Több versenyzőnél is hátproblémák jöttek ki azóta, hogy a Forma–1 átállt a merevebb és alacsonyabb szívóhatású autókra. Lando Norris elismerte, tavaly még alvási problémái és komoly fájdalmai is voltak, és ez azóta is meghatározza az F1-ben, de az azon kívül töltött idejét is.
A Csehország elleni felkészülési mérkőzésen nyújtott teljesítményét követően elismerő szavakat kapott klubjától Kerkez Milos, a Premier League-ben szereplő Bournemouth magyar válogatott futballistája.
Margret Kratz, a magyar női labdarúgó-válogatott német szövetségi kapitánya kihirdette keretét az Albánia és Írország elleni Nemzetek Ligája-csoportmérkőzésekre.
Egybehangzó tengerentúli sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok kosárlabda-válogatottja a kínos világbajnoki szereplés után a jövő évi párizsi olimpián már a legjobbjaival készül megjelenni.
Az újszerűség, a valószínűsíthető irányváltás miatt általában véve üdvözölné az F1-es közvélemény, ha a Bridgestone nyerné a következő abroncsszállítói pályázatot a Pirelli ellenében.
Nem zavarja Max Verstappent, ha valakit zavar az egyeduralkodása. Ő gyerekkora óta erről álmodott, és jobban élvezi, mint a 2021-es végletekig kiélezett bajnoki csatát.
Nagy Péter Európa-bajnoki bronzérmes súlyemelőnek nem volt zavartalan a felkészülése, mégis bízik a jó szereplésben a rijádi világbajnokságon, amely kiemelt állomása a párizsi olimpiára kvalifikáló versenysorozatnak.
Második Európa-bajnoki selejtezőjére készül az U21-es csapat, amelynek szövetségi edzője, Gera Zoltán jelezte, a kazahok elleni győzelem ellenére változtat.
Az indiai labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, a horvát Igor Stimac állítólag egy asztrológus segítségével állította össze a csapatát a tavaly júniusban lejátszott, Afganisztán elleni Ázsia-kupa-selejtező előtt.
Szerdán teljes fordulóval megkezdődik a férfi vízilabda ob I 2023/24-es szezonja, amely különlegesnek számít, ugyanis jövőre lesz 120 éve annak, hogy először megrendezték az élvonalbeli küzdelmeket.
Versenyzőtársai már gyerekkorukban is látták, hogy Max Verstappen különleges bánásmódban részesül a nyilvánosság részéről, ami mintegy előre is vetítette a Forma-1-es sikereit. Carlos Sainz és Pierre Gasly idézik fel emlékeiket.
Rudi Völler csapatigazgató és megbízott kapitány szerint három héten belül eldől, hogy ki lesz a vasárnap menesztett Hansi Flick utódja a német labdarúgó-válogatott élén.
Rudi Völler csapatigazgató és megbízott kapitány szerint három héten belül eldől, hogy ki lesz a vasárnap menesztett Hansi Flick utódja a német labdarúgó-válogatott élén.
Az angol bajnok, kupagyőztes és Bajnokok Ligája-győztes Manchester City vezeti a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) legfrissebb klubvilágranglistáját, amelyen a Ferencváros egyedüli magyar csapatként a 117. helyen áll.
A bosnyák Edin Dzeko a hétfő esti Eb-selejtezőn Izland kapujába ugyan nem talált be, a Liechtenstein elleni pénteki góljával azonban belépett a válogatottban legalább ötven mérkőzésükön eredményes futballisták közé – írta keddi összefoglalójában az IFFHS.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elfogadta a rövidpályás gyorskorcsolyázók alsó korhatárának felemelését, így legalább 17 évesnek kell lennie annak, akit indítani akar sportági szövetsége a 2026-os olaszországi téli ötkarikás játékokon.
A hétvégén sorra kerülő Szingapúri Nagydíj papíron erős pályája lehet a Mercedesnek, a Red Bullt követő mezőny szorosságát ismerve azonban nem érdemes előre bizakodni Toto Wolff szerint.
Mohammed Ben Sulayem, az FIA elnöke az Akropolisz Rallyn jelentette be, hogy a Subaru gondolkozik a WRC-be való visszatérésen, ennek pedig a vb jelenlegi gyártói is örülnének.
A Portugália–Szlovákia (1–0) Európa-bajnoki selejtezőn Cristiano Ronaldo nem góllal, gólokkal, hanem a Martin Dúbravka ellen elkövetett horrorisztikus szabálytalanságával – amiért csak sárga lapot kapott – hívta fel magára a figyelmet. A szlovák kapus először szólalt meg az esettel kapcsolatban.
Az orosz diktátor azt is mondta, hogy meg kell állapodni az üzleti szférával, hogy a vállalkozók rájöjjenek: Oroszország biztosabb bázis a számukra, és a tőkéjük kivitelével nem szabad még egyszer "rálépniük ugyanarra a gereblyére".
Tíz hónappal utolsó Forma-1-es versenyét követően, a Japán Nagydíjon először lesz ismét jelen a királykategória paddockjában Sebastian Vettel. A német arra a felvetésre is reagált, amit Helmut Marko lebegtetett be a napokban vele kapcsolatban.
A hétvégén második alkalommal rendezték meg a dunaújvárosi Wichmann Tamás nemzetközi regattát. A klubversennyel az olimpiai ezüst- és bronzérmes, kilencszeres világbajnok kenus emléke előtt tisztelegnek a szervezők.
Botka Endre, a Ferencváros labdarúgócsapatának magyar válogatott védője a klub hivatalos honlapjának beszélt a visszatéréséről, de szót ejtett Dejan Sztankovics vezetőedzőről is.
Már a "finomhangolásnál" tartanak a szombaton kezdődő belgrádi olimpiai kvalifikációs világbajnokság előtt a magyar birkózók, akik közül a kötöttfogásúak sajtónyilvános edzést tartottak kedden a tatai edzőtáborban, ahová Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is ellátogatott.
Egybehangzó sajtóhírek szerint súlyos állapotban szállították kórházba Valter Attila csapattársát, Nathan van Hooydonckot, aki állítólag szívinfarktust kapott autóvezetés közben.