A címvédő Ferencváros meglepetésre csupán 1-1-es döntetlent játszott az újonc Győr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Jászapáti Petra 500 és 1500 méteren is sikerrel vette a reményfutamokat, így mindkét távon a legjobb húsz között zárt a rövidpályás gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatának első, montreali állomásán.
Már nem lepi meg Lando Norrist, hogy Max Verstappen piszkos játszmákat vet be ellene. Ő és a McLaren ügyvezetője is kritizálta ellenfelét az újabb kétes esetük után.
Bálint Bernadett és Lei Balázs sikerével ért véget az asztaliteniszezők Top 10-bajnoksága, amelyet szombaton és vasárnap rendeztek az Ormai László Csarnokban.
Mint ismert, a Barcelona 4-0-ra legyőzte a hazai pályán futballozó Real Madridot a szombat esti el Clásicón, viszont nem a játék került középpontba a találkozó másnapján.
Max Verstappen túlzásba vitte, és ráfázott. Két időbüntetéssel már a futam elején kivette magát a versenyből, és súlyos pontokat bukott a pályáról kétszer is letolt Lando Norrisszal szemben. Ráadásul újra a kritikák kereszttüzébe került.
A Forma-1-es Mexikói Nagydíjat a Ferraris Carlos Sainz nyerte, a McLarenes Lando Norris és csapattársa, Charles Leclerc előtt. Max Verstappen 20 másodperces büntetést kapott a futamon, végül a 6. helyen zárt.
Az Atlético Madrid meglepetésre egygólos vereséget szenvedett a Real Betis vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi játéknapján.
Jászapáti Petra 500 és 1500 méteren is sikerrel vette a reményfutamokat, így mindkét távon a legjobb húsz között zárt a rövidpályás gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatának első, montreali állomásán.
A 20. percben kiállított Amine Haritnak is köszönhetően a Paris Saint-Germain sima, 3-0-s sikert aratott Marseille-ben, a francia labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 9. fordulójának záró mérkőzésén, a Le Classique-on.
Túl szigorúnak tartja a Red Bull Max Verstappen büntetéseit. Helmut Marko szerint az FIA az austini vitákra reagálva "korrigált", Christian Horner úgy érzi, veszélyes vizekre tévedtek.
Kulcsár Tamás, a Dvsc-vel az Európa-ligát is megjárt csatár saját nevelésű focistákban és lokálpatrióta edzőben látná a kiutat a jelenlegi tragikus helyzetből.
Gondosan megválogatta a szavait Lando Norris, amikor Max Verstappenről és a mexikói manővereiről mondott véleményt. Szerinte ellenfele Austin után még messzebbre ment. Csak reménykedik a beismerésben, de győzködni nem fogja a címvédőt.
Ahogy arról beszámoltunk, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 9. fordulójának rangadóján az Arsenal 2-2-es döntetlent játszott a Liverpollal az Emirates Stadionban. A mérkőzést követő sajtótájékoztatón a két menedzser értékelt.
Kedden ünnepelte az 53. születésnapját a hazai kosárlabdázás történetének egyetlen Nba-játékosa, Dávid Kornél, aki ha teheti, mindig ott van Mia lánya kosárlabda-meccsein.
Chris Ingram szoros csatában megnyerte a Brit Rali Bajnokság szezonzáró versenyét, ami egyben első brit bajnoki címét jelentette William Creighton előtt.
A Golden State Warriors hazai pályán 112-104-re kikapott hazai pályán a Los Angeles Clipperstől az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (Nba) legutóbbi játéknapján, ráadásul legnagyobb sztárja, Stephen Curry bokasérülést szenvedett.
Mint ismert, az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 9. fordulójában a Manchester United Jarrod Bowen utolsó percekben értékesített büntetőjének "köszönhetően" 2-1-re kikapott a West Ham Unitedtől. A Vörös Ördögök sokat kritizált vezetőedzőjének, Erik ten Hagnak ezúttal is volt magyarázata a vereségre.
Emlékeznek még a Cristiano Ronaldóról készült egyik szoborra, melyen felismerhetetlen volt a portugál klasszis? Nos, ezt élte át most Dwyane Wade, a Miami Heat korábbi 3-szoros Nba-bajnok legendája, amikor leleplezték a róla készült alkotást.
Kulcsár Tamás, a Dvsc-vel az Európa-ligát is megjárt csatár saját nevelésű focistákban és lokálpatrióta edzőben látná a kiutat a jelenlegi tragikus helyzetből.
Amikor az Ftc-Telekom és a Budapest Jégkorong Akadémia Hc csapatai mérkőzést játszanak egymással, a statisztikák alapján érdemes mindig a vendégek sikerére számítani és ez az idei szezonban a harmadik fővárosi rangadójukon is így alakult. A lefújás után a két edző, Fodor Szabolcs és Marton Tibor valamint a Bja Hc első góljának szerzője, a korábbi F