A lelkét is kirázta a versenyzőknek az új brazíliai aszfalt. Miközben ők panaszkodnak, a csapataik a kizárás veszélye miatt aggódnak. Kivéve a McLarent?
A magyar csapat 200 méteren a hatodik helyen végzett, 500-on pedig bejutott a vasárnapi döntőbe a Fülöp-szigeteki Puerta Princesa Baywalkban zajló Icf sárkányhajó-világbajnokságon.
Kevin Magnussen betegsége miatt nem tud rajthoz állni, így egész hétvégén Oliver Bearman helyettesíti majd a Haas istállónál a Forma-1-es Brazil Nagydíjon.
A Toyota Gazoo Racing WRC Challenge programjának legújabb részében már csak hat japán versenyző folytatja a tanulást, akiket már Finnországban képeznek tovább.
Nem csak a pályán, azon kívül is példát mutat a Gyulai Termál Fc. Az Nb Iii-ban kiválóan teljesítő Békés vármegyei csapat ezúttal a szurkolói segítségét is kéri, hogy a nyolc műtéten átesett Szabó Hédi rehabilitációját tudja támogatni.
Ahogy arról pénteken beszámoltunk, az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United hivatalosan is megerősítette új vezetőedzője, a Sportingtól távozó Rúben Amorim érkezését, aki a közelgő válogatott szünetet követően, november 11-én veszi át a manchesteriek irányítását. A portugál szakember a kinevezése körülményeiről, i
Mint beszámoltunk róla, Callum Styles az idényben először kezdőként játszott a West Bromwich Albion színeiben az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Efl Championship). A magyar válogatott középpályás a mérkőzés után a klub honlapján értékelt.
Adriano apja halála után depressziós lett, majd inni kezdett. Állítása szerint bármi, ami a kezébe került, azt mind megitta, és az edzésekre is ittasan járt.
A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (Iihf) kérvényezi a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál (Nob), hogy a 3x3-as kispályás hoki bekerüljön a 2030-as téli játékok programjába.
Yohan Croizet góljával vezetést szerzett Márton Gábor vezetőedző együttese az Mtk ellen idegenben, de csakúgy, mint az előző fordulóban a Nyíregyháza otthonában, a házigazda ezúttal is a hajrában egyenlített.
Oscar Piastri a hajrában elengedte maga mellett csapattársát az interlagosi sprintversenyen, így a brit két pontot hozott a bajnokságban a Charles Leclerc megelőzésével harmadik helyre felkapaszkodó Max Verstappenen.
Az MTK Budapest idénybeli első döntetlenjét játszotta a labdarúgó OTP Bank Ligában: a fővárosi együttes a 12. forduló szombati nyitómérkőzésén a hajrában egyenlítve 1-1-re végzett a vendég Zalaegerszeggel.
A fiatal Jakes Jimeno Osasuna-szurkoló, és csapatát mindenképpen élőben szerette volna látni a hatodosztályú Chiclana otthonában, ezért több mint 1000 kilómétert utazott. Csakhogy a Spanyolországban pusztító árvíz miatt a Király Kupa-mérkőzést elhalasztották, az Osasuna viszont nem hagyta cserben a fiatal szimpatizánst.
Borítékolható volt, és meg is lépte a McLaren. Lando Norris "nem büszke" ár, hogy csapatutasítással aratta a sprintgyőzelmét, Andrea Stella viszont annál büszkébb a versenyzőire a csapatmunka miatt.
Sergio Pérez 2025-ös ülésére eddig Liam Lawson mellett Cunoda Juki számított a legnagyobb esélyesnek, viszont könnyen előfordulhat, hogy a Williams fiatal tehetsége, Franco Colapinto lesz Max Verstappen csapattársa a Red Bullnál.
Harmadik lett a sprintfutamon Max Verstappen a két McLaren mögött, de az FIA beidézte egy virtuális biztonsági autós szabálysértés gyanújával. Mit ronthatott el?
Nem maradt rejtve a tény az interlagosi paddockban, hogy Christian Horner a Williams motorhome-jában járt, ám a legújabb sejtés szerint nem is az a pilóta kapcsán érdeklődött, akire mindenki gondolt.
Túl mohó és rámenős volt Charles Leclerc a sprintfutamon, de ígéri, tanult belőle! A Ferrarinak viszont egyfajta vészjelzés is volt a szombati minifutam.