A Ferencváros télen fél évre kölcsönvett algériai középpályása, Mehdi Boudjemaa közösségi oldalán jelezte, már el is köszönt az OTP Bank Liga győztesétől.
Daniele de Rossi, az AS Roma legendás labdarúgója lánya középiskolai ballagása miatt nem utazik Budapestre, az olasz csapat és a Sevilla szerdai Európa-liga-döntőjére.
Az idei Indy 500 utolsó 15 köre az izgalmas végjáték mellett egy óriási baleset miatt is emlékezetes marad, ami során kirepült egy kerék a pályáról, de nem sérült meg senki.
Sébastien Ogier sokáig nem kedvelte a Szardínia Rallyt, azonban idővel az egyik kedvence lett, főleg úgy, hogy 2021-ben az első napon takarítva tudott nyerni.
A Forma-1-ben nincs megállás, a héten ugyanis ismét versenyhétvége lesz, ezúttal Spanyolországból jelentkezik a mezőny. Eredetileg az európai szezont egy triple-headerrel (három versenyhétvége egymás után) nyitotta volna a sportág, ám az Emilia Romagna Nagydíj elmaradt az olaszországi áradások miatt. A múlt héten Monacóban ültek autóba a versenyzők
Ma este 19 órától tartanak csendes főhajtást Budapesten az elhunyt hegymászó emléke előtt. A szervezők azt kérik a résztvevőktől, hogy ne fekete ruhát viseljenek magukon.
Élő futballmeccs nélkül zajlik a keddi nap a sportcsatornákon, jönnek viszont a magyar kosarasok, az El-döntő edzései és a francia nyílt teniszbajnokság összecsapásai.
A bajnok Ferencváros labdarúgócsapatánál az a cél, hogy a következő szezonban az együttes megszerezze sorozatban hatodik bajnoki címét, amire még nem volt példa a klub történetében, emellett bejusson a Bajnokok Ligája csoportkörébe.
Az Aston Martin egyik versenyzője a dobogó második fokára állhatott fel a Monacói Nagydíjon, míg a másik kiesett a versenyből. Lance Stroll csak a 14. helyről kezdhette meg a vasárnapi futamot, így Sergio Pérezhez hasonlóan próbált felzárkózni. Ám a két versenyző össze is ért a csatározás következtében. A kanadai versenyző türelme egyre jobban elfo
Esapekka Lappi szerint a Szardínia Rally pénteki napja komolyan befolyásolhatja a verseny további alakulását, de bízik benne, hogy eltudja kerülni a problémákat és a dobogóért tud harcolni.
A bajnok Ferencváros labdarúgócsapatánál az a cél, hogy a következő szezonban az együttes megszerezze sorozatban hatodik bajnoki címét, amire még nem volt példa a klub történetében, emellett bejusson a Bajnokok Ligája csoportkörébe.
A Magyarok a világ nyolcezresein expedíciójának alapítója az InfoRádióban felidézte: fontos tanácsot adott Suhajda Szilárdnak a Mount Everest megmászásához.
Vasárnap este óta szabadságon az NB I-es futballisták: lezárult az OTP Bank Liga 2022/2023-as szezonja. Szokásunkhoz híven ezúttal is összeállítottunk egy válogatottat az évad legjobbjaiból, akik az m4sport.hu idei álomcsapatát alkotják. Szerencsére volt tülekedés a csapatba kerülésért, ezt jól mutatja, hogy a legjobb tizenegybe (az m4sport.hu szub
Nemcsak nyílt vízen, medencében is teljesítene az olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, Fukuokában az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok Rasovszky Kristóf, aki idénykezdetéről és vb-felkészülésről nyilatkozott a közmédiának.
Michl Olivér eddigi legjobb eredményeit könyvelhette el a másik hazai pályáján a Red Bull Ringen az ACCR Formula 4 bajnokságban, mely mostantól F4 CEZ Championship néven működik majd tovább. A névváltás mögött egy komoly sportszakmai előre lépést is találunk, ami az jelenti, hogy az FIA a korábbi F4 ACCR-t regisztrálta azok közé a versenysorozatok
Kitaláció a Lewis Hamilton Ferrarihoz szerződéséről szóló pletyka Toto Wolff szerint. A Mercedes csapatfőnöke megerősítette, közel a szerződéshosszabbításuk.
A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Kisvárda FC hivatalos oldalán jelentette be, hogy távozik a csapattól Hindrich Ottó, Anton Kravcsenko és Hei Viktor is.