2023. szeptember 23. szombat

szept. 23
11:18
Russell: Nem tudunk megbirkózni ennyiféle kanyarral (Racing)
A Japán Nagydíj időmérőjén a Mercedes autói csak a negyedik erőt képviselték. George Russell és Lewis Hamilton is kifejtette, milyen hiányosságai vannak az autónak, utóbbi szerint kötelező változtatni a koncepción a jövő évre.
szept. 23
11:18
2500 kilométeres Guinness-rekordot ért el a magyar futó (Sportal)
Piringer László elképesztő Guinness-rekord büszke tulajdonosa: 120 nap alatt 120 félmaratont, több mint 2500 kilométert teljesített futópadon! Néhány éve kezdett el komolyabban mozogni, nem tartja magát se futónak, se ultrafutónak, de már több extrém teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet: 2021-ben 78 nap alatt keresztülszelte az Egyesült Áll
szept. 23
11:24
„Elmehetnek a p***ába – a mindenkit agyonverő Verstappen üzent a kételkedőknek (Racing)
Max Verstappen nem túl irodalmi stílusban küldte melegebb éghajlatra azokat, akik szerint a technikai direktíva okozta a Red Bull gondjait.
szept. 23
11:36
"A legfontosabb, hogy az embernek mindig töretlen legyen a hite" – Garát Zsombor (Sportal)
Mindenképpen az Egyesült Államokban képzeli el ezt a szezont az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő New York Islanders edzőtáborában készülő Garát Zsombor, aki szeretne reális képet kapni arról, milyen játékos.
szept. 23
11:48
Vereségével nehéz helyzetben a BVSC női vízilabda-csapata (Infostart)
A BVSC 13-10-es vereséget szenvedett a hazai közönség előtt szereplő CN Terrassa együttesétől a női vízilabda Bajnokok Ligája spanyolországi selejtezőtornáján.
szept. 23
11:48
Verstappen az elméletgyártóknak: Elmehetnek a fenébe! (m4sport.hu)
A pole-körével, majd szavakkal is melegebb éghajlatra küldte Max Verstappen a Red Bull szingapúri visszaeséséről összeesküvés-elméleteket szövőket.
szept. 23
11:54
Szoboszlai valóra vált álma: minden eddiginél magabiztosabb lett Liverpoolban (m4sport.hu)
Az első hónapokról, az aktuális feladatokról és a hosszabb célokról is mesélt Szoboszlai Dominik a Liverpool FC honlapján.
szept. 23
12:06
Kikapott szombati első BL-meccsén a BVSC (Sportal)
A BVSC 13–10-es vereséget szenvedett a hazai közönség előtt szereplő CN Terrassa együttesétől a női vízilabda Bajnokok Ligája spanyolországi selejtezőtornáján.
szept. 23
12:18
Piastri édesanyja olyannyira büszke a fiára, hogy azonnal Japánba repülne (Racing)
Oscar Piastri zseniális időmérő edzést zárt Suzukában. Annak ellenére, hogy a McLaren újonca először versenyez a japán helyszínen, rögtön a 2. rajtkockába kvalifikálta magát, ráadásul még a sokkal rutinosabb csapattársát, Lando Norrist is le tudta győzni. Max Verstappenre ismét nem volt ellenszere senkinek sem, ugyanis a holland pilóta képes volt a
szept. 23
12:24
Fontos szerepet kapott a WRC-ben Scott Martin (Racing)
Elfyn Evans navigátora, Scott Martin fontos szerepet tölthet be, miután a WRC pilótáit képviselheti a WRC Bizottságban.
szept. 23
12:24
Történelmi meccset rendeztek az NHL-ben, ez lett a vége (Sportal)
Az Arizona Coyotes 5–3-ra nyert a Los Angeles Kings ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) történetének első ausztráliai mérkőzésén.
szept. 23
12:26
Szoboszlai Dominik: "Imádom minden percét annak, hogy itt lehetek" (Sportal)
Mindenki el van ájulva Szoboszlai Dominiktől, ez nem vitás. Liverpoolban nem győznek áradozni róla, a klub legendái, a szakmai stáb tagjai, a társak és persze a szurkolók is odavannak érte. A magyar válogatott csapatkapitányát ezúttal "házon belül" faggatták az első tapasztalatairól, a céljairól és a vasárnapi, West Ham United elleni meccsről.
szept. 23
12:30
"Másold le Sennát!" – Verstappen kiütésében látja az egyetlen esélyét Norris (m4sport.hu)
Lando Norris attól tart, vasárnap is bottal üthetik Max Verstappen nyomát. Hacsak csapattársa nem húz elő egy sennai megoldást
szept. 23
12:42
Elhunyt az AC Milan kétszeres BEK-győztes fedezete (Infostart)
Életének 82. évében elhunyt Giovanni Lodetti, a Milan legendás fedezete, Európa-bajnok.
szept. 23
12:54
Ezért úszták meg a büntetést Leclerc-rék (m4sport.hu)
Három versenyző ellen indult vizsgálat a Japán Nagydíj időmérő edzése után, ám mindhármukat felmentette az FIA.
szept. 23
12:54
Három magyar birkózó is győzelemmel kezdett a vb utolsó előtti napján (Sportal)
Jól kezdődött magyar szempontból az utolsó előtti versenynap a belgrádi birkózó-világbajnokságon, melyen a kötöttfogásúak 67 kilogrammos kategóriájában szereplő Váncza István, a 87 kg-ban érdekelt Losonczi Dávid, valamint a 63 kg-ban induló Kecskeméti Krisztián is megnyerte első mérkőzését.
szept. 23
13:00
Cunoda nagy napja: Új szerződés után Q3 a hazai közönség előtt (m4sport.hu)
Holnapra egyértelmű a japán célja: pontot akar szerezni!
szept. 23
13:02
Másodszor is nyert a Budaörs az asztalitenisz-BL csoportkörében (m4sport.hu)
Második mérkőzését is megnyerte a Budaörs női csapata az asztalitenisz Bajnokok Ligája első csoportkörének B csoportjában, a csehországi Moravsky Krumlovban.
szept. 23
13:12
Sós Csaba: Milák Kristóf szenved (Infostart)
A tervek szerint az olimpiai bajnok úszó Milák Kristóf már az egy hónap múlva esedékes budapesti Világkupa-versenyen medencében lehet - jelezte az InfoRádiónak Sós Csaba szövetségi kapitány. Arról is beszélt, hogy januártól elsősorban az olimpiai A-szintes versenyzők kapnak támogatást.
szept. 23
13:12
"Még a büntetéseket is ő ússza meg" – kiakadtak a riválisok a Verstappen-ítéletre (Racing)
A Japán Nagydíj hétvégéjén még egy múlt szombati, szingapúri döntés is borzolja a kedélyeket a paddockban, aminek nyomán Lewis Hamilton legszívesebben mesterséges intelligenciára cserélné a következetlen versenybírókat.
szept. 23
13:30
A Honvéd nyerte a magyar rangadót a vízilabda Eurokupában (Infostart)
A Honvéd szoros mérkőzésen 10-9-re nyert az OSC ellen a férfi vízilabda Eurokupa athéni selejtezőtornájának magyar rangadóján.
szept. 23
13:30
Pérez két lépés hátrányban: Max hatalmas kört ment! (m4sport.hu)
Egész hétvégén két lépés hátrányból próbált kapaszkodni Sergio Pérez Max Verstappenre, de hiába. Vasárnap viszont a nyomába eredne, hogy igazán széppé tegye a Red Bull ünnepét.
szept. 23
13:36
Verstappen egyelőre tarol Szuzukában; Szoboszlai beszélt a céljairól – délelőtti hírösszefoglaló (Sportal)
Összegyűjtöttük olvasóinknak a szombat délelőtt legfontosabb sporthíreit.
szept. 23
13:54
A Honvéd nyerte a magyar rangadót az Eurokupában (Sportal)
A Honvéd szoros mérkőzésen 10–9-re nyert az OSC ellen a férfi vízilabda Eurokupa athéni selejtezőtornájának magyar rangadóján – számolt be róla az MTI.
szept. 23
13:56
Ismét nyert a Budaörs a BL-ben (Sportal)
Második mérkőzését is megnyerte a Budaörs női csapata az asztalitenisz Bajnokok Ligája első csoportkörének B csoportjában, a csehországi Moravsky Krumlovban.
szept. 23
14:00
Diagnózis híján: a fehérvári lejtmenet leglátványosabb tünetei (m4sport.hu)
Doktor úr, kérem, segítsen!
szept. 23
14:02
Nagyszerű kör, hét tized hátrány – Leclerc-t mellbe vágta Verstappen fölénye (m4sport.hu)
Két meglepetés is érte Charles Leclerc-t a szuzukai időmérőn, ám egyik sem számít kellemesnek. Max Verstappen fölényét nem értette, a McLarent pedig eleve utolérhetetlennek vélte.
szept. 23
14:12
A Red Bull helyretette a Ferrarit, Leclerc-t ennek ellenére sokkolta a vereségük (Racing)
Ugyan a Ferrari Monzában és Szingapúrban is pole-pozíciót szerezni, a sorozatuk Suzukában véget ért. Charles Leclerc-t egyenesen sokkolta a köztes, és az edzést megnyerő Max Verstappen közötti különbség. A regnáló holland világbajnok az előző hétvégén már a Q2-ben kiesett Szingapúrban, így most revansot szeretett volna venni az előbb említett sérel
szept. 23
14:18
Megjelentek a Rally Hungary részletes térképei – a szuperspeciál és a városi gyorsasági Michelisz Norbinak is fekszik majd (Racing)
A 4. Rally Hungary hét gyorsasági szakaszon zajlik majd október 6-8-án, ezek közül kettő is olyan lesz, ahol a pályaversenyzők képességei is megcsillanhatnak. A verseny weboldalán már elérhetőek a részletes térképek. Michelisz Norbert is indul a Rally Hungaryn, WTCR bajnokunk első rallyversenye lesz a magyar ERC futam. Bár Norbinak mindössze egy te
szept. 23
14:24
Piros Zsombor az elődöntőig jutott Nagyszebenben, egyelőre várnia kell a top 100-ra (m4sport.hu)
Piros Zsombor az elődöntőben búcsúzott a nagyszebeni salakpályás tenisztornán.
szept. 23
14:24
Négy éve Thierry Neuville egészségi állapotáért aggódott mindenki Chilében (Racing)
A Chile Rallyn szenvedte el karrierje egyik legnagyobb bukását Thierry Neuville, amikor a második nap második szakaszát elvesztette autója uralmát egy bukkanón.
szept. 23
14:36
Oda a lendület: Sainz addig kísérletezett, míg eltévedt, de nem bánta meg (m4sport.hu)
A kísérletezésről szólt Carlos Sainz hétvégéje Szuzukában, és Charles Leclerc-rel szemben elszenvedett veresége után elismerte, egy kissé eltévedt az útkeresés közben. De egyáltalán nem bánta meg.
szept. 23
14:36
Újabb két magyar győzelem a birkózó-vb-n, Losonczi már negyeddöntős (Sportal)
A kötöttfogásúak 67 kilogrammos kategóriájában szereplő Váncza István és a 87 kg-ban érdekelt Losonczi Dávid második mérkőzésén egyaránt imponáló győzelmet aratott, ezzel előbbi bejutott a nyolcad-, utóbbi pedig a negyeddöntőbe a belgrádi olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokság szombati versenynapján, melyen a 63 kg-ban induló Kecskeméti Kris
szept. 23
14:38
Piros kikapott az elődöntőben, így egyelőre nem kerül be a top 100-ba (Sportal)
Piros Zsombor az elődöntőben búcsúzott a nagyszebeni salakpályás tenisztornán – írja az MTI.
szept. 23
14:42
Tíz évvel a premier után már a 26. meccsét vívja a PAFC és a Paks (Sportal)
A két csapat 26. mérkőzésén Nagy Zsolt hét hónap elteltével visszatérhet a Puskás Akadémiába, Beke Péter először kezdő a Paksban – kövesse velünk élőben a felcsúti mérkőzés alakulását.
szept. 23
15:18
Hamilton visszavágott Russellnek: Három és fél tizeddel vagyok jobb – itt ez erős! (m4sport.hu)
Újra fordult a kocka a Mercedes házon belüli csatájában. Lewis Hamilton büszke volt az előnyére, George Russell viszont elismerte, az extra tizedek keresése közben csak lassabbá tették az autóját.
szept. 23
15:18
Szoboszlai arrogáns és nagyképű? Menedzsere reagált a vádakra (BorsOnline)
Szoboszlai Dominik a világ egyik legsikeresebb labdarúgócsapatánál lett alapember.
szept. 23
15:24
Senna egyik legsötétebb húzására „buzdította” csapattársát a McLaren pilótája (Racing)
Lando Norris felidézte az 1990-es szuzukai rajtot, és viccesen megjegyezte, hogy Oscar Piastri megismételhetné Ayrton Senna manőverét.
szept. 23
15:24
Illovszky négy évtizeden át ápolta lebénult fiát (Sportal)
Sikereket aratott futballedzőként, a magánéletben azonban türelmesen viselte, hogy több mint negyven évig kellett ápolnia lebénult fiát
szept. 23
15:26
Meghalt a megyei futballista, aki meccsen kapott infarktust (Sportal)
Szomorú hír jelent meg szombaton a közösségi médiában: elhunyt Zsolnay Zsolt, a Komárom-Esztergom vármegyei Tokod futballistája, akinek múlt vasárnap a Tatabányai Vasas elleni mérkőzésen megállt a szíve.
szept. 23
15:36
Lothar Matthäus lebukott az Oktoberfesten (Sportal)
A német labdarúgás egyik legnagyobb ikonja nemcsak a pályán, hanem azon kívül is változatos életet él. Most rajtakapták, hogy ismét a volt feleségének csapja a szelet.
szept. 23
15:42
Belső kamerás felvételen Verstappen pole pozíciós köre (m4sport.hu)
Így uralta az időmérőt a címvédő.
szept. 23
15:54
Összevetés: Így dominálta Verstappen a szuzukai időmérőt (m4sport.hu)
Látványos grafikán figyelhetjük, hogyan növelte előnyét a holland.
szept. 23
16:06
Özbas Szofi ezüstérmet szerzett a bakui cselgáncs Grand Slamen (m4sport.hu)
Özbas Szofi ezüstérmet szerzett szombaton a 63 kilósok között a Bakuban zajló olimpiai kvalifikációs cselgáncs Grand Slam-viadalon.
szept. 23
16:06
Botrányos! A nyerészkedők 150 ezer forintért árulják a jegyeket a magyar-szerb meccsre (Sportal)
Pénteken három óra alatt az összes jegyet eladták a Magyarország–Szerbia Eb-selejtezőre, ám úgy tűnik, sokaknak eszük ágában sincs kimenni a meccsre – ellenben tízszeres áron árulják a belépőket.
szept. 23
16:12
Marko: Szingapúr és a beszólások után Verstappen meg akarta mutatni, ki a legjobb! (m4sport.hu)
Lélegzetelállítónak nevezte Helmut Marko Max Verstappen szuzukai időmérős körét, amibe szerinte minden dühét is beleadta, hogy megmutassa, mit tud valójában.
szept. 23
16:12
Norris arra biztatja Piastrit, hogy ismételje meg Senna kétes manőverét a rajtnál (Racing)
Lando Norris vicces kedvében volt a Japán Nagydíj időmérő edzését követően. A McLaren brit pilótája szerint szinte csak úgy lesz esélyük legyőzni Max Verstappent a vasárnapi versenyen, ha a mellőle induló Oscar Piastri megcsinálja azt, amit Ayrton Senna Alain Prosttal tett 1990-ben. A wokingi istálló házon belül csatája ismét szorosra sikeredett, m
szept. 23
16:18
Ezüstérmes lett a magyar dzsúdós a bakui Grand Slamen (Sportal)
Özbas Szofi ezüstérmet nyert szombaton a 63 kilósok között a Bakuban zajló olimpiai kvalifikációs cselgáncs Grand Slam-viadalon – írta az MTI.
szept. 23
16:24
Videó: Könyves Norbert pazar mozdulattal növelte a paksi előnyt a Puskás Akadémia otthonában (m4sport.hu)
Gyönyörű gólt szerzett Könyves Norbert Felcsúton: a paksi csatár egy jobb oldali szöglet után egy védővel a nyakán (fél)ollózott a hazai kapuba.
szept. 23
16:24
Még évekig az ERC naptárban marad a Barum Rally (Racing)
A Barum Rally az egyik legnépszerűbb verseny az ERC naptárban, és már eddig is hosszú időre visszanyúló Eb történelme még legalább két évvel fog gyarapodni.

Keresés