Ez tényleg hihetetlen. Marco Odermatt a 2023/2024-es idényben szinte verhetetlen volt, gigantikus előnnyel, pontrekorddal hódította el az összetett világkupát. A mostani vk-idény első versenyén, a söldeni óriásműlesikláson viszont első indulóként egy perc után kiesett.
Most kezdi csak igazán bánni Carlos Sainz, hogy távoznia kell a Ferraritól. A csapat és az autó kezd összeállni, de a munkája gyümölcsét már Lewis Hamilton arathatja le.
Konstruktőri bajnokság? Csak meg ne hallja senki! Frédéric Vasseur örül a velük kevesebbet foglalkozó médiától kapott segítségnek. Surranópályán húzná be a Ferrarival a győzelmet.
Kiütéssel ért véget a el clásico, azaz a Real Madrid–Barcelona rangadó a spanyol labdarúgó-bajnokságban. Némi meglepetésre a katalán együttes 4-0-ra győzött a Santiago Bernabéu Stadionban köszönhetően Robert Lewandowski duplájának, és a 17 éves szupertehetség Lamine Yamal kiváló játékának is. A fiatal kora ellenére már ünnepelt sztárjátékos egy gól
Kovács Gergő magabiztos versenyzéssel nyerte meg az ORB2-es szezonzáró Zemplén Rallyt, Tamás Gyulának azonban a második hely is elég volt, hogy a bajnokságban is ezt a helyezést szerezze meg.
Némi balszerencse és egy kellemes meglepetés – Fernando Alonsónak reményt adott az időmérő edzés. Igyekszik minden pillanatát kiélvezni a 400. hétvégéjének.
Az etióp atléta 57:30 perc alatt ért célba a vasárnapi versenyen, s ha egyetlen másodperccel is, de megjavította az ugandai Jacob Kiplimo 2021 novemberében, Lisszabonban elért rekordját. (Csak zárójelben: Kiplimo is egy másodperccel javította meg akkor az előző csúcsot)
A címvédő olasz Francesco Bagnaia nyerte vasárnap a gyorsaságimotoros-világbajnokság Thaiföldi Nagydíját a MotoGp-kategóriában, a pontverseny élén álló spanyol Jorge Martín pedig második lett.
Van, aki régóta versenyez ellene, van, aki még meg sem született, amikor ő már Forma–1-es versenyző volt. Fiatalok, idősebbek, bajnokok, újoncok, volt csapattársak és nagy ellenfelek. Egyvalami közös bennük: mélyen tisztelik és csodálják a 400. F1-es hétvégéjéhez érkezett Fernando Alonsót!
Hadik András a Zemplén Rally vasárnap délutáni második szakaszán komoly hibát vétett, amiért időbüntetést is kapott, így Velenczei Ádám állt ismét a szezonzáró élére.
Mint ismert, a labdarúgó Nb I-ben szereplő Debreceni Vsc hivatalos oldalán jelentette be vasárnap délelőtt, hogy már nem Máté Csaba a csapat vezetőedzője. A szakember Instagram-oldalán reagált a történekre.
A tavalyelőtt elhunyt Dietrich Mateschitz tizenhárom évig élt együtt a nála 39 évvel fiatalabb Marion Feichtnerrel. A most 41 éves asszony - aki, mivel nem voltak házasok, csak idézőjelben özvegy - egyetlen centet sem örökölt a 26 milliárd euróra saccolt Red Bull-vagyonból (Mateschitz mindent egyetlen fiára hagyott), de ettől még nem boldogtalan. S
A Nyíregyháza Nagy Dominik 90. percben szerzett góljával 1–1-es döntetlent játszott a Zalaegerszeggel az OTP Bank Liga 11. fordulójának vasárnap kora délutáni mérkőzésén.
A labdarúgó Nb Ii 12. fordulójában a Honvéd egy ponttal távozott Békéscsabáról; a Szeged Kazincbarcikán kapott ki, míg a Kisvárda legyőzte a Szentlőrincet.
Alighanem senkit nem árt váratlanul, hogy a Dvsc-nél öt meccsen öt vereséggel bemutatkozó Máté Csabát menesztették. Míg nem találnak új vezetőedzőt, megint a korábban is már beugró klublegenda, Dombi Tibor irányítja a debreceni labdarúgókat.
A világ tíz legnagyobb bevételű sportklubjából hat a profi amerikaifutball-ligában (NFL) szerepel, míg három az angol labdarúgó Premier League-ből kerül ki.
A Braunschweig 1-1-et játszott a Preussen Münsterrel a 2. Bundesliga 10. fordulójában. A hazaiaknál Szabó Levente, míg a vendégeknél Németh András lépett pályára.
Magabiztos győzelemmel kezdték a hetet a magyar bázisú jégkorong-bajnokságban a fővárosi csapatok, az Interkontinentális Kupa után az Erste Ligába visszatérő Ftc-Telekom hazai pályán nyert 5-2-re a Deac ellen, míg a Bja Hc idegenben ütötte ki 9-2-re a Dunaújvárosi Acélbikákat. A két budapesti csapat ezúttal egymással küzd meg a káposztásmegyeri Jég
A DVSC hivatalos közleményben megerősítette, hogy elválnak a klub és a Máté Csaba vezette szakmai stáb útjai, hiszen a gárdának új impulzusokra van szüksége.
A mestere volt Carlos Sainz annak a helyzetnek, ami Charles Leclerc számára méreg. A Ferrari monacói versenyzője érdekes összefüggésekre világított rá a stíluskülönbségek kapcsán.