2023. május 22. hétfő

máj. 22
10:27
Meglepetés Nyirádon – kiestek az esélyesek (Racing)
Kárai Tamás hazai pályán hibázott a döntőben, Benyó nem tudta kihasználni.
máj. 22
10:33
Figyelmeztette a kritizáló versenyzőket az F1 elnöke – Verstapennel is elbeszélgetett (m4sport.hu)
Az enni adó kézbe harapni nem szerencsés – hívta fel burkoltan a versenyzők figyelmét a Forma–1 elnöke a közelmúltban megfogalmazott kritikáik kapcsán. A visszavonulást emlegető Max Verstappen nyilatkozatait is kommentálta.
máj. 22
10:39
Sofron: Mindenki pofozza fel magát és nézzen tükörbe, hogy milyen játékot akarunk játszani (m4sport.hu)
A magyar férfi jégkorong-válogatottra sorsdöntő, s egyben történelmi mérkőzés vár hétfőn este a világbajnokság tamperei csoportjában, ugyanis amennyiben Kevin Constantine együttese legyőzi Ausztriát, úgy bebiztosítja bennmaradását a A-csoportban. Sofron István, a csapat egyik legrutinosabb játékosa szerint viszont az a játék, amit Németország ellen
máj. 22
10:39
Továbbra is hat magyar cselgáncsozó áll olimpiai kvótás helyen (Sportal)
A dohai világbajnokságot követően változatlanul hat magyar cselgáncsozó áll olimpiai kvalifikációt érő pozícióban.
máj. 22
10:41
Begyűjtötte ötödik idei trófeáját is a világranglista második (Sportal)
A római ATP 1000-es tenisztorna döntőjében a világranglistán már második helyen álló Danyiil Medvegyev 2023-ban ötödik trófeáját begyűjtve, először győzött salakon.
máj. 22
10:51
Megvan a kispályás magyar labdarúgó-válogatott kerete az esseni világbajnokságra (m4sport.hu)
Schrancz Balázs szövetségi kapitány kihirdette a magyar válogatott keretét a németországi Essenben megrendezésre kerülő kispályás (socca) labdarúgó-világbajnokságra.
máj. 22
11:15
A stadionokat is meghódítja majd Alonso, Gasly és Leclerc Monacóban (Racing)
Idén sem marad el a jótékonysági mérkőzés Monacóban, a versenyzők csapatában több aktív pilóta neve is feltűnik. A már hagyománynak számító focimeccs idén is megrendezésre kerül a hercegségben. Ám a jól megszokott szerdai nap helyett, idén kedden lépnek pályára a versenyzők és sztárok a Louis II. stadionban. Ebben az évben is jótékonysági célokra f
máj. 22
11:15
A világelsőt legyőző Marozsán Fábián közeledik a top 100-hoz a világranglistán (Sportal)
Fucsovics Márton 12, Marozsán Fábián pedig 20 helyet javított a férfiteniszezők világranglistáján.
máj. 22
11:21
Az Inter legyőzése után gyakorlatilag elismerte távozását a bajnok vezetőedzője (Sportal)
A pletykák igaznak bizonyulhatnak, a Serie A 37. fordulójának rangadója után a 33 esztendő után a Napolit a bajnoki címig vezető Luciano Spalletti a mérkőzés után elmondta, meghozta a jövőjével kapcsolatos döntését.
máj. 22
11:27
Räikkönen sem akart beleülni a halálcsapdába, ami majdnem megölte a McLaren tesztpilótáját (Racing)
Konkrétan életveszélyes autót alkotott 20 évvel ezelőtt a McLaren, ami folyton megpróbálta megölni a tesztpilótát.
máj. 22
11:39
Hamilton és a Ferrari-elnöktől kapott állítólagos 40 milliós ajánlat (m4sport.hu)
Egy brit bulvárlap tudni véli, hogy Lewis Hamilton „szoros kapcsolatban áll” a Ferrari elnökével, aki szerintük nem sajnálná a pénzt a megszerzéséért. Az eddigi nyilatkozatok mellett azonban a logika sem feltétlenül támasztja alá a merész találgatást
máj. 22
11:51
Sallai Roland bekerült az előző Bundesliga-forduló álomcsapatába (m4sport.hu)
A Freiburg magyar válogatott támadója, Sallai Roland több neves portálnál is bekerült a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 33. fordulójának álomcsapatába.
máj. 22
11:51
Nem biztos az Újpest vezetőedzőjének a jövője (Sportal)
Vasárnap délután sima győzelmet aratott az Újpest a Kecskemét elleni találkozón (3–0). A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón azonban érdekes nyilatkozatot tett a győztes lila-fehérek vezetőedzője.
máj. 22
11:57
Nagytakarítás Kispesten: a sportigazgatótól, a szakmai tanácsadótól és játékosoktól is elköszöntek (Sportal)
A sportal.hu úgy értesült, hogy Chris Docherty sportigazgatónak és Ivan Kepcija szakmai tanácsadó megköszönték az eddigi munkáját, sőt három játékos is kikerül a kiesés szélére sodródott Bp. Honvéd keretéből.
máj. 22
12:09
Hivatalos: a Honvédnál nem várták meg a szezon végét, távozik a klubtól a sportigazgató (m4sport.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd hétfőn a hivatalos honlapján tudatta, hogy távozik a klubtól Chris Docherty sportigazgató.
máj. 22
12:09
Puskásék őrületes meccsét idézték a topligában (Sportal)
Az 1955-ös MTK–Honvéd bajnoki mérkőzésnek szentelt kiemelt figyelmet az IFFHS annak apropóján, hogy a francia labdarúgó-bajnokság egyik meccsén is mindkét oldalon akadt olyan játékos, aki négy gólig jutott.
máj. 22
12:15
Idén is nyert nagy versenyt a Ferrari (Racing)
Történelmi tettet hajtott végre az egyik Ferrari-alakulat a hétvégén, ugyanis a világ egyik legkeményebb versenyén szerezték meg a márka első győzelmét.
máj. 22
12:15
Nem tudni, ki lesz az Újpest edzője (Sportal)
Vasárnap délután sima győzelmet aratott az Újpest a Kecskemét elleni találkozón (3–0). A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón azonban érdekes nyilatkozatot tett a győztes lila-fehérek vezetőedzője.
máj. 22
12:17
Ismét súlyos büntetést kértek a Juventusnak (Sportal)
Habár áprilisban felfüggesztették a Juventusra kiszabott súlyos büntetést, az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) fellebbezett a döntés ellen, így a május 22-i tárgyalás után most 11 pontos levonás kaphat a torinói csapat.
máj. 22
12:19
Mbappé kétszer annyit keres, mint Verstappen – ők a legjobban fizetett 25 éven aluli sportolók (Sportal)
Parádés évet zárt a francia labdarúgó-válogatott és a Paris Saint-Germain klasszisa, és nemcsak a pályán.
máj. 22
12:27
A WHB Group a Győr Rally főtámogatójaként folytatja a sportszponzorációt (Racing)
WHB Győr Rally néven zajlik 2023. szeptember 8-10. között a HUMDA Országos Rally Bajnokság idei ötödik fordulója. Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő, 100%-ban magyar tulajdonú, piacvezető építőipari vállalkozása névadó főtámogatóként, a belvárosi gyorsasági szakasz családi nézőpontjának névadójaként, valamint az ETO Park Élményközpont és
máj. 22
12:27
Hoppá! Hamiltonnak ajánlatot tehet a Ferrari? (Sportal)
A Daily Mail című bulvárlap értesülései szerint a Ferrari csapata nagyvonalú ajánlattal készül Lewis Hamiltonnak azzal a céllal, hogy a 2024-es szezonra leigazolja a hétszeres Forma-1-es világbajnokot.
máj. 22
12:29
Magyar csúcshoz közeli idővel kezdte a szezont Takács Boglárka (Sportal)
A 4x100 méteres váltóval elért szombati magyar csúcsa után egyéniben is remekül futott Takács Boglárka, aki tavaly felállított országos rekordjától csupán nyolc századdal maradt el a bonyhádi atlétikai viadalon.
máj. 22
12:33
A 100-as magyar csúcsához közeli idővel kezdte a szezont Takács Boglárka (m4sport.hu)
A 4x100 méteres váltóval elért szombati magyar csúcsa után egyéniben is remekül futott Takács Boglárka, aki tavaly felállított országos rekordjától csupán nyolc századdal maradt el a bonyhádi atlétikai viadalon.
máj. 22
12:33
Újabb hosszabbításos győzelem az NHL rájátszásában (Sportal)
Az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság (NHL) rájátszásában a Vegas Golden Knights a ráadásban egy Chandler Stephenson góllal verte a Dallast és összesítésben már 2–0-ra vezet.
máj. 22
12:39
Itt az idő, most vagy soha! - Ausztria-Magyarország (Infostart)
Nyugati szomszédja ellen lép jégre a hokielitvébén a magyar válogatott.
máj. 22
12:45
Rendkívül szoros időmérő, kétszer is szinte a legkisebb különbség döntött az Indy 500-on! (Racing)
Hihetetlen dráma a mezőny mindkét végében: egy század és 6 ezred döntött a kiesés és a pole sorsáról vasárnap, az idei Indy 500 időmérőjének második napján.
máj. 22
12:45
Meccslabdáról kapott ki a magyar páros a vb-n (Sportal)
Az Ecseki Nándor, Madarász Dóra duó meccslabdáról kikapott, így kiesett a vegyes páros második fordulójában a dél-afrikai Durbanben zajló egyéni asztalitenisz-világbajnokságon.
máj. 22
12:51
Lothar Matthäus: Ez így nem mehet tovább a Bayern Münchennél! (m4sport.hu)
„Neveket szerződtettek, de a kérdés, hogy ezek a sztárok valóban Bayern-játékosok, azaz »Mia-san-Mia« játékosok?”
máj. 22
12:51
Rendkívül szoros időmérő, kétszer is szinte a legkisebb különbség döntött az Indy 500-on! (Racing)
Hihetetlen dráma a mezőny mindkét végében: egy század és 6 ezred döntött a kiesés és a pole sorsáról vasárnap, az idei Indy 500 időmérőjének második napján.
máj. 22
12:57
Különleges, 70 milliós beruházásba kezd gyárával a Mercedes F1-es csapata (m4sport.hu)
Eddig gyár volt, a következő években viszont igazi faluvá és otthonná tervezik alakítani – nagyszabású beruházást jelentett be a Mercedes az F1-es csapatának bázisán.
máj. 22
13:09
Kulisszatitkok: Így lett a szürke betonból hófehér jég az MVM Dome-ban (m4sport.hu)
NHL szintű pálya és fergeteges hangulat várt mindenkit a hoki ünnepén.
máj. 22
13:09
Az Eiffel-tornyon éghet az olimpiai láng (Sportal)
A párizsi olimpia szervezői már évek óta azon dolgoznak, hogy miként tudnák a város ikonikus épületén, az Eiffel-tornyon elhelyezni az olimpiai lángot.
máj. 22
13:21
A német focilegenda miatt is bajban lehet Lőw Zsolt állása (Infostart)
Lothar Matthäus szerint a bajnoki cím esetleges megszerzésétől függetlenül azonnali változásokra van szükség a Lőw Zsoltot másodedzőként foglalkoztató Bayern München labdarúgócsapatánál.
máj. 22
13:21
Rasszista balhé a Real Madrid meccsén; nagytakarítás Kispesten – délelőtti hírösszefoglaló (Sportal)
A hétfő délelőtti legfontosabb sporteseményeket, híreket összegyűjtöttük olvasóinknak.
máj. 22
13:27
A Fehérvár vagy a Honvéd búcsúzik az élvonaltól? – íme, az OTP Bank Liga utolsó fordulójának pontos menetrendje (m4sport.hu)
A Magyar Labdarúgó Szövetség elkészítette a labdarúgó NB I utolsó, 33. fordulójának pontos menetrendjét.
máj. 22
13:27
Fradi, Lotfi Begi és Pataky Attila együtt (BorsOnline)
Az Álmodtam egy világot című dal átdolgozása A nagy Fradi lemez után klipformában is bemutatkozik.
máj. 22
13:27
Sokkoló csapatváltás jöhet az F1-ben, a Ferrari Hamilton megszerzésén dolgozik (Racing)
Lewis Hamilton Ferrarihoz szerződése reális opció egy brit lap szerint. A hétszeres világbajnok a Scuderiával szárnyalhatja túl Michael Schumachert?
máj. 22
13:27
Ekkor dőlhet el a kiesés az NB I-ben (Sportal)
A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága hétfőn elkészítette az NB I utolsó fordulójának pontos időbeosztását.
máj. 22
13:33
Nem lesznek orosz súlyemelők a párizsi olimpián (Sportal)
Nem feleltek meg a kvalifikációs feltételeknek, ezért nem indulhatnak orosz súlyemelők a jövő nyári, párizsi olimpián.
máj. 22
13:39
Sajtó: A Ferrariál járt az elnök – Leclerc jövőjéről és az erősítésekről egyeztetett (m4sport.hu)
Sajtóhírek szerint Maranellóban járt a Ferrari elnöke a váratlan F1-es szünetben. Charles Leclerc jövője mellett új erősítésekről is egyeztetett a csapattal.
máj. 22
13:39
Marozsán Fábián továbbjutott a Roland Garros selejtezőjében (Sportal)
Marozsán Fábián bejutott a második fordulóba hétfőn a francia nyílt teniszbajnokság selejtezőjében.
máj. 22
13:45
Ezek az oroszok már biztosan nem lesznek ott az olimpián (Infostart)
Nem feleltek meg a kvalifikációs feltételeknek, ezért nem indulhatnak orosz súlyemelők a jövő nyári, párizsi olimpián.
máj. 22
13:45
Magabiztos sikerrel jutott Marozsán a Roland Garros selejtezőjének második fordulójába (m4sport.hu)
Marozsán Fábián bejutott a második fordulóba hétfőn a francia nyílt teniszbajnokság selejtezőjében.
máj. 22
13:57
A Real Madrid feljelentést tesz a Viníciust ért rasszista sértések miatt (Sportal)
Mint ismert, a királyi gárda brazil válogatott labdarúgóját, Vinícius Júniort rasszista támadások érték a Valencia ellen 1–0-ra elveszített vasárnap esti spanyol bajnokin.
máj. 22
14:09
Kiderült, mikor tartja rendkívüli tisztújító közgyűlését az asztalitenisz-szövetség (Sportal)
Június 8-án tartja rendkívüli tisztújító közgyűlését a Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ).
máj. 22
14:15
Tovább menetel a magyar "teniszcsoda" (Infostart)
Marozsán Fábián bejutott a második fordulóba hétfőn a francia nyílt teniszbajnokság selejtezőjében.
máj. 22
14:21
Mezlevétellel ünnepelte gólját a női focista (Sportal)
Az angol női labdarúgó bajnokság első osztályában manchesteri városi rangadót rendeztek, a győztes gólt pedig stílusosan ünnepelte Lucía García.
máj. 22
14:27
Paddon: A sok pont megszerzése fontosabb volt, most a győzelem (Racing)
Hayden Paddon második helyen zárta a Lengyel Rallyt, miután első defektje után taktikus versenyzésre váltott és inkább a pozíció tartását és a vele járó sok pont megszerzését tűzte ki célul, mintsem kockáztasson a korántsem biztos győzelemért.
máj. 22
14:33
Figyelmeztetés a riválistól: egyre rizikósabb helyzetben a Ferrari és a Mercedes? (m4sport.hu)
Az Aston Martin technikai igazgatója szerint komoly veszély fenyegetheti azon csapatokat, amelyek a Red Bull fölénye láttán gyökeres koncepcióváltás mellett döntenek.

Keresés