Max Verstappen már a Japán Nagydíj előtti szerdán megmondta, hogy a mezőny szuzukai tönkreverésére készül. Végül 0,7 másodperccel maradt el a kitűzött céljától
A harmadik másodosztályú klubnál köszönték meg az eddigi vezetőedző munkáját, a Gyirmót FC Győr hétfő délelőtt jelentette be, hogy Csizmadia Csaba helyét Tamási Zsolt veszi át.
Sok idejük nem volt a hatodik konstruktőri bajnoki cím megünneplésére Japánban, ám a jelek szerint a Red Bull így is kihozta a legtöbbet a lehetőségeiből
A nemzetközi sajtó egyöntetűen az idei 13. futamán győztes Max Verstappent, valamint a sorozatban második konstruktőri világbajnoki címét megnyerő Red Bull istállót méltatta a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíj másnapján.
Toto Wolff rendelte el azt a csapatutasítást, ami megvétózta George Russell "taktikáját". A két versenyző a futam első negyedén rögtön egymásra talált és elkezdett a másikkal kakaskodni. A 24 éves versenyző meglátta a lehetőséget, és le akarta vadászni a hétszeres világbajnokot, ám a 38 éves pilóta gyorsan visszavette a helyét. Pár körrel később vé
Stieber Zoltán a 2010-es években az egyik legsikeresebb magyar futballista volt. A válogatottal szerepelt a 2016-os Európa bajnokságon, klubszinten megjárta a Mainzot, a Hamburgot és az amerikai DC Unitedet is. A Sándor Károly Akadémia edzőközpontjában az MTK helyzetéről és a labdarúgó múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélgettünk.
A nemzetközi sajtóorgánumok Max Verstappen győzelméről, Sergio Pérez blamájáról és a Red Bull konstruktőri bajnoki címéről írtak a Japán Nagydíj kapcsán. A szingapúri botlás után a holland versenyző ismét domináns győzelmet aratott, és eredményével az osztrák istálló már bajnokká is koronázhatta magát. Mindaddig a garázs másik felén Sergio Pérez "k
Várhatóan január környékén léphet újra ketrecbe Borics Ádám, a kevert harcművészetek sportága, az MMA egyik legnagyobb szervezeténél, a Bellatornál szereplő magyar harcos.
A karatésok világszövetsége (WKF) az eddigi részvételi rekord megdöntését jósolja a budapesti világbajnokságra, amelyet október 24. és 29. között rendeznek a magyar fővárosban.
Résen volt a Red Bull, és ezzel elkerülte Sergio Pérez katari büntetésének lehetőségét. De nem ütközött-e szabálya, hogy 25 kör elteltével pályára küldték a versenyt egyszer már feladó versenyzőjüket, és tervez-e lépéseket az FIA?
Lando Norris identifikálta a McLaren egyik előnyét első sorban az Aston Martinnal szemben. Míg a kanadai-brit csapat az szezon elején brillírozott Fernando Alonsóval, addig mostanra a "mézeshetek" lassan véget érnek. A csapat taktikáját megkérdőjelező spanyol egyedül harcol a feljavuló McLaren ellen, akik két versenyzővel ostromolják a zöldek pontj
Max Verstappen idén az F1-ben, Jos Verstappen pedig a hétvégén a rallysportban tudott történelmet írni, igaz Jos csak a saját eddigi legjobb eredményét tudta megjavítani.
Bácsi Péter, a magyar szövetség szakmai igazgatója összességében elégedett a birkózóválogatott belgrádi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon szerzett három érmével, ugyanakkor maradt benne hiányérzet a kvóták száma és Losonczi Dávid elveszített döntője miatt.
Gulácsi Péter és Willi Orbán csapata, a német labdarúgó élvonalban szereplő RB Leipzig szeretné megtartani az egyelőre kölcsönben nála szereplő Xavi Simonst.
Pierre Gasly integetett a Japán Nagydíj leintése után, de nem örömében, és a középső ujjával… Egy csapatutasítás miatt volt ennyire dühös, ami kapcsán főnőke próbált magyarázkodni.
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) harmadik fordulójában eddig 13 mérkőzést rendeztek, a Dolphins rekord mennyiségű 70 pontot pakolt fel a táblára, de Mahomesék sem álltak meg 41-ig, a Saintsnek pedig a 17 pontos előny sem volt elég a Packers ellen és nagy meglepetésre elbukott a már Super Bowl esélyesként emlegetett Cowboys is.
"Home office-ból" dolgozott csak a térdműtéten áteső Toto Wolff a Japán Nagydíj hétvégéjén, és két versenyzője csatározása láttán a hírek szerint neki kellett közbelépnie
Jari-Matti Latvala, a Toyota Gazoo Racing csapatfőnöke a Finn Rally után újabb versenyen indulhat a csapat Rally1-es autójával, miután rajthoz áll a Rally Legenden.
Az NB I hetedik fordulójának alighanem legszebb gólját szerezte Könyves Norbert szombaton, a Paks támadója a PAFC elleni mérkőzés 66. percben talált a felcsútiak kapujába – három perccel azután, hogy Bognár György pályára küldte…