia bajnokság egyik legjobb kapusaként tartották számon. A klub nem közölte a halál okát.
Újabb taggal bővül a magyar triatloncsalád: gyermeket vár Kuttor-Bragmayer Zsanett és férje, Kuttor Csaba edző, egykori triatlon versenyző, kétszeres olimpikon.
Martins Sesks Svédországban kezdi meg az idei szereplését a WRC-ben, a célja pedig az, hogy ebben a fél szezonban bebizonyítsa, érdemes a főállású versenyzésre. Martins Sesks az év elején hat versenyre szóló szerződést írt alá az M-Sporttal, így az előző szezon egyik üde színfoltját az idén is láthatjuk a WRC-ben versenyezni. Sokan úgy gondolták, h
Stig Blomqvist hét győzelmével máig csúcstartó a Svéd Rally történetében, a 41 éve fenálló rekordját nem mostanában döntik meg. Ha a Monte-Carlo Rally koronázatlan királya az idén a tizedik győzelmét megszerző Sébastien Ogier, akkor a Svéd Rally esetében ugyanez elmondható Stig Blomqvistről. A svéd legenda összesen hétszer nyerte meg a hazai versen
A Magyar sporttörténelem egyik legrejtélyesebb alakja. A kétszeres olimpiai bajnok úszó, MIlák Kristóf másfél év hallgatás után a nyilvánosság elé állt. Miért döntött úgy, hogy reagál az őt krititizálókra és tisztázza a vele kapcsolatos kérdéseket?
Az első helyen kiemelt Fucsovics Márton könnyed győzelemmel jutott a nyolc közé a bahreini Manamában zajló, 200 ezer dollár (78,2 millió forint) összdíjazású keménypályás challenger-tenisztornán.
A Monte-Carlo Rallyn driftelésért megbüntetett Oliver Solberg szerint mindig vele akarnak példát statuálni. A Forma–1-es pályák leglassabb, ugyanakkor talán leghíresebb kanyarja a monte-carlói Fairmont-hajtűkanyar (leánykori nevén Loews, csak 1999 óta máshogy hívják a sarkon álló hotelt, így a kanyart is). Az ikonikus helyszín annyira megtetszett O
A Real Madrid a Manchester City elleni idegenbeli sikerével (2–3) az első olyan klubcsapattá lépett elő, amely 300 győzelmet ért el a Bajnokcsapatok Európai Kupájában/Bajnokok Ligájában – írta szerdán az IFFHS a BL kieséses szakaszának keddi, első fordulós párharcait elemezve.
Tavaly nyáron felmerült a gyanú, hogy egy alapvetően diagnosztikai eszközként használt szén-monoxidos készülékkel fokozzák top kerékpárosok a teljesítményüket. Mielőtt széles körben elterjedt volna, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség gyorsan be is tiltotta a módszert.
Takamoto Katsuta a friss hóban reménykedik a csütörtökön kezdődő Svéd Rallyn, ami csapattársának, Elfyn Evansnek kifejezetten rosszul jönne. Ami a Toyota egyik pilótájának átok lenne a Svéd Rallyn, az a másiknak áldás. Konkrétan a friss hóról beszélünk, amely az elsőként rajtoló, és így takarításra kényszerülő Elfyn Evansnek kifejezetten rosszul jö
A Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint az AZ Alkmaar elleni alapszakasz-mérkőzésen nyújtott teljesítményt kell az alapnak tekinteni mind a nemzetközi, mind a hazai porondon - az ír tréner erről a Viktoria Plzen elleni csütörtöki Európa-liga találkozó előtti sajtótájékoztatóján beszélt.
Az Európa-bajnok és olimpiai bronzérmes úszó a magyar nyílvízi úszás utánpótlása számára ajánlotta fel a 2024-es évre kapott szponzori bónuszát. Olyan fiataloknak szánja, akik hozzá hasonlóan nehéz utat járnak be korosztályos versenyzőként.
Nagyszerűen sikerült, hét éremmel zárult keddi nyitónap után a szerda is remekül kezdődött magyar szempontból Tallinnban az U16-os és U18-as korosztály 10 méteres Európa-bajnokságán, melyen légpisztolyban az U16-os fiú és lány csapat is diadalmaskodott.
A Bajnokok Ligája egyik legizgalmasabb nyolcaddöntős mérkőzése vár ránk, ahol a Celtic hazai pályán fogadja a Bayern Münchent. A skót csapat Brendan Rodgers irányításával meglepetésre eljutott a kieséses szakaszig, de a bajorok elleni párharc hatalmas kihívást jelent. Vajon sikerülhet nekik történelmi bravúrt elérni, vagy a Bayern folytatja dominan