Mészáros Eszter legjobb magyarként a 14. helyen végzett a női légpuskások versenyében a bakui sportlövő-világkupa pénteki versenynapján – számolt be róla az MTI.
Fucsovics Márton két játszmában, 6:3, 6:4-re legyőzte az ausztrál Alex de Minaurt a római salakpályás ATP 1000-es tenisztorna második fordulójában. A magyar játékos a legjobb 32 között a brit Cameron Norrie-val játszik majd.
A Magyar Kupában ezüstérmes Budafoki MTE labdarúgója, Beke Péter szívesen visszatérne a Ferencvárosba, emellett egyik legnagyobb célja, hogy bekerüljön a felnőttválogatottba – adta hírül az MTI.
Tizenhat éve érkezett Magyarországra, tizenöt éve játszott először az NB I-ben – szombat délután már a 300. élvonalbeli mérkőzésén léphet pályára. Beszélgetés a Bp. Honvéd 37 éves védőjével, a csak a szépre emlékező Ivan Lovriccsal a kecskeméti kezdetekről, a kispesti sikerekről, a szurkolók szeretetéről, mentalitásról és a remélt – első osztályú –
Valtteri Bottas úgy véli, Lewis Hamilton még mindig kivételes szinten teljesít, így továbbra is ő a mezőny legjobb versenyzője. Mikor 2016 végén Nico Rosberg visszavonult, a Mercedes a Williamstől hozta el finn versenyzőt. 2021-ig versenyzett a 33 éves pilóta Hamilton mellett. Ez idő alatt négy bajnoki címet szerzett a brit, míg Bottas örült, ha a
Bármerre is tart Nyck de Vries Forma–1-es pályafutása, az Alpha Taurival hírbe hozott Daniel Ricciardo nem téma a csapat számára – erősítette meg Helmut Marko.
A péntek délutáni, nagyrészt esőben és hidegben megrendezett középfutamokból négy magyar egység biztosította a helyét a később sorra kerülő A döntőkben a szegedi kajak-kenu világkupaversenyen – írta az MTI.
Szokatlan kezdőcsapatot állíthat össze a Real Madrid labdarúgócsapának vezetőedzője, Carlo Ancelotti a Getafe elleni bajnokira. A Marca nevű sportlapilap úgy tudja, hogy a madridiaknál többek között Jesús Vallejo, Eden Hazard és Mariano Díaz is megkapja az esélyt.
Kimondottan nagy iramú, pörgős, sok lövéssel tarkított edzést tartott pénteken, egy nappal a dánok elleni nyitómérkőzés előtt a magyar jégkorong-válogatott a tamperei világbajnokságon – írta az MTI.
A Racingnews365.com úgy értesült, hogy a Pirelli a júliusi Brit Nagydíjtól új specifikációjú gumikat szállít a Forma-1-be, mivel az autók tempója a vártnál nagyobb ütemben gyorsul. Erre bizonyíték, hogy a hétvégi Miami Nagydíjon a pole pozíciós eredmény közel két másodperccel jobb volt, mint egy éve, a gyorsulás pedig fokozza az abroncsok terhelésé
A Bayern München szombaton a kiesés elől menekülő Schalkét fogadja a Bundesligában, és Thomas Tuchel vezetőedzőt természetesen Thomas Müller helyzetéről is kérdezték a meccset megelőző sajtótájékoztatón.
A svájci Marc Hirschi győzött a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny pécsi szakaszán pénteken, ezzel átvette a vezetést összetettben. Legjobb magyarként Dina Márton a kilencedik helyen ért célba.
Kalle Rovanpera vezet a Portugál Rallyn hat szakaszt követően Dani Sordo és Thierry Neuville előtt. A délelőtti szakaszok után még vezető Ott Tanak defekttel kezdett a délután során.
Az már korábban eldőlt, hogy Mahmoud Dahoud nyáron elhagyja a Borussia Dortmund labdarúgócsapatát. A Kicker most azt is megtudta, hogy a középpályás nagy valószínűséggel a Premier League-ben folytatja pályafutását.
Húszfősre szűkítette keretét Alessandro Chiappini, a női röplabda-válogatott szövetségi kapitánya, aki játékosaival hétfőn kezdi meg a felkészülést az Európa-liga küzdelmeire – írta az MTI.
A címvédő, olimpiai aranyérmes házigazda finn jégkorong-válogatott 4–1-re kikapott az amerikai csapattól a világbajnokság pénteki nyitónapján a magyar érdekeltségű tamperei csoportban – írta az MTI.