Pascal Jansen vezetőedző nagyon megdicsérte öltözői beszédében az Ftc labdarúgóit a Malmö felett aratott 4-1-es győzelem után - erről a klub hivatalos Facebook-oldalára feltöltött videó tanúskodik.
Kialakult a női kosárlabda Európa-kupa első kieséses fordulójának párosítása, mely szerint az öt magyar együttes közül a Győr és a Szekszárd egymással küzd majd meg a 16 közé kerülésért.
Erősen billeg az ülés Sergio Pérez alatt, de ő nem érzi. A Red Bull szerinte ismeri a gyengélkedése teljes hátterét, és annak is oka volt, hogy korábban szerződést hosszabbítottak vele
Weöres Szabolcs - utolsóként a mezőnyben - átlépte az Egyenlítőt a Vendée Globe földkerülő vitorlás versenyen, amelyen változatlanul a francia Charlie Dalin vezet.
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (Wada) megkapta a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (Uci) kérelmét, és "doppingolás szempontból" megkezdi a szén-monoxid használatának vizsgálatát.
George Russell elárulta, a nagy Las Vegas-i ünneplés közepette belebotlott Max Verstappenbe egy bárban, melyből kiderült számára, a bajnoknak nem csak a vezetéshez van tehetsége
A Besiktas pályaválasztóként 3-1-re kapott ki az izraeli Maccabi Tel-Avivtól az Európa-ligában zárt kapus találkozón. A helyszín a debreceni Nagyerdei Stadion volt, a mérkőzés után Isztambulba repülő török csapatot dühös drukkerek várták a reptéren.
A februári olimpiai selejtezőre és az áprilisi elitvilágbajnokságra készülő magyar női jégkorong-válogatott december közepén a dániai Odensében lép jégre.
Sébastien Ogier évközben változtatott eredeti WRC-programján és megpróbált kilencedik vb címéért harcolni, ami végül nem sikerült, a francia toyotás azonban nem csinálna semmit sem másképp.
A Budaörs Handball irányítójának furcsa még a jelenlegi helyzet, annak azonban nagyon örül, hogy több időt tölthet kislányával, és szerinte a válogatott akár az elődöntőig is eljuthat.
A februári olimpiai selejtezőre és az áprilisi elitvilágbajnokságra készülő magyar női jégkorong-válogatott december közepén a dániai Odensében lép jégre.
Újra összecsap a bajnoki címért a két ősi rivális. Carlos Sainz örül az előző két csapata feltámadásának, és mindent megtesz, hogy történelmi sikerrel búcsúzhasson Maranellótól.
Az Anderlecht és a Tottenham ellen bár megvolt a tisztes helytállás, eredményben ez akkor még nem mutatkozott meg. A Nice és a Dinamo Kijev elleni 3-3 pont viszont, nagyon úgy tűnik, meghozta a Ferencváros önbizalmát, hiszen most csütörtökön a Malmőt intézték el hazai pályán 4-1-re a zöld-fehérek. Öt meccsen 9 szerzett ponttal jelenleg a 11. helyen
Michael Owen hamar megbánta, hogy annak idején a Real Madridhoz igazolt, hiszen szépen ívelő karrierje kedvezőtlen fordulatot vett a spanyol fővárosban.
Döntetlent hozott a negyedik parti a címvédő kínai Ting Li-zsen és a kihívó indiai Dommaraju Gukesh között a Szingapúrban zajló sakkvilágbajnoki döntőben, így 2-2 az állás.
Az Újpest hivatalos honlapján jelentette be, hogy az idény hátralévő részében csípősérülés miatt várhatóan már nem lép pályára Tamás Krisztián. A védő így kihagyja a vasárnapi Ferencváros elleni derbit is.
Elismerően írt a svéd sajtó a Ferencváros csütörtök esti 4–1-es győzelme után a magyar bajnok teljesítményéről. A Malmö szervezetlen védelmét viszont sok kritika érte.
Az irányító Vámos Petra szerint több játékostól is extrateljesítményre lesz szükség szombaton, hogy a magyar női kézilabda-válogatott le tudja győzni Svédországot a részben debreceni rendezésű Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában.
Minden jegyet eladtak, így telt ház előtt lép pályára a magyar válogatott szombaton Debrecenben a Svédország elleni csoportmérkőzésen a részben hazai rendezésű női kézilabda Európa-bajnokságon.
Golovin Vlagyimir, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint meglepetés nincs, egy szokatlan dolgot viszont látott a svédek játékában a két csapat szombati csoportrangadója előtt a részben debreceni rendezésű Európa-bajnokságon.
A Dinamo Kijev után a Malmö együttesének is négy gólt lőtt a Ferencváros az Európa-ligában, zsinórban harmadik győzelmével pedig már karnyújtásnyira van attól, hogy bebiztosítsa legalább a rájátszást érő helyek egyikét az El-ben. Berkesi Judit és Hajdú B. István arról beszélgetett, mekkora motivációt adhat a Fradi játékosainak a nemzetközi kupaporo
A magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya, a Hertha Bsc legendája Dárdai Pál is részt vett egy kerekasztal beszélgetésen a Sport Forum Hungary egyik szekciójában, ahol a magyar edzők a topligákban volt a téma. Habár jelenleg a berlini csapatnál scoutként dolgozik, edzőként is van bővel tapasztalata. A magyar válogatott teljesítmény
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) megkapta a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) kérelmét, és "doppingolási szempontból" megkezdi a szén-monoxid használatának vizsgálatát.