A Chelsea hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Tottenhamet a Premier League 26. fordulójából elhalasztott mérkőzésen. Ezzel a Kékek megelőzték a West Ham Unitedet és feljöttek a tabellán a nyolcadik helyre.
Idegenben győzött 2-0-ra a német csapat, így már 47 meccs óta veretlenek. A másik odavágón a Liverpoolt kiütő Atalanta 1-1-et játszott a Marseille-jel.
Az As Roma sem tudta legyőzni a Bayer Leverkusent, Xabi Alonso csapata 2-0-ra győzött, míg a másik találkozón a Marseille hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Liverpoolt búcsúztató Atalantával.
Tovább menetel az Olympiakosz az Európa Konferencia Ligában: a korábban a Ferencvárost is búcsúztató görögök ezúttal az Aston Villa otthonában nyertek az elődöntő első mérkőzésén. A másik ágon a Fiorentina 3-2-re legyőzte a Club Brugge-t.
Zsinórban a második állomás hozott Luke Littler-Rob Cross döntőt a Darts Premier League-ben. Aberdeenben is a 17 éves játékos bizonyult a legjobbnak, amivel biztosította helyét a rájátszásba.
Szerencsésnek vallja magát Fernando Alonso, hogy egy korszakban versenyezhetett a Forma–1-ben Adrian Neweyval – még ha csak ellenfélként is. De lesznek-e még csapattársak?
Szép fejlődésen ment keresztül a Ferrari Frédéric Vasseur érkezése óta Charles Leclerc szerint, ám Adrian Newey csatlakozása jelenthetné azt a bizonyos döntő különbséget.
Az As Roma sem tudta legyőzni a Bayer Leverkusent, Xabi Alonso csapata 2-0-ra győzött, míg az Európa-liga másik elődöntőjében a Marseille hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Liverpoolt búcsúztató Atalantával.
Lewis Hamilton elárulta, hogy Adrian Newey neve szerepel az első helyen azon emberek listáján, akikkel szívesen dolgozna együtt a jövőben a Forma-1-ben. A szerdai napon vált hivatalossá, hogy a brit tervezőguru 2025 első negyedévében távozik a Red Bulltól. A döntés értelmében a rivális csapatok – köztük a Ferrari is – versenybe szállhatnak a 65 éve
A negyedik kiemelt Babos Tímea két mérkőzést is két szettben nyert meg az egyesült államokbeli Bonita Springsben zajló 100 ezer dollár (36,4 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztorna csütörtöki napján - írja az Mti.
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az olasz Sportellate számára adott interjút, melyben az Eb-ellenfelek mellett Szoboszlai Dominik is téma volt.
Utolsó mérkőzését játszotta a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában Nikola Karabatic, a Paris Saint-Germain és a francia válogatott legendás kézilabdázója.
Nemrég hivatalossá vált, hogy a Red Bull első számú tervezőzsenije, Adrian Newey 19 év után el fogja hagyni Milton Keynes-t. Max Verstappen szerint azonban a brit szakember távoása nem befolyásolja majd őket olyan mértékben, mint azt sokan gondolják. Az elmúlt hetek pletykái a héten nyertek hivatalosságot Neweyt illetően, miután a Red Bull egy hiva
Nehezen viselte csapata kiesését Patrick Beverley, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (Nba) szereplő Milwaukee Bucks sztárja. A meccs hevében összeszólalkozott egy Pacers-szurkolóval, majd keményen hozzávágta a labdát.
Hayden Paddon autózta a legjobb időt a Kanári-szigetek Rally csütörtök esti szuperspeciál szakaszán, míg Csomós Mixi holtversenyben az ötödik, László Martin a 15. lett.
Újabb jel utal arra, hogy Kylian Mbappé nyártól a Real Madrid labdarúgócsapatában folytatja pályafutását. A világbajnok francia Sergio Ramos házát készül megvenni.
A Chelsea szerda este 2-0-ra győzött a Tottenham ellen az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) londoni rangadóján. Ezzel eldőlt, hogy a Spurs biztosan lemarad a Bajnokok Ligája-indulást érő 4. helyről.
Figyelemmel követi az élvonal mérkőzéseit? Tudja esetleg, melyik játékos futballozott a Paksban már tizenhat évvel ezelőtt is? Nézzük, tizenkét kérdésből mennyire tudja a helyes választ.
Az utóbbi hetekben több szakember is kikosarazta a vezetőedzőt kereső Bayern München labdarúgócsapatát. A bajoroknál éppen ezért már José Mourinho neve is felmerült.
A női kézilabda Nb I-ben szereplő Dunaújváros hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy a tavaly Érdről igazolt Csáki Zsófia a nyáron elhagyja az együttest.
Február 15-én töltötte be 82. évét Hammerl László olimpiai bajnok sportlövő, aki alapító tagja volt, a legelitebb klubnak, egyike volt a 12 Nemzet Sportolójának. A kiváló sportember május 3-án hunyt el, haláláról a magyar szövetség közleménye számolt be, amely saját halottjának tekinti.
Többek között a fenti kérdésekre is keressük a választ a Sportál Fogadó tippszakértőivel, vagyis, hogy a kosárlabda bajnokság elődöntőjében hogy’ folytatja az Alba a Szolnok ellen, mire megy az Újpest a Dvtk ellen, vagy éppen a Nyíregyháza a Gyirmóttal szemben, de megnéztük, mit hozhat a Bayern és a Barcelona hétvégi rangadója. A Sportál Fogadóban
Adrian Newey távozása után sem áll szándékában elhagyni a Red Bullt Max Verstappennek – "jelenleg"… Reagált a Mercedes álomajánlatáról szóló hírekre, és a feltételeit is világossá tette.