Hazai sajtóértesülések szerint Gróf Dávid visszatér a Ferencvároshoz, miután a magyar rekordbajnoknál úgy számolnak, Dibusz Dénes még hetekig nem lesz bevethető.
Luis Rubiales bíróság elé áll szexuális erőszak és kényszerítés bűntette miatt, miután beleegyezés nélkül csókolta meg a spanyol válogatott játékosát, Jennifer Hermosót.
Az NB I-ben Október után decemberben is begyűjtötte a hónap edzőjének és játékosának járó díjakat az MTK: a vezetőedző Horváth Dávid személyében nem változott, a legjobb játékos Kosznovszky Márk helyett ezúttal Molnár Rajmund lett, míg a hónap legszebb védését Riccardo Piscitelli mutatta be, Böde Dániel pedig bombájával a legszebb gólnak járó díjat
Vége a "barackszezonnak" Valtteri Bottas számára azzal, hogy visszatért a Mercedes kötelékébe… Toto Wolff elmondta, mit vár és mit nem vár el régi-új versenyzőjétől.
Gyollai Dániel, a Glentoran játékosa ismét bekerült a hírekbe, miután csapata a labdarúgó Északír Kupában 2-1-re legyőzte egyik legnagyobb riválisát, a Linfieldet, a magyar kapus pedig meccs közben az ellenfél egyik szurkolójának segítségére sietett.
Gyollai Dániel, a Glentoran játékosa ismét bekerült a hírekbe, miután csapata a labdarúgó Északír Kupában 2-1-re legyőzte egyik legnagyobb riválisát, a Linfieldet, a magyar kapus pedig meccs közben az ellenfél egyik szurkolójának segítségére sietett.
A magyar férfi teniszválogatott 3:2-re legyőzte Kanadát a Davis-kupában, így bejutott a legjobb tizenhat közé a sorozatban. Fucsovics Márton mindkét egyéni meccsét megnyerte, és azt nyilatkozta, hogy a mostani siker ott van a top háromban a Davis-kupa-pályafutásában.
Vas Blanka nagy skalpot gyűjtött be hétvégén, hiszen ötödik lett a női felnőtt mezőnyben a terepkerékpár-vb-n. Várhegyi Benjámin arról beszélgetett Székely Dáviddal, milyen volt vele élőben a helyszínen riportot készíteni, és persze ennek az interjúnak a tartalma, valamint Vas egész szezonos teljesítménye górcső alá került. Ami az országúti kerékpá
Nyolc évig küzdött a gyógyíthatatlan és alattomos ALS-betegséggel. Nyolc hosszú esztendeig intett be a halálnak, ha közben szenvedett, nem panaszkodott, s megpróbált úgy élni, mintha egészséges lenne. Batári Csaba, aki egykoron magára húzhatta az Újpest, a Honvéd és a Ferencváros mezét is, edző maradt, amíg a teste és ez az átkozott betegség engedt
A kormány hivatalosan is elfogadta az olimpiai bajnok vívó Dömölky Lídiát a Nemzet Sportolójának - adta hírül a Magyar Olimpiai Bizottság (Mob) a Magyar Közlönyre hivatkozva.
A spanyol élvonalban a kiesés ellen menekülő Real Valladolid Niktischer Tamás szerdai átigazolása után tovább erősítené középpályáját, német sajtóhírek szerint a Hoffenheim osztrák válogatott játékosa, Florian Grillitsch is érkezhet.
Az OTP Bank Liga 11. helyén álló Debrecen a hivatalos oldalán jelentette be, hogy montenegrói válogatott védője, Meldin Dreskovic a német másodosztályú Darmstadt csapatánál folytatja pályafutását.
A Liverpool védője, Ibrahima Konaté jól ismeri Szoboszlai Dominikot. Anglia előtt Németországban, az Rb Leipzigben is egy csapatban játszottak. A Spíler Tv készített rövid interjút a francia játékossal.
A Spanyol Játékvezetők Testülete hétfőn sürgős megbeszélést tartott, melyben többek között arról is határozott, hogy felfüggeszti a hétvégi Espanyol-Real Madrid (1-0) La Liga-mérkőzés játékvezetőjét, Múniz Ruizt, illetve a találkozó első számú videobíróját, Iglesias Villanuevát - számolt be róla az As.
Az OTP Bank Liga idei első fordulójában egyik legjobban várt mérkőzésére Diósgyőrben került sor, ahol a DVTK fogadta az Újpestet. Cikkünkben 1–1-re végződő bajnoki összecsapást elemeztük.
Az Inter Miami sztárja, Lionel Messi folyamatos védelem alatt áll, ám váratlan incidens történt egy Panamában rendezett barátságos mérkőzésen. Személyi testőre, Yassine Cheuko, aki gyors reakcióiról ismert, ezúttal hibázott. Egy szurkolónak sikerült kicsúsznia a kezei közül, és egészen az argentin sztárig jutott a pályán.
A Manchester City 5-1-es vereséget szenvedett az Arsenaltól a Premier League hétvégi fordulójában. Nem a vereség ténye volt elsősorban sokkoló a címvédő hívei számára, hanem a gólkülönbség, az öt kapott gól és a továbbra is kilátástalan támadójáték.