2024. július 23. kedd

júl. 23
18:00
Gyulay Zsolt: bármennyit aranyat nyerünk Párizsban, nem leszek elégedett (Infostart)
Az olimpiához méltatlan körülmények fogadták Párizsban a Magyar Olimpiai Bizottság munkatársait, de mire megérkeznek a sportolók, már teljes kényelem várja őket – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt. A MOB elnöke beszélt az ötkarikás reményeiről is.
júl. 23
18:30
Megjelent a II. WHB Győr Rally versenykiírása – klasszikus pályák térnek vissza (Racingline)
13 gyorsasági szerepel a II. WHB Győr Rally itinerében.
júl. 23
18:54
Nem úszta meg a bajnokesélyes kigolyózója, a leintés után cserélt gazdát a vb-cím (Racingline)
A Formula E bajnoki fináléjának fordulatai az ünneplés utánig kitartottak, hiszen a gyártók bajnoki titulusa egy utólagos büntetést követően cserélt gazdát és szállt át a Porschéról a Jaguarra.
júl. 23
20:18
Ötgólos győzelemmel indította a Ferencváros a nemzetközi kupaszezonját (Infostart)
A Ferencváros 5-0-s győzelmet aratott a labdarúgó Bajnokok Ligája 2024–2025-ös selejtezőjének második fordulójában a walesi The New Saints ellen. A visszavágót jövő kedden rendezik, de nagy biztonsággal már kijelenthető: a Fradi ezzel a sikerrel elérte, hogy ősszel valamelyik kupasorozat főtábláján biztosan szerepeljen.
júl. 23
20:30
Francia belügyminiszter: az izraeli olimpikonokra a különleges rendőri egység fog vigyázni (Infostart)
A párizsi olimpián résztvevő izraeli delegációt a nap 24 órájában a francia csendőrség különleges alakulata (GIGN) őrzi - írta a Le Monde Gerald Darmanin francia belügyminiszter közlésére hivatkozva.
júl. 23
21:18
Kovács Dániel Ádám Martinról: "Sok jóra ne számítsatok" (Demokrata)
A 30 éves magyar hálóőr együttese már a második fordulóban összecsap majd Ádám Martin új csapatával.
júl. 23
21:48
Csak hardcore Nascar-rajongóknak: Aukcióra bocsátják Richard Petty haját! (Racingline)
A rajongók – legyen szó hollywoodi sztárról, vagy élsportolóról – az égvilágon mindenre képesek azért,...
júl. 23
22:18
Kiütéssel nyert a Bajnokok Ligája-selejtezőben a Fradi (Demokrata)
A formalitásnak tűnő visszavágót jövő kedden 20 órától rendezik Walesben.
júl. 23
22:48
Győzelemmel mutatkozott be a Ferencváros új edzője (HírTV)
A Ferencváros kedden meggyőző sikerrel kezdte meg szereplését a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében: a második forduló első, hazai felvonásán 5-0-ra verte a walesi The New Saints csapatát.

2024. július 24. szerda

júl. 24
0:12
A lehető legszigorúbb doppingellenőrzésnek vetik alá a vizes sportok versenyzőit (Infostart)
A vizes sportokat összefogó világszövetség, a World Aquatics (WA) bejelentése szerint január elseje óta összesen 2145 doppingellenőrzést végzett, és "sikeresen végrehajtotta történetének legátfogóbb és legszigorúbb tesztelési programját a 2024-es párizsi olimpiai játékok előtt".
júl. 24
0:12
A Fifa kifacsarja a játékosokat a klubvilágbajnoksággal, a focista szakszervezet az Európai Bizottsághoz fordul (444.hu)
Hétről 32 csapatosra növelik a tornát, ez a játékos-szervezetek szerint csak a FIFA bevételeinek és Infantino FIFA-elnöknek jó.
júl. 24
0:12
Egy felbukkanó videóból kiderült, verte a lovát a háromszoros olimpiai bajnok, aki vissza is lépett Párizstól (Telex)
A brit Charlotte Dujardin elismerte, hogy helytelenül viselkedett. Vizsgálat indult ellene.
júl. 24
0:16
Visszalépett az egyik legsikeresebb brit női olimpikon, mert előkerült egy négyéves videó arról, ahogy edzésen üti a lovát (444.hu)
Negyedik olimpiára készült a díjlovagló Charlotte Dujardin.
júl. 24
0:16
A Ferencváros 5-0-s győzelemmel kezdett a BL-ben (Telex)
A magyar bajnok nem hagyott esélyt a walesi The New Saintsnek.
júl. 24
0:20
Michelin-csillagos séfek főznek a sportolókra az olimpián (444.hu)
Az olimpiai falu élelmiszereinek 80 százaléka Franciaországból származik.
júl. 24
0:20
A háborúból érkezett Párizsba az első palesztin bokszoló olimpikon (Telex)
A 20 éves Vaszim Abu Szal az olimpia után vissza akar térni Palesztinába, ahol több társát elvesztette az izraeli invázió során.
júl. 24
0:24
1000 embert tiltottak ki a párizsi olimpiáról, mert kémkedéssel gyanúsítják őket (444.hu)
A franciák 35 ezer rendőrt vezényeltek az olimpiára.
júl. 24
0:28
Ötöt rúgott walesi ellenfelének a Fradi a BL-selejtezőben (444.hu)
Az FTC holland edzője könnyed győzelemmel mutatkozott be.
júl. 24
4:24
Michelin-csillagos séfek is főznek az olimpikonokra Párizsban (Telex)
Az alapanyagok nagy része Franciaországból érkezik, és a menüben sok növényi alapú fogás is van.
júl. 24
7:12
Szijjártó Péter: Két magyar konzul is jelen lesz a Fehérvár-Szumgajit futballmeccs helyszínén (HírTV)
Szükség esetén segítséget nyújthatnak majd a kiutazó magyar szurkolóknak.
júl. 24
7:12
Erről is a Hungaroring tehet: 1980 óta nem volt annyi győztes az F1-ben, mint most (Racingline)
A Hungaroring nem tud leállni, Oscar Piastri révén már hatodszor adott egy új futamgyőztest a Forma-1-nek. A pályák között ez kimagaslóan sok, de ezen felül is temérdek különlegességet hozott magával a McLaren kettős győzelme.
júl. 24
7:30
Hiába keseregnek sokan, a McLaren a helyes dolgot tette Norris félreállításával a Magyar Nagydíjon (Racingline)
Lando Norris szimpatizánsai közül bizonyára azt érzik, a McLaren kitolt a kedvencükkel, de inkább ő tolt ki saját magával.
júl. 24
8:30
Szijjártó Péter fontos figyelmeztetést küldött a fehérvári szurkolóknak (Demokrata)
Reméljük, a Fehérvár is sikerrel száll be az európai kupaküzdelmekbe, mi pedig most indulunk Bukarestbe" – mondta a tárcavezető.
júl. 24
8:30
Az M-Sport szívesen visszahozná a csodagyereket a WRC-be (Racingline)
Richard Millener szívesen látná, hogy Martins Sesks ismét az M-Sportban vezet, de az anyagiak nem rajta múlnak.
júl. 24
8:42
Labdarúgás, lósport, baseball - sport a tévében (Infostart)
De lesz még tenisz is és egy kis rögbi.
júl. 24
8:48
Dósa Dániel: Az egész idényben az olimpiára készültem (Demokrata)
A tőrvívó kiharcolta, hogy 24 év szünet után legyen ötkarikás magyar képviselője a szakágnak.
júl. 24
9:18
Szijjártó Péter: két magyar konzul is jelen lesz a Fehérvár-Szumgajit futballmeccs helyszínén (Infostart)
Két magyar konzul is jelen lesz a Fehérvár FC-Szumgajit FK futballmeccs helyszínén Azerbajdzsánban csütörtökön, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak majd a kiutazó magyar szurkolóknak - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.
júl. 24
9:48
Ha csak egy roma gyereknek tudok segíteni a kitörésben, az még egy olimpiánál is többet ér (Telex)
Az ökölvívó Kovács Richárd történelem–testnevelés szakos tanár Nyíregyházán, hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozik. Látja a csillogást a szemükben, amikor az olimpiáról mesél nekik. Egy családi tragédia után készült fel az olimpiára, és érmet szeretne elhozni Párizsból a kisfiának.
júl. 24
10:12
Döntés az F1-es szabályokról: majdnem annyi tesztnap lesz, mint ahány pontszerző hely (Racingline)
Az F1 Bizottság fontos, a következő két szezonnal kapcsolatos kérdésekben hozott határozatot keddi ülésén.
júl. 24
10:30
Videón Ott Tänak hihetetlen lettországi incidense (Racingline)
Videón is látható Ott Tänak elképesztő esete a Lett Rallyn, jó, hogy nem kanyar következett, amikor telibe kapta a leeresztett kaput…
júl. 24
10:30
A doppingolással vádolt lengyel kenus szerint a kutyájáról került a szervezetébe a tiltott anyag (Telex)
A világbajnoki ezüstérmes Dorota Borowska emiatt bukhatja a párizsi olimpiát.
júl. 24
10:36
Milák Kristóf nem utazott el a csapattal Párizsba (444.hu)
De a szövetségi kapitány szerint ez oké.
júl. 24
11:48
Franciaország rendezheti a 2030-as téli olimpiát (Demokrata)
A NOB közlése szerint október elsejéig kell a francia miniszterelnöknek aláírnia a garanciákat.
júl. 24
12:24
A kanadaiak drónnal kémkedtek az új-zélandi női labdarúgó-válogatott edzése közben Párizsban (444.hu)
Kanada csütörtökön Új-Zéland ellen játszik az olimpián.
júl. 24
12:30
Már Finnországban tesztelt a világbajnokság éllovasa (Racingline)
A Hyundai és a Toyota sem tétlenkedik, máris tesztel a világbajnokság következő futama előtt, elsőként Thierry Neuville és Katsuta Takamoto ült autóba.
júl. 24
12:42
Betelt a pohár a Red Bullnál, hungaroringi kirohanásai után lecsapott Verstappen kedvenc hobbijára (Racingline)
A Magyar Nagydíjat követően több helyről is kritika érte az összeszedetlenül, ingerülten versenyző Max Verstappent. A Red Bull a történtek után meggyőzte a hollandot, hogy vegyen vissza a szimulátorozásból az F1-es hétvégéken.
júl. 24
13:00
Végleges döntés született a 2034-es téli olimpiáról (Infostart)
A 2034-es téli olimpiát az egyesült államokbeli Salt Lake City rendezheti – döntött szerdán a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagsága a párizsi, 142. teljes ülésen.
júl. 24
13:24
Szurkolói zónával készül a MOB a párizsi olimpiára (Demokrata)
Az eseményhez a MOB stratégiai partnerei is csatlakoznak kísérő programokkal, extra élményekkel.
júl. 24
13:54
Magyar válogatott támadó a Laziónál (Infostart)
A magyar női labdarúgó-válogatott egyik meghatározó játékosa, Kaján Zsanett a Laziónál folytatja a pályafutását.
júl. 24
14:00
Schmidt Ádám: Négy sportágtól biztosan érmet várhatunk az olimpián (Demokrata)
A 180 kvótával a 15. legnagyobb küldöttség Magyarországé – húzta alá a sportért felelős államtitkár.
júl. 24
14:30
A Toyota a szezon hátralévő részében is számítana a világbajnok pilótájára? (Racingline)
Sébastian Ogier annyi pontot hozott a Toyotának, hogy előfordulhat, elindítják a hátralévő világbajnoki futamokon, részmunkaidős állás ide vagy oda.
júl. 24
14:36
Olimpia 24: négy sportágtól biztosan érmet várhatunk (HírTV)
Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár szerint a párizsi olimpián szereplő magyar küldöttségnek négy sportágban nagy bizonyossággal sikerül majd érmet – akár a legfényesebbet – szereznie, de ha minden sportoló olyan teljesítményt nyújt a francia fővárosban, amelyet korábban még sosem, akkor senki nem lehet majd elégedetlen.
júl. 24
14:42
Salt Lake City lesz a 2034-es olimpia házigazdája (Demokrata)
A Utah állambeli város 2002-ben egyszer már otthont adott az ötkarikás játékoknak. Az amerikai pályázat ezúttal 89-ből 83 támogató szavazatot kapott.
júl. 24
15:00
Párizsban elfogtak egy 40 éves orosz szakácsot, akit az olimpiai játékok elleni nagyszabású összeesküvéssel gyanúsítanak (444.hu)
A Le Monde szerint túl sokat ivott, ezért lekéste a párizsi járatát Isztambulban, és amikor Bulgárián keresztül tért vissza, felfigyeltek az állítólagos FSZB-s kapcsolattartójával folytatott telefonbeszélgetésére.
júl. 24
15:24
Már árulják a jegyeket a jövő évi Forma–1-es Magyar Nagydíjra – itt vannak a 2025-ös árak (Infostart)
Máris elkezdődött a jegyértékesítés a 2025-ös Magyar Nagydíjra.
júl. 24
15:42
A sportért felelős államtitkár 4 sportágban vár magyar érmet, akár aranyat is az olimpián (Telex)
Scmidt Ádám szerint külföldi szakértők 23 érmet várnak összesen a magyar sportolóktól, amivel ő is ki tudna egyezni.
júl. 24
16:00
A Belga Nagydíjon ott lesznek a mezőnyben a vörös ördögök is (Racingline)
Első ránézésre azt gondolhatnánk, a belga labdarúgó-válogatott előtti tisztelgés jele a vörös-fekete alkalmi festés az Alpine-on, ha nem tudnánk, hogy emögött a csapat befektetője és a legújabb Marvel-film főszereplője, Ryan Reynolds áll.
júl. 24
16:30
Szabó Krisztián Nyirádon tér vissza a rallycrossba (Racingline)
Az Eb mezőny EURO RX3 kategóriájában tér vissza a korábbi kétszeres bajnok.
júl. 24
17:06
Milák Kristóf nem utazott el az úszócsapattal Párizsba (Infostart)
Szerda reggel elutazott Párizsba a magyar úszóválogatott, a 200 pillangó címvédője nem tartott a többiekkel.
júl. 24
17:08
Párizsi rablótámadás: tévésekre támadtak az olimpián (Infostart)
Párizs északkeleti részén történt az aggodalomra okot adó eset.

Keresés