A szerb Csukaricski ellen kezdi meg szereplését a Ferencváros a labdarúgó Konferencia-liga főtábláján. A mérkőzés ma este 18.45-kor kezdődik a Groupama Arénában.
Mint ismert, az Inter Miami–Toronto MLS-mérkőzés 37. percében Lionel Messinek sérülés miatt el kellett hagyni a pályát. Ezután több "szurkoló" úgy döntött, hogy nem nézi tovább a meccset, inkább hazamegy.
George Russell tudni véli, miért futott bele a szingapúri utolsó körös hibába. Elárulta, mivel vigasztalta őt a Mercedes, és ígérte, bajnoki csatákban ilyesmit nem fogunk látni tőle.
A kötöttfogásúak 77 kilogrammos kategóriájában szereplő Lévai Zoltán és a 82 kg-ban érdekelt Szilvássy Erik is elveszítette nyolcaddöntős mérkőzését, így már csak a vigaszági folytatásban reménykedhetnek a belgrádi olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokságon.
Milyen együtt dolgozni Xavi Pascuallal? Hogyan élték meg a játékosok, hogy a Dinamo Bucuresti nem indulhatott a Bajnokok Ligájában és mik a csapat céljai az EL-ben?
Elérte célját a spanyol női labdarúgó-válogatott, a Spanyol Labdarúgó Szövetség (RFEF) főtitkára, Andreu Camps távozott posztjáról, és további változások várhatóak a szövetségnél.
Már javában készülnek az IndyCar-csapatok 2024-re, a már bejelentett újoncok felzárkóztatása mellett, a fiatal pilóták szárnypróbálgatásaira is sor kerül, amíg még az időjárás engedi.
Most még nem lehet megítélni egzakt módon, hogy jó vétel volt-e, de ez a kezdet több mint biztató – mondta a sportközgazdász Liverpoolban remeklő magyar futballistáról.
Bajnok, Európa-kupa-győztes, Európa-bajnoki résztvevő – a 61 éves Ulrich Borowka, a Mönchengladbach és a Werder Bremen korábbi játékosa sok mindent megélt hosszú, sikeres pályafutása során. Nem csoda, hogy Borowkáról, egészen pontosan a bal bokájáról mintáztak egy szobrot, ami eddig nem az ő birtokában volt, de most megkapta azt.
A Szingapúri Nagydíj után még könnyes szemmel állt a média elé George Russell, ám Japánban már ismét harcra kész. A Mercedes taktikája akár a győzelemig is repíthette volna az elmúlt hétvégén a brit versenyzőt, ám az utolsó pillanatokban falnak csapta autóját. Lewis Hamilton már nem tudott előzni, így a csillagosoknak be kellett érniük a harmadik
Carlos Sainz kiemelte, nemcsak az ő, hanem a Ferrari érdeme is a szingapúri győzelem. Az autójuk szerinte továbbra is problémás – de lesz-e még pálya, ami esélyt kínálhat számukra az újabb győzelemre?
Kelce és Jones visszatértek, a címvédő a második meccsét már megnyerte a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL), ahol az elmúlt hét hosszabbításokat és néhány igazán unalmas mérkőzést így újra eljött az idő, hogy szakértőink segítségével kielemezzük, mi történt a legutóbbi héten.
A Transfermarkt összeállítása szerint Szoboszlai Dominik az Európa-liga nyolcadik legértékesebb játékosa, ennek megfelelően bekerült a legértékesebb álom tizenegybe.
Szalagszakadás miatt megműtötték ifj. Dárdai Pál bokáját, ezért a német másodosztályú Hertha BSC magyar válogatott labdarúgója januárig nem futballozhat.
Óriási a káosz az NB I-es Fehérvár FC labdarúgócsapatának háza táján. A gyenge szereplés miatt szerdán lemondott a posztjáról Juhász Roland sportigazgató, ám egyelőre nem tudni, hogy a vezetők ezt elfogadták-e, mert a klub 24 óra elteltével sem adott ki tájékoztatást az ügyben.
Mario Gomez Lipcsében a megengedett 100 km/h helyett 129 km/h-val hajtott még áprilisban, emiatt pénzbüntetést kapott, valamint egy hónapra elvették a jogosítványát.
A szerb sportsajtóban szégyennek nevezték az Európai Labdarúgó Szövetség románokra kiszabott büntetését, ugyanis túlzásnak tartják az ítéletet. Koszovóban ennek az ellenkezője a helyzet...
Csütörtök este a Groupama Aréna közönsége előtt is bemutatkozik a Ferencváros új vezetőedzője, Dejan Sztankovics, aki a következő kezdőcsapattal vág neki a Konferencia-liga-csoportkör első mérkőzésének, a szerb Csukaricski ellen.
A kötöttfogásúak 82 kilogrammos kategóriájában szereplő Szilvássy Erik pénteken a vigaszágon folytathatja szereplését a belgrádi birkózó-világbajnokságon.
A kötöttfogásúak 82 kilogrammos kategóriájában szereplő Szilvássy Erik pénteken a vigaszágon folytathatja szereplését a belgrádi birkózó-világbajnokságon – számolt be róla az MTI.