A Puskás Akadémia hazai pályán 1-0-ra legyőzte a listavezető Ferencvárost az OTP Bank Liga 19. fordulójának zárómérkőzésén, ezzel a felcsúti csapat átvette a vezetést a tabellán. A találkozó után Robbie Keane, a Ferencváros edzője, valamit a fővárosi csapat dán védője Stefan Gartenmann is csalódottan nyilatkozott. Mindketten kiemelték, hogy elfogad
Szűcs Kornél, az angol másodosztályban szereplő Plymouth légiósa bízik benne, hogy nagy lökést ad a csapatnak a Premier League-ben listavezető Liverpool felett aratott vasárnapi Fa-kupa-siker.
Jalen Hurts, a győztes Philadelphia Eagles irányítója volt a profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) döntője, a Super Bowl legértékesebb játékosa. A 26 éves sportoló évi 20 milliárd forintnak megfelelő dollárt keres, még sincsenek nagy igényei, hiszen Philadelphia agglomerációjában albérletben él.
A Feyenoord vezetőedzője, Brian Priske távozott posztjáról, jelentette be a holland labdarúgóklub hétfőn. A két fél közös megegyezéssel vált el, mindössze 48 órával a Bajnokok Ligája rájátszása, azaz az Ac Milan elleni első mérkőzése előtt.
Az Espanyol mélységesen elítéli a Barcelona játékosának tettét, de egyelőre nem tudni, hogy az elkövető, Mapi León kap-e valamilyen büntetést az illetlen mozdulatáért.
Hétfőn este kisorsolták az angol Fa-kupa 5. fordulójának párosításait. A Liverpoolt kiejtő, Szűcs Kornélt is foglalkoztató Plymouth a Manchester City vendége lesz, míg Kerkez Milosékra (Bournemouth) a Wolverhampton Wanderers vár. A címvédő Manchester United a Fulhammel találkozik majd. Az összecsapásokat március első hétvégéjén rendezik meg.
Az új klubjában lejátszott fél mérkőzés után harcképtelenné vált Anthony Davis, az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (Nba) szereplő Dallas Mavericks ásza.
Az Internazionale hazai pályán 2-1-re legyőzte a Fiorentinát az olasz Serie A 24. fordulójának hétfő esti mérkőzésén, ezzel visszavágva a négy nappal korábbi vereségért.
Tíz legendás képet talál alább, aki otthon van a sportban, annak a többsége nyilván ismerős lesz. De ha nem, az sem gond, hiszen a korszakot, amikor készült, talán anélkül is meg lehet tippelni.
A Puskás Akadémia 1–0-ra legyőzte a Ferencvárost a labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójában. A felcsúti siker egyik letéteményese a második félidőben bravúrok elképesztő sorozatát bemutató Pécsi Ármin volt, akinek védéseit a PAFC kapusedzője, Balajcza Szabolcs elemezte az m4sport.hu-nak.
Amíg Pakson, Kecskeméten és az Mtk-nál szentül hisznek a magyar vonalban, a Ferencvárosnál és Győrben jóformán csak a légiósokra szavaznak az Nb I-es bajnokikon, de Újpesten és Felcsúton sem viszik túlzásba a magyar futballisták szerepeltetését. Helyzetkép az első két tavaszi forduló után.
Az új Bajnokok Ligája-lebonyolítás egyik sajátossága, hogy van egy külön fázis, ami eddig nem volt. Az óriási alapszakasztabella első nyolc helyezettje már biztosította a helyét a legjobb 16 (nyolcaddöntő) között, viszont akik az első 24-be igen, az első nyolcba azonban nem fértek be, nos, ők "pótvizsgázhatnak". Ez a rájátszáskör lesz a mostani hét
Noha a Manchester City hosszú hónapok óta hullámvölgyben van, a madridiak a lehető legnehezebb párharcra számítanak. Ancelotti szerint Pep Guardiola a legjobb edző a Bajnokok Ligájában, aki mindig tud valami meglepőt húzni, így a mindenkori csapata ellen rémálom a felkészülés.
Nagy feladat vár Pep Guardiolára és a Manchester Cityre. A Premier League címvédőjének a Real Madridon kell átverekednie magát, ha be akar jutni a nyolcaddöntőbe a Bajnokok Ligájában.
Interjút adott Milák Kristóf, ami a kétszeres olimpiai bajnok esetében már önmagában is nagy szó. Az úszó elmondta, hogy miért hagyta ki a 2023-as világbajnokságot, milyen kapcsolatban van Schmidt Ádám sportállamtitkárral és miként készült fel a párizsi olimpiára.
A Manchester City hazai pályán fogadja a Real Madridot a Bajnokok Ligája playoffkörében, melynek tétje a nyolcaddöntőbe jutás. Mindkét csapatnál a védekezés lehet a legnagyobb probléma.
Az olimpiai bajnok úszó megtörte a csendet másfél év hallgatás után, és elnézést kért azokról, akiket megbántott. A párizsi olimpián beleverte az ideget az ezüst, a pékségek jól hatottak rá, és megnyerte az aranyat.
Másfél év után végre megszólalt Milák Kristóf. Igaz, nem valamilyen újságnak vagy televíziónak, hanem egyik szponzorának, a Mol-nak. Az olajipari társaság Pályán Kívül című podcast-sorozatánnak adott hosszabb interjút a kétszeres olimpiai bajnok. Ebből szemezgetjük ki a legérdekesebb részeket. Bizonyos kényes témák kimaradtak, Virth Balázs neve pél
Harminchat éves korában elhunyt Nikola Lazics szerb kézilabdázó, aki korábban az Nb I-ben is játszott - számolt be a szomorú hírről testvéroldalunk, a sportal.rs.
Az olimpiai bajnok Márton Viviana ezüstérmet nyert a G2-es besorolású tekvondó világranglista-versenyen Fudzsejrában, míg Salim Omar Gergely Montrealban lett első.