Olasz sajtóértesülések szerint holnap érdemes lesz figyelni a Hondát, ugyanis a japánok nagy bejelentésre készülnek. A japán gyártó 2021-ben döntött úgy, hogy ismét kivonul a száguldó cirkuszból. A Red Bullt és az AlphaTaurit továbbra is ellátják erőforrásokkal, sőt szorosabb is lett a kapcsolatuk, ám a Bikák a saját útjukat kezdték el járni. 2026-
Nem a legjobban alakult Nasser Al-Attiyah hétvégi jordán versenye, azonban a problémákkal teli rally végén a második helyezéssel is megőrizte vezető helyét a Közel-Kelet Rally Bajnokságban.
A Magyar Labdarúgó Szövetség kedden elkészítette a Merkantil Bank Liga-szereplésért kiírt osztályozó párosításait, melyek első mérkőzéseit vasárnap játsszák.
Éremszerzésben is bízik a magyar sportági szövetség (MTSZ) a tekvondósok hétfőn kezdődő bakui világbajnokságán, amelyen nyolcfős magyar válogatott indul.
Miközben Toto Wolff szerint semmi sem igaz a Lewis Hamilton távozásáról szóló pletykákból, az olasz sajtó arról találgat, hogy a brit stábja amolyan eszközként használja a Ferrarit a Mercedesszel szemben.
Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a Kecskemét védőjét, Szalai Gábort is meghívta a Montenegró és Litvánia elleni Európa-bajnoki selejtezőkre kihirdetett keretébe, amelynek a sérüléséből felépülő Styles Callum is tagja.
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint Lisztes Krisztián még nem áll készen arra, hogy tagja legyen a keretnek, Szoboszlai Dominikkal kapcsolatban pedig azt szeretné, ha Olaszországban folytatná a pályafutását.
A harmadik forduló is páratlan izgalmakat hozott a K&H SIM Liga powered by HUMDA GT7-es bajnokságában. Az "oválversenyen" kettős győzelem született.
Szalai Gábor, a Kecskemét védője személyében egy újoncot is meghívott a júniusi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő keretébe Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
Tíznél is több klub játékosmegfigyelője járt személyesen a Paksi FC élvonalbeli mérkőzésein a (leendő) gólkirály Varga Barnabás miatt, a csatár menedzsere szerint pedig szakmailag mindenképpen előrelépést jelentene a játékosnak, ha Európában maradhatna és esetlegesen az Európa-ligában szereplő együttesben játszhatna.
A júniusi Európa-bajnokságra készülő magyar női kosárlabda-válogatott a hétfői 14 pontos siker után, kedden négy ponttal legyőzte Portugáliát Székesfehérváron.
Fernando Alonso egykori csapattársa szerint még nyerhet világbajnokságot a 41 éves pilóta. A spanyol versenyző az Aston Martinnál új erőre kapott. Az idei szezonban négyszer állhatott dobogóra, ám a legfőbb célja, hogy a 33. győzelmét megszerezze. A kanadai-brit csapat nagy reményekkel vág neki a hétvégének, ugyanis úgy vélik, hogy a hercegségben v
Az Európai Kézilabda-szövetség kisorsolta a júniusi férfi Bajnokok Ligája négyes döntőjének elődöntős párosításait, a francia bajnok Paris Saint-Germain, a magyar válogatott jobbátlövő, Máthé Dominikkel a soraiban a lengyel Barlinek Industria Kielcével csap össze.