A Dunaszerdahely labdarúgócsapata 1–1-es döntetlent játszott vasárnap a Spartak Trnava otthonában, ezzel egy pontra csökkent az előnye a szlovák élvonal rájátszásának a hatodik fordulójában.
Csányi Karol ezüstérmes lett a szlovák jégkorong-bajnokságban, miután csapata, a HKM Zvolen (Zólyom) 4–1-es összesítéssel alulmaradt a döntőben a Kosicével (Kassa) szemben.
A nőknél Kovács-Garami Katalin, a férfiaknál pedig Szemerei Levente nyerte meg a maratonfutók országos bajnokságát, melyet a Bécs Maraton részeként rendeztek meg.
A Juventus csak érvénytelenített gólig jutott a Napoli ellen, így a 93. percben született Raspadori-góllal Spalletti együttese mindhárom pontot elvitte Torinóból.
A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka az M4 Sportnak adott hosszabb interjút, amelyben az anyaságról, az Iron Ladyvel való küzdelemről, valamint a sportolói pályafutásáról is beszélt.
Kiss Gergely egész családja a vízilabda bűvöletében él, a csütörtökön a mozikba került A nemzet aranyai (12) című sportfilm így nemcsak a háromszoros olimpiai aranyérmes klasszis, de szintén pólózó lányai számára is életre szóló élményt jelentett.
Az olasz F4 egyik imolai versenyén felborult egy autó, és a pilóta a sisakjával súrolhatta volna az aszfaltot, ha nincs a bukókeret. Ugyanitt a kerékvetőknél lévő hurkák egy másik sorozatban viszont nagyobb bajt okoztak. A vasárnapi első olasz F4-es futamon a McLaren támogatását élvező amerikai Ugo Ugochukwu beragadt az első rajtkockába, nem tudott
A Manchester United lesz a Manchester City ellenfele az angol labdarúgó FA Kupa döntőjében, mivel a elődöntőben tizenegyesek után legyőzte a Brighton csapatát.
Hétfőn ünnepli hetvenedik születésnapját Maruzsi László, aki mögött elképesztően izgalmas pályafutás áll. Játékvezető, kaszkadőr, ralikrossz-bajnok, majd feltaláló is volt. Maruzsi Lászlóval beszélgettünk.
Hatvanadik születésnapját ünnepli Détári Lajos, a válogatott és világválogatott labdarúgó, edző, a magyar nemzeti együttes eddigi utolsó vb-góljának szerzője.
Már nem csak az F1-ért versengenek a pályák, jövőre három királykategóriás helyszín kerülhet bele a WEC körforgásába, de utána is van már jelentkező a következő időpontra.
Szilágyi Réka Európa-bajnoki negyedik gerelyhajító idén minél többször szeretné megdönteni jelenleg 62,45 méteres egyéni csúcsát, és a 64,00 méteres olimpiai szintet is elérhetőnek tartja.
Szilágyi Réka Európa-bajnoki negyedik gerelyhajító idén minél többször szeretné megdönteni jelenleg 62,45 méteres egyéni csúcsát, és a 64,00 méteres olimpiai szintet is elérhetőnek tartja.
Szudi Ádám kikapott a selejtező második fordulójában a Star Contender besorolású, 250 ezer dollár (körülbelül 85 millió forint) összdíjazású asztalitenisz WTT-versenyen, Bangkokban, így egyesben befejezte a szereplését.
Szudi Ádám kikapott a selejtező második fordulójában a Star Contender besorolású, 250 ezer dollár (körülbelül 85 millió forint) összdíjazású asztalitenisz WTT-versenyen, Bangkokban, így egyesben befejezte a szereplését.
A magyar és az angol futball másodosztály meccsei mellett láthatjuk majd a svéd hokibajnokság legújabb összecsapásait és követhetjük a sznúker világbajnokság nyolcaddöntőjét is.
A szombaton véget ért kaposvári úszó-bajnokság után Sós Csaba kapitány vasárnap késő este kijelölte a nyári, fukuokai világbajnokságra a keretet. Jó néhányan több számot is vállalnak majd Japánban.
Újabb felvételeket hoztak nyilvánosságra Dárdai Pál vasárnap levezényelt edzéséről a Herthánál, mely során az öltözőbe küldte egyik játékosát, Ivan Sunjicot. A labdarúgó nem fogadta a legjobban a magyar szakember keménységét, távozása előtt még Dárdai irányába köpött egyet.
A Bayern München magyar másodedzője, Lőw Zsolt az M4 Sportnak adott exkluzív interjújában mesélt az új kihívásról, az új munka nehézségeiről és a rövid pihenőről.
Egy bennfentes szerint nyílt titok, hogy Charles Leclerc kapcsolatban áll az őt Lewis Hamilton utódjának kiszemelő Mercedesszel. És az is felmerült, talán egy kilépési záradék is lehet a ferraris szerződésében
A tengerentúli profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Golden State Warriors hazai pályán egyetlen ponttal legyőzte a Sacramento Kingst, ezzel 2–2-re módosította a párharc állását.
Mint megírtuk, a Newcastle United 6–1-re kiütötte a Tottenhamet az angol Premier League 32. fordulójának vasárnapi mérkőzésén. A lefújás után nem kímélték a borzasztóan kezdő londoni együttest.
Farkas Balázs szettet nyert, de 3:1-re kikapott a világbajnok, korábbi világelső egyiptomi-angol Mohamed El Shorbagytól a Marczibányi téri Ormai László Asztalitenisz Csarnokban rendezett bemutató fallabdamérkőzésen, amelyet telt ház előtt bonyolítottak le.
Példátlanul rosszul megy mostanában a legsikeresebb német klubnak, a Bayern Münchennek. Az egyébként remek erőkből álló csapat az edzőváltás óta lejátszott hét mérkőzéséből mindössze kettőt nyert meg.
Az olasz sajtó egyik bennfentes képviselője szerint nyílt titok, hogy Charles Leclerc melyik csapathoz szeretne eligazolni. A monacói versenyző bizakodva várta a szezont, de rögtön az első futamon szembesülnie kellett azzal, hogy idén nem számít bajnokesélyesnek. A 25 éves versenyző a második fordulóra már rajtbüntetést is kapott, míg Ausztráliában