A Forma–1 imolai születésű elnöke, Stefano Domenicali gondolt egyet, és közös vacsorára hívta a tíz csapat főnökét. Toto Wolff is meglepődött, mennyire szórakoztató este kerekedett belőle
A címvédő Ferencváros nyerte a férfi vízilabda ob I döntőjének első, szombati felvonását, így egy győzelemre került története 26. bajnoki címétől - írta az Mti.
Dárdai Pál ismét távozik a német labdarúgó másodosztályban szereplő Hertha Bsc vezetőedzői posztjáról, de élete végéig a klub kötelékében maradhat - írta az Mti.
Két hiba, kiesés a Q1-ben – Fernando Alonso szombatján minden rosszul alakult. A kicsúszását a fékezési pont és a körök hiányára vezette vissza. Látszólag már előre feladta a versenyét
Max Verstappen a két McLaren nyomása alatt is meg tudta nyerni az Emilia-romagnai Nagydíj időmérőjét, miközben Sergio Pérez és Fernando Alonso is korán kiesett.
Max Verstappen a két McLaren nyomása alatt is meg tudta nyerni az Emilia-romagnai Nagydíj időmérőjét, miközben Sergio Pérez és Fernando Alonso is korán kiesett. A Sergio Pérez és Fernando Alonso balesetét is hozó utolsó szabadedzés után az időmérőre is maradt a száraz idő Imolában – mint ahogy a helyenként felkavarodott erősorrend és a zűrös esemén
Szudi Ádám második mérkőzését is megnyerte a kieséses tábla második szakaszában, ezzel bejutott a nyolc közé az asztaliteniszezők szarajevói egyéni európai olimpiai selejtezőjén. Madarász Dóra kiesett - írta az Mti.
Az OTP Bank-Pick Szeged 39–33-ra legyőzte a HSA NEKA együttesét a Tatabányán zajló férfi kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjének első elődöntőjében. A NEKA az első félidőben még tapadt jóval esélyesebb riválisára, de a második félidőben már érvényesült a papírforma. A mérkőzés legeredményesebb játékosa a nyolc lövésből nyolc gólt szerző Mario Sosta
Izgalmakból és összeomlásokból sem volt hiány a Bundesliga utolsó fordulójában. A Leverkusen 2-1-es győzelemmel, és veretlen bajnoki címmel zárta az idényt, a Bayern München kétgólos előnyről omlott össze a Hoffenheim otthonában, mígy a Schäfer Andrást foglalkoztató Union Berlin a 92. percben szerzett góllal harcolta ki a bentmaradást. Eközben Dort
A német futball történetének első veretlen élvonalbeli bajnoka lett a Bayer Leverkusen, amely a Bundesliga szombati zárófordulójában 2-1-re legyőzte az Augsburgot.
A Szeged 39-33-ra legyőzte a Neka csapatát a férfi kézilabda Magyar Kupa elődöntőjében, a Tatabányán zajló négyes döntő szombati játéknapján - írta az Mti.
Lélekben már felkészült a vereségre a Red Bull tanácsadója az imolai időmérő előtt, és teljesen váratlanul érte Max Verstappen újabb pole-szerzése. Nico Hülkenbergnek is köszönetet mondott érte
Sébastien Ogier azt követően, hogy a Portugál Rallyn 100. dobogós eredményével, 60. WRC-futamgyőzelmével a verseny legeredményesebb pilótája lett, Olaszországban beállíthatja Sébastien Loeb rekordját.
A címvédő, háromszoros világbajnok indulhat majd az élről az Emilia Romagna futamon vasárnap. Alain Prost és Ayrton Senna rekordját is beállította az újabb pole pozícióval.