Tömegbukást okozott a Flandria kerékpáros körversenyen Filip Maciejuk, aki egy meggondolatlan manőver után az esélyesek közül is több versenyzőt kiütött.
Nagyszabású fejlesztés veszi kezdetét a Hungaroringen, jelentette be Dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár és Gyulay Zsolt, a Hungaroring Zrt. vezérigazgatója. A sajtótájékoztatón elhangzott továbbá, hogy a jövőben akár MotoGP futamot is rendezhetnek Magyarországon.
A szezonkezdés előtt el sem hitte volna az Aston Martin csapatfőnöke, hogy három dobogóval indítják az idei bajnokságot. Fernando Alonso kiegyensúlyozottságát is dicsérte.
Rafael Nadal nem indul a jövő heti, monte-carlói salakpályás tenisztornán. A hercegségben 11-szeres bajnok spanyol játékos a Twitteren közölte, hogy korábbi sérülése nem jött rendbe, ezért nem tud részt venni a viadalon.
Tótka Sándor pályafutását megakasztotta a koronavírus, de idén már teljes erőbedobással készül arra, hogy kvótát szerezzen a kajak négyes csapattal a párizsi olimpián. Olimpikonunk a nyári játékok utáni terveiről is beszélt a Sportálnak.
Lothar Matthäus szerint a magyar válogatott először a nagycsapatok, majd a kicsik ellen is bizonyított, magabiztosan készülhet az Eb-selejtezőkre. A 62 éves világ- és Európa-bajnok klasszis, a Bayern München legendája és a magyar válogatott egykori kapitánya a Network4 csoportnak adott exkluzív interjút a Bundesliga 26. fordulója előtt. Matthäus el
Helebrandt Máté hat éve, a Londoni világbajnokságon pályafutása legnagyobb sikereként ötödik volt, az augusztusi budapesti vb-n pedig a nyolc közé jutás a terve.
Komoly bajba kerülhet a Barcelona, hiszen az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke is súlyosnak nevezi azokat a vélt szabálytalanságokat, amelyekkel megvádolták a katalánokat.
Edzőjük nélkül tartottak válságülést a Szoboszlai Dominikot, Willi Orbánt és a sérült Gulácsi Pétert foglalkoztató RB Leipzig labdarúgói a szerdai, Borussia Dortmund elleni Német Kupa-negyeddöntő előtt.
Edzőjük nélkül tartottak válságülést a Szoboszlai Dominikot, Willi Orbánt és a sérült Gulácsi Pétert foglalkoztató RB Leipzig labdarúgói a szerdai, Borussia Dortmund elleni Német Kupa-negyeddöntő előtt.
Edzőjük nélkül tartottak válságülést a Szoboszlai Dominikot, Willi Orbánt és a sérült Gulácsi Pétert foglalkoztató RB Leipzig labdarúgói a szerdai, Borussia Dortmund elleni Német Kupa-negyeddöntő előtt.
Hétfőn megkezdte a felkészülést a női kézilabda-válogatott az Izland elleni vb-selejtezőkre. A nemzeti csapat sajtónyilvános edzése előtt a szövetségi kapitány, Golovin Vlagyimir mellett Bíró Blanka, Schatzl Nadine és a keretbe először meghívott Kukely Anna mesélt várakozásairól a Sportálnak.
Döntés született arról, hogy a kormány támogatja a mogyoródi Hungaroring tervezett fejlesztési munkálatainak megvalósulását, és az előzetes tervek szerint a 2026-os Forma-1-es Magyar Nagydíjat már a teljesen megújult létesítményben rendezik - mondta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a mogyoródi versenypályán tartott keddi sajtótájékoztatón.
Az argentin világbajnok Lionel Messi jövője a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatánál egyre bizonytalanabb, bár a szerződéshosszabbítás lehetősége még nem bukott el – írta keddi számában a L'Équipe francia sportlap.
A Zamalek fanatikus szurkolói csoportja, az Ultras White Knights tagjai talpig feketébe öltözve formáltak mérges arc emojit csapatuk legutóbbi bajnoki mérkőzésén, miután csapatuk nem jutott be az Afrikai Bajnokok Ligája kieséses szakaszába.
149 millió dollárra, átszámítva 51,4 milliárd forintra perli a Williamst a korábbi főszponzora egy floridai bíróságon, jelentette az Autosport. Ez az összeg nagyobb, mint amennyit az istálló a költségvetési sapka hatálya alatt egy évben elkölthet, és kérdés, a per elvesztése esetén lenne-e elegendő fedezete a tulajdonosnak a fizetésre. A ROKiT nevű
A 2016-os Ciprus Rallyn Alexey Lukyanuk és Alexey Arnautov szerezte meg a győzelmet, az orosz páros pedig egy strandon ünnepelhetett az utolsó szakasz végén.
Kihirdették az április 17. és 23. közötti zágrábi Európa-bajnokságra utazó 23 fős magyar birkózó-válogatott névsorát. A nőknél először lép magyar válogatott mezben a szőnyegre az oroszként háromszoros Eb-győztes Orsós Sztálvira.
Kihirdették az április 17. és 23. közötti zágrábi Európa-bajnokságra utazó 23 fős magyar birkózó-válogatott névsorát. A nőknél először lép magyar válogatott mezben a szőnyegre az oroszként háromszoros Eb-győztes Orsós Sztálvira.
Tavaly Szalai Ádám miatt írtunk sokat az FC Baselről, ám amióta sikeresen elűzték a magyar válogatott korábbi kapitányát a csapattól, nem sok szó esett a klubról a honi sajtóban. Most azonban újból érdekes hír érkezett Svájcból…
Cáfolja Lewis Hamilton, hogy az ellenfél megtévesztése miatt aggodalmaskodott annyit a csapatrádióban az Ausztrál Nagydíjon. Büszke, hogy maga mögött tartotta a „gyorsabb” Fernando Alonsót.
Az Oroszországban ismert sportszakkommentátor szerint a Ferencváros jelenlegi, illetve a Fehérvár korábbi vezetőedzőjét is szívesen látná a tizenegyszeres bajnok.
A következő három nyári játékok helyszíne már fix: 2024-ben Párizs, 2028-ban Los Angeles, 2032-ben pedig Brisbane lesz a házigazda. Jó eséllyel az első szabad időpontot újra európai város szerezheti meg (akár Budapest...), s nagyon úgy tűnik, a német főváros is kandidálni akar.