A Ferencváros ellen az Európa Konferencia rájátszásában pályára lépő Zalgiris szurkolói különleges dalukról beszéltek a Sportal TV-nek. A Budapestre érkező drukkerek elárulták, honnan jött a Lambada dallamaira készült szurkolói dal és arról is beszéltek, milyen érzés ezt énekelni a lelátón.
Szinte érinthetetlennek tűnik Max Verstappen és a Red Bull, Fernando Alonso mégis volt már annyira közel hozzájuk, hogy elhiggye, egyszer valamikor összejöhet neki a győzelem.
Esapekka Lappi és Kalle Rovanpera is elárulta, hogy mi volt eddigi karrierjük legjobb pillanata a WRC által készített videóban. Különlegesség, hogy mindketten már a WRC karrierjük elején elérték ezt a pillanatot.
Szombaton nagy napra ébrednek a lósport magyar barátai (bár külföldről is sokan érkeznek a Kincsem Parkba): ugyanis a legendákra emlékező hagyományos versenyeknek olyan sztárvendége lesz, akit a világ bármely lóversenypályáján ájult tisztelettel fogadnak.
Nádasdy Anna második világbajnoki címét szerezte meg a dél-koreai U23-as világbajnokságon. A magyar kerekesszékes vívó ezúttal kardozók között ért újra a csúcsra és megvédte a világbajnoki címét.
Csütörtök este a Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolása után díjazták az előző szezon legjobbjait, köztük, ahogyan az várható volt, Erling Haalandot is, akinek azonban nem sikerült leírni a nevét.
Ha a kritikák kereszttüzében álló Luis Rubiales azt hitte, majd a "főnöke" megvédi, nagyon tévedett. A futball világszövetség első embere, Gianni Infantino is bírálja a spanyol szövetség (RFEF) elnökét a női labdarúgó-világbajnokság döntőjén történtek miatt.
Az 1997-es F1-es világbajnok, Jacques Villeneuve úgy látja, Max Verstappen érdeke azt kívánná, hogy Lewis Hamilton legyen a csapattársa, mivel így minden kétkedőnek megmutathatná, hogy jobb a hétszeres világbajnoknál.
Ezúttal a PALOTA Virtuális Wales Rallyra kerül majd sor, 12 gyorsasági szakasszal. A bajnokság eddig megrendezett hat fordulója hat különböző győztest hozott, tehát továbbra is nyílt a verseny a ponttáblázat elején.
Becsüli a dominálni képes csapatokat Lewis Hamilton, de szerinte Max Verstappennek sokkal könnyebb dolga van ma, mint neki valaha is volt a csapattársaival
Az Akropolisz Rally szinte minden évben nagy melegben zajlik, amikor a motor hűtése komoly feladat elé állítja a csapatokat. A Hyundai Motorsport ennek a problémának megoldására egy új fejlesztéssel készült.
A magyar válogatott csapatkapitány Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpool FC az osztrák LASK Linzzel, a belga Union Saint-Gilloise-val, valamint a francia Toulouse-zal találkozik a labdarúgó Európa-liga csoportkörében.
A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője volt a leggyorsabb a Forma–1-es Olasz Nagydíj pénteki első szabadedzésén.