2023. május 31. szerda

máj. 31
9:27
Mit árul el Verstappenről és Alonsóról kettejük elcsípett kamerákon kívüli pillanata? (Racing)
Fernando Alonso és Max Verstappen között szemmel látható a kölcsönös tisztelet, a sajtótájékoztatók moderátorának története pedig csak megerősíti ezt.
máj. 31
9:27
Hét játékos távozott Békéscsabáról (Sportal)
Hét játékos távozott a női kézilabda NB I-ben szereplő Békéscsaba csapatától.
máj. 31
9:45
Leimeter Csaba kupagyőzelemmel búcsúzott, új csapata feljutott az élvonalba (m4sport.hu)
A magyar jobbátlövő az elődöntőben két, a fináléban három gólt dobott.
máj. 31
9:51
Ellepték a Roma-szurkolók a belvárost – videókkal (Sportal)
A szerda esti Európa-liga döntőre több ezer Roma-szurkolót várnak, többségük pedig már a kedd esti órákban is Budapesten tartózkodott. José Mourinho együttese a Sevilla ellen lép pályára szerda este 21.00-tól a Puksás Arénában.
máj. 31
9:53
Távozik a ZTE edzője, fia veszi át a helyét (Sportal)
Távozik a ZTE FC-től Marco van der Steen, erőnléti edző, aki az Egyesült Arab Emírségekben folytatja karrierjét – számolt be róla a zalaegerszegi klub hivatalos honlapja.
máj. 31
9:55
Rossi elmondta Lisztesnek, mit tegyen ahhoz, hogy válogatott legyen (Sportal)
Ifjabb Lisztes Krisztián a kedd esti RangAdó díjátadó gálán találkozott és beszélgetett Marco Rossival a színfalak mögött.
máj. 31
10:09
Újabb játékosról mondott le a Chelsea új edzője (Sportal)
Az átigazolási hírekben jólértesült Fabrizio Romano szerint a Chelsea nem veszi meg végleg Denis Zakariát.
máj. 31
10:11
Drámai csatában jutott tovább a veterán közönségkedvenc a Roland Garroson (Sportal)
Drámai, csaknem négyórás csatában jutott be a második fordulóba Gaël Monfils kedden éjjel a francia nyílt teniszbajnokság férfi versenyében.
máj. 31
10:15
Szánja-bánja a dolgokat a Ferrari, így bocsánatot kért (Racing)
A Ferrari elismerte, hogy hibázott, így bocsánatot kért a hazai futamát teljesítő versenyzőjétől. Charles Leclerc-nek szombaton még a dobogóra is esélye lett volna, hiszen a harmadik helyen zárta az időmérőt. Ám a monacói átok utolérte a versenyzőt. A 25 éves pilóta feltartotta a gyors körét teljesítő Lando Norrist, aki emiatt nem tudott javítani a
máj. 31
10:21
Kétli a Red Bull, hogy a fotóikból bevásárló riválisok rájönnek minden titkukra (m4sport.hu)
Még ha be is vásárolt a Ferrari a padlólemezükről készült monacói fotókból, a Red Bull nem gondolja, hogy ennyiből rájöhetnek az idei autójuk fölényének titkára.
máj. 31
10:21
A magyar játékos kupagyőzelemmel búcsúzott, új csapata feljutott (Sportal)
Leimeter Csaba a Horvát Kupa megnyerésével búcsúzott a PPD Zagreb férfi kézilabdacsapatától, új klubja, a német HBW Balingen/Weilstetten pedig feljutott az élvonalba.
máj. 31
10:23
A magyar és a francia másodosztályba is vezetett az NB I gólkirályainak útja (Sportal)
Sorozatban harmadszor adta a Paks együttese a labdarúgó NB I gólkirályát. Varga Barnabás a hírek szerint távozik az atomvárosból, a Sportál pedig felidézte, hogy a korábbi tíz bajnokság leggólerősebb játékosának hogy sikerült a következő idénye, illetve tovább tudott-e lépni.
máj. 31
10:27
Megjelent a Mecsek Rally ORB versenykiírása, kialakult a teljes menetrend (Racing)
A Mecsek Rally Historic EB versenykiírása után megjelent az ORB és Mitropa Kupa versenykiírása is, így kialakult a pécsi verseny teljes menetrendje.
máj. 31
10:33
Európa-liga döntő: Sevilla-AS Roma, kosárlabda és vízipóló - sport a tévében (Infostart)
Ma igazán nem panaszkodhatnak a sportrajongók, mert kitűnő meccseket láthatnak. De lesz még lósport, baseball és francia nyílt tenisz bajnokság is.
máj. 31
10:33
Megtörte a csendet Suhajda Szilárd felesége: szívszorító üzenetet küldött (BorsOnline)
Ismerősökhöz, ismeretlenekhez szól Suhajda Szilárd felesége.
máj. 31
10:39
Kihagyja az FA-kupa-döntőt a Manchester United válogatott támadója (Sportal)
A Manchester United saját hivatalos oldalain számolt be Anthony Martial állapotáról.
máj. 31
10:45
Megszólalt Suhajda Szilárd felesége (Infostart)
A köszönet hangján szól Legindi Tímea, a Mount Everesten hivatalosan eltűntként nyilvántartott expedíciós hegymászó legfőbb támasza.
máj. 31
10:51
Újabb három játékos hagyja el a magyar bajnok FTC jégkorongcsapatát (m4sport.hu)
Az FTC-Telekom férfi jégkorongcsapata szerdán a hivatalos honlapján tudatta, hogy három játékos is elhagyja az együttest.
máj. 31
10:51
Távozókat is megemlített a ZTE sportigazgatója (Sportal)
A Zalaegerszeg labdarúgócsapatának hivatalos honlapjának adott szezonértékelő interjút Végh Gábor tulajdonos és Sallói István klubigazgató.
máj. 31
10:57
Az Európai Labdarúgó Szövetség díjazta a magyar közmédiát (m4sport.hu)
Az UEFA a plakettel az MTVA a legmagasabb szakmai és technológiai színvonalon megvalósított magyar sportközvetítések iránti elkötelezettségét is díjazta.
máj. 31
10:59
Fucsovics minden nap kondizik, de egy-két sör is belefér (m4sport.hu)
„Az én játékstílusomhoz nagyon fontos a megfelelő erőállapot, így aztán minden nap fitnesznap” – mondta a magyar teniszező a Djokovic elleni meccs előtt.
máj. 31
11:09
Európa-liga-döntő Budapesten: Mourinho magasról tesz rá, pedig mindenki erről beszél (Metropol)
José Mourinho elárulta, mit gondol a hízelgő statisztikáról.
máj. 31
11:09
Napindító - Szurkolói Fesztivál a Hősök terén (HírTV)
A ma esti Európa Liga kupadöntőjének hangulatát alapozza meg a szurkolói zóna a Hősök terén. Illés Péter kollégánk jelentkezett a helyszínről.
máj. 31
11:15
Fucsovics Márton: „Este egy-két sört is megengedek magamnak” (Sportal)
Kiemelten fontosnak tartja a remek fizikai kondíciót Fucsovics Márton, aki este a 22-szeres Grand Slam-győztes Novak Djokoviccsal csap össze a francia nyílt teniszbajnokság második fordulójában.
máj. 31
11:17
Távozni akar a PSG kiválósága (Sportal)
A Mundo Deportivo szerint Asraf Hakimi nem érzi jól magát a francia bajnokcsapatnál.
máj. 31
11:27
Távozik a ZTE csapatkapitánya (m4sport.hu)
Kálnoki-Kis Dávid nem hosszabbít Zalaegerszegen.
máj. 31
11:29
Mourinho: Minden adott ahhoz, hogy jó meccset játsszunk (m4sport.hu)
„Gyönyörű pálya, lenyűgöző stadion, nagyszerű játékvezető, két remek csapat” – mondta az M4 Sportnak az AS Roma edzője az El-döntő előtt.
máj. 31
11:33
Fucsovics Márton a Djokovic-meccs előtt: döntő lehet a jó erőnlét (Infostart)
Kiemelten fontosnak tartja a remek fizikai kondíciót a magyar teniszező, aki este a 22-szeres Grand Slam-győztes szerbbel csap össze a francia nyílt teniszbajnokság második fordulójában.
máj. 31
11:33
„Ez nagyon fáj majd” – interjú a Fradi BL-elődöntőbe igyekvő kapusával (Sportal)
A Ferencváros kapuját őrző Vogel Soma szerint a védekezés lesz a kulcs a Pro Recco elleni vízilabda Bajnokok Ligája-negyeddöntőben, támadásban pedig akkor is meg kell csinálni a beindulásokat, ha azok bizony fájdalommal járnak.
máj. 31
11:35
Összefog az Inter Miami és a Barca Messiért (Sportal)
A francia L’Equipe számolt be róla, hogy az Inter Miami és a Barcelona együtt próbálják meg megakadályozni, hogy Lionel Messi Szaúd-Arábiába igazoljon.
máj. 31
11:37
Letöltendő börtönt kapott a francia válogatott játékos, kihagyhatja a vb-t (Sportal)
A francia bíróság egyéves börtönbüntetést szabott ki a rögbiválogatott játékosára, Mohamed Haouasra, aki emiatt a világbajnokságot is kihagyhatja.
máj. 31
11:45
Eltúlozzák a versenyzők a Ferrari autójának problémáit Vasseur szerint (m4sport.hu)
Jobb formában van a Ferrari, mint a külvilág beállítja, az autó kiszámíthatatlanságára panaszkodó Charles Leclerc és Carlos Sainz véleménye pedig némileg túlzó Frédéric Vasseur szerint.
máj. 31
11:45
Schumacher vezethet a jövő héten Hamilton helyett Barcelonában (Racing)
Mick Schumacher kipróbálhatja a 2023-as Mercedest, de Toto Wolffnak ezzel együtt nincsenek jó hírei a német pilóta jövőjére vonatkozóan.
máj. 31
11:57
Bepanaszolta Novak Djokovicot a Koszovói Teniszszövetség (Infostart)
A Roland Garroson tett megjegyzései növelik a Szerbia és Koszovó közti feszültséget a sportszövetség szerint.
máj. 31
11:57
Elképesztő számok, idén két rekord is megdőlt a Mount Everesten (BorsOnline)
Idén már 11 ember veszítette életét a csúcstámadás közben.
máj. 31
11:57
Előkerültek a Suhajda Szilárdról készült utolsó fotók (SzMo)
Price Márton Péter útban a csúcs felé, a Hillary lépcsőnél találkozott Suhajda Szilárddal. Szerinte a hegymászó akkor „nagyon jó erőben” volt.
máj. 31
11:57
Suhajda Szilárd özvegye üzent a megemlékezésen résztvevőknek (Sportal)
A Mount Everesten eltűnt Suhajda Szilárd tiszteletére kedd este tartottak megemlékezést a budapesti Szemlőhegyi-barlang feletti parkban található hegymászó emlékhelynél.
máj. 31
12:03
Kubatov Gábor üzent, óriási elismerés érte a Ferencvárost (Metropol)
A Ferencvárost is díjazták a RangAdó Gálán, amelyen a labdarúgó OTP Bank Liga vasárnap zárult idényének legjobbjait díjazták.
máj. 31
12:03
Távozik a bajnoki elődöntős zalaegerszegi kosárcsapat vezetőedzője (m4sport.hu)
Sebastjan Krasovec nem kíván élni a szerződéshosszabbítási opcióval.
máj. 31
12:03
Közellenség lett hazájában Ukrajna Hőse, a négyszeres olimpiai bajnok úszó (Sportal)
Egykor Ukrajna egyik legfényesebb csillagaként ünnepelték Jana Klocskovát, ma pedig hazaárulónak tartják és szidalmazzák, mert a családegyesítés érdekében az oroszok által 2014-ben elfoglalt Krímbe költözött.
máj. 31
12:05
Ingyen távozik a Premier League-klub rekordigazolása (Sportal)
A Bournemouth labdarúgócsapata saját hivatalos oldalain jelentette be, hogy szerződése lejártával távozik a klubtól Jefferson Lerma.
máj. 31
12:07
Az UEFA díjazta a magyar közmédiát (Sportal)
Emlékplakettel ismerte el a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnak (MTVA) az Európa-liga döntője közvetítéséért tett erőfeszítéseit az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA).
máj. 31
12:09
Fegyelmi eljárást kér Novak Djokovic ellen a Koszovói Olimpiai Bizottság (444.hu)
A szerb teniszező hétfőn azt írta a Roland Garroson a kamerára, hogy „Koszovó Szerbia szíve”. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyelőre nem reagált a koszovói kérésre.
máj. 31
12:15
Őrült számok, minden kiderült a budapesti Európa-liga-döntőről (Metropol)
Ezt érdemes tudni a Puskás Aréna európai futballünnepéről.
máj. 31
12:15
Kiderült mikor ülhet autóba ismét Schumacher! (Racing)
Mick Schumachernek nem kell sokáig várnia arra, hogy ismét autóba üljön, már a csak napok választják el az eseményig. A Spanyol Nagydíj után Barcelonában marad a Ferrari és a Mercedes, hogy a Pirelli által előírt két napos teszten részt vegyenek. A gyakorlás alatt a 2024-es gumikról gyűjtenek adatokat a csapatok, amik kapcsán az olasz gumigyártó
máj. 31
12:21
Hivatalos: jövőre is a csapatnál lesz a Zalaegerszeg védelmének oszlopa (m4sport.hu)
A következő szezonban is az NB I-es Zalaegerszeg játékosa lesz Zoran Lesjak – erősítette meg a klub a hivatalos honlapján.
máj. 31
12:27
Szardínián debütál a Fiesta Rally3 evo a Junior WRC-ben (Racing)
Újabb mérföldkőhöz érkezik a Junior WRC bajnoksága a Szardínia Rallyval, ahol már a Ford Fiesta Rally3 evóval indulhatnak a kategória versenyzői.
máj. 31
12:33
Orbán Viktor fogadta az UEFA vezetőit (Demokrata)
Az UEFA küldöttsége a szerdai labdarúgó Európa-liga döntőre érkezett Budapestre, amelyet az AS Roma és a Sevilla vív a Puskás Arénában.
máj. 31
12:33
A kupadöntő előtt is rúgott bombagólt a ZTE csatára – tavaszi gólszépségverseny videókkal, 5. rész (Sportal)
Szalay Szabolcs szabadrúgásai nem veszélytelenek, ezt láthattuk a május Magyar Kupa-döntőben is, de a kék-fehérek támadója a Mol Fehérvárnak is megmutatta, mire képes.
máj. 31
12:35
Messi újabb csúcsot döntött, megelőzte Cristiano Ronaldót (Sportal)
Újabb téren lett rekorder Lionel Messi, az argentin világbajnok futballista a legeredményesebb gólszerző az öt európai topligát tekintve.

Keresés