2023. szeptember 30. szombat

szept. 30
11:45
Czékmány Norbert vezet a Diósgyőr Rally ORB2-es mezőnyében (Racing)
Czékmány Norbert és Takács Gábor két szakaszgyőzelemmel kezdett a Diósgyőr Rally ORB2-es mezőnyében, így már korán kényelmes előnyre tett szert Szepesi Dániel és Tóth Gergely előtt, akik még büntetést is szereztek.
szept. 30
12:09
Rekord nagyságú veszteséggel zárta az Aston Martin a tavalyi évet (Racing)
Anyagilag egyáltalán nem volt egy jövedelmező éve az Aston Martinnak 2022-ben. Egyes beszámolók szerint brit márka 53 millió angol fontos veszteséggel zárta a tavalyi naptári évet, ami 9 millió angol fonttal fejelte meg a 2021-es számaikat. A Lawrence Stroll által irányított istálló csak a 7. helyen fejezte be a konstruktőri bajnokságot, ami láthat
szept. 30
12:27
Lenkey Ákos szoros csatában vezeti az ORB3-as Diósgyőr Rallyt (Racing)
Szoros küzdelemben Lenkey Ákos és Drótos Cintia vezet az ORB3-as Diósgyőr Rallyn az első két szakasz után Péter Pál és Dudás István Márton, valamint Békési Richárd és Bernát Martin Zsolt előtt.
szept. 30
12:39
Új jelölttel léphet szövetségre a McLaren? (Racing)
Ahogy egyre közelebb van a 2024-es szezon kezdete, úgy kerülnek helyükre a darabkák az IndyCar mezőnyében.
szept. 30
12:45
CR-hez hasonlította és 15 000 kilométert utazott, hogy láthassa Dzsudzsákot (m4sport.hu)
Ausztráliából érkezett a Debrecen-Újpest meccsre a Loki csapatkapitányának rajongója.
szept. 30
13:12
Michael Schumacher állapotával viccelődött a műsorvezető, népharag zúdult rá (Metropol)
A Schumacher rajongók bocsánatkérésre szólították fel a meggondolatlan műsorvezetőt, aki most eleget is tett a kérésnek.
szept. 30
13:15
Sport egy életen át! – elindult a Sportoló Nemzet Program (m4sport.hu)
A program célja, célja, hogy minél több gyereknek és felnőttnek váljon élete részévé a sportolás.
szept. 30
13:15
A Red Bull még az idei jó formáját is felülmúlná a jövőben (Racing)
A Red Bull idei szezonjáról kizárólag szuperlatívuszokban érdemes beszélni. Christian Horner nagyon bízik abban, hogy a csapata képes lesz a jövőben is fenntartani ezt a jó formát, még akkor is, ha ennél már nehéz is lenne eredményesebbnek lenni. A Bikák idén a Szingapúri Nagydíjin kívül az összes versenyt meg tudták nyerni. Ebből kifolyólag a kons
szept. 30
13:18
Megszólalt Milák Kristóf, elárulta, hogy mikor versenyez legközelebb (Infostart)
Milák Kristóf elmondta, hogy mikor és hol láthatja őt legközelebb a közönség. Beszélt a jövő évi olimpiáról is, és azt is elárulta, hogy érzi magát visszatérése óta.
szept. 30
13:21
Fábián Bettina aranyérmes a junior nyíltvízi Eb-n a 10 km-es távon (m4sport.hu)
Szimcsák Mira bronzérmes lett ugyanitt.
szept. 30
13:51
Boros és Tóth nyert egyesben a teniszezők országos bajnokságán (m4sport.hu)
Boros Attila nyerte a férfi, Tóth Amarissa pedig a női egyest a teniszezők országos bajnokságán.
szept. 30
14:09
Távozik Valter Attila csapatától Primoz Roglic (m4sport.hu)
Az idény végén távozik a Valter Attilát is foglalkoztató holland Jumbo-Visma kerékpároscsapattól a szlovén Primoz Roglic.
szept. 30
14:09
Az egykori versenyző felszólította az FIA-t: ideje lenne nagyobb büntetéseket adni (Racing)
Jolyon Palmer szerint ideje az F1-nek és az FIA-nak szigorúbb büntetéseket alkalmaznia a versenyek alatt. Sergio Pérez a Japán Nagydíjon Kevin Magnussennel, míg Szingapúrban Alex Albonnal "találkozott" a pályán. A csörték után 5 másodperces időbüntetést kapott, amit könnyedén teljesített, vagy épp a kiesése után is letöltött. Ám legutóbbi futam utá
szept. 30
15:09
Élő: Paks–Mezőkövesd (m4sport.hu)
.
szept. 30
15:42
Sportbotrányok ide vagy oda, David Beckham akkor is szájon csókolta 12 éves lányát (Metropol)
Nem is kíván változtatni a szokásán.
szept. 30
16:21
"Verstappent nem érdekli, hogy ki van a Red Bull garázsának másik felében" (Racing)
Max Verstappen már a Katari Nagydíjon bebiztosíthatja harmadik világbajnoki címét a Forma-1-ben. A Red Bull holland kiválóságának nincsen ellenfele az idei évben a bajnoki kiírásban, és adódik a kérdés, hogy egyáltalán van-e a mezőnyből olyan pilóta, aki képes ugyanazon a szinten teljesíteni. Az F1-es szakértő Peter Windsor úgy véli, nem nagyon van
szept. 30
16:27
Czékmány hibátlan teljesítménnyel vezet az ORB2-ben a Diósgyőr Rally első napja végén (Racing)
Czékmány Norbert diktálta a tempót a Diósgyőr Rally első napjának négy szakaszán, így kényelmes előnnyel vezet Zoltán Kevin és Lakatos Tamás előtt.
szept. 30
16:39
Bejottek Bognár cseréi, fordított a Mezőkövesd ellen és otthon tartotta a pontokat a Paks (m4sport.hu)
Az OTP Bank Liga 8. fordulójának első szombati összecsapásán a Paks a Mezőkövesdet fogadta. A vendégek szereztek vezetést, de a második félidőben hatékonyabban játszott a hazai csapat, fordított, és 2–1-re nyert.
szept. 30
16:41
Mészáros, Tomcsányi és Balázs is hat szeren indul a torna-világbajnokságon (m4sport.hu)
Mészáros Krisztofer, Tomcsányi Benedek és Balázs Krisztián mind a hat szeren indul az antwerpeni olimpiai kvalifikációs torna-világbajnokságon.
szept. 30
17:21
Verstappen nagyon élvezte a japán trófeával való csókját (Racing)
A Japán Nagydíj serlegei történelmet írtak a Forma-1-ben. A trófeákat csókkal lehetett aktiválni, ugyanis Max Verstappen serlege elveszítette az alap fehér színét, és a holland trikolor tűnt fel rajta. A Red Bull világbajnoka pedig nagyon élvezte ezt a fajta újítást. Az ötlet az egyik főtámogató, a Pininfarina of America dizájnstúdió volt, és nekik
szept. 30
17:27
Chile Rally SS9: Tanak repült szombat délelőtt, a lágy gumik nem bírták a kemény talajt (Racing)
Ott Tanak komoly előnyre tett szert a Chile Rally szombat délelőtti szakaszain, miután a nagyon kemény pályákon nem bírták riválisai abroncsai.
szept. 30
17:39
Videó: hatalmasat hibázott a Fradi-védelem, Bognár István köszönte szépen (m4sport.hu)
Az MTK szerezte az első gólt a 222. örökrangadón.
szept. 30
17:39
A világ egyik legszebb kényszerlépéses sakkfeladványa (Telex)
Nemcsak szép, hanem szórakoztató is egyben.
szept. 30
17:45
Bognár György: Azt terveztük, hogy elcsaljuk az első félidőt (m4sport.hu)
Bognárék azt tervezték, elcsalják az első félidőt, de aztán a lábuk helyett a szívük vitte előre őket.
szept. 30
17:51
Lenkey Ákos nyerte az ORB3 Diósgyőri versenyét, régen látott szoros csatában lett bajnok (Racing)
Lenkey Ákos és Drótos Cintia győzelmével zárult a Diósgyőr Rally ORB3-as küzdelme, legközelebbi riválisukat Péter Pált és Dudás István Mártont megelőzve. A bajnokságban azonos pontszám alakult ki, de a bajnoki cím szintén Lenkeyéké lett.
szept. 30
18:03
A Debrecen három góllal kikapott Dániában (m4sport.hu)
A DVSC egy győzelemmel és három vereséggel áll BL-csoportjában.
szept. 30
18:21
„Nagyon gyanús” – Denny Hamlin megszakértette a Taylor Swift – Travis Kelce románcot (USAracing)
Jelenleg nincs nagyobb sztori az Egyesült Államokban Taylor Swift és a Kansas City Chiefs tight...
szept. 30
18:21
„Nagyon gyanús” – Denny Hamlin megszakértette a Taylor Swift – Travis Kelce románcot (Racing)
Jelenleg nincs nagyobb sztori az Egyesült Államokban Taylor Swift és a Kansas City Chiefs tight...
szept. 30
18:45
Rossz hír divatdrukkereknek: kikapott a Manchester City (444.hu)
A bajnokit május óta nem veszítő manchesterieket a Wolverhampon verte. A Manchester Unitednek is pocsék napja volt.
szept. 30
18:51
Videó: belső védő hatalmas bombája zárta le a kérdéseket az örökrangadón (m4sport.hu)
3–1-es Ferencváros-előnyben az ezúttal belső védőként játszó Henry Wingo lépett ki a helyéről, a labdaszerzése után cipelte egy kicsit, majd mivel nem támadták meg, bő 25 méterről hatalmas gólt lőtt a bal felsőbe. Könnyen lehet, hogy a forduló legszebbjét láttuk.
szept. 30
18:51
Lábon lőtte a Ferrari, majd Räikkönen a sírból hozta vissza a futamot, ami később vb-címet ért neki (Racing)
Közben Alonso tőle szokatlan hibát vétve törte rommá az autóját, miközben Hamilton simán nyert az 1976-os vb-döntőt idéző körülmények között.
szept. 30
19:09
A Honvéd nehezen gyűrte le a Szegedet, otthon nyert a Vasas és a BVSC a férfi vízilabda ob I-ben (m4sport.hu)
A Honvéd és a BVSC is hazai környezetben nyert a férfi vízilabda ob I alapszakaszának szombati játéknapján, előbbi a Szeged, utóbbi az Eger csapatát győzte le.
szept. 30
19:09
Ezért a versenyzőért robbanthat majd bankot az Audi (Racing)
Az Audi 2026-ban csatlakozik a Forma-1 mezőnyéhez motorgyártóként, és azonnal nagyra törne. A német márkának szüksége lesz egy vezéregyéniségre, és a Sky Sports újságírója szerint ez a pilóta Lando Norris lehet. A McLaren brit pilótáját a saját generációjának egyik legnagyobb tehetségének tartják számon. Ezt az idei szezonban is bizonyítja, ugyanis
szept. 30
19:11
Hiába vezetett az MTK, a Fradi simázott az örökrangadón (m4sport.hu)
Bár Bognár István szemfüles góljával még az MTK vezetett, a Fradi esélyeshez méltóan a maga javára fordította a meccset, s végül 6–1-re kiütötte a hazaiakat a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójában rendezett örökrangadón.
szept. 30
19:21
A Ferencváros kiütéses győzelmet aratott az örökrangadón (HírTV)
A címvédő Ferencváros rendkívül magabiztos, 6-1-es győzelmet aratott az MTK otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga nyolcadik fordulójának szombati játéknapján.
szept. 30
19:33
Kiütéses győzelemmel nyerte a 222. örökrangadót a Fradi (Demokrata)
A címvédő Ferencváros rendkívül magabiztos, 6-1-es győzelmet aratott az MTK otthonában.
szept. 30
19:51
Negyedik meccsén sem tudott nyerni az FTC a Bajnokok Ligájában, de pontot szerzett a Bukarest ellen (m4sport.hu)
A Ferencváros házigazdaként 24-24-es döntetlent játszott Korsós Dorina csapatával, a román Rapid Bucuresti-tel a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában, szombaton Érden.
szept. 30
19:53
Kiütés ide vagy oda, Sztankovics szerint sok az üresjárat a Fradi játékában (m4sport.hu)
Értékelések az örökrangadó után.
szept. 30
19:54
Labdarúgó NB I - A Ferencváros kiütéses győzelmet aratott az örökrangadón (Infostart)
A címvédő Ferencváros rendkívül magabiztos, 6-1-es győzelmet aratott az MTK otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga nyolcadik fordulójának szombati játéknapján.
szept. 30
20:03
Videó: a 17. másodpercben elvesztette gólvágóját az Újpest a DVSC ellen (m4sport.hu)
Matija Ljujic számára hamar véget ért a szombati bajnoki.
szept. 30
20:09
Lendületben a Fehérvár az osztrák hokiligában (m4sport.hu)
A Hydro Fehérvár AV19 együttese 3-0-ra legyőzte a vendég Innsbruckot az osztrák jégkorongliga hetedik fordulójának szombati mérkőzésén.
szept. 30
20:09
Az év pálfordulása? – így lett az észrevétlen pilótából a mezőny egyik legjobbja (Racing)
A rossz értelemben kezdte az évet látványosan Scott McLaughlin, aki az év második felében, drámától mentesen talált magára.
szept. 30
20:15
Kőkemény: Brutális ütést kapott a Nascar-szerelő, majd folytatta a munkát, mintha mi sem történt volna (USAracing)
Ijesztő jelenet játszódott le a Nascar Truck Series szombati, talladegai futamának első szakasza után. Soros...
szept. 30
20:15
Kőkemény: Brutális ütést kapott a Nascar-szerelő, majd folytatta a munkát, mintha mi sem történt volna (Racing)
Ijesztő jelenet játszódott le a Nascar Truck Series szombati, talladegai futamának első szakasza után. Soros...
szept. 30
20:15
Hiába került hátrányba, végül 6-1-gyel ütötte ki a Fradi az MTK-t (Telex)
Az MTK a 12. percben már vezetett, de az első félidő végére fordított a Ferencváros, a másodikban meg lőttek még négyet.
szept. 30
20:21
112 ponttal kezdte a Falco a férfi kosárbajnokságot (m4sport.hu)
A címvédő Falco KC Szombathely hazai pályán 112-92-re legyőzte az újonc NKA Universitas Pécs csapatát a férfi kosárlabda NB I alapszakaszának szombati játéknapján.
szept. 30
20:23
Videó: véleményes kiállítás Debrecenben, utolsó ember és szabálytalan is volt Lagator? – szavazzon (m4sport.hu)
Az Újpest egy véleményes kiállítás után került emberelőnybe Debrecenben a 13. percben. Dusan Lagator buktatta Kiss Tamást, Bogár Gergő játékvezető a VAR-vizsgálat és a szituáció visszanézése után nem vonta vissza a piros lapot.
szept. 30
20:27
A címvédő FTC kiütötte a bajnok Egert a női pólókupában (m4sport.hu)
A címvédő Ferencváros 16-3-ra kiütötte a bajnok Egert a BENU női vízilabda Magyar Kupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján, így a pénteki döntetlent követően óriási fölénnyel jutott a négyes döntőbe.
szept. 30
20:33
Hazai pályán kapott ki az Erste Liga címvédője (m4sport.hu)
Hazai pályán 4-3-ra kikapott a címvédő Gyergyói HK a Corona Brasov csapatától a jégkorong Erste Liga alapszakaszának szombati mérkőzésén.
szept. 30
20:51
Gulácsi bajnokin még nem tért vissza, a Leipzig kétgólos előnyből bukott pontokat a Bayern ellen (m4sport.hu)
A címvédő Bayern München 2-2-es döntetlent ért el a kupagyőztes RB Leipzig otthonában a német labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójának szombati rangadóján.

Keresés